1. rész

Hajnali fél hat, és én már fent vagyok, hogy munkába készüljek. Hét előtt kell bent legyek, szóval korán kell keljek. Felvettem a szokásos egyenruhát, ettem pár falatot, megcsináltam a hajam, sminkeltem és mentem is. Bezártam a lakásom ajtaját, majd lementem az én kis kicsikémhez, vagyis az autómhoz. Egy Mercedes E200-as kabrió, amit még tavalyelőtt kaptam a szüleimtől, mikor sikeresen lediplomáztam. Ezt az egy ajándékot tartottam meg tőlük, mikor eljöttem Németországból.

Nem tetszett nekik az, hogy nem akarok ügyvéd lenni, annak ellenére sem, hogy elvégeztem a jogi egyetemet. Ők erőltették rám, nem is csoda, hogy utáltam.

A szüleim mindketten ügyvédek, így persze, hogy azt akarták, hogy én is az legyek. Tiltakoztam ellene, de kényszerítettek. A nővérem, Elena orvos lett, akire nagyon is büszkék voltak. Mikor én lediplomáztam akkor nagyon boldogok voltak, de mikor megmondtam, hogy nem fogok ügyvédként dolgozni, akkor szinte kitagadtak a családból. Persze engem sem kellett félteni. Kivettem a bankból a pénzemet, fogtam néhány ruhát, összeszedtem az irataimat, majd beültem a kocsimba, és elindultam Monaco felé.
Azóta itt lakom, van egy kis két szobás lakásom az Augustin utcán. Egy héttel azután, hogy idejöttem, már találtam is munkát. Három hónapig egy kis albérletben laktam, és csak annyit költöttem, amennyit nagyon muszáj volt. Kicsit szokatlan volt a korábbi életem után, de hamar hozzászoktam. Szerencsére ennyi idő elég volt arra, hogy összegyűjtsek annyi pénzt, hogy egy lakást vegyek. Nagyon sokat dolgoztam, sokat túlóráztam, de megérte.
Egy nagyon jó helyen dolgozom, a Black Legendben. Ez egy étterem, bár és éjszakai klub is egyben. Általában az étteremben dolgozok, mint pincér, de van hogy beugrok éjszakára is.
Mikor beértem már Monique is bent volt. Télen nincs olyan nagy forgalom az étterembe, így ilyenkor csak két pincér van. Márciustól viszont mindig vagyunk vagy öten, hatan. A klubban persze mindig több pincér dolgozik, elég felkapott hely, ami azt illeti.

- Jó reggelt! - köszöntem a kolléganőmnek, közben pedig feltettem a kabátomat a fogasra.
- Jó reggelt neked is!
- Álmos vagyok.
- Talán nem kellene ennyit dolgoznod. Olyan sokat vagy bent. Hallatlan. Megmondom Frédericnek, hogy ne engedje, hogy ennyit túlórázz.
- Dehogy mondasz te semmit - nevettem fel.
- Még meglátjuk.
- Márciustól nem fogok minden vasárnapot elvállalni.
- A Forma 1 miatt?
- Még szép. Azt nem hagyhatom ki. Májusban pedig... - csillant fel a szemem.
- Egész hétvégén nem fogunk látni?
- Nem igazán.

Egész nap tele volt az étterem, pedig csak január közepe volt. Nen értettük, hogy mi ez a nagy sokaság, de nem érdekelt minket annyira. Szerettük ezt csinálni.
Délután négykor elköszöntem Monique-tól, mert este nyolcra jövök vissza. Ma is elvállaltam azt, hogy a klubban is fogok dolgozni. Hazamenten, lezuhanyoztam, ettem egy keveset, majd ledőltem pihenni. Hétig aludtam is, de akkor már fel kellett kelnem. Felvettem a szürke egyen nadrágomat, meg a piros blúzomat. A fülembe tettem egy fülbevalót, a nyakamba egy láncot és a kedvenc karkötőmet is a csuklómra szerencsétlenkedtem. Előhalásztam egy lapos talpú csizmát, egy fekete táskát és a piros kabátomat.

Sminkeltem, megcsináltam a hajam, és indultam is. Lementem a kocsimhoz, majd elhajtottam a munkahelyemre. Már az utcán lehetett hallani a dübörgő zenét. Leparkoltam, kiszálltam, és bementem. Az őrök már jól ismertek, ezért nem is kötekedtek, mikor be akartam menni minden szó nélkül.

A fölösleges cuccaimat lepakoltam, majd beálltam a pulthoz. Még csak nyolc óra volt, de már nagyon sokan voltak. Szegény Mira is szaladgált össze-vissza, Hélene-t nem is láttam, valahol a tömegben volt, míg Zoé a raktárban volt, hogy újabb üveg italokat hozzon ki. Egy hete még dolgozott itt egy lány, Bianca, de őt kirúgta a főnök, mivel inkább a pasik előtt illegette magát, mintsem dolgozott. Fréderic pedig ezt nem tűrte. Igaz, hogy sokat dolgozunk, de a fizetésünk nagyon jó, ráadásul százalékot is kapunk a bevétel után. Nem is csoda, hogy olyan hamar összegyűlt a pénz a lakásomra. Ahogy teltek a percek, egyre nagyobb és nagyobb lett a tömeg, nem győztük kiszolgálni az embereket. Éjfélkor már telt ház volt, egy tűt nem lehetett volna leejteni. Ma is szép kis bevételünk lesz.

- Corina, ezeket nem vinnéd ki? - jött oda hozzám egy tálcával Hélene.
- De, persze.
- Az ajtó melletti boxhoz vidd.
- Rendben - vettem át a tálcát.
- Megmentetted az életemet. Megyek is mosogatni, alig van már tiszta pohár.
- Oké, ha kivittem, akkor megyek segíteni.
- Nem kell, hagyd, inkább segíts Mirának vagy Zoénak.
- Ahogy gondolod - jelentettem ki, majd eltűntem a tömegben.

A zene ütemére lépkedtem az emberek között, teljesen fel voltam dobva. Az asztalnál pár húsz év körüli fiatal ült, letettem eléjük a poharakat, majd visszamentem.
Hajnali hatkor értem haza, olyan voltam, mint egy hulla. Egy gyors zuhany után bevágódtam az ágyba, öt perc múlva pedig aludtam is. Délután négykor keltem, ötre pedig mentem vissza az étterembe, úgy döntöttem, hogy tizenegyig dolgozni fogok. Monique mérges volt, mikor meglátott, de nem zavart, igaz elég kevesen voltak. Na igen a január az abszolút holtszezon. Ha voltak vagy tízen, akkor már nagyon örültünk. Most is alig lézengett öt-hat ember.

- Az este mi volt?
- Semmi érdekes, rengetegen voltak, egy percre sem állhattunk meg. Zene szokás szerint jó volt.
- Akkor jó. De még mindig nem értem, hogy bírod ki, hogy heti öt napot dolgozz az étteremben, és háromszor legyél a klubban.
- Nem tudom, de így legalább sosem unatkozom.
- Tönkre fogsz menni. Eszel te egyáltalán rendesen?
- Persze. Minden nap eszek legalább egyszer.
- Egyszer? - kérdezte aggódva Monique.
- Igen, annyi pont elég nekem.
- Nem vagy semmi. Aludni mennyit szoktál?
- A hat óra az általában megvan.
- Te tudod, csak aztán nehogy valami bajod legyen.
- Fréderic is állandóan aggódik miattam, pedig mondtam, hogy nem kell.

Tíz óra múlt pár perccel, amikor Fréderic hazakergetett. A lelkem mélyén nem is bántam, mert fáradt voltam. Ráadásul rám parancsolt, hogy másnap be ne merjek menni, mert akkor megfojt.
Mikor hazaértem, ledobtam mindenemet, bementem a fürdőszobába, majd teleengedtem a kádat forróvízzel. Tettem bele jó sok habfürdőt, pár perc múlva pedig már az illatos habok között feküdtem.
Fél óráig áztattam magam, majd kiszálltam, megtörölköztem, felvettem a pizsamámat, és lefeküdtem aludni. Reggel kilenc után keltem fel, teljesen kipihent voltam, ami meglepett, de még hogy. Felkeltem, felöltöztem, majd csináltam magamnak reggelit. Azt megettem, majd úgy döntöttem, hogy ideje lenne takarítanom és mosnom. Összeszedtem a szennyeseimet, beraktam őket a mosógépbe, elindítottam, utána előszedtem a porszívót, és az egész lakást kiporszívóztam. Letöröltem a port, felmostam a padlót, majd a ruhákat is kiszedtem a gépből és kiteregettem. A szárítót kitettem a teraszra, mert annak ellenére tizenöt fok volt, hogy január közepe van.

Délután úgy döntöttem, hogy elmegyek bevásárolni, mert sok minden fogyóban volt. Mikor megvettem mindent, elindultam haza, mert más dolgom nem volt. Otthon elpakoltam mindent, majd fogtam a laptopom, és leültem a kanapémra. Bekapcsoltam, majd elkezdtem böngészni a hírek között. Érdekelt, hogy mi megy a Forma 1 világában, mert már két napja nem olvastam egy hírt sem. Most még minden az elkövetkezendő autóbemutatókról szólt. Annyira vártam már, hogy láthassam az új fejlesztésű autókat. A futamokat pedig még ennél is jobban. A monacói nagydíjat ismét élőben fogom megnézni, épp úgy, mint a tavaly. Arra nagyon nem sajnálom a pénzt. Most legalább nyugodtan tudom nézni a futamokat, vagy ellátogathatok egy-egy nagydíjra, mivel a szüleim nem szólnak bele. Szerintük hülyeség az egész, mindig kritizáltak, ha azt néztem. De engem nagyon nem izgatott, sokszor inkább elmentem a nagyszüleimhez, mert a nagyapám mai napig minden futamot megnéz. Idén el akarom hozni a monacói futamra, mert akkor nap lesz a szülinapja, mint a verseny. Már minden el van tervezve, és ő semmit nem tud róla. Akkor kedden fog jönni, és csütörtök reggel szólok majd neki, hogy ideje indulni a pályára. Biztos meg fog lepődni. De imádom, szóval ennyit igazán megérdemel.

Este egy kiadós zuhany után befeküdtem az ágyba, és bekapcsoltam a tévét. Kapcsolgattam, majd az egyik csatornán megállítottam, mert Forma 1-ről volt szó. Beszéltek sokmindenről, legfőképp Kimi Räikkönen visszatérése volt a téma. Kicsit unalmas volt, de megnéztem, mivel ő volt az egyik kedvencem. A műsor vége után kikapcsoltam a tévét, majd elaludtam.

Reggel szokásosan keltem, mert mennem kellett dolgozni. Gyors elkészültem, beültem a kocsimba, majd bementem a munkahelyemre. Monique még nem volt bent, ezért magamba ültem, és vártam, hogy betérjen valaki. Hamarosan betoppant Monique is, kissé lestrapáltan. Biztos voltam benne, hogy a barátjával nagyon jó éjszakájuk volt. Elvigyorodtam.

- Jó, igen, Damiennél voltam.
- Tudtam én. Túlságosan kialvatlan vagy, és nálad ez egyet jelent azzal, hogy a barátodnál voltál, és talán aludtál három órát.
- Túl jól ismersz már - mosolyosott el.
- Niq, már több, mint egy éve ismerlek, mi mást vársz?
- Semmi jót - nevetett.
- Dilis nőszemély. Hétvégén se jössz besegíteni a klubba? Olyan rég voltál már. A többiekkel is jó, de az mégsem olyan jó.
- Damientől függ.
- Ja, oké.
- Ne haragudj! Csak tudod ritkán vagyok együtt vele.
- Hé! Nem kell magyarázkodnod.
- Köszi, Rina, imádlak! - ölelt meg.
- Én is téged.

Egész nap lazán dolgoztunk, alig volt forgalom. Habár Monique-ot elnézve nem is volt ez akkora katasztrófa, mert szegény lány nagyon fáradt volt. Fréderic ezt párszor meg is jegyezte, de mindenki csak nevetett rajta.
Este hét után mentünk haza. Én vittem el Monique-ot is, mert állva képes lett volna elaludni. Nagyon nem akarom tudni, hogy mit csináltak az éjszaka, de biztos nem alvásra pazarolták az idejüket. Ilyenkor kicsit irigyelem, mert mellette legalább van valaki.
Nekem legutóbb akkor volt barátom, amikor még anyáéknál laktam, de szakítottam vele, mikor eljöttem ide. Talán jobb is ez így. Szerettem, meg minden, de a vége felé már nem volt az igazi.

Otthon semmi dolgom nem volt, csak annyi, hogy fürödjek, és lefeküdjek aludni. Előtte azonban betelefonáltam Frédericnek, hogy másnap nem megyek be. Pihenni akarok, mert úgy érzem, hogy teljesen kivagyok. Igaza volt a többieknek.

Nem is keltem fel csak másnap délben. Olyan jó volt lustálkodni. Utána is csak ültem egyik helyről a másikra. Nem találtam a helyem, szokatlan nekem az, hogy itthon üljek. Mindig is pörögtem, nem voltam olyan begyöpösödött, mint a szüleim. Mindig szaladgáltam, soha nem ültem le egy percre sem. A szüleimet pedig ezzel a sírba kergettem. Nem igazán volt ehhez türelmük, de hát nem voltam olyan, mint a nővérem, akit letettek egy helyre reggel, és este még képes volt ott ülni.

Szerencsémre este nyolckor jött a megmentő telefonom. Mira hívott, hogy Zoé rosszul lett és nem tudnék-e beugrani helyette. Öt perc alatt már az egyenruhám volt rajtam, és útra kész voltam. Negyed óra alatt bent is voltam már a klubban. Csodálkozva néztek rám, amiért olyan hamar beértem, de nem bánták.
Ma is teltház volt, nem is értettem, hogy ez hogyan lehetséges. Jól megy ezeknek az embereknek, az már biztos.

Hajnalra már olyan voltam, mint egy hulla, alig bírtam vonszolni magam, komolyan, mintha ólom lett volna a lábaimon. Fáradt voltam, nyűgös, de nagyon, ezért nem is nagyon figyeltem már sehová sem. Csak arra vágytam, hogy beüljek a kocsimba, és hazamenjek, majd bezuhanjak a puha ágyamba. Nem értettem azokat az embereket, akiket akkor láttam, mikor a kocsimnál álltam. Olyan jó kedvűek voltak, hangosan nevettek, pedig HAJNAL volt. Hogy lehetséges az, hogy nem halnak meg a fáradtságtól.
És akkor, a tömegben, mintha megpillantottam volna egy embert, egy olyan embert, akit imádok. Mármint imádok, mert nagyon jó versenyző.
Megráztam a fejem, biztos voltam benne, hogy csak a képzeletem játszik velem. Beültem a kocsimba, és gyors hazahajtottam. Hideg vízzel lezuhanyoztam, gondoltam, hogy ez segít valamelyest. Törölközőbe csavarva mentem a szobámba, ledőltem az ágyra, magamra húztam a takarót és aludtam is. Nem érdekelt, hogy fel kellene vennem esetleg a pizsamámat.

A napjaim szinte mind így teltek, semmi változatosság nem volt benne. Ha meg akartam élni Monacóban, akkor ezt kellett csinálnom, mert másképp egy vasam nem lenne. Innen pedig nem szeretnék elköltözni, mert imádok itt lakni. Németországba soha nem mennék vissza, vagyis Berlinbe biztos nem. Inkább költöznék már akkor Frankfurtba valamelyik nagyszülőm közelébe. Berlint pedig látni sem akarom.
Ezt eredményezi az, ha a szüleid mindent rád erőszakolnak. Mindent csak megutáltatnak ezzel. De szerencsére most már a saját utamat járhatom, amibe senki nem szól bele.
Persze Fréderic is leesett állal vette tudomásul, hogy jogi egyetem után nála akarok dolgozni. A lányok is folyton azt kérdezték, hogy miért csinálom ezt, és miért nem egy irodában ülök, és tárgyalásokra rohangálok. A legdurvább az egészben, hogy egész végig ösztöndíjas is voltam, mivel egész végig kitűnő voltam. Szép kis élet ez így, de szeretem.