5. rész

- Honnan van meg a számom?
- Te magad küldted el nekem - nevetett fel.
- Te vagy Tom? - kérdeztem egy oktávval magasabb hangon.
- Igen. Most meglepődtél, igaz?
- De még mennyire. Te jó ég, ez nem lehet igaz.
- Lemennél a ház elé? - kért meg.
- Igen, de miért?
- Csak menj le és megtudod. Ne aggódj!
- Baj, ha addig nem teszem le a telefont?
- Dehogy baj
- Ha esetleg valaki megtámad, akkor tudjak neked szólni.
- Semmi bajod nem esik - nevetett édesen.
- Sosem lehet azt tudni - nevettem én is közben kimentem a nappaliba. - Várj egy picit! - kértem, mikor a nővéremék kérdő tekintetébe ütköztem.
- Hová mész? Ja és kivel beszélsz? - kérdezte vigyorogva Lena.
- Rómeóval beszélek - válaszoltam ábrándozva.
- Na jól van, Júlia, ideje leszállni a földre.
- Gonosz nőszemély. Most azonban megyek. Ha valami rosazat akartok csinálni, akkor hajrá.

Ezzel ott is hagytam őket. Míg leértem, egész végig beszélgettünk telefonon. Ő mondta meg, hogy pontosan hová menjek. A ház hátsó részéhez irányított. Pár lépéssel később megláttam Őt, amint mosolyogva néz rám.

- Szia! - köszönt mosolyogva, közben pedig eltette a telefonját.
- Szia! - néztem rá hatalmas szemekkel.
- Mondtam, hogy gyere le nyugodtan.
- Erre azonban nem számítottam.
- Elhiszem. Gyere, sétáljunk egyet.
- Oké, csak felszaladok egy dzsekiért.
- Nem kell, hoztam egyet neked is - emelte fel a dzsekit.
- Köszi. Te jó ég! Ez egy csapatdzseki.
- Bizony, remélen nem gond.
- Nagyon nem - vigyorogtam. - De alá kell majd írnod.
- Tessék - írta alá azonnal.
- Álmodom.
- Amúgy a számodat is elmentettem. Nézd! - mutatta meg a telefonban szereplő Rini* nevet.
- Rini? Csillaggal?
- Jobban tetszik, mint a Rina, a csillag pedig azoké, akik kiérdemlik.
- Én mivel érdemeltem ki?
- Azzal, hogy teljesen úgy viselkedsz velem, mintha nem lennék ismert. Nem buktatsz le, ha találkozunk. Nem visítozol, nem nyávogsz, hanen teljesen normálisan viszonyulsz hozzám.
- Azért én is nyaggattalak aláírásért, közös képért, most ismét aláírásért.
- Az más. Kulturáltan kéred, és nem úgy, mint egy elmebajos.
- Ha most elsírom magam akkor mit csinálsz? - néztem a szemébe.
- Akkor, hm, valószínűleg adok egy zsepit és megnyugtatlak.
- Kész, ez csakis álom lehet.
- Dehogy álom. Ez a valóság - mosolyodott el.

Ténylegesen mintha egy álomba csöppentem volna. Pár nappal ezelőtt még remélni sem mertem volna ehhez hasonlót. Túl szép ez. Valami tuti történni fog, mert nincs nekem olyan szerencsém, hogy ilyen jól alakuljon az életem. A nővéremmel kibékültem, a munkám nagyon jó, és találkoztam Vele.
Nagyon sokáig voltunk kint, bejártuk Monaco nagy részét. Életemben nem voltam ilyen boldog. Annyit beszélgettünk, meg nevettünk. Gondolni sem mertem, hogy egyszer én, Corina Lindemann, egy pilótával fogok ilyen sokáig beszélgetni.
Hajnali háromkor visszakísért a lakásomhoz. Feljött velem, én pedig behívtam miután meggyőződtem arról, hogy Lenaék már alszanak.

- Szép a lakásod - nézett szét.
- Köszi. Nem nagy szám, de az enyém.
- Mióta laksz Monacóban?
- Több, mint egy éve. Imádok itt lakni.
- Azt nagyon elhiszem.
- Kérsz valamit?
- Nem, köszi.

Még egy kicsit beszélgettünk, majd úgy döntött, hogy hazamegy, mert most már ő is fáradt. Kikísértem.

- Holnapután már Barcelonában leszek, de attól még beszélhetünk - jelentette ki mosolyogva.
- Ha lesz rá időd, akkor beszélhetünk.
- Nem úszod meg. Zargatni foglak. Ha éjszaka van kedvem beszélni, akkor is hívhatlak?
- Igen, legfeljebb nem fogom felvenni. De biztos, hogy sokat leszek bent melózni is, szóval ha nem veszem fel, akkor vagy dolgozom vagy alszom.
- Nyugi, nem foglak olyan későn hívni. Éjszaka én is inkább alszok, mert másképp az edzőm megöl.
- Te tudod. Ügyes legyél. Szurkolok neked.
- Köszi, kedves vagy. Én mindent megteszek - ölelt meg, mire a szívem is kihagyott egy dobbanást.
- Ajánlom is - nevettem.
- Vigyázz magadra! Majd valamikor a tesztek után találkozunk. Akkor még versenyek előtt tudunk találkozni, de utána egész a bahreini nagydíjig nem leszek Európában. Nem éri meg eljönni. Habár Malajzia és Kína között talán el tudok szabadulni. Meglátjuk. De telefonon és interneten keresztül tartjuk a kapcsolatot.
- Rendben.
- Megyek, hagylak aludni. Jó éjt! Majd beszélünk. Szia - ölelt meg, majd kaptam egy puszit az arcomra.
- Szia, jó éjt! - pusziltam meg én is, majd megvártam míg eltűnik a lépcsőn.

Bementem, majd becsuktam az ajtót, és nekidőltem. Sóhajtottam egyet, majd lecsúsztam a földre. Csak néztem magam elé, és vigyorogtam. A telefonomat a kezemben tartottam, néztem az utolsó számot, aki hívott. El sem hittem, hogy tényleg ő volt az. Fogtam magam, és lementettem a számot.

- Te mit csinálsz itt ilyenkor? - jött ki Karl álmosan.
- Bocsi, ha felébresztettünk.
- Kivel voltál? - vigyorgott.
- Csak nemrég értem haza.
- Hol voltál? Lenával aggódtunk.
- Mi ez a hangzavar? - jött ki Lena. - Húgi, végre már, hogy itthon vagy. Hová tűntél? Aggódtam nagyon.
- Bocsi, csak felhívott Tom, és sosem találjátok ki, hogy ki ő valójában.
- Ő... - jelentette ki Elena.
- Most csak ugratsz minket? Vagy tényleg Ő Tom?
- Tényleg Ő az.
- Neked aztán bejött az élet - nevetett Lena.
- De még mennyire. El sem hiszem. Istenem... Kész, én ezt nem tudom felfogni - álltam fel a földről, majd bementem a szobámba. Levetettem a ruháimat, felvettem a pizsamám, és befeküdtem az ágyba. A telefonomat egész végig a kezemben szorongattam. Már majdnem elaludtam, mikor rezegni kezdett a telefonom, majd a csengőhangom is megszólalt. Lassan kinyitottam a szemem, majd felvettem a telefont.

- Igen? - szóltam bele, de persze azt sem tudtam, hogy melyik világon vagyok.
- Felkeltettelek? - kérdezte bűnbánó hangon.
- Épp most aludtam volna el - mosolyodtam el, közben pedig felültem.
- Sajnálom. Csak most értem haza, most feküdtem be az ágyba, de nem tudok aludni. Gondoltam, hogy felhívlak, beszélni akartam még veled egy kicsit - hallatszott a hangján, hogy mosolyog. De édes.
- Nincs semmi baj.
- Biztos? Mert ha igen, akkor leteszem.
- Nem kell letedd. De ha hosszabb ideig nem válaszolok, akkor tudd, hogy elaludtam.
- Rendben. Rám ez ugyanúgy vonatkozik, oké?
- Oké.
- Úristen! Neked dolgozni kell majd menned, nem? Én pedig itt nyaggatlak.
- Semmi baj, nem zavar. Legfeljebb később megyek be. Majd írok a kolléganőmnek egy smst.
- De biztos nem baj?
- Mondtam, hogy nem baj - mosolyodtam el, közben pedig az ölembe vettem a laptopom és bekapcsoltam.
- Most mit csinálsz? - kérdezte nevetve. Na igen, kicsit zajosra sikerült az előbbi műveletem.
- Előszedtem a laptopom, közben pedig levertem egy-két dolgot.
- Ügyes vagy - nevetett még mindig.
- Tudom, amúgy pedig köszi a bókot.
- Szívesen.
- Kivágom ezt a laptopot - mérgelődtem.
- Mi a baj vele?
- El akar romlani. A szerelő a múltkor két hónapot adott neki, de úgy néz ki, hogy igaza lesz.
- Jártam már én is így.
- Néhány dolgot le kell majd mentsek róla. Abba bele is halnék, ha azoknak annyi lenne.
- Mik azok? - érdeklődött.
- Csak néhány kép. Köztük az is, amit a múltkor csináltunk.
- A közös képünk? Küldd már át. Kell az a kép.
- Laptopon az a hátterem - vallottam be szégyenlősen.
- Mit gondolsz, Rina baba, nekem miért kell? Semmi normális hátterem nincs.
- Ezt most komolyan mondod?
- Miért ne mondanám komolyan? - kérdezett vissza.
- Szóhoz sem jutok.

Reggel hétig beszélgettünk, egyszerűen nem fogytunk ki a témából. Mikor letettük, akkor fogtam magam, felöltöztem, rendbe szedtem a fejem, majd elindultam dolgozni úgy, hogy nem aludtam semmit egész éjszaka. Mikor beértem, akkor Monique még csak nyugodtan ült az egyik széken.

- Veled meg mi van? Olyan vagy, mint egy halott.
- Köszi, Monique, annyira kedves vagy.
- Bocsi, de tényleg úgy nézel ki.
- Nem aludtam egész éjjel.
- Mi az eget tudtál csinálni? Csak nem Rómeó miatt nem aludtál? - nevetett.
- Bizony, miatta nem aludtam - vigyorogtam.
- Ezt ne csináld! - kiáltott fel, ezzel a lendülettel a kávéját is kiborította.
- A kis ügyetlen - nevettem.

Egész nap húztam Niq agyát, így el is felejtettem azt, hogy álmos vagyok. Délután egy kicsit álmos voltam, de egy nagy bögre kávé után minden rendben volt.
Fél nyolckor Monique már azzal nyaggatott, hogy menjek haza aludni, de nem akartam. Épp ezen veszekedtünk, amikor a pultnál megállt valaki. Felnéztem, és egyből vigyorogni kezdtem.

- Sziasztok! Rina, te még mindig bírod?
- Szia! Igen, még mindig bírom. Persze csak kávéval, de mindegy az már.
- Én aludtam, de mégis olyan vagyok, mint egy hulla.
- Na tessék! Ennyit a híres Forma 1-es pilótákról - fordultam oda Monique-hoz nevetve.
- Te most kötekedsz velem? - nézett rám mosolyogva.
- Én ugyan nem - nevettem.
- Pedig de.
- Ne haragudj! - néztem rá kiskutya szemekkel.
- Nem ér ilyet csinálni - jelentette ki.
- Dehogynem. Amúgy kérsz valamit?
- Köszi, nem. Épp csak beugrottam megnézni, hogy mi van veled.
- Milyen rendes vagy - mosolyodtam el.
- Akármikor.
- Rina, most már ideje lenne hazamenned, és aludnod - jött elő Fréderic. - Látom rajtad, hogy nagyon fáradt vagy. Ne is keress kifogásokat!
- Rendben, hazamegyek.
- Elkísérlek, oké? - szólalt meg a kis pilóta.
- Ha akarod - mosolyodtam el.

Összeszedtem a holmijaimat, majd útra kész is voltam. Elköszöntünk Monique-tól és Fréderictől, majd kimentünk az étteremből.

- Gyere, elviszlek kocsival - indult a parkoló felé.
- Köszi - mondtam egy féloldalas mosollyal.
- Nincs mit. Ez az én kis kocsim - állt meg egy fekete Mercedes S65 AMG autó előtt. Az állam is leesett.
- Ez gyönyörű - néztem ámulattal.
- Köszi. Szerintem is szép. Neked milyen autód van?
- Mercedes E200.
- Pont neked való. Közben ülj be nyugodtan.

Beültünk, majd beindította a motort. Olyan jól vezetett, hogy az valami csoda volt. Nem görcsölt, mint sokan, hanem ösztönösen vezetett. A vérében volt.
Megállt a ház előtt, de mielőtt kiszállhattam volna, elkapta a csuklóm.

- Remélem bejössz - kérdeztem mosolyogva.
- Már azt hittem, hogy búcsú nélkül itt akarsz hagyni. Elvégre egy kis ideig nem foguk találkozni.
- Nem lennék képes rá, hogy csak így itt hagyjalak. Szóval, akkor feljössz?
- Ha nem gond.
- Ha az lenne, akkor nem ajánlanám fel.

Mosolyogva szállt ki a kocsiból, majd engem követve, feljött a lakásomhoz. Bementünk, de senki nem volt otthon. A hűtőn várt egy üzenet a nővéremtől, miszerint átmentek Franciaországba, és csak későn érnek haza.

- Elenáék leléptek - jelentettem ki.
- Jobb lesz, ha te is lezuhanyozol, és lefekszel aludni - nézett rám aggódóan.
- Kicsit később.
- Addig nem megyek el, míg le nem fekszel. Ha így fojtatod, akkor teljesen kimerülsz.
- Akkor várj egy kicsit, megfürdök és lefekszem aludni.
- Én is így gondoltam.

Magára hagytam, tudtam, hogy feltalálja magát. Bementem a fürdőbe, beálltam a zuhany alá, majd tíz perc alatt kész is voltam. Felvettem a pizsamámat, majd kimentem. Ő még mindig a nappaliban ült, de már egy újság volt a kezében.
Odamentem hozzá, és az újság fölött néztem rá. Rám emelte a tekintetét, majd elmosolyodott.

- Gyors voltál - mondta mosolyogva.
- Tudom, fáradt vagyok.
- Akkor menj, és feküdj le aludni.
- Itt maradsz velem, amíg elalszom?
- Persze - bólogatott.

Elindultam a hálószobám felé, Ő pedig követett. Megágyaztam, befeküdtem az ágyba, Ő pedig mellém feküdt. Betakaróztam, de Ő persze nem, hisz nem marad itt.

- Hiányozni fogsz - suttogtam.
- Te is nekem. Hozzászoktam, hogy ilyen sokat vagyunk együtt - simogatta a fejem.
- Kár, hogy olyan sokáig nem leszel itt.
- Ha hazajövök, akkor bepótoljuk, oké?
- Szavadon foglak.
- Rendben, Rini, tedd azt nyugodtan.
- Ha most elalszok, akkor nem tudok elbúcsúzni tőled.
- Búcsúzzunk el most. Akkor biztos nem marad el.
- Legyél nagyon ügyes, és vigyázz magadra nagyon! - öleltem meg.
- Megígérem, ha cserében te azt ígéred meg, hogy ilyet többet nem csinálsz. Ne dolgozz ennyit, mert azzal csak magadnak ártasz.
- Megígérem.

Még beszélt hozzám, de már nem igazán hallottam, elaludtam.
Reggel kipihenten ébredtem, rég volt már ilyen. Jól éreztem magam, nyűgös sem voltam. Nyújtózni akartam, de nem tudtam. Kinyitottam a szemem, és megláttam magam mellett Őt. Halkan vette a levegőt, a keze a derekamon pihent.
Itt aludt el nálam. Hogy lehet ilyen rendes? Megígérte, hogy itt marad velem addig, amíg el nem alszom, de ő is elaludt. Elmosolyodtam, mire ő is lassan kinyitotta a szemét...

*****

Sziasztok!

Itt is a folytatás. Nagyon szépen köszönöm a kommenteket, aranyosak vagytok. Most is örülnék néhánynak:).

Vivi, meg lehet tőlem szokni, hogy úgy hagyom abba, hogy gondolkozni tudjatok a folytatáson. Örülök, hogy  közel állsz ahhoz, hogy rájöjj, ki is a főszereplő:D Kolett, gratulálok! Üvegműves... hm, nem semmi. Hogy én milyen gonosz vagyok, mindig így hagyom abba. Húgom már börtönbe csukna ezért. Azért még mindig hagyok egy kis gondolkodni valót nektek:) Húgi, drága, itt volt az ideje, hogy elolvasd:D De milyen jól megy már neked a dolgod a suliba, tőlünk szinte mindig kikapcsolják a netet. Persze, hogy cuki volt A sráctól, hogy meghívta:) Látod, siettem.

Puszi.