Az út rettenetesen hosszú volt vissza Monacóba, de nem bántam,mert addig legalább tudtunk beszélni Anavál. Olyan dolgok történnek vele is, ami más emberrel ritkán, vagy inkább soha.
A repülőről leszállva tisztára olyanok voltunk, mint akiket agyonvertek. Teljesen kifárasztott a hosszú út.
- Vigyél haza a hátadon - nyöszörögte Ana, mikor már a csomagjainkat is összeszedtük.
- Dehogy viszlek. Majd taxival hazamegyünk.
- De a másodikra is fel kell másznunk valahogy.
- Nem tudom, te hogy vagy vele, de én a két lábamon megyek fel, és nem mászva.
- Miért kell neked mindenbe belekötnöd?
Ezt már szóra sem méltattam, hanem inkább fogtam egy taxit. Hamar a lakásunkhoz értünk, hiányzott már az én kis megszokott környezetem.
Anavál felmentünk a lakásunkig, majd ő azonnal elköszönt, mivel megmondta, hogy amint beér a szobájába, eldől és alszik is. Arra kíváncsi lennék azért. Ana bemegy a szobájába és puff, arccal előre esik a padlóra, majd másnap nem tudja, hogy mitől is fáj az egész feje. Ahogy ezt elképzeltem el is fogott egy irdatlan röhögőgörcs, de olyan, hogy le is kellett ülnöm.
Miután sikerült összeszednem magam, mentem, kipakoltam a bőröndömből, lezuhanyoztam, és lefeküdtem aludni. Semmi más nem esett volna jobban az alvásnál.
Pár órával később arra keltem, hogy valahol a szobában csörög a telefonom. Nem is érdekelt volna, ha nem tudtam volna, hogy Nico hív. Kelletlenül kiszálltam az ágyból, és a hang irányát követtem. Nem sokkal később meg is találtam a telefonom a bőröndöm alatt. Kihalásztam, majd felvettem.
- Szia, kicsim! - szóltam bele álmosan.
- Baba, már milliószor hívtalak, mi van veled, azt hittem valami bajod esett.
- Aludtam - nyöszörögtem.
- Ne haragudj, édesem! Aggódtam miattad.
- Semmi baj.
- Attól még szeretsz? - kérdezte gyerekes hangon.
- Persze, hogy szeretlek. Ezt tudhatnád.
- Jó akkor, én is nagyon szeretlek téged. Ó, de még mennyire.
- Kibékültem Anával.
- Mikor? Még alig mentél haza.
Elmeséltem neki mindent, ő pedig boldog volt attól, hogy végre semmi bajom sincs. Beszéltünk még egy keveset, majd letettük a telefont, és én azonnal zuhantam vissza az ágyba.
Reggel ismét a telefonomra keltem, ám az már az ébresztőm volt. Kellett menjek dolgozni. Esküszöm a saját kivégzésemre is jobb lett volna menni, mint melóba.
Nagy nehezen elkészültem, majd átmentem szólni Anának. Szegénykém nagyon ki volt ütve, azt sem tudta melyik világrészen van. Mikor elkészült, kocsiba ültünk, és mentünk is az étterembe.
- Megjöttek az elveszettek - nevetett fel Monique mikor beléptünk.
- Monique! - ugrottam a nyakába. - Köszönök mindent.
- Ugyan, Rina, nem kell semmit sem megköszönj. Amúgy hallom összejöttél a hercegeddel. Igaz, hogy ott mindenki szeme láttára csókolt meg? Vagy csak halandzsáznak össze-vissza a többiek.
- Hidd el, igaz! - szólt közbe Ana, és közben bement a pult mögé.
- Hallani akarok mindent.
- Nem volt semmi extra. Megnyerte az időmérőt, majd megcsókolt. Azóta együtt vagyunk. A történetnek itt vége.
- Azt hittem, hogy valami izgalmasabb.
- Ha izgalmasabban akarod ezt az egészet, akkor javaslom, hogy olvass néhány hülye újságot. Egyik-másik nagyon szépen kiszínezi.
- Akkor az sem igaz, hogy vasárnap este a tengerparton hancúroztatok? - kérdezte elkeseredve.
- Jézusom, azt hol olvastad? - nevettem.
- Mit tudom én, valami fórumon volt fent. Még képet is tettek be mellé.
- Az érdekes. Főleg, hogy egy klubban voltunk, utána meg visszamentünk a hotelbe, és semmi sem történt.
- Illúzióromboló vagy. Az egész hetemet elrontottad - játszotta a sértődöttet.
- Monique, az szombat este volt, vasárnap meg a hotelben voltak - állt elő egy nevetséges magyarázattal Ana.
- Jó fantáziád van, Ana - dicsértem meg.
- Ááá, itt van Mrs. Rosberg - jött elő Fréderic.
- Elmehetsz a fenébe. Nem vagyok a felesége.
- Még nem, és a hangsúly a "még"-en van - vigyorgott drága barátnőm.
- Miért kell velem szemétkedni? - néztem rájuk eltűnődve.
- Csak mert jól esik - ölelt meg Monique. - Amúgy két hét múlva férjhez megyek.
- Tessék? Már? Még most kérte meg a kezed.
- Igen, de vagy most, két hét múlva szabad a hely, ahol akarjuk tartani, vagy jövő júliusban. Ezért úgy döntöttünk, hogy most lesz.
- Nem semmi. Gratulálok! - öleltem meg.
- Köszi. Ugye a szőke herceggel együtt jöttök?
- Nem tudom, majd beszélek vele. Remélem itthon lesz.
- Haza rángatjuk, ne aggódj! - szólt bele Ana.
A lányokkal nagyon jól elszórakoztunk, életemben nem nevettem szerintem annyit, mint akkor nap. Igaz, hogy legszívesebben engem ugrattak, de nem bántam. Életemben először igazán boldognak éreztem magam. Most mindenem megvolt, ami régen nem lehetett. Csak egyvalami hiányzott, és azok a szüleim voltak. Bármennyire is úgy mutatom, hogy nem érdekel mi van velük, a szívem szakad meg, akkor is, ha csak rájuk gondolok. Hiszen mégis ők voltak azok, akik felneveltek.
A napok gyorsan suhantak el mellettem. Mindig volt valami dolgom, főleg, hogy Nicónak készültem egy kis meglepetéssel mire hazaér. Nagyon vártam a hétfő estét, hogy végre ismét láthassam.
Hétfő este teljesen be voltam parázva, kíváncsi voltam, hogy mit szól majd a kis meglepetésemhez. Hogy őszinte legyek, a legjobban attól féltem, hogy elrontom a vacsorát, de csodák csodájára nem szúrtam el. A tálalással bajlódtam épp, mikor meghallottam, hogy felhajtóra beállt Nico. Gyorsan lekapcsoltam a villanyt, még tiszta szerencse, hogy nem látszik ki a konyhai lámpának a fénye az utcára. Leültem az asztalhoz és vártam. Nem sokkal később hallottam is, hogy nyílik az ajtó.
- A jó égbe már ezekkel a bőröndökkel! Milyen jó, hogy most csak Európában leszünk, legalább nem leszek úgy felpakolva, mint egy félkegyelmű - nevethetnékem támadt a morgolódása nyomán, de visszafogtam magam, mert nem akartam lebukni. Hallottam, hogy ledobja a kulcsait, majd a bőröndjeit is lerakja. Ezután csend következett. - Már hallucinálok is? Az vagány. Mégis ki főzött volna? - ekkor már belépett az ebédlőbe, és felkapcsolta a villanyt.
- Például én - szólaltam meg.
- Kicsim? - nézett rám nagy szemekkel. - Te hogy kerülsz ide? - jött oda hozzám, és magához szorított.
- Te kérted, hogy jöjjek át néha. Gondoltam éhes leszel, ha hazajössz, ezért csináltam vacsorát.
- Istennő vagy, édes. Imádlak - csókolt meg.
- Én is téged. Hiányoztál.
- Baba, úgy örülök neki, hogy itt vagy. Hazafelé azon gondolkodtam, hogy valahogy át kellene hívjalak, ha hamar hazaérek. De te már itt vártál. Ennél jobbat el sem tudok képzelni. Vagyis tudnék, de... - itt elharapta a mondatot.
- Szerintem fogjunk hozzá a vacsorához, ne hűljön el.
- Rinim, nem alszol itt, velem? - kérlelt.
- De - vágtam rá azonnal.
- Azt ugye tudod, hogy holnap el kell menjünk a szüleimhez? Anya már teljesen ki volt akadva. Látni akar minket, együtt - mosolyodott el.
- Oké, holnap délután elmehetünk.
- Ezt megbeszéltük.
Leültünk enni, és Nicónak nagyon ízlett a főztöm. Közben beszélgettünk, és elmesélte, hogy mi volt vele az elmúlt egy hét alatt. Én is elmeséltem, hogy mi volt, a meglepetésem részeit gondosan kihagyva a beszámolómból. Vacsora után leszedtük az asztalt, majd bepakoltam a mosogatógépbe.
- Édes, ne is menj haza ruhákért, majd holnap hazaviszlek. Aludni meg alszol megint a pólómban. Oké?
- Oké - vigyorodtam el sejtelmesen. - Gyere, Nico, pakoljunk ki a bőröndödből, ne gyűrődjenek a ruháid.
- Jó, felviszem őket a szobámba, ott rendesen ki lehet pakolni belőle, a tisztákat meg egyből teszem el.
- Nekem úgyis jó.
Nico megfogta a bőröndjeit, és elindult felfelé a lépcsőn. Mosolyogva követtem őt, szorosan mentem utána, mert nagyon kíváncsi voltam az arcára, mikor belép. Bement, majd ledobta a csomagjait, felkapcsolta a villanyt, odament az ágyhoz, és elterült rajta.
- Arról volt szó, hogy kipakolunk - nevettem.
- Édes - rántott magára -, azzal még ráérünk.
- Nem érünk - csókoltam meg.
- Oké, most az egyszer te nyertél.
- Még szép, hogy én nyertem - álltam fel.
- Baba, biztos most akarsz kipakolni? Én olyan lusta vagyok.
- Nico, nem lehetsz ilyen lusta - mosolyodtam el. - Egy pillanat, és jövök - mentem át a fürdőszobába.
- Jó, csak nyugodtan - motyogta. - Kicsim! - hallottam a hangját nem sokkal később.
- Igen? - mentem vissza hozzá.
- Ez a tied? - mutatott rá egy nagy fekete bőröndre a sarokban.
- Igen, miért? - kérdeztem ártatlanul.
- Miért van itt? - értetlenkedett.
- Szerinted? - néztem rá mosolyogva.
- Itt leszel velem egy pár napig? - vigyorgott.
- Úgy is mondhatjuk.
- Rini, csak nem?
- Attól függ mire gondolsz - karoltam át a nyakát.
- Hozzám költözöl?
- Ha áll még az ajánlat, akkor igen. De, ha nem akarod, akkor hagyjuk az egészet.
- Baba, miért ne állna az ajánlat, sőt. Ennél jobb hírrel nem is várhattál volna - csókolt meg. - De miért csak ennyi holmit hoztál? Nem költözöl át teljesen?
- A többi otthon van még.
- Értem. Szóval emiatt voltál olyan elfoglalt - mosolyodott el.
- Pontosan. Kárpótlás az ötödik helyed miatt. Mondtad, hogy nem voltál miatta túl lelkes - csókoltam meg.
- Kicsim, ha csak ennyin múlik valami, akkor futamról-futamra mindig kiesek.
- Bolond - nevettem. - Nyerni mész, nem kiesni.
- És ha nyerek, akkor mi lesz? - nézett rám ártatlanul.
- Pezsgőzöl, átveszed a díjat, és örülsz neki, hogy kaptál huszonöt pontot.
- Baba, ne kötekedj velem! - húzott az ölébe.
- Miért ne? - néztem rá vigyorogva.
- Azért, mert nem szeretem, ha kötekednek velem - csókolt meg. - Kicsim, mit szólnál hozzá, ha most lezuhanyoznánk, utána pedig csinálhatnánk valamit?
- Nagyon jó lenne.
Közösen zuhanyoztunk le, most először láttuk egymást meztelenül. Kicsit feszengtem is emiatt, de Nico egész végig azt mondogatta, hogy gyönyörű vagyok, amitől zavarba is jöttem. A zuhany végeztével Nico fogott egy hatalmas törölközőt, majd ő maga kezdte el letörölni rólam a vizet. Élveztem ezt, nem is kicsit, főleg, hogy néhány helyen jobban elidőzött.
A mozdulatai olyan finomak voltak, mintha egy porcelánbaba lennék, aki a legkisebb durva érintéstől is összetörne. Kicsivel később már apró csókokkal borította be azokat a pontokat, amiket már megtörölt. Halk sóhajaim betöltötték a fürdőszoba párás levegőjét, de egyszerűen nem tudtam elfojtani őket. Élveztem minden mozdulatát, és minden pillanattal egyre többre vágytam.
- Nico! - nyögtem halkan. - Kérlek, ne hagyd abba! - túrtam a hajába, ő pedig szorgosan csókolgatta a nyakamat.
- Édesem, azt hiszem, hogy nem tudom visszafogni magam - mondta fojtott hangon.
- Nem is akarom, hogy visszafogd magad.
- Baba, én nem így képzeltem el az első alkalmat veled. Sokkal romantikusabbnak akartam - nézett a szemembe.
- Hidd el, hogy így lesz a legjobb! - nyugtattam meg.
Másnap reggel fáradtan, kialvatlanul keltem fel, de a tegnap este után nem is csodálkoztam rajta. Fészkelődni kezdtem, és sikeresen Nico felé fordultam. Ő még aludt, amit meg is értettem. Elmosolyodtam, majd megpróbáltam kimászni mellőle. Szerencsére sikerült is. Épp egy bugyit vettem magamra, mikor két kéz szorítását éreztem meg a derekamon. Megfordultam, és Nico mosolygó arcával találtam szembe magam. Még teljesen meztelen volt, ezért újból szemügyre tudtam venni a tökéletes testét.
- Képes lennél magamra hagyni? - nézett rám kiskutyaszemekkel.
- Most, hogy mondod, tényleg nem lenne szívem itt hagyni téged.
- Na látod.
- Jössz velem reggelizni? - csókoltam meg.
- Azt hiszem, hogy igen.
Gyors felkapott magára egy alsónadrágot, majd még én is felvettem a tegnapi pólóját. Imádtam az ő ruháiban lenni, mert azon érezni lehetett az illatát.
Lementünk a konyhába, és nagy nehezen összedobtunk egy egyszerű reggelit. Sokáig szerencsétlenkedtünk, mivel jobb volt egymás ajakait falni, mint reggelit készíteni. Miután elkészültünk, hosszas szenvedés után, a reggelinkkel, leültünk az asztalhoz. Nico folyamatosan engem méregetett, ami kicsit zavaró volt, de neki valahogy mégis elnéztem.
Reggeli után használatba vettük Nico kádját, ahol több, mint egy órán keresztül áztattuk magunkat. Olyan jó volt a karjaiban lenni, úgy éreztem, hogy a világ is megszűnik, ha vele lehetek.
- El sem hiszem, hogy valóban az enyém vagy. Lewis azt mondta, hogy egy olyan szép lány, mint te, soha nem lenne az én barátnőm, de szerencsére tévedett.
- Lewis? Milyen Lewis? - kérdeztem kíváncsian.
- Hamilton. Jó barátom. Hm, baba, ha azt sem tudod, hogy jóba vagyok vele, akkor nem is mondhatod magad a legnagyobb rajongómnak.
- Nico, kicsim, én soha nem a magánéleted után kutakodtam, hanem az eredményeidet néztem.
- Nálad jobb embert, akkor nem is találhattam volna. Sőt, túl tökéletes vagy.
- Azt rosszul hiszed. Voltak nekem zűrös dolgaim, de arról nem szívesen beszélek.
- Nekem elmondhatod, elvégre együtt vagyunk.
