9. rész

- Azt ígérted, hogy hívsz - suttogta, miközben szorosan magához ölelt.
- Gondolkodnom kellett - néztem a szemébe.
- Máskor ilyet ne csinálj, oké? Aggódtam miattad, de féltem, hogy ha felhívlak, akkor csak megutálsz.
- Én csak megijedtem, olyan hirtelen jött ez az egész. Amúgy meg sosem utálnálak meg.
- Ezt örömmel hallom.
- Szerintem menjetek haza, ott jobban meg tudjátok beszélni a dolgokat - javasolta Monique.
- Biztos? Boldogulsz?
- Persze. Úgyis hamarosan záróra.
- Köszi. Holnap majd találkozunk - köszöntem el, miközben összeszedtem a holmimat.

Még beszéltünk néhány szót, majd Nicóval együtt elindultunk kifelé.

- Kocsival jöttél? - kérdezett rám.
- Nem, gyalog.
- Akkor gyere. Hazaviszlek, és tudunk majd beszélni - mosolyodott el, majd a kocsijához sétált, ami az étterem bejárata előtt állt.
- Oké - bólintottam.

Pár perc múlva már a lakásom előtt álltunk meg. Kiszálltunk, majd felmentünk hozzám. Ledobáltam a cuccaim, és beinvitáltam Nicót a konyhába. Végigkérdeztem tőle egy teljes listára való ételt és italt, de semmit nem kért. Én gyors csináltam magamnak vacsorát, majd átmentünk a nappaliba.

- Nagyon hiányoztál - szólalt meg hosszas hallgatás után.
- Te is nekem, de olyan váratlanul ért az a cikk, meg minden. Beijedtem. Ismerjük egymást elég jól, de nem annyira, hogy bele merjek vágni egy kapcsolatba.
- Nem akarlak siettetni. Mindössze csak annyit mondtam, hogy el tudnálak képzelni, mint a barátnőmet.
- Értem.
- Figyelj ide egy kicsit, Rina! Nem erőltetek rád semmit. Még sok időnk van. Ismerkedünk, elleszünk, találkozgatunk néha és annyi. Ha úgy alakul, akkor lesz valami, ha nem, akkor nem.
- Köszönöm.
- Nincs mit köszönnöd ezen. És majd lesz valahogy - ölelt meg.
- Ha más nem, akkor csak barátok.
- Bizony - mosolygott. - Amúgy nem akarsz nálam aludni? Ezer éve nem találkoztunk, meg nemsoká ismét megyek tovább. Veled akarok lenni egy kicsit. Meg amúgy sem voltál még nálam.
- Oké, legyen - álltam fel a kanapéról.
- Erről van szó - vigyorgott.
- De holnap elviszel dolgozni?
- Igen. Nekem is lesz dolgom. Daniel fog kínozni.
- Nem lehet valami kellemes.
- Nem is az. Most viszont menj és pakolj magadnak össze, ami kell, utána pedig menjünk.

Elindultam a szobám felé, ahol egy sporttáskába belegyömöszöltem minden szükséges dolgot, majd fogtam egy vállfát, amire rátettem az egyenruhám, a fürdőszobából is összeszedtem mindent. Húsz perc alatt indulásra kész voltam.
Nico a nappaliban várt rám, és amint meglátott, felpattant. Elvette tőlem a táskát, majd elindultunk kifelé. Én még gyors felhúztam a cipőm, majd bezártam az ajtót. Lementünk, beültünk a kocsiba, majd egy olyan tizenöt perc kocsikázás után megálltunk egy gyönyörű ház előtt. Kiszálltunk, Nico átadta a kocsikulcsát meg a lakáskulcsát, ő pedig fogta a csomagjaimat. Kinyitottam az ajtót, beléptem, és egyből elcsodálkoztam azon, hogy milyen szép lakása van.

- Tetszik? - szólalt meg, mikor utolért.
- Gyönyörű.
- Örülök, hogy tetszik - mosolyodott el, majd elindult befelé. - Gyere utánam!
- Gondolom, nem sok időt töltesz itthon.
- Nem igazán. De ez van, erre vállalkoztam, szóval nem panaszkodhatom. Habár sokszor olyan jó lenne a saját ágyamban aludni, meg hasonlók - magyarázta, közben pedig helyet foglaltunk a kanapén.
- Azt nagyon elhiszem. Én nem bírnám ki.
- Egy idő után megszoknád, és észre sem vennéd.
- Nem tudom. Az is nehéz volt egy ideig, amíg itt megszoktam. Az meg még rosszabb lenne, ha folyton utazgatnék.
- Elmondod, hogy miért jöttél el a szüleidtől? - nézett rám félénken.
- Persze. Egyszerűen nem illettem bele a tökéletes világukba. Igaz, hogy elvégeztem a jogi egyetemet, de mikor kijelentettem, hogy nem fogok ügyvédként dolgozni, akkor szinte kitagadtak. Így fogtam magam, és elköltöztem. Röviden ennyi a történet.
- A szüleid rád akarták erőltetni?
- Igen, ezt is, mint minden mást. Soha sem volt saját éltem, mindig azt kellett tennem, amit a szüleim mondtak. Így például nyolc évig zongoráztam, négy évig balettoztam, meg egy csomó hülyeséget csináltam, mert muszáj volt.
- Nem lehetett egyszerű. Hogy bírtad ki egyáltalán? - nézett rám azokkal az igéző szemeivel.
- Az tartotta bennem a lelket, hogy tudtam azt, hogy a nagyszüleim ott vannak mellettem. Nem tudtak semmit sem tenni a szüleim hülyeségei ellen, de legalább tartották bennem a lelket. Volt olyan is, hogy anyu azzal zsarolt, hogyha ezt vagy azt nem folyatom, értem ezalatt a zongoraleckék, különórák, akkor nem enged nagyapával egy futamra sem. Szóval nem volt egyszerű.
- Nem igazán lettem volna a helyedben.
- Senki nem szeretett volna a helyemben lenni.
- Barátaid voltak?
- Voltak, de nem sokat lehettem velük. Nem volt időm a sok szarság miatt, amit muszáj volt csináljak. Legtöbbször csak arra vágytam, hogy alhassak egy jót.
- Nem csodálom, hogy elmenekültél onnan.
- Soha nem is akarok oda visszamenni. Jó nekem itt, Monacóban.
- Tudják egyáltalán, hogy itt vagy?
- Nem. Nem érdekli őket. A tesómékat is elüldözték Berlinből. Még Karl életébe is bele akartak szólni. A te szüleid milyenek? - tereltem el a témát.
- Nagyszerű emberek. Meg kell majd ismerned őket. Holnap délután megyek hozzájuk, nem akarsz jönni te is? - lepett meg a kérdéssel.
- Nem akarom elrontani a közös napodat a szüleiddel.
- Nem rontanád el. Szerintem a szüleim is örülnének, hogyha megismerhetnének. Meg szeretném, ha eljönnél velem.
- Rendben, elmegyek veled - egyeztem bele végül.
- Köszi - ölelt meg.

Elég sokáig beszélgettünk, későn feküdtünk le aludni. Persze Nico megágyazott nekem a vendégszobában, tiszteletben tartotta azt, hogy még gondolkodnom kell az egész helyzeten.
Reggel arra ébredtem, hogy nyílik a szoba ajtaja.

- Jó reggelt! - jött be Nico mosolyogva.
- Neked is - ültem fel kissé még kómásan.
- Csináltam reggelit. Gyere, és együnk.
- Oké, csak adj öt percet.
- Készülődj csak nyugodtan, megvárlak.

Amint kiment fogtam magam, és elkezdtem készülődni. Tíz perc alatt kész voltam, majd kimentem. Az asztal tele volt mindenféle finomsággal, egyik finomabbnak nézett ki, mint a másik. Leültem Nicóval szembe, majd enni kezdtünk. Közben hülyéskedtünk egy keveset, meg megbeszéltük a délutáni dolgot. Úgy döntöttünk, hogy négy órára megyünk a szüleihez, így fél háromig fogok dolgozni. Nico megígérte, hogy beszél Fréderickel. Szerintem nem lesz nehéz dolga. Fréderic mindenbe könnyen beleegyezik. Bátran ki merem jelenteni, hogy ő a legjobb főnök a világon.

Reggeli után rendbe szedtem magam, mire végeztem, addigra Nico is elkészült. Összepakoltam a holmimat, majd el is indultunk.

- Akkor most beszélek a főnököddel, fél háromkor hazamész, és fél négykor megyek érted. Annyi idő alatt elkészülsz, nem? - kérdezte mikor már a kocsiban ültünk.
- Simán elkészülök, szóval elég annyi idő.
- Menjek utánad az étterembe?
- Dehogy, haza tudok menni gyalog is, tíz perc az út.
- Biztos? Szívesen érted megyek.
- Nem kell, köszi - mosolyodtam el.
- Oké, te tudod.

A napom rekordsebességgel telt el, szinte pislogni is alig pislogtam, de már fél három volt, így mehettem haza. Hamar lezuhanyoztam, majd nagy dilemma közepette elkezdtem ruhát válogatni. Fogalmam nem volt, hogy mit vegyek fel. Ha túlságosan kiöltözök, akkor lehet, hogy úgy fogok kinézni Nico mellett, mint egy bolond, de ha nem, akkor meg azért fogok hülyén kinézni. Végül egy fekete nadrágot vettem fel egy elegánsabb felsővel meg blézerrel. A lábamra húztam egy magassarkú cipőt, előszedtem egy kisebb táskát, abba beledobáltam minden hülyeséget, majd rohantam sminkelni és a hajamat csinálni, mivel volt tíz percem addig, amíg Nico megérkezik. Épp a sminkemmel szerencsétlenkedtem, amikor csöngettek. Nico volt, felengedtem, de mire felért addigra én már ismét a fürdőszobába voltam.

- Ülj le egy pillanatra, még nem vagyok kész - szóltam ki neki.
- Készülődj csak nyugodtan. Én ráérek.
- Szolgáld ki magad, ha kérsz valamit.
- Nem kérek semmit.
- Biztos?
- Biztos.
- Huh, kész vagyok - jöttem ki a fürdőből.
- Milyen jól nézel ki. Ha valaki meglát engem melletted, akkor biztos irigy lesz rám, amiért egy ilyen szép lánnyal vagyok - mosolyodott el.
- Te aztán tudod, hogy hozd zavarba az embert - néztem rá teljesen elpirulva.
- Valamihez nekem is értenem kell. Ha már a versenyzés nem akar összejönni.
- Miről beszélsz? Nagyon is jó versenyző vagy.
- Ja, azért nincs még egy győzelmem sem 2006 óta.
- Viszont nem egyszer álltál már dobogón. Idén pedig tuti meglesz a győzelem is. Érzem. Hiszek is benned, szóval csak ügyesen.
- Köszi, hogy mellettem állsz - ölelt meg.
- Első perctől fogva szurkolok neked, úgyhogy még szép, hogy kiállok melletted.
- Te vagy akkor a leghűségesebb rajongóm.
- Ugyan, biztos vannak még rajtam kívül nagyon sokan.
- De csak téged ismerlek.
- Szerintem hagyjuk.
- Igazad van. Most pedig gyere.

Bezártam az ajtót, majd le is mentünk. Beültünk a kocsiba, majd elindultunk. Kicsit paráztam, mert mégis csak a szüleihez megyünk. Ezt látta is rajtam, így próbált nyugtatni, de nem sok sikerrel járt. Mikor megálltunk a ház előtt, akkor úgy éreztem, hogy elájulok. Legszívesebben hazafutottam volna, de nem tehettem.
Kiszálltunk, majd Nico az ajtó felé terelgetett. Benyitott, belépett, mire én követtem.

- Anya, jöttem! - kiáltott, miután becsukta az ajtót.
- A nappaliban vagyok, gyere be, épp apád után takarítok, mert mindig szanaszét hagy mindent - szólt vissza, és ha jól gondoltam, akkor mosolygott közben.
- Gyere, nem fog megenni - mosolyodott el Nico, majd megfogta a kezem.
- Oké - mondtam bátortalanul, és hagytam, hogy átvezessen a nappaliba.
- Szia, anya! Remélem nem baj, hogy hoztam valakit - vigyorgott a pilóta.
- Jó napot! - köszöntem félénken.
- Sziasztok! - mosolyodott el a nő. - Igazán szólhattál volna, hogy hozol magaddal valakit. Jaj, drágám, nehogy félreértsd, csak nem szeretem, ha ilyen felfordulás van mikor vendég jön.

Az a felfordulás konkrétan egy tálcából, két pohárból és egy tálból állt, amiben néhány sütemény lapult.

- Nico, komolyan, most milyen véleménye lesz ennek a szép hölgynek rólunk? Nézd meg! Ilyen felfordulást.
- Anya, nyugodj meg! Ez nem felfordulás, megesik, hogy van egy-két dolog elő, aminek nem kellene. De tisztaság van az egész házban. Túldramatizálod.
- Lehet - egyezett bele, majd megölelgette a fiát, utána pedig odalépett hozzám. - Szia, drágám! Sina Rosberg vagyok, Nico anyja, de ezt már észrevetted. Kérlek, érezd otthon magad! A másik dolog pedig az, hogy tegezz. Nem szeretem, ha magáznak. - A monológja végén megölelt, majd két puszit nyomott az arcomra.
- Rendben. Amúgy Corina Lindemann vagyok - mutatkoztam be illedelmesen.
- Gyertek, üljetek le! Hozzak nektek valamit? Corina, kérsz valamit?
- Köszönöm, nem kérek semmit.
- Nico, te kérsz valamit?
- Hagyd csak anya, kiszolgálom én magam, ha kell valami.
- Rendben - hadarta el, majd kivitte a nappaliból a tálcát a poharakkal és a tállal együtt.
- Apa hol van? - kérdezte Nico.
- Elment a boltba. Biztos hamarosan hazaér - mire elmondta, addigra megjelent a nappaliban. Az egyik kezében egy nagy tányér sütemény volt, a másikban pedig üdítő. - Hoztam egy kis süteményt, ma sütöttem, mert tudtam, hogy szereted - mosolygott rá Nicóra.
- Imádlak, anya!
- Hozok poharakat is, egy pillanat - azzal ismét kiment, majd pár perc múlva meg is jelent három pohárral.
- Sina, megjöttem! Megyek és lepakolok a konyhába.
- Elég soká jöttél.
- Persze, mert letámadott egy riporter. Nicóról és a barátnőjéről akart faggatni.

Nico erre egy bocsánatkérő pillantással nézett rám, de mondtam neki, hogy semmi baj nincs.

- Nem akart békén hagyni. Hiába mondtam, hogy nem tartozik rá. Nicónak meg van a saját élete, ráadásul barátnője sincs - ekkor lépett be, és így meg is látott. - Vagy mégis van - mosolyodott el.
- Apa, ő itt Corina Lindemann, Rini, ő itt az apám, Keke Rosberg.
- Örülök, hogy megismerhetlek - ölelt meg.
- Én úgyszintén örülök neki - mosolyodtam el.
- Nem is mondtad, fiam, hogy egy ilyen gyönyörű barátnőd van.
- Az igazság az, hogy ő nem a barátnőm, csak egy barátom - jelentette ki, mire az anyja megkövülten nézett rá. - Anya, most miért nézel így?
- Azért, mert azt hittem, hogy a barátnőd - szomorodott el.
- Csak egy nagyon jó barátom, akit nemrég ismertem meg - magyarázta a helyzetet.
- Na nem baj, mi Nico barátait is szívesen látjuk - ült le mellénk Keke.

A délután nagyon jól telt, Nico szülei igazán aranyosak, irigylem is ezért egy kicsit. Rengeteget nevettünk, főleg mikor előkerült Nico gyerekkora. Még képeket is mutatott nekem Sina. Nico rajongóként úgy éreztem, hogy a menybe kerültem. Majd én is meséltem egy kicsit az életemről, mire egyből megsajnáltak, viszont azt nagyon utálom. Kicseszett velem az élet, de ez van, ezt kell elviselnem.
Késő volt már mikor Nico hazavitt.

- Köszi ezt a csodás napot - pusziltam meg, mikor megállt a ház előtt.
- Nincs mit. Örülök, hogy jól érezted magad. Holnap találkozunk?
- Csak hogyha bejössz az étterembe. Lassan dolgoznom is kellene.
- Oké, akkor megmondom Danielnek, hogy ott fogunk ebédelni.
- Mennyit edzel holnap?
- Elég sokat. Készülni kell a futamra.
- Megértem - szomorodtam el.
- A találkozást viszont megoldjuk valahogy. Meg ott a telefon is. Tudod, hogy nem hagylak cserben.
- Tudom - mondtam miközben kiszálltam a kocsiból.
- Baba, amúgy anyuék imádtak, ráadásul azt remélik, hogy valamikor majd egy pár leszünk - erre a kijelentésre természetesen nem számítottam, így az agyam is leblokkolt. Teljesen.

*****

Sziasztok!

Újra itt. Kínkeservesen, de itt a rész, sokat szenvedtem vele míg összejött, de remélem tetszeni fog. Az eddigi komikat köszönöm, és most sem haragudnék meg, ha írnátok pár szót.

Puszi.

8. rész

"Nekem ez most sok, nem tudom... Én, én, nekem fogalmam sincs, hogy mi legyen. Hagyj gondolkodni, majd én hívlak. Majd beszélünk"
Amint elküldtem, egyből összeszedtem a holmimat, majd hazahajtottam. Le kellett higgadnom, ezért beálltam a zuhany alá, majd jéghideg vízzel megfürödtem. Csak azért kell szurkoljak, hogy ne betegedjek meg emiatt.
A hideg rázott, mikor kiléptem a zuhany alól, hamar megtörölköztem, majd egy vastag köntösbe bújtam. Kimentem a konyhába, csináltam magamnak egy bögre teát, amit az ablakban ülve ittam meg. Utána fogtam magam, és lefeküdtem aludni, mert másnap reggel mentem a szemészetre, ugyanis már napok óta fájt a fejem és homályosan is láttam. Lehet újból szemüveges leszek...

Reggel hamar kidobott az ágy. Lezuhanyoztam, felöltöztem, majd összeszedtem minden fontosabb dolgot, és elindultam a szemorvoshoz. Gyalog mentem, nem kockáztattam meg azt, hogy autóval menjek. Fél óra alatt odaértem, de még várnom kellett, ezért elkezdtem kereteket nézegetni.
Tíz perc múlva az asszisztensnő kiszólt, hogy a doktor úr kész fogadni. Fogtam a táskámat, majd bementem.

- Jó reggelt! - köszöntem.
- Jó reggelt! Foglaljon helyet! - mutatott a szoba egyik végében álló székre. - Pontosan mik a panaszai? - kérdezte kedvesen az orvos.
- Sokszor fáj a fejem és a szemem, ezen kívül néha homályosan látok. Nagyon rossz. Régen, gyerekkoromban, volt szemüvegem, de akkor helyrejött a szemem.
- Értem. Na lássuk csak azokat a szemeket. Először is, próbálja meg elolvasni mindazt, ami a táblán van - mutatott a szemközti falra, amire ki volt vetítve egy csomó betű, egyre kisebb méretekben.

Egy darabig jól ment, de utána már nem láttam semmit. A doktor csak bólogatott, majd pupillatágítót csöpögtetett a szemembe. Borzalmas volt, mindent homályosan láttam tőle. Pár percig várt, majd megvizsgálta a szemem alaposan.
Húsz perccel később megvolt a diagnózis. Távollátás. Szuper, ismét előjött, pedig már évek óta nem kellett szemüveg. Ez van, örökletes, az egész családom szemüveges, én sem maradhattam ki sokáig.

- Ez még nem vészes, de ennek ellenére nem ártana egy szemüveg, kontaktlencse, de a lézeres műtét is szóba jöhet - sorolta a lehetőségeket a doktor.
- Maradnék a szemüvegnél. A kontaktlencse az macerás, míg a műtét nem igazán van ínyemre.
- Rendben van hölgyem. Megírom a receptet, majd legkésőbb fél óra múlva már meg is kapja a szemüvegét. Menjen, válasszon keretet. Fél év múlva várom vissza ellenőrzésre, majd utána évenként érdemes visszajárnia.
- Köszönöm, doktor úr! Viszlát! - köszöntem el, majd kiléptem.
- Viszlát! - hallottam még a köszönését.

- Elnézést! - szóltam oda az egyik nőnek, aki a pult mögött állt.
- Igen, miben segíthetek? - kérdezte kedvesen.
- Itt a recept, amit a doktor úr írt - tettem le.
- Jöjjön, válasszon keretet, majd egy negyedóra és kész is lesz. Addigra bele lesz csiszolva a lencse.
- Rendben.

A nő kilépett a pult mögül, majd odavezetett a vitrin elé, ahol rengeteg szemüveg volt. Biztos felpróbáltam vagy húszat, mire megtaláltam a megfelelőt. Az ára sem volt vészes. A nő elvette tőlem, majd hátravitte egy helységbe a két, becsomagolt lencsével együtt. Mikor visszajött, akkor megkért, hogy várjak pár percet. Addig fizettem. Tíz perc múlva átvehettem a szemüvegemet. Kaptam hozzá egy arany színű tokot és egy törlőkendőt is.
A szemüveget felvettem, nagyon jól láttam vele, végre nem lesz problémám ezzel sem. Elköszöntem, majd hazafelé indultam. Útközben megálltam egy újságos bódé előtt, mert láttam egy Forma 1-es magazint. Mikor mondtam, hogy azt kérem, akkor elég érdekesen nézett rám az eladó, de nem igazán törődtem vele. Kifizettem, majd folytattam az utamat hazafelé.
Mikor hazaértem, akkor főztem magamnak egy kis tésztát, hozzá pedig találtam szószt a hűtőben. Miután ettem, felmosogattam, majd nekiálltam olvasni. Persze mindenféle volt írva a pilótákról, a futamokról, csapatokról, mindenről, ami a Forma 1-gyel kapcsolatos.
Elég sokáig olvastam, majd mikor meguntam, akkor lementem sétálni. Gondolkodnom kellett. Bejártam Monaco nagy részét, de valamiért főleg azt a részt jártam be, amit a múltkor, Vele.

Nem tudtam, hogy mi lenne a helyes döntés. Még túl új volt ez a helyzet. Nem arról volt szó, hogy nem érzem jól magam mellette, hanem annyi volt, hogy nem tudtam normálisan végiggondolni még ezt az egészet. Nem a legkönnyebb az élete annak, akinek egy Forma 1-es pilóta a barátja. Nem láthatnám akkor amikor csak akarom, nem lenne mellettem, ha szükségem lenne rá.
Miért ilyen nehéz ez az élet?

Mikor hazaértem a sétámról, akkor fogtam magam, és leültem a laptopom elé. Hirtelen ötlettől vezérelve felmentem msn-re, de amint megláttam, hogy Ő is fent van, egyből kiléptem. Nem akartam beszélni Vele. A sírás környékezett, de türtőztettem magam. Inkább elkezdtem zenét hallgatni. A Linkin Parktól hallgattam először is a Runaway-t, tiszta hangulatba vágó volt abban a pillanatban, majd jött az Easier to Run, utána a The Rasmustól a Still Standing, a Livin' in a World Without You, a Sky, később a Lovextől a Time and Time Again és a Marble Walls. Kedvenc számaim voltak, ezek után még azért hallgattam egy kis HIM-et, Evanescence-t, Nightwisht, Three Days Grace-t, Kings of Leont, a végére pedig hagytam egy kis Shinedownt, Nirvanát, Bullet for my Valentine-t, Avenged Sevenfoldot és Children of Bodomot. Utóbbitól az egész lakás zengett, a szomszédok biztosan nagyon szerettek érte.

Estefelé felhívott a nővérem, és mesélte, hogy olvasta azt a bizonyos cikket. Ettől féltem. Elmondtam neki mindent, ő pedig adott néhány tanácsot. Mindig számíthatok rá, hihetetlen.

*****

A napok rohamosan teltek, lassan a téli teszteknek is vége volt. Ez pedig azt jelentette, hogy hamarosan visszajön Monacóba. Akkor viszont végérvényesen elé kell álljak, és meg kell vele beszéljem a dolgokat. Az egyetlen probléma pedig az, hogy félek ettől. Szeretném is meg nem is ezt a kapcsolatot kettőnk között. Folyamatosan ezen kattogott az agyam, de semmi értelmeset nem tudtam kisajtolni belőle. 

- Most is azon jár az eszed, hogy mi legyen, igaz? - érdeklődött Monique egy nappal azelőtt, hogy Ő visszajönne. 

- Igen, de sehogy sem jutok értelmes válaszra. Nem tudom mit kellene csináljak.

- Engedd el magad, rúgj be, hagyd, hadd történjen meg az aminek történnie kell.

- Köszi ezt a felettébb hasznos tanácsot - fintorogtam. 

- Neked soha semmi sem jó, ilyet még nem láttam - kelt ki magából. - Ne akard már, hogy olyan hű de tökéletes életed legyen. Napok óta azon eszen magad, hogy mi legyen veletek. Bakker, megmondom én. Fogod magad, felhívod, hogy ha visszajön, akkor találkozzatok, majd szépen összejöttök és kész. Ha minden oké, akkor együtt maradtok, ha nem akkor nem. Ilyen egyszerű. Ne bonyolítsd túl az életed! Egyszer élsz, ember. Használd már ki! Más már rég a nyakában lógna, de te ilyen hülyeségeken agyalsz. Soha nem tudhatod meg, hogy milyen lenne vele, ha meg sem próbálod. Már kurvára elegem van abból, hogy napok óta hasznavehetetlen vagy, és olyan búskomor, hogy egy halálraítélt is megirigyelné. 

Tudtam, hogy ha Monique így ki van akadva, annak oka is van. Elgondolkodtam azon, amiket mondott. Igaza volt, mindig mindent túlkomplikálok. Ebben is a drága szüleimre hasonlítok, fantasztikus. Pont olyan vagyok, mint amilyen soha nem akartam lenni.

- Add ide a telefonod! - szólított fel Niq.
- Nem, nem adom.
- De, felhívom, és megmondom neki, hogy minél hamarabb találkozni akarsz vele. Kérem - nyújtotta ki a kezét.
- Ígérem, hogy beszélek vele.
- Van rá két napod. Nem több - fenyegetett meg.
- Jól van, beszélek vele, ígérem.
- Miért van az az érzésem, hogy mégsem beszélsz vele? - sopánkodott.

Egész nap azzal nyaggatott, hogy hívjam fel, de ugye, én annál makacsabb voltam. Eszem ágában nem volt felhívni. Semmi kedvem nem volt hozzá.
Alig vártam, hogy hazaérjek, és végre megszabaduljak Monique állandó kioktatásáról. Oké, hogy ő boldog Damiennel, meg minden, de én nem vagyok olyan szerencsés, mint ő. Nekem nem adatott meg az, hogy ilyen fiatalon, mint ő, tökéletes életem legyen. Be kell vallanom, ezért kicsit irigy is voltam rá. Boldog, van egy szerető családja, azon belül egy csodálatos vőlegénye, aki mindennél jobban szereti. Én pedig itt vagyok egyedül.

Otthon sokáig gondolkoztam azon, hogy felhívjam-e, vagy sem, de végül nem tettem. Nem volt nekem ahhoz bátorságom, azok után, hogy valósággal elutasítottam. Sírva aludtam el.
Másnap reggel, mikor felébredtem, akkor minden porcikám el volt zsibbadva, a szemeim pedig fel voltak dagadva. Nem lehettem valami szívderítő látvány.
Hideg vízzel lezuhanyoztam, majd felöltöztem, és munkába indultam. Útközben egy pékségnél megálltam, és vettem magamnak némi reggelit. Azt meg is ettem míg beértem. Odabent persze egyből Monique papolását hallgathattam.

- Beszéltél vele? - támadott le azonnal.
- Dehogy beszéltem. Majd.
- Azt ígérted, hogy beszélsz vele.
- Majd beszélek vele, hagyj már!
- Szóval nem akarsz vele beszélni. Még tiszta szerencse, hogy az este felhívtam.
- HOGY MIT CSINÁLTÁL? - akadtam ki teljesen.
- Felhívtam és beszéltem vele.
- Hogy képzelted ezt? Így még senki nem támadott hátba.
- Csak azt akarom, hogy jó legyen neked, mert már nem bírom nézni a szenvedésedet. Egy nap még hálás leszel nekem ezért.
- Azt kötve hiszem. De mégis honnan volt meg a száma?
- Egyszerű. Kinéztem a telefonodból, amíg a mosdóban voltál.
- Gerinctelen egy dolog volt.
- Tudod, most meg kellene sértődnöm, de még csak azért sem teszem. Azt akarom, hogy végre jobb legyen neked. Mindig azzal vagy, hogy neked semmi sem jön össze. Ilyen hozzáállással nem is csodálkozom rajta. Itt van a lehetőséged arra, hogy boldog legyél, de te vagy olyan kretén, hogy félredobod. Hülye vagy, már meg se haragudj.
- Tőled nem vártam volna ezt.
- Majd, ha boldog leszel, akkor köszönni fogod még nekem.
- Azt várhatod.

Egész nap csak tajtékoztam a dühtől. Nem tudtam elhinni, hogy Monique ilyen szemétséget csinált. Nem tudom, hogy mi joga van ahhoz, hogy a hátam mögött intézkedjen. Utálom, ha belepiszkálnak az életembe. Elegem volt belőle nagyon. Otthon is mindig csak ez ment. Eljöttem, de most is ugyanaz van. Mindenki azt hiszi, hogy joga van beleszólnia az ÉN életembe. Pedig tévednek, ó, de még mennyire, hogy tévednek.
Nem szóltam Monique-hoz, csak ha nagyon muszáj volt. A vendégekkel sem voltam valami kedves, és ezt a főnököm, Fréderic is észrevette, félre is hívott emiatt.

- Rina, mi van veled? Soha nem szoktál ilyen lenni. Tudod, hogy így nem viselkedhetsz a vendégeinkkel. Ha ezt így folytatod, akkor a munkáddal játszol.
- Sajnálom, Fréderic, de nem vagyok ma a helyzet magaslatán.
- Figyelj, mindenkinek vannak rossz napjai, de ne a vendéken vezesd le a feszültségedet.
- Rendben. Sajnálom.
- Oké, most az egyszer még megbocsájtom, de soha többé elő ne forduljon. Mehetsz vissza dolgozni! És ne feledd, figyellek!
- Nem felejtem el.

Visszamentem, és próbáltam normálisan viselkedni a vendégekkel, mert nem akartam azt, hogy kirúgjanak. Szerettem itt dolgozni, még akkor is, ha ez nem mindig fenékig tejföl.
Hét eleje volt, ezért nem is csodálkoztam azon, hogy nincs olyan nagy forgalmunk. Könnyen boldogultunk, még akkor is, ha nem beszéltünk egymással.
Nagyon feldühített az, hogy Monique a hátam mögött rendezkedik. Semmi köze az életemhez.
Estefelé már kezdtem kicsit lenyugodni, de azért még mindig bökte a csőrömet Monique ténykedése.

- Haragszol még? - kérdezte olyan fél kilenc felé.
- Kicsit. Tudhatnád, hogy nem szeretem, ha belepiszkálnak az életembe.
- Tudom, de ha egyszer te olyan nyámnyila vagy, akkor nem tudok mit csinálni.
- Hagyd, hogy hülyeséget csináljak, de ne szervezkedj!
- Beteg vagy. Kész, nincs más, amit mondhatnék.
- Köszi, ez olyan jól esett.
- Reménykedtem benne, hogy ezt fogod mondani - mosolyodott el.
- Jaj, te hülye liba. Nem lehet rád sokáig haragudni - öleltem meg.
- Valahogy Damiennek nem kell ennyit magyarázkodjak, ha ki akarok békülni vele.
- Damien pasi, ráadásul a vőlegényed. El tudom képzelni, hogy mikkel veszed rá arra, hogy megbocsájtson.
- Perverz vagy. Állandóan csak ilyesmin jár az eszed. El sem hiszem. Ha nem is akarsz összejönni vele, akkor csak feküdjetek le. Elviselhetetlen vagy. Vagy ha kell, akkor szerzek neked valaki mást, de kérlek, feküdj már le valakivel, mert olyan vagy, mint egy házsártos vénasszony.
- Monique, olyan jó lenne, ha nem vágnád ezt a fejemhez körülbelül hetente. Megvagyok én pasi nélkül is.
- Igen, pont azért vagy már napok óta ilyen letargiás állapotban. Nem kell neked pasi, á, minek is az.
- Nem is kell, mondom.
- Rina, higgy nekem, kell melléd valaki. Nem élheted le az életed egy férfi nélkül.
- Még van időm, elvégre csak huszonnégy éves vagyok.
- Hamar megvénülsz, hidd csak el. Nézz rám, a te korodban én is ezt mondtam.
- Huszonhat éves vagy, te dilis - nevettem.
- Jól van na, mindenbe belekötsz. Házsártos banya - nyújtotta ki a nyelvét. - Fordulj meg! - szólt rám, én pedig megfordultam. A szemem könnybe lábadt, majd eszeveszetten rohantam oda hozzá és a nyakába ugrottam.
- Sajnálom, Nico, nagyon sajnálom - suttogtam a fülébe.

*****

Sziasztok!

Emberek, esküszöm megőszültem a futam alatt. Ez valami hihetetlen volt. A futamot meg sem akartam nézni, mert ugyebár azzal voltam, hogy unalmas lesz, erre fel pedig az év egyik legizgalmasabb futama lett. Annyit visítoztam, apum bánatára, hogy csodálom, hogy van még hangom. Azért bíztam benne, hogy nem lesz duplázás, mert hát a 8 a kedvenc számom, de nem baj, jó ez így is. És Kimi ismét dobogón:D Gyönyörű volt. Még 12 ilyen verseny és boldog leszek.
Lányok, köszönöm szépen a kommentjeiteket, imádlak titeket. Most is megdobhattok egy-két szóval.
És micsoda egybeesés: 8 futamhétvége, 8 rész, 8-as rajtszám, ez de szépen összejött. És végre kiderült, hogy ki is a főszereplő. Ez a sok nyolcas csak akkor lett volna durvább, ha a 8. helyen ér be Nico, de azért a 6. hely szebb.
Puszi.

7. rész

- Én... nem, nem vagyok szerelmes belé - válaszoltam határozottan.
- Persze már, én meg Erzsébet királynő vagyok - ingatta a fejét jobbra-balra.
- Komolyan beszélek.
- De azért tetszik a srác, nem? - húzogatta a szemöldökét.
- Hát... mondtam már, hogy jó pasi - vigyorogtam.
- Nem is kell semmit sem mondj ezek után.
- Menj a fenébe.

Egész nap ez volt a téma. Minden pillanatot kihasznált arra, hogy ezzel szívasson. A végére már nem is érdekelt.
Este olyan tizenegy körül értem haza, Elenáék addigra már aludtak. Lezuhanyoztam, majd lefeküdtem. Persze nem aludni akartam, hanem beszélni Vele. Elővettem a laptopom, bekapcsoltam, majd egyből mentem fel msn-re. Sajnos nem volt fent, ezért inkább kikapcsoltam, és aludni próbáltam, de nem ment. Csak néztem a mennyezetet. Egyszer csak rezegni kezdett a telefonom. Azonnal utána kaptam, majd feloldottam a képernyőzárat. Üzenet volt.

"Szia, babám! Mi jót csinálsz? Ugye nem dolgozni vagy? Hiányzol nagyon. Puszi."

A szemembe könnyek szöktek, annyira megörültem annak az egy üzenetnek. Gyorsan írtam is neki vissza.

"Szia! Az előbb néztem fel msn-re, hátha fent vagy, de mivel nem voltál, ezért inkább aludni próbáltam, de nem jött össze. Te is hiányzol nekem. Nagyon-nagyon"

Elküldtem, nem is vártam sokáig a válaszra.

"Baba, olyan jó lenne találkozni veled, de nem jön össze... Nem tudok hazamenni a két teszt között, sajnálom. A gyűlésen szóltak, hogy nem mehetünk sehová sem. Úgy sajnálom:("

Fantasztikus egy hír volt, teljesen elszomorított. Szipogva írtam neki vissza.

"Csodálatos:'(. Akkor csak márciusban fogunk találkozni. Ez nem jó így."

Elküldtem, majd egy-két percen belül csörögni kezdett a kezemben a telefon. Felvettem.

- Baba, ugye nem sírsz? - kérdezte aggódva.
- Csak egy nagyon picit - válaszoltam szipogva.
- Rina, kérlek ne sírj, nem dől össze a világ.
- Dehogynem - nevettem el magam.
- Így már jobb. A tesztek után a futamig Monacóban leszek. Annyit lehetünk együtt, amennyit akarunk.
- Az nem lenne rossz. Megszoktam már, hogy sokat látlak.
- Baba, most úgy megölelnélek.
- Én is téged. De még mennyire.
- Tizenhat napig nélküled... ajjaj, az nagyon sok. Túlságosan is sok.
- Nekem mondod?
- Talán mégis sokat dolgozom, ilyenkor jövök rá.
- Bezzeg ha én mondom, akkor fel vagy háborodva - nevettem.
- Mondom, hogy most jöttem rá.
- Remélem hamar eltelik, addig dolgozni fogok egész nap.
- Baba, akkor nagyon megharagszom rád.
- Dehogy haragszol meg. Tudom, hogy nem tudsz haragudni rám.
- Édes, nem vagy te egy egész picikét egoista? - nevetett.
- Dehogy vagyok egoista. Kicsit el vagy tévedve.
- Dehogyis. Baba, mennem kell, az edzőm szólt már párszor, hogy hagyjam abba a telefonálást és aludjak. Ne haragudj! Bocsi. Jó éjt, baba!
- Jó éjt! - köszöntem el szomorúan.
- Babám, kérlek ne légy szomorú, holnap még beszélünk.
- Rendben. Jó éjt neked is.

Letettem a telefont, majd el is aludtam. Megnyugtatott a tény, hogy beszéltünk. Reggel kipihenten ébredtem. Nyújtóztam egyet, utána meg kimentem a konyhába, ahol már várt a reggeli. Elenáék már javában ettek, ezért én is csatlakoztam hozzájuk.

- Mi ez a letörtség? - nézett rám gyanakvóan Lena.
- Nem jön Monacóba a két teszt között.
- Akkor miért nem mész el te Barcelonába? Lehet nem bánná - tanácsolta Karl.
- Nem, nem megyek, az azt jelentené, hogy rá vagyok szállva teljesen. Nem akarom, hogy emiatt megromoljon a kapcsolatunk.
- Ez a lány hülye, de szerintem hagyjuk rá.

*****

Az idő teljesen felgyorsult, egyik napot követte a másik, tiszta káosz volt az egész. Már egy hete, hogy elment, de minden egyes nap beszélünk. Idő közben Elenáék is hazamentek, mert lejárt a nővérem szabadsága, és szükség van rá a kórházban.

- Min gondolkozol? - ült le mellém Monique.
- Azon, hogy már csak pár nap, és ismét látom.
- Még hogy nem vagy szerelmes, mi? Te fülig bele vagy zúgva, ismerd már el. Tegnap is négy órán keresztül hívogattalak, de mindvégig foglalt volt. Tudom, hogy vele beszéltél, ne is tagadd. Nincs érelme.
- Oké, tegnap este kicsit sokat beszéltünk, de mi van abban? - értetlenkedtem.
- Nem tudom, de akkor is, kicsit sok volt. Előtte meg egész nap smseztetek.
- Ez még nem jelent semmit.
- Igen, de pont a semmi miatt hív babának, meg édesnek, meg ehhez hasonlóknak. Már nem sok kell a kicsimhez meg a szerelmemhez.
- Elmehetsz a fenébe, Niq. Mondtam, hogy semmi sincs.
- Igen, persze, semmi sincs - vigyorgott idétlenül. - Fogd magad, és menj haza! Pihenj egy kicsit.
- Dehogy megyek, semmi értelme. Úgyis csak unnám magam.
- A lovagod nem ér rá, igaz?
- Te bosszantóbb vagy, mint Szamár a Shrekből - nevettem.
- Te meg... á, hagyjuk.
- Jobb is hagyni.
- Menj, hívd fel! Látszik a szemeden, hogy beszélni akarsz vele.
- Oké, itt sem vagyok - vigyorodtam el, majd kimentem a teraszra.

Előhalásztam a telefonom, majd tárcsázni kezdtem. Egy csörgés, semmi, két csörgés, semmi, három, még mindig semmi. Épp készültem letenni, amikor felvette.

- Szia, manó! - szólt bele, közben pedig szaporán kapkodta a levegőt.
- Szia! Úgy hallom nem alkalmas. Majd beszélünk - mondtam szomorúan.
- Manó, ne csináld! Épp most lett vége az edzésemnek. Szó nincs róla, hogy rosszkor hívtál. Sőt, te soha nem tudsz rosszkor hívni.
- Biztos?
- Manó, ezer százalék - hallatszott a  hangján, hogy mosolyog.
- Oké, ja és a magasságomról nem tehetek, nem én akartam mindössze 160 centiméter magas lenni.
- Tessék? Ja... nem azért hívlak manónak, hanem csak úgy ni, becézésből.
- Ezt nem hagyhattam ki - nevettem.
- Gonosz vagy.
- Tudom.
- Amúgy mi van veled? Mi jót csinálsz?
- Bent vagyok dolgozni, de nincs senki, ezért van időm beszélni.
- Már megint napokat dolgozol egyvégtében?
- Nem is tudom ki fejezte be most az edzést.
- Rini, ezt ne kezdjük megint. Teljesen tönkre teszed magad ezzel a robotolással. Ha visszamegyek Monacóba, akkor veszel ki szabadságot, nem érdekel.
- Minek vegyek ki szabadságot? Szeretek dolgozni.
- Például azért, hogy velem legyél. De amúgy miért nem választottál kevésbé fárasztóbb melót?
- Ügyvéd vagyok.
- Tessék? - kérdezte egy oktávval magasabb hangon.
- Jól hallottad, jogi diplomám van.
- Ne hülyíts! Képes vagy jogi diplomával a kezedben egy étteremben dolgozni?
- Igen, mivel nem önszántamból csináltam meg a jogi egyetemet, hanem azért, mert anyámék kényszerítettek rá. Utálom egyenesen.
- Akkor nem szóltam.
- Jobb is.
- Manó, ugye azt hitted, hogy nővel vagyok? - kérdezte nagy komolyan.
- Én, én... igen,azt hittem - vallottam be szégyenkezve. - Persze akkor sem lenne semmi, elvégre a te életed, meg minden.
- Piszok rosszul hazudsz.
- Miért látsz át rajtam?
- Azért, baba, mert hagyod, hogy átlássak rajtad.
- Önkénytelenül működik ez nálam, de csak azért, mert teljes mértékben megbízom benned.
- Rini, édes, én is bízom benned, de nagyon. Teljesen megváltoztattál ebben a pár napban. Türelmetlenebbé is tettél, mivel már alig várom, hogy ismét láthassalak.
- De biztos, hogy nem várod jobban, mint én.
- Dehogynem. Hiányzol nagyon, de nagyon. Hiányzik az ölelésed.
- Te is hiányzol nekem, el sem tudom neked mondani, hogy mennyire.
- Baba, amint lehet elszabadulok innen, és együtt lehetünk. Majd csak akkor hagyjak magadra ismét, ha megyek Ausztráliába.
- Akkor meg még rosszabb lesz, elvégre nem látlak majd két hónapig.
- A maláj futam után meglátogatlak. Majd utána Kína, Bahrein, de azok után sokat leszünk Európában. A monacói futam egész ideje alatt lehetünk majd együtt. Szeretnéd a boxból nézni?
- Igazából, már megvettem a jegyeket.
- Jegyeket? Úgy érted, hogy más is megy veled? Egy férfi az, igaz?
- Igen, igaz. A világon az egyik legszerethetőbb férfi. Sokat köszönhetek neki. Akkor lesz a szülinapja, mikor a futam, ezért ezzel akarom meglepni. December óta ezt tervezem.
- Értem, hát akkor mindegy is. De eddig miért nem mondtad, hogy van egy másik férfi az életedben?
- A nagyapámmal megyünk - mosolyodtam el.
- Szóval akkor nem egy pasi van a dologban, hanem csak a nagypapád?
- Igen, de úgy látom, hogy félre értetted.
- Ez pont olyan volt, mint mikor felvettem a telefont. Te is félre értetted, csak engem meg a szívroham környékezett.
- Csak nem... hagyjuk - vágtam rá mielőtt valami meggondolatlant mondanék.
- Mondd csak ki, mondd ki! - nevetett.
- Mondtam, hogy hagyjuk ezt.
- Akkor mondom én. Igen, féltékeny lettem, de nagyon is. Viszont, hogy megtudtam, hogy csak a nagypapádról beszélsz, ezért minden rendben van.
- Te komolyan féltékeny voltál? - kérdeztem meglepve.
- Igen. Elvégre szép is vagy, meg okos is, meg kedves. Csupa szépet tudok mondani rólad.
- A végén teljesen zavarba hozol.
- Bocsi. Nem szándékos. Amúgy, ha már ezzel zavarba hoztalak, akkor ajánlom, hogy ne kattints majd arra a linkre, amit küldtem.
- Már csak azért is ráfogok.
- Ettől tartottam. Baba, most mennem kell. Holnap beszélünk. Jó éjt neked! Puszi.
- Jó éjt neked is! Puszi.

Letettük a telefont, majd visszamentem dolgozni. Este tíz után értem haza, és egyből a laptopomat kapcsoltam be. Bejelentkeztem msn-re, hogy megnézzem mit küldött nekem. Amint beléptem, máris megláttam. Rányomtam, majd bejött az egyik Forma 1-es oldal.

Utolérte a szerelem


A fiatal pilótát a napokban már többször kapták lencsevégre, amint Monaco utcáin egy szőke hajú lánnyal sétálgat.
Munkatársunknak néhány kérdésére is választ adott a tegnapi napon, mikor sikerült vele egy rövid időre leülni beszélgetni.

"Hogy mit jelent az, hogy többször sétáltam már egy szőke hajú lánnyal Moncoban? Szerintem azt, hogy néhány napot ott töltöttem, mert az időm megengedte(nevet). Amúgy viccet félretéve, tényleg Monacóban tölthettem néhány napot, és néha találkoztam a lánnyal."

Arra a kérdésünkre, miszerint lehet-e tudni valamit a lányról, elég tartózkodó választ adott.

"Nem akarok róla elárulni semmit, nem akar a reflektorfénybe kerülni."

Viszont azt le lehetett szűrni már a beszélgetés elején, hogy több van köztük puszta barátságnál.

"Véletlenül találkoztunk, semmi előretervezett nem volt az egészben. Első pillanattól kezdve éreztem, hogy jóban lehetek vele. Nem csinált felhajtást abból, hogy híres vagyok, teljesen diszkréten kezelte a helyzetet. Mára pedig teljesen hozzászoktam ahhoz, hogy az életem része."

A végére pedig egy kérdés maradt, szó szerint az, hogy van-e közöttük valami. Kérdésünkre elég homályos válasz érkezett.

"El tudnám vele képzelni az életemet, de még nem ismerem eléggé. Kicsivel több idő kell. Hogy a jövőben hogy fog alakulni a kapcsolatom vele, azt még nem tudom, de egyelőre még nem is töröm rajta  a fejem, inkább az a célom, hogy megismerjem, utána döntünk." 

"Te ezeket komolyan gondoltad?"
Ezt az üzenetet azonnal elküldtem neki, amint elolvastam a cikket. Választ viszont nem kaptam rá. Kicsit még vártam, majd zuhanyozni indultam. Végül a fürdőkád mellett döntöttem, meg egy nagy csomó eperillatú habfürdő mellett. Majdnem egy órát áztattam magam, majd kiszálltam a kádból. Gyors megtörölköztem, utána felvettem a pizsamám, majd lefeküdtem aludni.
Másnap reggel elég későn ébredtem, de nem érdekelt, úgyis csak délután megyek dolgozni. Hamar összedobtam egy könnyű reggelit, majd nekiálltam takarítani. Ideje volt már. Közben kimostam egy adag ruhát is. Mikor mindezzel kész voltam, akkor főztem egy kis gyümölcslevest és azt eszegettem, miközben az újságot olvastam. Mikor végeztem, akkor felmosogattam, majd egy zuhany után felvettem a munkás cuccomat. Egy táskába összepakoltam, majd lementem a kocsimhoz. Beültem, majd az étteremhez hajtottam. Pont jókor érkeztem, mert egy turistacsoport készült bemenni.

- Ez nem lehet igaz. Mi ez a sok ember egyszerre? - háborgott Monique.
- Nem tudom, de nem valami jó, ha ennyi ember egyszerre éhes.
- Nagyon nem jó.

Szaladgáltunk az asztalok között, mert ugye mindenki egyszerre akart rendelni. Mikor a rendeléseket felvettük akkor már csak az volt hátra, hogy kivigyük az ételeket. Szerencsére semmi galiba nem történt, pedig volt már rá alkalom, hogy összecseréltünk két rendelést, de most simán ment minden. Panaszra pedig nem lehetett okunk, mert bőséges borravalót kaptunk mindketten. Miután kiürült az étterem, akkor le tudtunk ülni egy kicsit pihenni. Ekkor jutott eszembe, hogy tegnap este küldtem Neki egy üzenetet. Hamar előszedtem a telefonom, amin ott várt Tőle a válasz. Eszeveszett sebességgel oldottam fel a képernyőzárat, majd izgatottságomban el is ejtettem a telefont. Szerencsére semmi baja nem lett, csak a hátlapja esett le. Felvettem, visszatettem a hátlapot, majd nekifutottam még egyszer az olvasásnak. Ezúttal sikerült is.

"Elég komolyan gondoltam, másképp aligha mondtam volna."
Meredten bámultam a képernyőre, szóhoz sem jutottam. Kusza lett minden egy pillanat alatt. Nyeltem egyet, majd írni kezdtem egy választ.

*****

Sziasztok! 

Itt a folytatás, remélem tetszeni fog. A kommenteket nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy elégedettek vagytok a történettel. 

Nem is húzom tovább az időt. A lényeg úgyis a rész. 

Puszi.

u.i.: Amúgy szerintetek a jövőheti futamon meglesz a nyolcadik győztes? Nyolc futam, nyolc nyertes, érdekes lenne. Én abban bízom, hogy meglesz.

6. rész

Ahogy kinyitotta a szemét, abból egyből meglepődöttség tükröződött. Szerintem még nem fogta fel, hogy nálam aludt. Egy biztos, én még nem fogtam fel azt, hogy itt van mellettem. Egy darabig még nem is fogom felfogni.

- Szia! - köszönt álmosan, majd halványan elmosolyodott.
- Jó reggelt! - mosolyodtam el én is.
- Úgy tűnik, hogy elaludtam - nyújtózott egyet.
- Nekem is úgy tűnik. De ugye azért nem rohansz el azonnal? Még csak fél kilenc van. Csinálok reggelit. Maradj itt, jut hely bőven neked is.
- Nem akarok zavarni.
- Te nem zavarsz, oké? - néztem rá csúnyán.
- Jól van, akkor maradok.
- Ez a beszéd. Amúgy mikor indulsz Barcelonába?
- Csak este, de még össze kell pakoljak. Tegnap nem volt hozzá kedvem.
- Milyen kis lusta vagy - nevettem.
- Most mit csináljak? Nem szeretek pakolni - jelentette ki.
- Azt elhiszem. Na de reggelire mit csináljak? Mit ehetsz?
- Csináljunk néhány szendvicset, ha neked az megfelel. Azzal nincs sok gond.
- Rendben. Csinálok mellé teát, kávét, amit akarsz.
- Inkább csak tea. A kávét nem igazán szeretem.
- Oké, akkor szendvics és tea hatalmas mennyiségben - szálltam ki az ágyból, majd az ajtó felé vettem az irányt. Ő is felállt az ágyról, és követett engem.

A konyhában nem volt senki, de a fogason megláttam Lenáék dzsekijét, ezért csak halkan közlekedtünk. A hűtőből kipakoltam minden szükséges dolgot, a teához is előkészítettem szinte mindent, de persze nem volt itthon citrom. Pechemre kenyér sem.

- Ugorjak le a boltba? - kérdezett rám.
- Az jó lenne.
- Tíz perc, és itt vagyok.

Elment a boltba, addig én gyorsan felöltöztem. Mire visszamentem a konyhába, addigra már Ő is visszaért. Az asztalon volt három citrom, a konyhapulton pedig egy kenyér.

- Hogy értél vissza ilyen hamar?
- Itt van a bolt pár lépésre. Siettem. Hol találok egy kést?
- Várj! Adom - nyúltam bele a fiókba, ahonnan előszedtem két kést.
- Köszi - vette el tőlem mosolyogva.

Fél óra alatt elkészültünk a reggelivel, majd asztalhoz ültünk. Reggeli közben beszélgettünk elég sokat. Ketten voltunk, mivel Lenáék aludtak még.

- Ideje mennem - állt fel a reggeli után.
- Rendben. Nehogy miattam késd le a gépet - mosolyodtam el.
- Nem fogom, ne aggódj - ölelt meg. - Ha odaértem, akkor felhívlak.
- Ha lesz rá időd, akkor nem bánom.
- Annyit szakítok, hogy fel tudjalak hívni.
- Köszi - öleltem meg.
- Vigyázz magadra, kicsi lány, nem kell halálra dolgoznod magad - nevetett.
- Nyugi, nem lesz semmi bajom. Visszaveszek, ígérem.
- Ajánlom is. Egyben akarlak újra látni.
- Még akarsz velem találkozni? - néztem rá nagy szemekkel.
- Már miért ne akarnék? - húzódott egy féloldalas mosolyra az ajka.
- Nem tudom, csak meglep, hogy ilyen kedves vagy velem.
- Az vagyok, mivel te is normálisan viselkedtél, mikor megláttál a pultnál. Nem játszottad az agyan, nem ajánlkoztál fel egy éjszakára, hanem kiszolgáltál, majd kértél egy aláírást. Semmi nyávogás, hanem emberhez méltó viselkedés. Nekem pedig sokat jelent az ilyesmi, mivel sok rajongó nem tartja azt tiszteletbe, hogy nekünk is van magánéletünk, ezért nincs kedvünk a nap huszonnégy órájában aláírást osztogatni, meg fotókat csinálni.
- Nem is csodálkozok ezen, nehéz lehet nektek.
- Már megszoktuk, de nekünk sincs állandóan kedvünk ehhez a felhajtáshoz.
- Elhiszem.
- Viszont most megyek. Majd találkozunk. Addig pedig beszélünk telefonon és interneten. Nagyon vigyázz magadra!
- Rendben, de te is vigyázz magadra, és légy nagyon ügyes.
- Ígérem - ölelt meg, majd megpuszilt.
- Szia! - adtam neki én is puszit.

Kikísértem, majd az ajtóban ismét elbúcsúztunk egymástól. Mikor becsuktam mögötte az ajtót, akkor egy hatalmas sóhaj után mentem vissza a konyhába összepakolni. Mindennel kész voltam, majd úgy döntöttem, hogy leülök tévét nézni. Nem hiszem, hogy néztem tíz percnél tovább, elaludtam.
A szobámban ébredtem fel, be voltam takarva, az ablakon pedig el volt húzva a sötétítőfüggöny. Nyújtóztam egyet, majd kimentem a nappaliba.
Lena és Karl a kanapén ültek összebújva.

- Sziasztok! - köszöntem nekik.
- Szia, kicsit bealudtál - nevetett Lena.
- Álmos voltam - húztam meg a vállam, majd leültem melléjük.
- Jól láttuk, hogy itt aludt a herceged? - kérdezte vigyorogva Karl.
- Igen, véletlenül elaludt mellettem. Megvárta míg elalszom, de ő is elaludt.
- Lesz itt még valami. Érzem. Biztos, hogy lesz valami, másképp nem lennétek ennyit együtt, meg nem dumálnátok egész nap. A múlt éjjel is kint voltatok sétálni, utána pedig beszéltetek reggelig. Nem is érdekelt téged az a tény, hogy dolgozni mész.
- Elena, te biztos, hogy nem pszichológus vagy?
- Nem, pedig az se rossz.
- Ahogy látom, bejössz neki. Másképp nem csinálná ezt - szólalt meg Karl.
- Nem tudom, nem hiszem. Csak jóban vagyunk - jelentettem ki.
- Te tudod - hagyta annyiban Lena.
- Még én sem tudom.
- Nyugi, majd csak kialakul - karolt át Karl.
- Én nem aggódom.
- Igen, azért szorongatod azt a telefont a kezedbe, mert nem aggódsz - nevetett fel a nővérem.
- Ez nem igaz. Csak megígérte, hogyha Barcelonába ér, akkor felhív.
- Persze, hogy nem aggódik - súgta oda Karlnak.
- Fülig szerelmes a srácba, nem kétséges. Látszik a szemén - motyogta a drága sógorom.
- Nem zavar, hogy itt ülök? - kérdeztem rá felháborodva.
- Nem - vágták rá egyszerre.
- Pompás - dünnyögtem.
- Inkább menj, és hívd fel! - nyaggatott Lena.
- Ne menjek már hozzá feleségül? - forgattam a szemeim.
- Ha akarsz, csak előtte szólj.
- Ti betegek vagytok - álltam fel.
- Köszi - nevettek.

Nevetve hagytam ott őket, inkább bementem a szobámba. Felfeküdtem az ágyra, és csak néztem a plafont. Egy idő után fogtam magam, felöltöztem, mert be akartam menni dolgozni. Tudtam, hogy Elenáék nem haragszanak miatta. Fél óra alatt elkészültem, elköszöntem a nővéreméktől, lementem, és elsétáltam a munkahelyemig. Csak az étteremben leszek ma, nincs kedvem a hangos zenéhez. Meg akkor nagy arra az esély, hogy nem tudok beszélni Vele.
Monique vigyorogni kezdett amint beléptem.

- Mi volt az este? Elment veled hazáig?
- Igen, és ráadásul nálam is aludt. Megvárta míg elalszom, de végül ő is bealudt.
- Istenem, ez de cuki - olvadozott.
- Dugulj el! - nevettem.
- Ne már! Most komolyan. Tiszta aranyos. Ragaszkodik hozzád.
- Dehogyis, csak annyi, hogy néha dumálunk.
- Persze, biztos.
- Komolyan - és ekkor szólalt meg a telefonom. Ő volt.
- Ő az, mi? - vigyorgott.
- Igen.
- Akkor mire is vársz? Vedd már fel!

- Szia! - köszöntem vidáman.
- Szia! Egy óra múlva indul a gépem, gondoltam addig felhívlak. Nem zavarlak?
- Nem, ugyan már, hogy zavarnál. Most értem be az étterembe, de nincs senki.
- Mit is ígértél nekem? Hogy nem dolgozol annyit? - kérte számon.
- Igen, azt ígértem, de néha mégis be kell jöjjek. Tudod, nem olyan olcsó Monacóban élni.
- Oké, ez igaz, de ha tönkreteszed magad, azzal sem oldasz meg semmit sem.
- Nem is tudom, hogy kettőnk közül ki dolgozik többet.
- Na tessék, jössz itt nekem ezzel. Az teljesen más.
- Miért más?
- Azért, baba, mert ez a Forma 1. Nekem lehet sokat dolgozni, neked meg nem. Ennyi - nevetett.
- Mi az, hogy nekem nem lehet? - háborodtam fel.
- Baba, ne akadékoskodj, oké? Nem tetszik, hogy állandóan dolgozol.
- Nekem sem tetszik, hogy annyit dolgozol. Ehhez mit szólsz?
- Rini, nem megy ez neked - nevetett.
- Kinevetsz? Ez fáj.
- Ne haragudj! - kérlelt bűnbánó hangon.
- Nem is lehet haragudni rád.
- Tudom.
- Nem vagy te egy kicsit beképzelt?
- Bocsi.
- Semmi baj, csak vicceltem. Sajnálom.
- Nem haragszom.
- Akkor jó.
- Baba, majd még beszélünk, ideje felszállnom a gépre. Ha leszálltam, akkor hívlak. Szia! - köszönt el.
- Oké, majd beszélünk. Szia!
- Tudod...
- Tudom, ne aggódj!
- Így már minden oké, nyugodt szívvel utazom el.
- Bolond vagy - nevettem.
- Nem baj az.
- Ha te mondod. Menj, mert lekésed a gépet!
- Jól van, baba, tudom én, hogy le akarsz rázni.
- Dilis.
- Köszi. Hú, tényleg megyek. Vigyázz magadra! Puszi.
- Te is vigyázz magadra! Ügyes legyél, alázd le a többieket!
- Mindent megpróbálok.
- Oké. Na akkor majd beszélünk. Puszi, szia.
- Szia, baba!

- Ezt nevezem - nevetett Monique. - Ti szerelmesek vagytok, ez tuti.
- Dehogy vagyunk. Vagyis én biztos nem. Hogy ha neki van valakije, az más.
- Ha hallottad volna magadat, tiszta cuki volt. Komolyan, mintha ezer éve együtt lennétek. Meg ez a vigyázz magadra, meg minden. Én szurkolok nektek nagyon.
- Miért is?
- Azért, hogy összejöjjetek. Egymásnak vagytok teremtve.
- Beszélsz hülyeségeket. Bolond - nevettem.
- Inkább te vagy a bolond, hogy nem ismered el azt, hogy nagyon bejön neked, és jó kis páros lennétek. A hallottak alapján imádjátok egymást.
- Niq, figyelj! Én ezt a srácot már akkor kinéztem magamnak, amikor először megláttam a tévében. Persze, úgy voltam vele, hogy úgy sem lesz belőle semmi, hiszen ő egy Forma 1-es pilóta. Én pedig bele voltam kényszerítve abba a hű de csodálatos és tökéletes életbe. Soha nem lett volna alkalmam arra, hogy találkozzak Vele. Erre, látod, elköltöztem otthonról, és minden megváltozott. Ha otthon maradok, akkor soha nem ismerem meg, vagy ha igen, akkor sem lett volna semmi. A szüleim elítélték volna, mivel szerintük nincs normális munkájuk ezeknek a srácoknak. Új nekem ez az egész, és olyan hihetetlen amiért most ez így összejött. Odáig vagyok érte, de alig ismerjük egymást. Nem tudom, hogy Ő hogy érez, vagy ilyesmi.
- Szerintem beszéljétek meg majd ezt az egészet. Olyan édesek vagytok együtt. Ha akarnátok, akkor simán menne ez nektek.
- Nem tudom, majd meglátjuk mi lesz.

Monique szavai elég váratlanul értek. Nem gondoltam volna, hogy ezt mondja. Még véletlenül sem gondoltam arra, hogy Vele egy pár legyünk. Olyan irreális dolognak tűnik.
Tovább nem feszegettük a témát, nem volt értelme. Inkább dolgoztunk, és próbáltunk valami másról beszélni. Este kilenc körül aztán csörögni kezdett a telefonom. Kivettem a zsebemből, ránéztem a kijelzőre, majd egy hatalmas vigyor terült szét az arcomon.

- Ő az, igaz? - kérdezett rám Monique, mire hevesen bólogattam. - Menj, beszélj vele nyugodtan.

Kimentem a teraszra, majd fel is vettem a telefont.

- Már azt hittem, hogy fel sem veszed. Akkor viszont örök harag lett volna.
- Köszi, hogy ezt mondod - motyogtam.
- Tudod, hogy csak viccelek.
- Jól van na. Milyen utad volt?
- Unalmas. Nem volt semmi érdekes azon a gépen.
- Szegény te.
- Kötekedj csak. Majd megbánod még ezt. Mikor nem hívlak majd napokig, azután nem fogsz kötekedni.
- Nézd már! Azt hiszed, hogy megijedtem?
- Ugyan, baba, tudom én, hogy már nagyon félsz. A lábad is biztos remeg már.
- Persze. Keresek is egy széket, mert már nem bírok állni.
- Rini, te pont olyan dilis vagy, mint én.
- Ezt kikérem magamnak. Én hülyébb vagyok, vagy csak simán bolond. Anyáméktól sem véletlenül húztam el. Már akkor is bolond voltam, viszont nem bántam meg.
- Történt valami? - kérdezte aggodalmasan.
- Hosszú, nem épp telefontéma.
- De majd elmondod, ugye?
- Még meglátjuk.
- Ugye nem arról van szó, hogy van egy gyereked, vagy egy férjed?
- Miért, ha például lenne egy gyerekem, akkor mi lenne?
- Szóval férjed az már biztos nincs. A gyerekre visszatérve pedig, hát, nem is tudom. Meglepődnék.
- Nyugi, egyik sincs. Nem ez van a dolog mögött.
- Most már teljesen nyugodt vagyok.
- Örülök neki - nevettem.
- Jaj, baba, hiányzol. Mit csinálok én nélküled napokig?
- Nyugi, kibírod.
- Dehogy bírom. Hozzászoktam már, hogy annyit látlak, meg találkozunk, meg minden. Azt hiszem, hogy a két teszt között visszamegyek Monacóba.
- Képes leszel annyit utazni azalatt a pár nap alatt?
- Persze. Mondtam, hogy hiányzol. De ha nem szeretnéd, akkor nem megyek.
- Én azt egy szóval sem mondtam, hogy nem szeretném. Gyere nyugodtan - vigyorogtam.
- Így is, úgyis mentem volna. Legfeljebb nem találkoztunk volna.
- Lenne szíved nem találkozni velem, ha már itt vagy?
- Baba, ne legyél buta, addig nem hagytalak volna békén, míg nem látlak. Szóval, akkor menjek? - kérdezte kedvesen.
- Igen, gyere. Azt sem bánnám, ha már most jönnél vissza.
- Nemsoká találkozunk, ígérem. Most viszont mennem kell, mert itt az edzőm. Legyél jó, és vigyázz nagyon magadra!
- Rendben. De aztán te is légy óvatos! Nem akarom azt olvasni, hogy bajod esett.
- Nyugi, semmi bajom nem lesz. Szia, baba! Majd még hívlak.
- Oké. Szia! - tettem le mosolyogva a telefont.

- Valld be, hogy fülig szerelmes vagy belé! - támadott le Monique, amint zsebre vágtam a telefonomat.
- Én...

*****

Sziasztok!

Itt is a folytatás. Remélem tetszik majd nektek. A vége talán, hm... érdekes, de sebaj, hozzá lehet szokni a szemétkedésemhez. De így izgalmasabb, nem?

Lányok, köszönöm a kommentjeiteket, aranyosak vagytok:D

Nem is szónokolok itt tovább, nincs hozzá most kedvem.

Puszi.

5. rész

- Honnan van meg a számom?
- Te magad küldted el nekem - nevetett fel.
- Te vagy Tom? - kérdeztem egy oktávval magasabb hangon.
- Igen. Most meglepődtél, igaz?
- De még mennyire. Te jó ég, ez nem lehet igaz.
- Lemennél a ház elé? - kért meg.
- Igen, de miért?
- Csak menj le és megtudod. Ne aggódj!
- Baj, ha addig nem teszem le a telefont?
- Dehogy baj
- Ha esetleg valaki megtámad, akkor tudjak neked szólni.
- Semmi bajod nem esik - nevetett édesen.
- Sosem lehet azt tudni - nevettem én is közben kimentem a nappaliba. - Várj egy picit! - kértem, mikor a nővéremék kérdő tekintetébe ütköztem.
- Hová mész? Ja és kivel beszélsz? - kérdezte vigyorogva Lena.
- Rómeóval beszélek - válaszoltam ábrándozva.
- Na jól van, Júlia, ideje leszállni a földre.
- Gonosz nőszemély. Most azonban megyek. Ha valami rosazat akartok csinálni, akkor hajrá.

Ezzel ott is hagytam őket. Míg leértem, egész végig beszélgettünk telefonon. Ő mondta meg, hogy pontosan hová menjek. A ház hátsó részéhez irányított. Pár lépéssel később megláttam Őt, amint mosolyogva néz rám.

- Szia! - köszönt mosolyogva, közben pedig eltette a telefonját.
- Szia! - néztem rá hatalmas szemekkel.
- Mondtam, hogy gyere le nyugodtan.
- Erre azonban nem számítottam.
- Elhiszem. Gyere, sétáljunk egyet.
- Oké, csak felszaladok egy dzsekiért.
- Nem kell, hoztam egyet neked is - emelte fel a dzsekit.
- Köszi. Te jó ég! Ez egy csapatdzseki.
- Bizony, remélen nem gond.
- Nagyon nem - vigyorogtam. - De alá kell majd írnod.
- Tessék - írta alá azonnal.
- Álmodom.
- Amúgy a számodat is elmentettem. Nézd! - mutatta meg a telefonban szereplő Rini* nevet.
- Rini? Csillaggal?
- Jobban tetszik, mint a Rina, a csillag pedig azoké, akik kiérdemlik.
- Én mivel érdemeltem ki?
- Azzal, hogy teljesen úgy viselkedsz velem, mintha nem lennék ismert. Nem buktatsz le, ha találkozunk. Nem visítozol, nem nyávogsz, hanen teljesen normálisan viszonyulsz hozzám.
- Azért én is nyaggattalak aláírásért, közös képért, most ismét aláírásért.
- Az más. Kulturáltan kéred, és nem úgy, mint egy elmebajos.
- Ha most elsírom magam akkor mit csinálsz? - néztem a szemébe.
- Akkor, hm, valószínűleg adok egy zsepit és megnyugtatlak.
- Kész, ez csakis álom lehet.
- Dehogy álom. Ez a valóság - mosolyodott el.

Ténylegesen mintha egy álomba csöppentem volna. Pár nappal ezelőtt még remélni sem mertem volna ehhez hasonlót. Túl szép ez. Valami tuti történni fog, mert nincs nekem olyan szerencsém, hogy ilyen jól alakuljon az életem. A nővéremmel kibékültem, a munkám nagyon jó, és találkoztam Vele.
Nagyon sokáig voltunk kint, bejártuk Monaco nagy részét. Életemben nem voltam ilyen boldog. Annyit beszélgettünk, meg nevettünk. Gondolni sem mertem, hogy egyszer én, Corina Lindemann, egy pilótával fogok ilyen sokáig beszélgetni.
Hajnali háromkor visszakísért a lakásomhoz. Feljött velem, én pedig behívtam miután meggyőződtem arról, hogy Lenaék már alszanak.

- Szép a lakásod - nézett szét.
- Köszi. Nem nagy szám, de az enyém.
- Mióta laksz Monacóban?
- Több, mint egy éve. Imádok itt lakni.
- Azt nagyon elhiszem.
- Kérsz valamit?
- Nem, köszi.

Még egy kicsit beszélgettünk, majd úgy döntött, hogy hazamegy, mert most már ő is fáradt. Kikísértem.

- Holnapután már Barcelonában leszek, de attól még beszélhetünk - jelentette ki mosolyogva.
- Ha lesz rá időd, akkor beszélhetünk.
- Nem úszod meg. Zargatni foglak. Ha éjszaka van kedvem beszélni, akkor is hívhatlak?
- Igen, legfeljebb nem fogom felvenni. De biztos, hogy sokat leszek bent melózni is, szóval ha nem veszem fel, akkor vagy dolgozom vagy alszom.
- Nyugi, nem foglak olyan későn hívni. Éjszaka én is inkább alszok, mert másképp az edzőm megöl.
- Te tudod. Ügyes legyél. Szurkolok neked.
- Köszi, kedves vagy. Én mindent megteszek - ölelt meg, mire a szívem is kihagyott egy dobbanást.
- Ajánlom is - nevettem.
- Vigyázz magadra! Majd valamikor a tesztek után találkozunk. Akkor még versenyek előtt tudunk találkozni, de utána egész a bahreini nagydíjig nem leszek Európában. Nem éri meg eljönni. Habár Malajzia és Kína között talán el tudok szabadulni. Meglátjuk. De telefonon és interneten keresztül tartjuk a kapcsolatot.
- Rendben.
- Megyek, hagylak aludni. Jó éjt! Majd beszélünk. Szia - ölelt meg, majd kaptam egy puszit az arcomra.
- Szia, jó éjt! - pusziltam meg én is, majd megvártam míg eltűnik a lépcsőn.

Bementem, majd becsuktam az ajtót, és nekidőltem. Sóhajtottam egyet, majd lecsúsztam a földre. Csak néztem magam elé, és vigyorogtam. A telefonomat a kezemben tartottam, néztem az utolsó számot, aki hívott. El sem hittem, hogy tényleg ő volt az. Fogtam magam, és lementettem a számot.

- Te mit csinálsz itt ilyenkor? - jött ki Karl álmosan.
- Bocsi, ha felébresztettünk.
- Kivel voltál? - vigyorgott.
- Csak nemrég értem haza.
- Hol voltál? Lenával aggódtunk.
- Mi ez a hangzavar? - jött ki Lena. - Húgi, végre már, hogy itthon vagy. Hová tűntél? Aggódtam nagyon.
- Bocsi, csak felhívott Tom, és sosem találjátok ki, hogy ki ő valójában.
- Ő... - jelentette ki Elena.
- Most csak ugratsz minket? Vagy tényleg Ő Tom?
- Tényleg Ő az.
- Neked aztán bejött az élet - nevetett Lena.
- De még mennyire. El sem hiszem. Istenem... Kész, én ezt nem tudom felfogni - álltam fel a földről, majd bementem a szobámba. Levetettem a ruháimat, felvettem a pizsamám, és befeküdtem az ágyba. A telefonomat egész végig a kezemben szorongattam. Már majdnem elaludtam, mikor rezegni kezdett a telefonom, majd a csengőhangom is megszólalt. Lassan kinyitottam a szemem, majd felvettem a telefont.

- Igen? - szóltam bele, de persze azt sem tudtam, hogy melyik világon vagyok.
- Felkeltettelek? - kérdezte bűnbánó hangon.
- Épp most aludtam volna el - mosolyodtam el, közben pedig felültem.
- Sajnálom. Csak most értem haza, most feküdtem be az ágyba, de nem tudok aludni. Gondoltam, hogy felhívlak, beszélni akartam még veled egy kicsit - hallatszott a hangján, hogy mosolyog. De édes.
- Nincs semmi baj.
- Biztos? Mert ha igen, akkor leteszem.
- Nem kell letedd. De ha hosszabb ideig nem válaszolok, akkor tudd, hogy elaludtam.
- Rendben. Rám ez ugyanúgy vonatkozik, oké?
- Oké.
- Úristen! Neked dolgozni kell majd menned, nem? Én pedig itt nyaggatlak.
- Semmi baj, nem zavar. Legfeljebb később megyek be. Majd írok a kolléganőmnek egy smst.
- De biztos nem baj?
- Mondtam, hogy nem baj - mosolyodtam el, közben pedig az ölembe vettem a laptopom és bekapcsoltam.
- Most mit csinálsz? - kérdezte nevetve. Na igen, kicsit zajosra sikerült az előbbi műveletem.
- Előszedtem a laptopom, közben pedig levertem egy-két dolgot.
- Ügyes vagy - nevetett még mindig.
- Tudom, amúgy pedig köszi a bókot.
- Szívesen.
- Kivágom ezt a laptopot - mérgelődtem.
- Mi a baj vele?
- El akar romlani. A szerelő a múltkor két hónapot adott neki, de úgy néz ki, hogy igaza lesz.
- Jártam már én is így.
- Néhány dolgot le kell majd mentsek róla. Abba bele is halnék, ha azoknak annyi lenne.
- Mik azok? - érdeklődött.
- Csak néhány kép. Köztük az is, amit a múltkor csináltunk.
- A közös képünk? Küldd már át. Kell az a kép.
- Laptopon az a hátterem - vallottam be szégyenlősen.
- Mit gondolsz, Rina baba, nekem miért kell? Semmi normális hátterem nincs.
- Ezt most komolyan mondod?
- Miért ne mondanám komolyan? - kérdezett vissza.
- Szóhoz sem jutok.

Reggel hétig beszélgettünk, egyszerűen nem fogytunk ki a témából. Mikor letettük, akkor fogtam magam, felöltöztem, rendbe szedtem a fejem, majd elindultam dolgozni úgy, hogy nem aludtam semmit egész éjszaka. Mikor beértem, akkor Monique még csak nyugodtan ült az egyik széken.

- Veled meg mi van? Olyan vagy, mint egy halott.
- Köszi, Monique, annyira kedves vagy.
- Bocsi, de tényleg úgy nézel ki.
- Nem aludtam egész éjjel.
- Mi az eget tudtál csinálni? Csak nem Rómeó miatt nem aludtál? - nevetett.
- Bizony, miatta nem aludtam - vigyorogtam.
- Ezt ne csináld! - kiáltott fel, ezzel a lendülettel a kávéját is kiborította.
- A kis ügyetlen - nevettem.

Egész nap húztam Niq agyát, így el is felejtettem azt, hogy álmos vagyok. Délután egy kicsit álmos voltam, de egy nagy bögre kávé után minden rendben volt.
Fél nyolckor Monique már azzal nyaggatott, hogy menjek haza aludni, de nem akartam. Épp ezen veszekedtünk, amikor a pultnál megállt valaki. Felnéztem, és egyből vigyorogni kezdtem.

- Sziasztok! Rina, te még mindig bírod?
- Szia! Igen, még mindig bírom. Persze csak kávéval, de mindegy az már.
- Én aludtam, de mégis olyan vagyok, mint egy hulla.
- Na tessék! Ennyit a híres Forma 1-es pilótákról - fordultam oda Monique-hoz nevetve.
- Te most kötekedsz velem? - nézett rám mosolyogva.
- Én ugyan nem - nevettem.
- Pedig de.
- Ne haragudj! - néztem rá kiskutya szemekkel.
- Nem ér ilyet csinálni - jelentette ki.
- Dehogynem. Amúgy kérsz valamit?
- Köszi, nem. Épp csak beugrottam megnézni, hogy mi van veled.
- Milyen rendes vagy - mosolyodtam el.
- Akármikor.
- Rina, most már ideje lenne hazamenned, és aludnod - jött elő Fréderic. - Látom rajtad, hogy nagyon fáradt vagy. Ne is keress kifogásokat!
- Rendben, hazamegyek.
- Elkísérlek, oké? - szólalt meg a kis pilóta.
- Ha akarod - mosolyodtam el.

Összeszedtem a holmijaimat, majd útra kész is voltam. Elköszöntünk Monique-tól és Fréderictől, majd kimentünk az étteremből.

- Gyere, elviszlek kocsival - indult a parkoló felé.
- Köszi - mondtam egy féloldalas mosollyal.
- Nincs mit. Ez az én kis kocsim - állt meg egy fekete Mercedes S65 AMG autó előtt. Az állam is leesett.
- Ez gyönyörű - néztem ámulattal.
- Köszi. Szerintem is szép. Neked milyen autód van?
- Mercedes E200.
- Pont neked való. Közben ülj be nyugodtan.

Beültünk, majd beindította a motort. Olyan jól vezetett, hogy az valami csoda volt. Nem görcsölt, mint sokan, hanem ösztönösen vezetett. A vérében volt.
Megállt a ház előtt, de mielőtt kiszállhattam volna, elkapta a csuklóm.

- Remélem bejössz - kérdeztem mosolyogva.
- Már azt hittem, hogy búcsú nélkül itt akarsz hagyni. Elvégre egy kis ideig nem foguk találkozni.
- Nem lennék képes rá, hogy csak így itt hagyjalak. Szóval, akkor feljössz?
- Ha nem gond.
- Ha az lenne, akkor nem ajánlanám fel.

Mosolyogva szállt ki a kocsiból, majd engem követve, feljött a lakásomhoz. Bementünk, de senki nem volt otthon. A hűtőn várt egy üzenet a nővéremtől, miszerint átmentek Franciaországba, és csak későn érnek haza.

- Elenáék leléptek - jelentettem ki.
- Jobb lesz, ha te is lezuhanyozol, és lefekszel aludni - nézett rám aggódóan.
- Kicsit később.
- Addig nem megyek el, míg le nem fekszel. Ha így fojtatod, akkor teljesen kimerülsz.
- Akkor várj egy kicsit, megfürdök és lefekszem aludni.
- Én is így gondoltam.

Magára hagytam, tudtam, hogy feltalálja magát. Bementem a fürdőbe, beálltam a zuhany alá, majd tíz perc alatt kész is voltam. Felvettem a pizsamámat, majd kimentem. Ő még mindig a nappaliban ült, de már egy újság volt a kezében.
Odamentem hozzá, és az újság fölött néztem rá. Rám emelte a tekintetét, majd elmosolyodott.

- Gyors voltál - mondta mosolyogva.
- Tudom, fáradt vagyok.
- Akkor menj, és feküdj le aludni.
- Itt maradsz velem, amíg elalszom?
- Persze - bólogatott.

Elindultam a hálószobám felé, Ő pedig követett. Megágyaztam, befeküdtem az ágyba, Ő pedig mellém feküdt. Betakaróztam, de Ő persze nem, hisz nem marad itt.

- Hiányozni fogsz - suttogtam.
- Te is nekem. Hozzászoktam, hogy ilyen sokat vagyunk együtt - simogatta a fejem.
- Kár, hogy olyan sokáig nem leszel itt.
- Ha hazajövök, akkor bepótoljuk, oké?
- Szavadon foglak.
- Rendben, Rini, tedd azt nyugodtan.
- Ha most elalszok, akkor nem tudok elbúcsúzni tőled.
- Búcsúzzunk el most. Akkor biztos nem marad el.
- Legyél nagyon ügyes, és vigyázz magadra nagyon! - öleltem meg.
- Megígérem, ha cserében te azt ígéred meg, hogy ilyet többet nem csinálsz. Ne dolgozz ennyit, mert azzal csak magadnak ártasz.
- Megígérem.

Még beszélt hozzám, de már nem igazán hallottam, elaludtam.
Reggel kipihenten ébredtem, rég volt már ilyen. Jól éreztem magam, nyűgös sem voltam. Nyújtózni akartam, de nem tudtam. Kinyitottam a szemem, és megláttam magam mellett Őt. Halkan vette a levegőt, a keze a derekamon pihent.
Itt aludt el nálam. Hogy lehet ilyen rendes? Megígérte, hogy itt marad velem addig, amíg el nem alszom, de ő is elaludt. Elmosolyodtam, mire ő is lassan kinyitotta a szemét...

*****

Sziasztok!

Itt is a folytatás. Nagyon szépen köszönöm a kommenteket, aranyosak vagytok. Most is örülnék néhánynak:).

Vivi, meg lehet tőlem szokni, hogy úgy hagyom abba, hogy gondolkozni tudjatok a folytatáson. Örülök, hogy  közel állsz ahhoz, hogy rájöjj, ki is a főszereplő:D Kolett, gratulálok! Üvegműves... hm, nem semmi. Hogy én milyen gonosz vagyok, mindig így hagyom abba. Húgom már börtönbe csukna ezért. Azért még mindig hagyok egy kis gondolkodni valót nektek:) Húgi, drága, itt volt az ideje, hogy elolvasd:D De milyen jól megy már neked a dolgod a suliba, tőlünk szinte mindig kikapcsolják a netet. Persze, hogy cuki volt A sráctól, hogy meghívta:) Látod, siettem.

Puszi.

4. rész

Pörögni kezdett az agyam, de semmi normális magyarázatot nem találtam. Beszaladtam a laptopomért, bekapcsoltam, és azonnal mentem fel msn-re. De nem volt fent. Hagytam neki egy üzenetet, hogy csörögjön rám, ha fent lesz, beszélni akarok vele. A végére pedig odaírtam a telefonszámomat.

- Ez most mi volt? - kérdezte kikerekedett szemekkel Elena.
- Semmi, hagyjuk. Csak majd kell beszéljek a sráccal.
- Bogarat ültettem a füledbe? - nézett rám mosolyogva Karl.
- Igen, méghozzá jó nagyot.
- Nem akartam. Bocsi.
- Semmi baj. Na de emberek, mit csináljunk ma? - váltottam témát.
- Járjuk be a híres monacói pályát - vágta rá Lena.
- Ne, ilyen nincs. Most a Forma 1-es pályára gondolsz?
- Mi másra? - bosszankodott.
- Ki vagy te, és hol a nővérem?
- Bocsi, az én hibám, hogy megszerette - vigyorgott Karl.
- Bezzeg nekem nem ment.
- Neked sok minden nem megy, ami nekem - vigyorgott kajánul.
- Azt a perverz fejedet. Nem értem, hogy lehetnek ilyen perverz ismerőseim. Botrányos.

Nevettünk még ezen egy keveset, majd összepakoltunk arra a hosszú kis útra, ami várt ránk. Elvégre gyalog megyünk, úgy izgalmasabb.
Bejártuk az egészet, Lena nem győzte magát kigyönyörködni a látványba. Én is pont így voltam ezzel az első egy hónapban. Mikor elfáradtunk, akkor bementünk a Black Legendbe, elvégre útközben megígértem, hogy megmutatom, hogy hol dolgozom. Nem voltak sokan, épp csak pár asztalnál ültek. Igaz már késő is volt, kilenc óra el volt múlva. Elena és Karl leültek, én pedig leadtam a rendelésüket. Kivittem, majd visszaszaladtam Monique-hoz, mert akartam vele beszélni pár szót.

- Odamegyek köszönni a nővéredékhez, itt maradsz addig? - vigyorgott.
- Igen, persze. De mi ez a vigyor?
- Semmi - hagyott ott.
- Moni...que - szóltam utána meglepődve, mert mikor megfordultam, megláttam Őt. - És te ezt tudtad - suttogtam magam elé. Fogtam magam és odamentem az asztalához felvenni a rendelést.
- Szia! Újra itt? - kérdezte mosolyogva.
- Igen, mivel a kolléganőm hirtelen meg akarta ismerni a nővéremet és a férjét.
- Az más.
- Mit hozhatok? - mosolyogtam.
- Bolognai spagettit, sokat - nevetett.
- Ha az edződ meglátja, hogy vacsorára tésztát eszel, akkor mit fog mondani?
- Hazament, így nem láthatja. Barcelonáig pedig nyugtom lesz. Annyit fogok enni - nevetett még mindig.
- Pont, mint egy kisgyerek.
- Ki kell használni az ilyen alkalmakat.
- Oké, te tudod, de aztán a te neved mellett legyen a leggyorsabb kör Barcelonában, pont, mint a múltkor Jerezben.
- A kedvedért, oké? - mosolyodott el édesen, amitől majdnem elolvadtam.
- Rendben. Most viszont hozom a vacsorád, mielőtt éhen halsz itt nekem.
- Ráérsz, annyira nem is vagyok éhes.
- Még az előbb kértél egy hatalmas adagot.
- Ez igaz, de csak megkívántam, nem vagyok kimondottan éhes.
- Nem szólok bele, te tudod.
- Jut eszembe, legyen két adag. Vendégem lesz.
- Rendben.

Visszamentem, leadtam a rendelést, majd nemsokkal ezután kivittem neki a két tányér vacsorát. Csodálkoztam, mert nem ült az asztalnál senki más. De nem foglalkoztam vele, nem az én dolgom volt.

- Jó étvágyat! - tettem le elé a tányért.
- Köszi.
- Itt jó lesz a másik tányér? - mutattam a vele szemben lévő helyre.
- Oda ülsz, ahová csak akarsz - vigyorgott.
- Tessék?
- A vendégem vagy.
- Bocsánat, de ezt nem fogadhatom el.
- Dehogynem, szóval most szépen fogod magad, és leülsz.
- Nem, ezt nem lehet.
- Ne akard, hogy én ültesselek le.
- Akkor várj egy pillanatot, szólok a nővéreméknek.
- Rendben, de siess - mosolyodott el.

Odaszaladtam a nővéremékhez, közben pedig 1000 Wattos vigyor volt az arcomon.

- Meghívott vacsorázni - böktem ki.
- Akkor mit állsz még itt? Nyomás! - kergetett el Monique.
- Itt sem vagyok - tűntem el.
- Ez gyors volt.
- Szinte elkergettek.
- Jól tették. Ha rajtad múlik, akkor reggelre sem értél volna vissza - nevetett.
- Ez nem is igaz - háborodtam fel.
- Jó fej vagy. Bírom az ilyen lányokat.
- Te minden áron zavarba akarsz hozni? - kérdeztem rá érdeklődve.
- Nem igazán - mosolyodott el.
- Gonosz vagy.
- Bocsi, te hozod ezt ki belőlem.
- Ne csináld már, kérlek. Ha így haladunk, akkor olyan vörös leszek, mint a főtt rák.
- Nem baj, neked jól áll a piros - mosolygott.
- Köszi - pirultam el teljesen.
- Mondom én, hogy jól áll.
- Olyanokat mondasz, amitől teljesen zavarba lehet jönni.
- Haragszol rám? - kérdezte elszomorodva.
- Nem, dehogyis, csak éppenséggel nem vagyok hozzászokva, hogy egy híres Forma 1-es pilóta bókoljon nekem.
- Munkaköri kötelesség az éles látás, ne csodálkozz rajta, ha észreveszem a szépséged.
- Veled sem érdemes hosszadalmasabban beszélgetni, mert teljesen zavarba hozod az embert.
- Na köszi - nevetett fel.
- Jaj, nem úgy értettem - kezdtem bele a magyarázkodásba.
- Tudom hogy értetted, nem kell magyarázkodj.
- Köszi.

Komolyan, teljesen a mennyországban éreztem magam. Legmerészebb álmaimban sem mertem volna ezt remélni. Itt ülök egy Forma 1-es pilótával, és vacsorázunk. Minden bizonnyal ez fog felkerülni a "A legjobb dolgok, amik történtek velem" listám élére.

Másfél órát ülhettünk ott, és nagyon sokat beszélgettünk. Volt egy olyan érzésem, hogy mi ismerjük egymást valahonnan, de persze hülyeségnek tartottam, ezért nem foglalkoztam ezzel.
Vacsora után elbúcsúztunk egymástól, még puszit is kaptam. Ámuldozva néztem végig azt, ahogy kisétál az étteremből, majd Monique nyakába ugrottam. A nővérem és a sógorom ezt nevetve nézték végig, egy szót sem tudtak szólni a nevetéstől.

- Húgi, te aztán alkottál - szólalt meg a nővérem nevetve, miközben a lakásom felé tartottunk.
- Bocsi, de azért ez nem mindennapi esemény volt. Istenem, ezt el sem hiszem. Fel tudjátok ti azt fogni, hogy meghívott vacsorázni?
- Rina, mi fel tudjuk fogni, meg fel is tudjuk dolgozni, veled ellentétben - nevetett Karl.
- Persze már, mindig a kicsit kell kritizálni - duzzogtam.
- Pont olyan vagy, mint egy nagy gyerek - karolt át Lena.
- Tudom, sokszor említetted ezt már.
- De azért jó látni, hogy ilyen boldog - mondta Karl Lenának.
- Az biztos. Tiszta aranyos, plusz fülig szerelmes. Igazam van? - vigyorgott a nővérem.
- Ez nem igaz.
- Persze-persze, nekem meg tollas a hátam - nevetett. - Csak azóta vagy fülig belezúgva a pasiba, hogy első alkalommal megláttad a tévében.
- Kötekedj csak, majd egyszer nagyon ki fogsz kapni emiatt - fenyegettem nevetve.
- Hé, hátrébb az agarakkal! Nem bánthatod Lenát - védte meg azonnal Karl.
- Nem is most akarom megverni, hanem majd évek múlva, mikor már magában lesz.
- Ja, az más. Akkor szabad - nevetett a sógorom.
- Karl! Ennyire ne szeress! - förmedt rá a férfire.
- Jaj, kicsim, ugyan már, ne kapd fel a vizet. Tudod, hogy nagyon szeretlek - csókolta meg.
- Ne az utca közepén essetek egymásnak. Monaco népe nem erre akar elaludni.
- Húgi, te nem vagy normális.
- Sosem voltam az, de ezt igazán tudhatnád.

Egész úton csak nevettünk, jól éreztük magunkat. Annyira örültem neki, hogy kibékültem Lenával. Nem is tudom, hogy voltam képes kibírni egy évet nélküle. Mikor a nővérem volt az egyik olyan személy - meg persze még most is az -, akiben a világon a legjobban megbíztam. Most jöttem rá, hogy hiba volt, túl nagy hiba. Ő tényleg nem tehetett arról, hogy a szüleink milyenek. Ő csak a szülői akaratnak engedelmeskedett. De úgy néz ki, hogy anyáéknak ez sem volt elég. Lenától is megszabadultak.

Amint hazaértünk, egyből lezuhanyoztam, alig vártam, hogy az ágyamba lehessek. Mindennél felemelőbb érzés volt bebújni a pihe-puha takaróm alá. Kényelmesen elhelyezkedtem, majd bekapcsoltam a tévét. Kapcsolgattam, közben pedig bejött Lena.

- Zavarhatlak? - ült le mellém.
- Te sosem zavarsz - mosolyodtam el. - Van valami baj?
- Semmi sincs, csak beszélgetni akartam.
- Úgy, mint rég? - néztem rá.
- Úgy, mint rég - jelentette ki, majd bebújt mellém az ágyba. - El tudod te azt képzelni, hogy mennyire hiányoztál?
- Te is borzasztóan hiányoztál nekem. De túlságosan makacs voltam, ezért inkább teljesen elszigetelődtem.
- Nem gondoltam volna, hogy felhívsz.
- Hirtelen ötlet volt, de az egyik legjobb ötletem.
- Az már biztos. Tudod, mikor megtudtam, hogy terhes vagyok, akkor az első gondolatom az volt, hogy nem lesz egy olyan szerető keresztanyja, mint te. Emlékszem, hogy hányszor mondogattad, hogy majd a gyerekemnek te leszel a keresztanyja, és mindent megengedsz majd neki, amit én nem.
- Pontosan, te szigorú anya leszel, ezért szüksége van a gyereknek a kikapcsolódásra.
- Az úton Karllal megbeszéltük, hogy téged szeretnénk felkérni keresztanyának.
- Köszönöm, hogy rám gondoltatok - öleltem meg szorosan. - De az nem zavar, hogy nem lesz keresztapja?
- Rinám, addig még találhatsz magadnak egy férfit. Például ott van a mai vacsorapartnered, vagy az a bizonyos Tom is.
- Ugyan már, beszélsz butaságokat. Biztos nem lesz barátom addigra. Nem vagyok én olyan szerencsés.
- Jaj, hagyd már a nyafogást! Szép vagy, fiatal vagy, szóval találsz magadnak párt. A suliban is te voltál a legszebb lány. Még arra is emlékszem, hogy néha velem küldözgettek neked szerelmesleveleket.
- Az már régen volt.
- Tuti lesz valakid hamarosan. Mondtam, lehet, hogy épp a kis pilóta - mosolygott.
-  Lena, egy olyan pasinak, mint ő, biztos nem kell egy egyszerű pincérlány.
- Rina, szívem, te azt az aprócska tényt elfelejtetted, hogy ügyvéd vagy eredetileg.
- Ez igaz, de attól még ugyanúgy egy pincér vagyok.
- Oké, legyél már egy pesszimista csirke.
- Egy micsoda? Pesszimista csirke? - nevettem fel.
- Igen. Csirke vagy, mert annyi eszed van, a pesszimistát pedig érted.
- Dilis - csíptem bele a karjába.
- Úgy, bántalmazz csak. Majd jól beperellek. Lehetsz a saját ügyvéded. De mindegy is lesz, mert életfogytiglanra ítélnek, amiért egy várandós nőt bántalmaztál.
- Életfogytiglant nem kapnék. Jogerősen is csak néhány évet.
- Te tényleg jó lennél ügyvédnek.
- Köszi, de nem leszek az úgysem.
- Jó az, ha nem szereted, akkor nem is tudod csinálni. Én például imádok orvos lenni.
- Csodálom, hogy nem undorodsz attól a sok vértől, fúj.
- Megszokod.
- Én nem szoknám meg.

Minden féléről beszélgettünk, sokszor se eleje, se hátulja nem volt a témánknak. Csak mondtuk, és mondtuk a magunkét. Végül egymás mellett aludtunk el, pont mint annak idején nagyon sokszor.

Reggel jókedvűen ébredtem fel. Mellettem feküdt a nővérem. Tényleg olyan volt ez az egész helyzet, mint régen, mikor még csak tizenévesek voltunk.
Kikeltem, majd a konyhába mentem reggelit készíteni. Csináltam pirítóst, tükörtojást, gyümölcssalátát, kávét, kakaót, teát, utólag még sonkát is sütöttem. Mire kész volt, addigra Karl is felébredt.

- Ilyen korán felkeltél? - nézett rám meglepődve.
- Igen, kidobott az ágy.
- A szemétje - nevetett.
- Éhes vagy?
- Eléggé. És nagyon jónak néz ki a reggeli, ezért eszek is belőle. Nem bírom ki, hogy ne kóstoljam meg.
- Ehetsz belőle nyugodtan, van elég.
- Jó reggelt! - jött ki Lena a szobámból.
- Jó reggelt, kicsim! - sietett oda hozzá Karl, és megcsókolta.
- Szobára, gyerekek - nevettem el magam.
- Oké - húzta meg a vállát Karl, majd a szobájuk felé kezdte el vonszolni.
- Azt hiszem, hogy én ezt nem akarom végighallgatni.
- Nyugi, semmit nem csinálunk - nevetett a nővérem.
- Jobb is - húztam fel a szemöldökömet.
- Inkább együnk, a pici éhes - mosolyodott el.
- Van egy csomó kaja, szóval válogathattok.

Reggeli közben egy csomót nevettünk és beszélgettünk. Végül az összes étel elfogyott. Ennek nagyon örültem, mert legalább mások szerint is jól főzök. Miután ettünk, elmosogattam, majd magukra hagytam a turbékoló párocskát.
Bementem a szobámba, felfeküdtem az ágyra, és tévézni kezdtem. Nem volt kedvem sok mindenhez, az agyam is leginkább a tegnap estén meg Tomon járt. Annyira furcsa volt az egész. Nem voltam én az ilyesmihez hozzászokva. Fenekestől felfordult az életem, de hogy őszinte legyek, nem bánom. Végre valami jó is történik velem. Az egészben pedig a legjobb az, hogy nem kell már megfelelnem a szüleimnek.
A nagy gondolkodásomból a telefonom csörgése zökkentett ki. Felpattantam az ágyamról, majd a telefonom keresésére indultam. Nagy nehezen a nyomára is akadtam, rajta volt egy nadrág és egy felső. Ránéztem a kijelzőre, ami csak egy számot mutatott ki. Fogalmam nem volt arról, hogy ki lehet az, de attól még felvettem.

- Halló! Itt Corina Lindemann - mutatkoztam be.
- Szia, remélem tudod, hogy ki vagyok - nevetett, mire teljesen lemerevedtem. Sokkoló volt, mivel nagyon is jól tudtam, hogy ki az.

*****

Sziasztok!

Mivel nagyon aktívak voltatok kommentírás terén, ezért itt is van a következő rész. Most is ugyanolyan szívesen fogadom őket:D

Dyna, köszönöm. Vivi, van a részekben, egy-két információ, csak oda kell figyelni rá, de próbáltam úgy írni, hogy csak találgatni lehessen:D Kolett, örülök, hogy tetszett, itt is a folytatás. A vizsgádhoz pedig sok sikert!:) Húgi, ez van, ilyen az élet:D Itt a folytatás.

Puszi. 

3. rész

A napok rohamosan teltek, szinte észre sem vettem őket. Egész végig az étteremben dolgoztam, nem volt kedvem esti műszakot, inkább az alvást választottam.
Egyik nap, mentünk hazafelé Monique-kal, közben pedig beszélgettünk.

- A hercegeddel találkoztál azóta?
- Sajnos nem, pedig nagyon nem bánnám. De biztos nagyon elfoglalt, elvégre nemsoká kezdődik a szezon.
- Ha legközelebb találkoztok, akkor kérd meg a kezét - nevetett.
- Niq, te akkora hülye vagy, hogy az már fáj. Ne hazudjam már egyből azt, hogy terhes vagyok tőle?
- Nekem nem is mondtad, hogy lefeküdtetek. Most haragszom rád.
- Nem feküdtem le vele.
- Fogadom, hogy nem bánnád.
- Nem bizony. De mennyire, hogy nem bánnám.
- Keresd meg, és probléma megoldva.
- Nem, nem aljasítom le magam ilyesmivel.
- Oké, igazad van.
- Mertél volna mást mondani - nevettem el magam.
- Nem félek tőled, te, dilis nőszemély.
- Pedig nem ártana.
- Hagyjuk már. A légynek sem tudnál ártani.
- Ezt sértésnek veszem, oké?
- Oké - nevetett fel Niq.
- Úgy örülök, hogy ennyire komolyan veszel.
- Nincs mit.

Nevetve folytattuk az utunkat, majd készültünk felmenni a lakásomra. A másodikon laktam, így nem kellett sokat lépcsőzni. Az elsőn voltunk, mikor megláttuk, hogy a folyosón áll a víz.

- Elliot, mi ez a sok víz? - kérdeztem rá az egyik itt lakóra.
- Csőtörés volt fent a másodikon. Ott minden úszik. Azt hiszem, hogy a lakásod is.
- Ez de király - idegeskedtem, majd felszaladtam.

Tényleg minden csupa víz volt, minden lakás előtt bosszankodó emberek voltak. Kinyitottam a lakásajtót, majd beléptem. A padló csurom víz volt.
Amit csak lehetett feltettem magasabbra. Kicsivel később megjött a házmesterünk, nyomában egy szerelőcsapattal.
A hab a tortán az volt, mikor kijelentették, hogy minden vezetéket ki fognak cserélni, ezért el kell hagyjuk a házat.

- Kellett ez nekem. Most szedhetek össze minden fontosabb cuccomat - idegeskedtem.
- Jöhetsz hozzám. Elférsz. Pakolj össze mindent, ami kell, és gyere!
- Köszi, életmentő vagy.

Összepakoltam jó néhány ruhát, a laptopom, egy két fontosabb dolgot, majd elindultunk Monique-hoz. Tizenöt perc alatt odaértünk. Bementünk, lepakoltam, Monique megágyazott a vendégszobájában, így el tudtam foglalni. A ruháimat kipakoltam, a laptopomat is előszedtem.
Gyors lezuhanyoztam, majd be is feküdtem az ágyba. A laptopom az ölembe vettem, bekapcsoltam, és vártam. Hogy mire? Azt én sem tudom.
Pár perc múlva Monique jelent meg, kezében egy nagy doboz fagyival.

- Gondoltam, hogy nem bánod - vigyorgott.
- Istennő vagy - nevettem.
- Damien is ezt szokta mondogatni...az ágyban.
- Fúj, erre inkább nem vagyok kíváncsi.
- Jól van, bocsi - nevetett.
- Utálok más nyakán élősködni - nyafogtam.
- Nem élősködsz, ezt felejtsd el most azonnal! Inkább gondolj a hercegedre - vihogott.
- Míg élek ezzel fogsz szívatni?
- Dehogyis. Csak egy darabig. Bocsi - húzta meg a vállát.
- Kapd be! - nevettem fel, majd az ölembe vettem laptopom és bejelentkeztem msn-re.
- Hív Damien, bocsi, de itt hagylak. Ugye nem haragszol?
- Nem, menj csak nyugodtan.

Monique kiment, így egyedül maradtam. Ismét a laptopomat piszkáltam, közben pedig megláttam, hogy van egy felkérésem. Valami Tom S volt. Halvány fogalmam sem volt attól, hogy ki az, de elfogadtam, legfeljebb, majd letiltom.

Rina üzenete:
Szia! Kivagy?
Tom S üzenete:
Szia! Csak egy srác vagyok, találkoztunk már.
Rina üzenete:
Ezzel most sokat érek:))
Tom S üzenete:
Ez van kicsi lány. Hogy vagy?
Rina üzenete:
Inkább hagyjuk. Te hogy vagy?
Tom S üzenete:
Nagyon jól.
Rina üzenete:
Hol laksz?
Tom S üzenete:
Monacóban, de most nem ott vagyok.
Rina üzenete:
Gondoltam, hogy itt laksz, Monacóban. Most hol vagy?
Tom S üzenete:
Jerezben vagyok, tudod a Forma 1 miatt, de gondolom, hogy téged ez nem nagyon érdekel.
Rina üzenete:
Nem ismersz te engem:)) A Forma 1 az életem.
Tom S üzenete:
Hoppá, végre egy normális lány:D Van egy nagyooon nagy piros pontod.
Rina üzenete:
Köszi, kis idegen
Tom S üzenete:
Hány éves vagy egyáltalán?
Rina üzenete:
24, lassan 25 leszek. Te mennyi vagy?
Tom S üzenete:
Az mindegy. Annyi vagyok amennyi.
Rina üzenete:
Hé, ez nem volt valami kielégítő válasz
Tom S üzenete:
Majd elmondom:P
Rina üzenete:
Oké, majd számon kérem.
Tom S üzenete:
Rendben, csak aztán el ne felejtsd:D Bocsi, mennem kell. Holnap korán kelek. Melózok. 
Rina üzenete:
Jó, menj csak nyugodtan. Jó éjt!
Tom S üzenete:
Jó éjt neked is, kis csillag. Holnap este remélem tovább maradhatok.
Rina üzenete:
Szoríts rá több időt:P
Tom S üzenete:
Csak a kedvedért. Szia:D
Rina üznete:
Szia:)


Ez aztán érdekes volt. Ki lehet ez a srác? Fogalmam nem volt róla. Senki nem volt az ismerőseim közül, akit Tomnak hívnának. Érdekes, az már biztos. Jerezben van...Forma 1-gyel kapcsolatban...
Lehet, hogy egy szerelő, vagy nem tudom.

A napok rettenetesen gyorsan teltek. Már csak akkor eszméltem fel, mikor mehettem haza, mert mindennel kész voltak. Lelkiekben már fel voltam készülve arra a rendetlenségre, ami fogadni fog, de mikor beléptem a házba a számát is eltátottam. Rend volt és tisztaság. Csodálkoztam rajta eléggé, de mint utólag kiderült, ez is hozzátartozott ahhoz, hogy kicserélték a csöveket. Luxus itt élni, komolyan mondom.
Elpakoltam minden holmimat, ami elő volt, majd főztem magamnak egy könnyű vacsorát. Ettem, utána pedig lezuhanyoztam. Befeküdtem az ágyba, végre már a sajátomba. Elővettem a laptopom, és bekapcsoltam. Automatikusan jelentkeztem be msn-re, bíztam benne, hogy fent lesz az a bizonyos Tom.
Felléptem, de semmi. Mindössze egy e-mailt kaptam. Viszont azt sem tőle.

Feladó: Elena Neumann
Címzett: Rina Lindemann
Tárgy: Kérlek, olvasd el...


Szia húgi!


Ezer éve nem beszéltünk már, hiányzol. Tudom, hogy anyáék milyenek, de kérlek rám ne haragudj emiatt. Eddig egy üzenetemre sem válaszoltál. Kitörölted őket olvasatlanul, igaz? Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék rád. Annyira hiányoznak a régi szép idők, amikor még minden nap itt voltál mellettem. Jaj, húgi csak egyszer válaszolnál. Tudni akarom, hogy mi van veled. Nem kérem azt, hogy találkozzunk, vagy, hogy felhívj, csak azt, hogy legalább egy-két sort írj magadról.


Szeretlek. Puszi.



Ahogy elolvastam egyből könnyek szöktek a szemembe. Előkerestem a telefonomat, kikerestem a nővérem számát és tárcsáztam. Két csörgés után fel is vette.

- Halló! Itt Dr. Elena Neumann.
- Itt pedig Dr. Corina Lindemann - nevettem el magam.
- Úristen! Húgi - visított bele a telefonba. - Új számod van - állapította meg.
- Igen, új számom van.
- Mióta használod a doktor megnevezést?
- Ez csak a hecc kedvéért volt, ne tévesszen meg.
- Oké. Mi van veled mostanában?
- Általában melózok. Veled?
- Nem sok minden. Holnaptól szabadságon leszek.
- Gyere el hozzám - vágtam rá.
- Valahogy én is úgy gondoltam. Habár, ha megmondanád, hogy a világ melyik felén élsz, az nem lenne rossz.
- A monacói felén - nevettem.
- Gondolhattam volna. Hol máshol is élnél? - nevetett ő is.
- Ismersz már.
- Az biztos. Jöhet Karl is?
- Persze. Miféle hülye kérdés volt ez? Jöhettek mindketten, akár már holnap reggel is.
- Oké, délután négy-öt körül ott leszünk.
- Képesek lesztek hajnalba elindulni?
- Dehogy, majd nyolc körül indulunk.
- Mivel jöttök? Rakétával?
- Münchenben lakunk. Fél éve összevesztünk anyáékkal, és elköltöztünk Berlinből.
- Mi történt?
- Majd holnap elmesélem.
- Rendben. Kíváncsi vagyok rá.
- Akkor holnap találkozunk. Szia!
- Szia! Jó utat, vigyázzatok magatokra!
Letettem a telefont, majd egy mosollyal az arcomon elaludtam. Reggel, mikor felkeltem, akkor vettem észre, hogy bekapcsolva maradt a laptopom. Egy beszélgetésablak villogott. Tom írt, még az éjszaka.

Tom üzenete:
Szia, kicsi lány!
Itt vagy?
Biztos elaludtál, nem ez az első eset:D
Csak annyit akartam mondani, hogy mostanában ritkán leszek.
Dolgoznom kell, utána pedig a sok utazás.
Sajnálom...:( Ne haragudj rám
Puszi, vigyázz nagyon magadra.

 Teljesen elszomorodtam. Olyan jóba lettem vele, pedig nem is nagyon ismertem. Jó fej volt mindig, sokat nevettem a hülyeségein. Írtam neki vissza egy rövid üzenetet, arról, hogy minden jót kívanok neki. Mérges voltam, mert tuti, hogy elveszítem emiatt. Gyors felöltöztem, majd bementem dolgozni.

- Arról volt szó, hogy ma otthon maradsz - támadott le Monique.
- Nem maradok estig, mert jönnek Elenáék.
- A nővéredék?
- Igen, mert a tegnap beszéltem vele, kibékültünk.
- Az jó. De akkor mégis miért vagy ilyen szomorú?
- Tom nem lesz elérhető.
- Ó, az nagyon nem jó.
- Szerintem se. Olyan jól kijöttünk pedig.
- Tudok olyat mondani, amitől jobb kedvre derülsz? - nézett rám szomorúan.
- Nem, semmit sem.
- Mutatni viszont igen. Menj a négyes asztalhoz.
- Oké - egyeztem bele, majd elindultam az asztal felé.

Hamar odaértem, de fogalmam nem volt, hogy miért lenne ettől nekem jobb kedvem. Egy valaki ült ott, de az a személy is háttal ült nekem.

- Jó napot kívánok! Mit hozhatok? - kérdeztem, de rá sem néztem, mert a noteszem kerestem, meg a tollam, hogy felvegyem a rendelést.
- Helló! Ott hagytad a klubbot? - nézett rám a kedvenc pilótám.
- Szia! Nem hagytam ott, csak mikor hol dolgozom - mosolyodtam el.
- A múltkor kerestelek a klubban.
- Komolyan? - kérdeztem elképedve.
- Igen. Te vagy a legkedvesebb pultos a lányok közül.
- Köszi - pirultam bele elég alaposan.
- Mit hozhatok amúgy?
- Két adag párolt rizset, grillezett csirkemellel. Az edzőm is jön, előtte pedig nem ehetek azt, amit csak akarok. Kegyetlen ez az élet - nevetett fel.
- Hozom nemsoká - léptem el tőle mosolyogva, mert láttam, hogy jön az edzője. Visszamentem, leadtam a rendelést, majd Monique elé léptem.
- Niq, ez maga a menyország! - ugrottam a nyakába.
- Ennyit Tomról - nevetett.
- Ne gonoszkodj! Ő ott a világ legjobb pilótája, aki a múltkor keresett a klubban.
- Azt a mázlista fejedet.

Mikor kész lett az ebédjük, kivittem, mosolyogva letettem eléjük, majd otthagytam őket. Nem sokkal négy előtt indultam el haza, mert otthon akartam lenni, mire Elenáék megérkeztek. A lakcímemet nemrég küldtem el neki smsben, mert az persze, hogy elfelejtettem az este közölni vele. Főztem vacsorát, közben pedig összepakoltam egy kicsit. Hat órára értek hozzám. Felcsöngettek, mire beengedtem őket.

- Szia! - ölelt meg szorosan a nővérem.
- Szia! - öleltem meg én is.
- Gyönyörű ez a lakás, és az illatok is jók. Csak nem a kedvencemet főzted? - vigyorodott el.
- Dehogynem.
- Szia! - köszöntött Karl is. - Nézd el neki, mióta terhes, azóta olyan kívánós.
- Terhes vagy? - sikítottam fel.
- Igen, gyerekünk lesz.
- Gratulálok! - öleltem meg őket.
- Köszi.
- Gyertek beljebb! A csomagokat hagyjátok csak itt, majd én beviszem a szobátokba - mosolyodtam el.
- Ugyan, hagyd csak, majd én beviszem, erősebb vagyok - jelentette ki Karl nevetve.
- Rendben, akkor gyere, és megmutatom, hogy hol lesz a szobátok.
- Olyan szép ez a lakás, minden pontjáról süt, hogy a tiéd.
- Köszi, Lena, sok munkám volt benne, hogy ilyenné tegyem. Most viszont ki vele, mióta vagy terhes? - váltottam témát mosolyogva.
- Két és fél hónapja - mosolyodott el, közben pedig megsimította a hasát.
- Szerencsés lesz az a kisbaba, ilyen jó szülőkkel. Cserélnék vele.
- Mi is reméljük, hogy jó szülők leszünk - mondta Karl, miközben megölelte a nővéremet.
- Gyertek, üljünk asztalhoz, közben beszélgetünk - tereltem őket a konyha felé.

Megterítve már meg volt, így csak tálalnom kellett. Kivittem az asztalra a tálat, majd leültem melléjük. Elena azonnal megpakolta a tányérját, mi pedig csak mosolyogva figyeltük. Mi is tettünk magunknak, majd enni kezdtünk.

- Miért volt balhé anyáékkal? - kérdeztem rá a nővéremre.
- Nem tetszett nekik, hogy Karl építészmérnök. Minden áron azt akarták, hogy más szakmát tanuljon.
- Ne már! Ez most komoly? - hitetlenkedtem.
- Az, Elena pedig fogta magát, összepakolt, és elköltöztünk Berlinből.
- Akkor tőletek is megszabadultak. Szép kis szülők.
- Azok. Viszont jobb ez így. Legalább nyugodt életünk van. Ugye, kicsim? - nézett rá Karlra.
- Bizony. Te is még dolgozol néhány hétig, utána ám pihenő. Nehogy nekem megerőltesd magad. Nem akarom, hogy neked, vagy a lányunknak baja essen.
- Már tudjátok, hogy lányotok lesz?
- Nem, de mindketten lányt akarunk, ezért muszáj lesz neki kislánynak lenni - jelentette ki határozottan Lena.
- Az más - mosolyogtam. - A lényeg, hogy egészséges legyen.
- Pontosan. Na de húgi, most rajtad a sor. Mesélj csak. Pasi, valami? - kérdezett rám, mire éreztem, hogy elpirulok. - Elpirultál. Ki vele. Ki az?
- Nem tudom én se pontosan. Neten ismertem meg. Rengeteget dumáltunk, és olyan jól kijövünk, de állandóan utazik, meg dolgozik, ezért nem nagyon van már ideje beszélgetni.
- Mi az eget dolgozik az a srác? Számolja a világon található homokszemeket? - nevetett fel Lena.
- Nem, a vízcseppeket.
- Az se jobb.
- Amúgy valami köze van a Forma 1-hez, de nem mondja meg, hogy mégis micsoda.
- És ha egy pilóta? - vetette fel az ötlet Karl, ezzel pedig bogarat ültetett a fülembe.

*****

Sziasztok! 

Ejhaj, csak a húgom írt kommentet, hm... Na nem baj, azért még itt van a folytatás. Tudom, hogy kicsit még lapos meg minden, de hamarosan beindul már. Még egy kicsit bírjatok ki. Nemsoká majd megtudjátok, hogy ki is a főszereplő, de lehet másból is rájöttök. Legkésőbb a hatodik részben már konkrétan beírom, de addig nem:D

Legyetek türelemmel.

Puszi.

u.i.: Itt van az a videó, ami a május 29.-i Mercedes AMG csapat által szervezett Nico Rosberg twitter kérdezz-felelekről készült.