9. rész

- Azt ígérted, hogy hívsz - suttogta, miközben szorosan magához ölelt.
- Gondolkodnom kellett - néztem a szemébe.
- Máskor ilyet ne csinálj, oké? Aggódtam miattad, de féltem, hogy ha felhívlak, akkor csak megutálsz.
- Én csak megijedtem, olyan hirtelen jött ez az egész. Amúgy meg sosem utálnálak meg.
- Ezt örömmel hallom.
- Szerintem menjetek haza, ott jobban meg tudjátok beszélni a dolgokat - javasolta Monique.
- Biztos? Boldogulsz?
- Persze. Úgyis hamarosan záróra.
- Köszi. Holnap majd találkozunk - köszöntem el, miközben összeszedtem a holmimat.

Még beszéltünk néhány szót, majd Nicóval együtt elindultunk kifelé.

- Kocsival jöttél? - kérdezett rám.
- Nem, gyalog.
- Akkor gyere. Hazaviszlek, és tudunk majd beszélni - mosolyodott el, majd a kocsijához sétált, ami az étterem bejárata előtt állt.
- Oké - bólintottam.

Pár perc múlva már a lakásom előtt álltunk meg. Kiszálltunk, majd felmentünk hozzám. Ledobáltam a cuccaim, és beinvitáltam Nicót a konyhába. Végigkérdeztem tőle egy teljes listára való ételt és italt, de semmit nem kért. Én gyors csináltam magamnak vacsorát, majd átmentünk a nappaliba.

- Nagyon hiányoztál - szólalt meg hosszas hallgatás után.
- Te is nekem, de olyan váratlanul ért az a cikk, meg minden. Beijedtem. Ismerjük egymást elég jól, de nem annyira, hogy bele merjek vágni egy kapcsolatba.
- Nem akarlak siettetni. Mindössze csak annyit mondtam, hogy el tudnálak képzelni, mint a barátnőmet.
- Értem.
- Figyelj ide egy kicsit, Rina! Nem erőltetek rád semmit. Még sok időnk van. Ismerkedünk, elleszünk, találkozgatunk néha és annyi. Ha úgy alakul, akkor lesz valami, ha nem, akkor nem.
- Köszönöm.
- Nincs mit köszönnöd ezen. És majd lesz valahogy - ölelt meg.
- Ha más nem, akkor csak barátok.
- Bizony - mosolygott. - Amúgy nem akarsz nálam aludni? Ezer éve nem találkoztunk, meg nemsoká ismét megyek tovább. Veled akarok lenni egy kicsit. Meg amúgy sem voltál még nálam.
- Oké, legyen - álltam fel a kanapéról.
- Erről van szó - vigyorgott.
- De holnap elviszel dolgozni?
- Igen. Nekem is lesz dolgom. Daniel fog kínozni.
- Nem lehet valami kellemes.
- Nem is az. Most viszont menj és pakolj magadnak össze, ami kell, utána pedig menjünk.

Elindultam a szobám felé, ahol egy sporttáskába belegyömöszöltem minden szükséges dolgot, majd fogtam egy vállfát, amire rátettem az egyenruhám, a fürdőszobából is összeszedtem mindent. Húsz perc alatt indulásra kész voltam.
Nico a nappaliban várt rám, és amint meglátott, felpattant. Elvette tőlem a táskát, majd elindultunk kifelé. Én még gyors felhúztam a cipőm, majd bezártam az ajtót. Lementünk, beültünk a kocsiba, majd egy olyan tizenöt perc kocsikázás után megálltunk egy gyönyörű ház előtt. Kiszálltunk, Nico átadta a kocsikulcsát meg a lakáskulcsát, ő pedig fogta a csomagjaimat. Kinyitottam az ajtót, beléptem, és egyből elcsodálkoztam azon, hogy milyen szép lakása van.

- Tetszik? - szólalt meg, mikor utolért.
- Gyönyörű.
- Örülök, hogy tetszik - mosolyodott el, majd elindult befelé. - Gyere utánam!
- Gondolom, nem sok időt töltesz itthon.
- Nem igazán. De ez van, erre vállalkoztam, szóval nem panaszkodhatom. Habár sokszor olyan jó lenne a saját ágyamban aludni, meg hasonlók - magyarázta, közben pedig helyet foglaltunk a kanapén.
- Azt nagyon elhiszem. Én nem bírnám ki.
- Egy idő után megszoknád, és észre sem vennéd.
- Nem tudom. Az is nehéz volt egy ideig, amíg itt megszoktam. Az meg még rosszabb lenne, ha folyton utazgatnék.
- Elmondod, hogy miért jöttél el a szüleidtől? - nézett rám félénken.
- Persze. Egyszerűen nem illettem bele a tökéletes világukba. Igaz, hogy elvégeztem a jogi egyetemet, de mikor kijelentettem, hogy nem fogok ügyvédként dolgozni, akkor szinte kitagadtak. Így fogtam magam, és elköltöztem. Röviden ennyi a történet.
- A szüleid rád akarták erőltetni?
- Igen, ezt is, mint minden mást. Soha sem volt saját éltem, mindig azt kellett tennem, amit a szüleim mondtak. Így például nyolc évig zongoráztam, négy évig balettoztam, meg egy csomó hülyeséget csináltam, mert muszáj volt.
- Nem lehetett egyszerű. Hogy bírtad ki egyáltalán? - nézett rám azokkal az igéző szemeivel.
- Az tartotta bennem a lelket, hogy tudtam azt, hogy a nagyszüleim ott vannak mellettem. Nem tudtak semmit sem tenni a szüleim hülyeségei ellen, de legalább tartották bennem a lelket. Volt olyan is, hogy anyu azzal zsarolt, hogyha ezt vagy azt nem folyatom, értem ezalatt a zongoraleckék, különórák, akkor nem enged nagyapával egy futamra sem. Szóval nem volt egyszerű.
- Nem igazán lettem volna a helyedben.
- Senki nem szeretett volna a helyemben lenni.
- Barátaid voltak?
- Voltak, de nem sokat lehettem velük. Nem volt időm a sok szarság miatt, amit muszáj volt csináljak. Legtöbbször csak arra vágytam, hogy alhassak egy jót.
- Nem csodálom, hogy elmenekültél onnan.
- Soha nem is akarok oda visszamenni. Jó nekem itt, Monacóban.
- Tudják egyáltalán, hogy itt vagy?
- Nem. Nem érdekli őket. A tesómékat is elüldözték Berlinből. Még Karl életébe is bele akartak szólni. A te szüleid milyenek? - tereltem el a témát.
- Nagyszerű emberek. Meg kell majd ismerned őket. Holnap délután megyek hozzájuk, nem akarsz jönni te is? - lepett meg a kérdéssel.
- Nem akarom elrontani a közös napodat a szüleiddel.
- Nem rontanád el. Szerintem a szüleim is örülnének, hogyha megismerhetnének. Meg szeretném, ha eljönnél velem.
- Rendben, elmegyek veled - egyeztem bele végül.
- Köszi - ölelt meg.

Elég sokáig beszélgettünk, későn feküdtünk le aludni. Persze Nico megágyazott nekem a vendégszobában, tiszteletben tartotta azt, hogy még gondolkodnom kell az egész helyzeten.
Reggel arra ébredtem, hogy nyílik a szoba ajtaja.

- Jó reggelt! - jött be Nico mosolyogva.
- Neked is - ültem fel kissé még kómásan.
- Csináltam reggelit. Gyere, és együnk.
- Oké, csak adj öt percet.
- Készülődj csak nyugodtan, megvárlak.

Amint kiment fogtam magam, és elkezdtem készülődni. Tíz perc alatt kész voltam, majd kimentem. Az asztal tele volt mindenféle finomsággal, egyik finomabbnak nézett ki, mint a másik. Leültem Nicóval szembe, majd enni kezdtünk. Közben hülyéskedtünk egy keveset, meg megbeszéltük a délutáni dolgot. Úgy döntöttünk, hogy négy órára megyünk a szüleihez, így fél háromig fogok dolgozni. Nico megígérte, hogy beszél Fréderickel. Szerintem nem lesz nehéz dolga. Fréderic mindenbe könnyen beleegyezik. Bátran ki merem jelenteni, hogy ő a legjobb főnök a világon.

Reggeli után rendbe szedtem magam, mire végeztem, addigra Nico is elkészült. Összepakoltam a holmimat, majd el is indultunk.

- Akkor most beszélek a főnököddel, fél háromkor hazamész, és fél négykor megyek érted. Annyi idő alatt elkészülsz, nem? - kérdezte mikor már a kocsiban ültünk.
- Simán elkészülök, szóval elég annyi idő.
- Menjek utánad az étterembe?
- Dehogy, haza tudok menni gyalog is, tíz perc az út.
- Biztos? Szívesen érted megyek.
- Nem kell, köszi - mosolyodtam el.
- Oké, te tudod.

A napom rekordsebességgel telt el, szinte pislogni is alig pislogtam, de már fél három volt, így mehettem haza. Hamar lezuhanyoztam, majd nagy dilemma közepette elkezdtem ruhát válogatni. Fogalmam nem volt, hogy mit vegyek fel. Ha túlságosan kiöltözök, akkor lehet, hogy úgy fogok kinézni Nico mellett, mint egy bolond, de ha nem, akkor meg azért fogok hülyén kinézni. Végül egy fekete nadrágot vettem fel egy elegánsabb felsővel meg blézerrel. A lábamra húztam egy magassarkú cipőt, előszedtem egy kisebb táskát, abba beledobáltam minden hülyeséget, majd rohantam sminkelni és a hajamat csinálni, mivel volt tíz percem addig, amíg Nico megérkezik. Épp a sminkemmel szerencsétlenkedtem, amikor csöngettek. Nico volt, felengedtem, de mire felért addigra én már ismét a fürdőszobába voltam.

- Ülj le egy pillanatra, még nem vagyok kész - szóltam ki neki.
- Készülődj csak nyugodtan. Én ráérek.
- Szolgáld ki magad, ha kérsz valamit.
- Nem kérek semmit.
- Biztos?
- Biztos.
- Huh, kész vagyok - jöttem ki a fürdőből.
- Milyen jól nézel ki. Ha valaki meglát engem melletted, akkor biztos irigy lesz rám, amiért egy ilyen szép lánnyal vagyok - mosolyodott el.
- Te aztán tudod, hogy hozd zavarba az embert - néztem rá teljesen elpirulva.
- Valamihez nekem is értenem kell. Ha már a versenyzés nem akar összejönni.
- Miről beszélsz? Nagyon is jó versenyző vagy.
- Ja, azért nincs még egy győzelmem sem 2006 óta.
- Viszont nem egyszer álltál már dobogón. Idén pedig tuti meglesz a győzelem is. Érzem. Hiszek is benned, szóval csak ügyesen.
- Köszi, hogy mellettem állsz - ölelt meg.
- Első perctől fogva szurkolok neked, úgyhogy még szép, hogy kiállok melletted.
- Te vagy akkor a leghűségesebb rajongóm.
- Ugyan, biztos vannak még rajtam kívül nagyon sokan.
- De csak téged ismerlek.
- Szerintem hagyjuk.
- Igazad van. Most pedig gyere.

Bezártam az ajtót, majd le is mentünk. Beültünk a kocsiba, majd elindultunk. Kicsit paráztam, mert mégis csak a szüleihez megyünk. Ezt látta is rajtam, így próbált nyugtatni, de nem sok sikerrel járt. Mikor megálltunk a ház előtt, akkor úgy éreztem, hogy elájulok. Legszívesebben hazafutottam volna, de nem tehettem.
Kiszálltunk, majd Nico az ajtó felé terelgetett. Benyitott, belépett, mire én követtem.

- Anya, jöttem! - kiáltott, miután becsukta az ajtót.
- A nappaliban vagyok, gyere be, épp apád után takarítok, mert mindig szanaszét hagy mindent - szólt vissza, és ha jól gondoltam, akkor mosolygott közben.
- Gyere, nem fog megenni - mosolyodott el Nico, majd megfogta a kezem.
- Oké - mondtam bátortalanul, és hagytam, hogy átvezessen a nappaliba.
- Szia, anya! Remélem nem baj, hogy hoztam valakit - vigyorgott a pilóta.
- Jó napot! - köszöntem félénken.
- Sziasztok! - mosolyodott el a nő. - Igazán szólhattál volna, hogy hozol magaddal valakit. Jaj, drágám, nehogy félreértsd, csak nem szeretem, ha ilyen felfordulás van mikor vendég jön.

Az a felfordulás konkrétan egy tálcából, két pohárból és egy tálból állt, amiben néhány sütemény lapult.

- Nico, komolyan, most milyen véleménye lesz ennek a szép hölgynek rólunk? Nézd meg! Ilyen felfordulást.
- Anya, nyugodj meg! Ez nem felfordulás, megesik, hogy van egy-két dolog elő, aminek nem kellene. De tisztaság van az egész házban. Túldramatizálod.
- Lehet - egyezett bele, majd megölelgette a fiát, utána pedig odalépett hozzám. - Szia, drágám! Sina Rosberg vagyok, Nico anyja, de ezt már észrevetted. Kérlek, érezd otthon magad! A másik dolog pedig az, hogy tegezz. Nem szeretem, ha magáznak. - A monológja végén megölelt, majd két puszit nyomott az arcomra.
- Rendben. Amúgy Corina Lindemann vagyok - mutatkoztam be illedelmesen.
- Gyertek, üljetek le! Hozzak nektek valamit? Corina, kérsz valamit?
- Köszönöm, nem kérek semmit.
- Nico, te kérsz valamit?
- Hagyd csak anya, kiszolgálom én magam, ha kell valami.
- Rendben - hadarta el, majd kivitte a nappaliból a tálcát a poharakkal és a tállal együtt.
- Apa hol van? - kérdezte Nico.
- Elment a boltba. Biztos hamarosan hazaér - mire elmondta, addigra megjelent a nappaliban. Az egyik kezében egy nagy tányér sütemény volt, a másikban pedig üdítő. - Hoztam egy kis süteményt, ma sütöttem, mert tudtam, hogy szereted - mosolygott rá Nicóra.
- Imádlak, anya!
- Hozok poharakat is, egy pillanat - azzal ismét kiment, majd pár perc múlva meg is jelent három pohárral.
- Sina, megjöttem! Megyek és lepakolok a konyhába.
- Elég soká jöttél.
- Persze, mert letámadott egy riporter. Nicóról és a barátnőjéről akart faggatni.

Nico erre egy bocsánatkérő pillantással nézett rám, de mondtam neki, hogy semmi baj nincs.

- Nem akart békén hagyni. Hiába mondtam, hogy nem tartozik rá. Nicónak meg van a saját élete, ráadásul barátnője sincs - ekkor lépett be, és így meg is látott. - Vagy mégis van - mosolyodott el.
- Apa, ő itt Corina Lindemann, Rini, ő itt az apám, Keke Rosberg.
- Örülök, hogy megismerhetlek - ölelt meg.
- Én úgyszintén örülök neki - mosolyodtam el.
- Nem is mondtad, fiam, hogy egy ilyen gyönyörű barátnőd van.
- Az igazság az, hogy ő nem a barátnőm, csak egy barátom - jelentette ki, mire az anyja megkövülten nézett rá. - Anya, most miért nézel így?
- Azért, mert azt hittem, hogy a barátnőd - szomorodott el.
- Csak egy nagyon jó barátom, akit nemrég ismertem meg - magyarázta a helyzetet.
- Na nem baj, mi Nico barátait is szívesen látjuk - ült le mellénk Keke.

A délután nagyon jól telt, Nico szülei igazán aranyosak, irigylem is ezért egy kicsit. Rengeteget nevettünk, főleg mikor előkerült Nico gyerekkora. Még képeket is mutatott nekem Sina. Nico rajongóként úgy éreztem, hogy a menybe kerültem. Majd én is meséltem egy kicsit az életemről, mire egyből megsajnáltak, viszont azt nagyon utálom. Kicseszett velem az élet, de ez van, ezt kell elviselnem.
Késő volt már mikor Nico hazavitt.

- Köszi ezt a csodás napot - pusziltam meg, mikor megállt a ház előtt.
- Nincs mit. Örülök, hogy jól érezted magad. Holnap találkozunk?
- Csak hogyha bejössz az étterembe. Lassan dolgoznom is kellene.
- Oké, akkor megmondom Danielnek, hogy ott fogunk ebédelni.
- Mennyit edzel holnap?
- Elég sokat. Készülni kell a futamra.
- Megértem - szomorodtam el.
- A találkozást viszont megoldjuk valahogy. Meg ott a telefon is. Tudod, hogy nem hagylak cserben.
- Tudom - mondtam miközben kiszálltam a kocsiból.
- Baba, amúgy anyuék imádtak, ráadásul azt remélik, hogy valamikor majd egy pár leszünk - erre a kijelentésre természetesen nem számítottam, így az agyam is leblokkolt. Teljesen.

*****

Sziasztok!

Újra itt. Kínkeservesen, de itt a rész, sokat szenvedtem vele míg összejött, de remélem tetszeni fog. Az eddigi komikat köszönöm, és most sem haragudnék meg, ha írnátok pár szót.

Puszi.