13. rész

Sziasztok!

Vasárnapra ígértem a részt, és lám itt is van. A többihez is írtam, szóval ügyes voltam annak ellenére, hogy nem volt annyi időm írni, mint máskor.

Istenem...a mai futam... Szóhoz sem jutottam ezután a hétvége után. Teljesen csalódott voltam, amiért Kimi csak az ötödik helyről indult, de fantasztikus versenyt futott. Csak egy nagyon kicsi hiányzott a győzelemhez. Na de ezután úgyis Spa jön, az pedig az ő pályája, szóval ott be kell húznia, és akkor ő lesz az idény nyolcadik nyertese. Ha sikerül neki, akkor ünnepnap lesz az a nap. Szegény Nicónak nagyon nem jött össze ez a hétvége, de remélhetőleg öt hét múlva más lesz a helyzet.

Most pedig: a valódi ok, amiatt csak most hoztam a részt, az az, hogy ez egy különleges rész, mégpedig azért, mert a történetben szereplő Adriana a húgom karaktere. Az ő szereplője. Ez a rész pedig Adriana szemszögéből íródott, amivel a húgomnak akartam kedveskedni, elvégre ma van a szülinapja. Tudom kicsit későn lett kész, de nem úgy alakult a helyzet, ahogy szerettem volna, ráadásul a húgom előtt titkolni kellett, ő pedig állandóan azzal nyaggatott, hogy írjak, ezért a következő rész már majdnem kész van. Az volt az alibim. Amúgy, hogy azt mikor fejezem be azt nem tudom, mivel szombaton elkezdett fájni a jobb csuklóm, mozdítani alig bírom, de azért megpróbálom minél hamarabb begépelni nektek.

Hozzászólásaitokat köszönöm, most is jól jönne néhány. Puszi.

Most pedig: 

Sok-sok boldog szülinapot az én egyetlen húgomnak, aki nélkül semmire sem mennék. Imádlak, húgi!

*****

*Adriana szemszöge*

Kicsit meglepődtem rajta, hogy Rina egyszerűen kidobott. Oké, lehet, hogy kicsit messzire mentem, de azért nem gondoltam, hogy ezt csinálja.
Kelletlenül bandukoltam az utcán, ami tele volt egyforma kínai kis emberekkel. Viccesnek találtam, hogy olyan hasonlóak. A gondolataimba merülve sétáltam, nem volt még kedvem visszamenni a hotelbe.

- Szia! - lépett mellém egy ismerős ember.
- Szia, Sebi! Hogy kerülsz ide? - néztem rá meglepődve.
- Sétáltam csak. Itt van a közelben az a hotel, ahol lakunk. Lejöttem levegőzni egyet, habár amilyen szennyezett ez a levegő, jobb lett volna fent maradni.
- Értem.
- Mész ma valahová? - kérdezte mosolyogva.
- A szállodába akartam visszamenni csak, de nem akarok találkozni Rinával.
- Ő Nico barátnője, igaz?
- Igen, meg az én legjobb barátnőm is volt.
- Mi történt?
- Semmi, csak egy kicsit durva dolgokat vágtam a fejéhez, és összevesztünk. Nem kellett volna, de már lényegtelen, megtörtént.
- Miért nem kérsz tőle bocsánatot?
- Hagyom, hogy egy kicsit lehiggadjon.
- Amúgy örülök neki, hogy találkoztunk ismét.
- Miért is? - kérdeztem mosolyogva.
- Csak úgy. Szimpatikusnak találtalak. Meg délután is olyan jót beszélgettünk. Le sem ordítottad a fejem amiért tönkretettem a felsőd.
- Ugyan, semmi értelme nem lenne egy póló miatt jelenetet rendezni.
- Végre egy normális ember - mosolyodott el. - Van programod későbbre?
- Nem, nincs semmi.
- Mit szólnál hozzá, ha elmennénk valahová?
- Felőlem oké. Mire gondoltál?
- Egy vacsi, esetleg valamilyen szórakozóhely vagy mindkettő. Nekem mindegy.
- A vacsi tökéletes lenne, nincs most kedvem ahhoz a nagy hangzavarhoz - mosolyogtam.
- Akkor most szépen menj, és készülj el, két óra múlva érted megyek. Úgy jó lesz?
- Tökéletes - mosolyodtam el.
- Holnap utazol haza?
- Igen.
- Mit szólnál inkább ahhoz, hogy most szépen visszamész a hotelbe, összeszeded a csomagjaid, átjössz a mi hotelünkbe, holnap pedig kiviszlek én a reptérre?
- Nem tudom, szerintem nem lenne a legjobb ötlet.
- Megmondanád, hogy miért nem lenne jó ötlet? - néztem rá kíváncsian.
- Csak nem lenne jó, és kész. Ennyi.
- Ugyan már, Adriana, nem fog semmi sem történni.
- Lehet neked ellenállni? - nevettem.
- Nem. Én már csak ilyen ellenállhatatlan vagyok - mosolyodott el.
- Értem.

Sebinek sikerült rávennie arra, hogy átcuccoljak az ő hoteljükbe. Ha más mondta volna, akkor biztos nem csinálom meg. Ráadásul volt olyan kedves, hogy visszavitt a hotelbe, hogy nyugodtan össze tudjak pakolni, majd kocsival átvittünk mindent hozzájuk. Viszont megtudtuk, hogy nincs több üres szobájuk. Na ez teljesen hazavágott. Ekkor Sebi kitalálta, hogy aludjak az ő lakosztályában. Vonakodva ugyan, de belementem.
Felmentünk, nekem pedig a lélegzetem is elállt. Gyönyörű volt. De nem sokáig gyönyörködhettem, mivel Sebi elküldött készülődni. Közel másfél óra múlva már kész is voltam. Sebi is kész volt, így indulhattunk is.

Az étterem nagyon szép volt, a lélegzetem is elállt, mikor bementünk. Sebi aztán tud választani. Egyből kaptunk asztalt, majd egy szorgos pincér is megjelent. Ráadásul egész este leste minden kívánságunkat. Ennyit számít az, ha valaki egy világhírű emberrel megy vacsorázni. Isteni finom volt a vacsora, soha nem ettem még olyan finom kínai ételt. Valószínűleg azért, mert otthon nem igazán volt ilyen kiváló étterem.
A desszert elfogyasztása után visszaindultunk a hotelbe.

- Remélem jól érezted magad - szólalt meg a kocsiban ülve Seb.
- Igen, nagyon jól. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó veled lenni - mosolyodtam el.
- Most legalább megtudtad, hogy milyen jó társaság vagyok.
- Nem vagy beképzelt - nevettem.
- Bocsi, csak ezt hiba lett volna kihagyni.
- Az más.
- Mit csináljunk még? Talán nézzünk majd valami filmet?
- Felőlem nézhetünk. De ne legyen valami csöpögős romantikus film.
- Akkor mégis mit akarsz nézni?
- Horrort. Azt legalább szeretem.
- De nálam nincs horrorfilm - húzta el a száját.
- Nálam viszont van. Elhoztam a kedvencemet, Az árvaházat.
- Még sohasem láttam.
- Akkor itt az ideje, hogy megnézd!

Az egyik kisebb üzletnél megálltunk, vettünk némi rágcsálni valót, majd visszamentünk a hotelbe. A lakosztályába felérve előkerestem a DVD-t, majd fogtuk magunkat, felfeküdtünk Sebi ágyára, és nézni kezdtük a filmet. Mivel többször is láttam már korábban, ezért nem akadtam ki a filmtől, viszont olyan jól esett, hogy Sebi többször is magához húzott.
Az utóbbi pár évben ugyanis ő lett a kedvenc pilótám, és sokszor csak azért odaadtam volna a fél életem, ha tíz percre láthatnám, most pedig itt fekszem mellette. Szebbet nem is tudnék elképzelni. Vagyis tudnék, de nem akarok nagyravágyónak tűnni.
A film végére már teljesen magához ölelt, szinte már szorongatott, én pedig a fellegekben éreztem magam.

- Azt hiszem, hogy többet nem engedem, hogy filmet válassz - mosolyodott el, miközben kikapcsolta a dvd lejátszót.
- Többet nem engeded? - néztem rá meglepetten.
- Nem bizony. Ezentúl csak vígjátékokat nézünk, amitől sírva fetrengünk. Oké?
- Ez azt jelenti, hogy akarsz még velem találkozni? - ültem fel.
- Pontosan azt - ült le mellém. - Rendes lány vagy nagyon, szóval semmi akadálya annak, hogy jobban megismerjük egymást vagy talán annak sem, hogy legyen is valami más kettőnk között, több is, mint barátság.
- Ezt értsem úgy, hogy, hogy - de nem tudtam befejezni, mivel félbe szakított.
- Hogy akár még a barátnőm is lehetsz. És miért is ne lehetnél az? - mosolyodott el, én pedig majdnem elolvadtam.
- Ezt komolyan gondoltad? - néztem rá csillogó szemekkel.
- Még szép, hogy komolyan gondoltam. Kételkedsz bennem?
- Abban kételkedem, hogy ez a valóság. Szerintem ez a hétvége csak egy álom volt, és nemsoká felébredek, és otthon leszek a saját ágyam...ÁU! Ez mi volt?
- Csak megcsíptelek, hogy lásd, ez nem álom - nevetett.
- Ó, te jó ég! El sem hiszem.
- Pedig ideje lenne elhinned. De várj csak, van egy nagyon jó módja annak, hogy elhidd. Figyelj! - mosolyodott el, majd lágyan megsimogatta az arcomat. Utána pedig közel hajolt hozzám, épp csak pár centi volt közöttünk. - Valóságossá akarom tenni neked - suttogta, majd megcsókolt.

A csókja olyan hirtelen ért, mint egy villámcsapás. Viszont olyan jó volt, el sem mertem hinni, hogy valóban velem történik, nem is reménykedtem benne, hogy ez a valóság. Csak egy álomnak hittem, ami bármelyik másodpercben szertefoszlik, ezért maximálisan ki akartam élvezni.
Kezeimet a nyaka köré fontam, így még jobban magamhoz tudtam húzni. Egyre vadabbul faltuk egymás ajkait, az sem számított volna, ha abban a pillanatban vége lenne a világnak. Legalább vele lennék az utolsó perceimben.
Miután elszakadtunk egymástól, Sebi édesen elmosolyodott, majd rám nézett.

- Oké, ez már tényleg nem álom vagy ha igen, akkor piszok nagy szívatás - mondtam vigyorogva.
- Látom, még nem igazán fogtad fel.
- Nagyon nem.
- Tudod mit szeretnék? - nézett rám kisfiúsan.
- Nem, de jó lenne, ha elmondanád - döntöttem oldalra a fejem, és közben vigyorogtam, mint a vadalma.
- Szóval, azt szeretném, ha holnap már úgy utaznál haza, hogy a barátnőm vagy. Mit szólsz?
- Tessék? - kaptam fel a fejem.
- Szeretném, ha a barátnőm lennél. Tudom, hogy alig ismerjük egymást, de nagyon szeretek veled lenni. Mit mondasz? Lehet belőle valami vagy inkább hagyjam a fenébe az egészet?
- Szerintem lehet belőle valami. Semmiképp se hagyd a fenébe - mosolyodtam el.
- Akkor végérvényesen is az én barátnőm vagy. Ennél szebb hétvégém még csak nem is lehetne - ölelt magához szorosan.
- Pedig csak ötödik lettél a futamon.
- Tudod, Ana, az, hogy a barátnőm lettél, az felér egy győzelemmel.
- Oké, de aztán nehogy meggondold magad.
- Nyugi, nem fogom - csókolt meg.

Hirtelen valóra vált egy álmom, amire az esély közelebb volt jóval a nullához, mint az egy százalékhoz. Nem is hittem volna soha, hogy egyszer itt ülök majd Sebastian Vettel mellett, aki azt akarja, hogy a barátnője legyek. Ennél szebb napot nem nagyon tudok elképzelni. Az egészbe csak az rondít bele, hogy összevesztem Rinával. Belátom, hogy én voltam inkább a hibás, nem tehet róla, hogy a szülei olyanok, amilyenek. Remélhetőleg valamikor sikerül bocsánatot kérjek tőle.

Éjfél körül jött el az a pillanat, hogy mindketten igen álmosak lettünk. Külön-külön megfürödtünk, majd fogtuk magunkat, és lefeküdtünk aludni. Most, hogy már Sebi barátnője vagyok, nem is ellenkeztem az ellen, hogy együtt aludjunk. Olyan szépen kérte, hogy lehetetlen lett volna ellenállni neki.
Reggel szinte egyszerre ébredtem fel az újdonsült barátommal. El sem lehetne szebbet képzelni annál, mint hogy Sebastian Vettel karjaiban ébredsz. Komolyan. Semmi sem lehet jobb annál.

- Jó reggelt! - nyomott egy puszit a számra. - Remélem jól aludtál.
- Jó reggelt neked is. Szuperül aludtam, de mi mást várhat az ember, ha olyasvalaki mellett alszik, aki mellett biztonságban érzi magát?
- Jaj, Ana, nem túlzás ez egy kicsit? - mosolyodott el.
- Bizony, hogy nem.
- Mikor mész haza? - kérdezte szomorúan.
- Este indul a gépem. Remélem Rina is azzal jön majd, szeretnék kibékülni vele.
- Ez egy nagyon jó ötlet. Nem éri meg haragban lenni senkivel. Sosem tudhatod, hogy mi lesz a jövőben, ezért nem érdemes.
- Rina volt mindig is a legjobb barátom, most pedig nagyon rosszul érzem magam amiatt, hogy így összevesztem vele. Már rájöttem, hogy nem volt semmi értelme sem.
- Meglátod, hogy meg fog bocsájtani. Ha igazán jó barátok vagytok, akkor ez a kis semmiség nem fog az utatokba állni.
- Köszi, hogy így biztatsz - csókoltam meg.

Egész nap együtt voltunk, egy percre sem akartunk elszakadni egymástól. Nem is akartam elengedni magam mellől Sebit, ha már egyszer sikerült összejönnöm vele. Annyira rendes srác, hogy azt el sem tudom mondani. Folyamatosan a kedvemben akart járni, ebből is látszott, hogy komolyan gondolja a kapcsolatunkat, és nem akar kihasználni. Ezt nagyon értékeltem, mivel a mai világban olyan ritkán talál az ember egy normális fiút. Szerencsés voltam, hogy nekem sikerült ráakadnom a legjobbra, és ha rajtam múlik, akkor soha nem is hagy el.
Délután sétáltunk egy keveset a városban, majd beültünk ebédelni egy kis eldugott étterembe. Fantasztikusan éreztem magam Sebi mellett, és ha jól láttam, akkor ő is jól érezte magát. A hotelbe visszaérve elpakoltam az elő lévő holmijaimat, majd Sebi ki is vitt a reptérre. Az ellenőrzések után leültünk egy csendesebb helyre, mert el akartunk búcsúzni egymástól.

- Sebi, hiányozni fogsz - öleltem meg szorosan.
- Hidd el, hogy te is nagyon hiányozni fogsz nekem. El sem tudod képzelni mennyire.
- Olyan rossz lesz még a tudat is, hogy egy háborús övezetbe mész. Nagyon vigyázz magadra. Nem akarom, hogy rossz híreket kapjak. Rendben?
- Nagyon fogok vigyázni, sőt még az első helyért járó trófeát is megszerzem. Jó lesz?
- Igen, de akkor ám úgy legyen.
- Megígérem. És amit megígérek, azt be is szoktam tartani. Most sem lesz másképp.
- Oké. Máris nagyon hiányzol, alig várom, hogy láthassalak.
- Te is hiányzol, Ana, de telefonon tudunk majd beszélni. Nem lesz ugyanolyan, de mégiscsak tudni foguk egymásról.
- Mennem kell - álltam fel, mikor meghallottam, hogy megkezdhetjük a beszállást.
- Vigyázz magadra. Ha pedig hazaértél, akkor hívj fel!
- Rendben. Hívlak majd - csókoltam meg hosszan.
- Jó utat! Szia! - csókolt meg még utoljára, majd elengedett.
- Szia! - léptem el tőle.

Borzalmas volt otthagyni, a szívem szakadt meg, de muszáj volt hazamennem. Pedig olyan jó lett volna vele maradni. Még utoljára integettem neki, majd felszálltam a gépre.
Már csak abban reménykedtem, hogy Rina a gépen fog ülni. Elhatároztam, hogy vagy így vagy úgy, de bocsánatot kérek tőle.
A helyemhez érve megláttam, hogy ott ül a saját helyén, ezért kicsit megnyugodtam. Fülhallgató volt a fülében, ráadásul a szeme is csukva volt. Nem akartam felébreszteni, ezért óvatosan ültem le. Nem sokkal később kinyitotta a szemét is.
Szerencsére mindent meg tudtunk beszélni, még azt is sikerült elmondanom, hogy összejöttem Sebivel. Látszott Rinán, hogy örül a boldogságomnak. Monacóba már úgy tértünk vissza, ahogy elmentünk. Legjobb barátokként. És már csak ez számított. Minden rendben ment az én saját kis világomban, aminek nagyon örültem. Visszakaptam a legjobb barátnőmet is, ráadásul a világ egyik leghelyesebb pasija is az enyém lett. Ennél már nem is lehetne szebb az életem, de ha mégis, az már csalás lenne a javából.
Bátran ki merem jelenteni, hogy nagyon is szerencsés ember vagyok, mivel sokaknak negyed ennyi boldogság sem jár, mint nekem. Panaszra semmi okom, és reménykedem benne, hogy soha nem is lesz.

12. rész

- Hogy micsoda? - néztem rá meglepődve.
- Szeretném, ha hozzám költöznél. Olyan keveset vagyunk együtt, ha pedig otthon vagyok, akkor is vagy dolgozol vagy alszol, és csak nagyon keveset vagy velem. Most pedig, hogy már a barátnőm vagy, így még többet szeretnék veled lenni.
- Ezen még gondolkodhatok egy kicsit?
- Persze - mosolyodott el.
- Köszi.
- Letelt a kicsi, szóval? - nevetett.
- Kis dilisem - pusziltam meg. - Ígérem, hogy mire hazajössz, addigra megmondom a választ. Úgy jó lesz?
- Igen. Várj egy picit! - lépett el tőlem, és az egyik bőröndjéhez sétált, majd kis idő múlva visszatért hozzám. - Megtennéd, hogy néha átmész a lakásomba szétnézni? - nyújtotta át a lakáskulcsait.
- Igen, de csak mert ilyen szépen kérted.
- Azt is pontosan ilyen szépen kértem, hogy költözz hozzám - feszegette a témát. 
- Nico! - szóltam rá nevetve.
- Sajnálom, picim - csókolt meg.


Elég sokáig elvoltunk így, de élveztem, mert vele lehettem. Az utóbbi időben nagyon a szívemhez nőtt, és ezt nem is akartam elrejteni. Egyszerűen az életem részévé vált. 
Este nyolc körül kapott egy üzenetet, amiben az állt, hogy van egy órája elkészülni, mert után indulunk megünnepelni a győzelmét. Ennek hallatán teljesen pánikba estem, mivel lehetetlen egy óra alatt elkészülni. Mikor ezt megemlítettem az én drága páromnak, ő csak kinevetett. Ez kicsit rosszul esett, de egy csókkal ki is engesztelt. Nevetve vonultam át az Anával közös szobánkba, hogy készülődni kezdhessek. Habár nem volt könnyű kiszabadulni Nico karjai közül.
A folyosón attól féltem, hogy Anával fogok találkozni, de egyből megnyugodtam, mikor láttam, hogy üres a szoba. Gyors előszedtem valami viselhető ruhát, majd felöltöztem, egy kicsit kisminkeltem magam, a hajam pedig copfba kötöttem. Mikor végeztem, akkor fogtam magam, és visszamentem Nico szobájába. Ahogy beléptem csak annyit láttam, hogy póló nélkül, egy szál nadrágban szaladgál a szobában. Mondanom sem kell, hogy szemet gyönyörködtető látvány volt.


- Mit csinálsz, édes? - kérdeztem mosolyogva. 
- Miért van az, hogy nem találok egy pólót sem? - nézett rám elkeseredve.
- Kicsim, ebben a kupiban semmit nem lehet megtalálni - nevettem.
- Rini, ez nem vicces. Te képes voltál ilyen hamar elkészülni, én meg itt szerencsétlenkedek, mert nem találok egy normális pólót.
- Szerintem ezt vedd fel - léptem a szekrényhez, és kivettem belőle egy fehér-szürke kockás inget.
- Mire mennék én nélküled? - vette el tőlem az inget, majd egy puszit nyomott a számra.
- Nem tudom, de eddig is megvoltál nélkülem.
- Akadékoskodó vagy.
- Tudom.


Végül sikeresen elkészült Nico is, így már csak a szerelőire, meg a mérnökeire vártunk. Mint megtudtam Daniel is velük van, nemrég ment át hozzájuk. Kilenc után pár perccel betoppant egy sereg emberke, akik kitessékeltek minket a szobából. Odalent a hallban már biztos voltak vagy ötvenen. Nagyot is néztem, mert fogalmam nem volt arról, hogy hogyan is jutunk el ennyien egy szórakozóhelyre. Erre hamar megkaptam a választ, mivel a hotel előtt több kisbusz is állt, ami ránk várt. Beszálltunk, majd rövid autókázás után kiszálltunk egy szórakozóhelynél. A nevét nem tudom, mert kínaiul volt kiírva, és én egy szót nem tudok kínaiul. Odabent már javában szólt a zene, a hangulat is jó volt. 
Nagyon sok ember volt ott, a legtöbb pedig valamilyen Forma 1-es emberke volt. Legalábbis nagyon sokat felismertem. Nicóval egész végig egymás mellett voltunk, egy pillanatra nem engedtük el egymás kezét. Persze a legtöbben sorra hozták neki a piákat, amiket nem igazán fogadott el. Azonban mire visszafelé indultunk már kicsit be volt rúgva szegény. Olyan kis hallgatag volt emiatt, de ezzel együtt végtelenül édes is. Csak vigyorgott össze-vissza, amitől nekem is mosolyognom kellett.


- Kicsim, jól vagy? - kérdeztem mikor visszaértünk a hotelbe.
- Aha. Semmi bajom. Miért?
- Kicsit sápadt vagy - néztem rá aggódva.
- Semmi bajom, csak aludni akarok - mondta kedvetlenül.
- Nem baj, nemsoká aludhatsz - ragadtam meg a kezét, és beszálltunk a liftbe.
- Rini, én úúúúúgy szeretlek - döntötte a fejét az enyémnek.
- Én is téged.
- Tudod, már mikor megláttalak először a pultnál, akkor már tudtam, hogy a barátnőm leszel. Olyan kis aranyos voltál, ja meg vadító abban az egyenruhában. A főnökötök tud választani - nevetett. - Meg nem is rinyáltál, meg semmi sem. Szerettelek volna hamarabb megkérni rá, hogy legyél a barátnőm, de nem volt hozzá merszem, meg semmi se. Ugye milyen töketlen alak vagyok? - vigyorgott bárgyún, majd kiléptünk a liftből.
- Nico, nem vagy az. Te vagy a legédesebb pasi, akit ismerek.
- Szeretlek - motyogta álmosan.
- Hé! Bírd még ki egy kicsit! - mondtam nevetve, mikor már majdnem a szobájánál voltunk.
- Aludni akarok itt és most - állt meg a folyosó közepén.
- Ne nevettess már! Itt van a szobád nem messze. 
- Csak akkor megyek el odáig, ha velem alszol - nézett rám ártatlanul.
- Veled alszok, csak gyere már.
- Megyek, picur, megyek - ásítozott. 


Alig vártam, hogy odaérjünk a szobájához. Teljesen olyan volt, mint egy makacs kisgyerek, de ettől sokkal aranyosabb is volt. A szobába érve gyorsan ledobta magáról a ruhákat, majd befeküdt az ágyba. Én próbálkoztam azzal, hogy átmegyek a pizsamámért, de nem engedte. Helyette csak annyit mormogott, hogy vegyem fel az egyik pólóját. Így ledobtam magamról a pólómat, meg a nadrágomat, levettem a melltartómat is, majd belebújtam Nico egyik csapatpólójába.


- Rajtad sokkal szexibb az a póló - vigyorgott. - Azzal a fekete csipkés tangával meg még jobb.
- Nem is vagy te olyan részeg - bújtam be mellé.
- De, most már még részegebb vagyok. A látványodtól - csókolt meg.
- Jó éjt! - zártam le a témát.
- Aludj jól, Rinikém! - szorított magához.


Reggel mikor felébredtem, akkor egy alvó Nico Rosberggel találtam szembe magam. Elmosolyodtam, majd óvatosan egy puszit nyomtam az arcára. Erre picit fészkelődni kezdett, és még jobban magához húzott.


- Szia! - motyogta álmosan.
- Nem akartalak felébreszteni - válaszoltam halkan.
- Semmi baj. Hány óra van? - kérdezte rekedtes hangon.
- Fogalmam sincs. Még nem néztem meg.
- Mindegy. Az a lényeg, hogy velem vagy.
- Nem fáj a fejed? Nem vagy másnapos? - érdeklődtem.
- Nem. Nem voltam részeg, csak egy kicsit voltam becsípve.
- Értem.
- Szóval tisztán emlékszem arra, hogy átöltöztél, és megdicsértem a rajtad lévő pólómat, meg a tangádat - vigyorgott.
- Hogy mekkora mocsok vagy.
- Tudom, kicsim, de attól még szeretsz, ugye?
- Persze, hogy szeretlek - mosolyodtam el.
- Akkor jó - csókolt meg, majd magára húzott, és úgy csókolóztunk tovább.

Elég sokáig csókolóztunk, közben pedig ott simogatott, ahol csak tudott. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem indított be, de nem akartam még lefeküdni vele. Túlságosan korainak éreztem. De szerintem megérezte azt hogy még nem állok készen, mert nem kezdeményezett, habár a férfiassága elég szűkösen fért meg a boxerében. Tiszteltem érte, hogy inkább visszafogja magát.

- Rina, nem vagy éhes? - kérdezte, mikor elszakadtunk egymástól.
- Egy kicsit. Szerintem visszamegyek a szobámba, felöltözök, és lemehetünk reggelizni.
- Van egy sokkal jobb ötletem. Itt maradsz, én meg rendelek kaját. Mit szólsz? - nézett rám kíváncsiskodva.
- Úgy is jó. De majd vissza kell mennem, mert még össze is kell pakoljak.
- Tényleg, estére mész haza. Nem akarlak elengedni.
- Nico, egy hét múlva te is jössz haza - bújtam hozzá.
- Oké, de addig nélkülöznöm kell téged. Az pedig nem lesz jó. Utána meg otthon folyton dolgozol, alig foglak látni. Mondtam én, hogy költözz hozzám.
- Még korai lenne.
- Elveszed az ember kedvét.
- Bocsáss meg, Nico, de komolyan - néztem rá kérlelően.
- Kicsi Rinim, nem haragszom rád, egyáltalán nem - csókolt meg, majd kiszállt mellőlem.
- Most hová mész? - ültem fel.
- Hozatok egy kis reggelit - mosolyodott el.
- Oké, de siess vissza mellém.
- Biztos lehetsz benne, hogy sietek.

Pár perc múlva már ismét mellettem volt az én hercegem. Elmondhatatlanul jó volt az is, hogy ha csak ott van  velem. Imádom. Ezt meg kell majd köszönnöm Monique-nak is, elvégre, ha ő nem hívta volna fel akkor Nicót, akkor én még biztos, hogy még mindig játszanám az eszem. Én nagyon hülye. Mit szalasztottam volna el. Mekkora hülye is voltam, amiért nem akartam beszélni vele.

Reggeli után nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, magamra húztam a nadrágom, összeszedtem a többi ruhám, és átmentem a saját szobámba, hogy összepakoljam a holmimat. Kicsit meglepett az, hogy Ana cuccai már nem voltak ott. Nem tudom mikor mehetett el, de szerintem nemrég.  Lehet már a reptéren van, esetleg már útban hazafelé. Kicsit elszomorodtam, elvégre mégis csak ő a legjobb barátnőm. Mire összepakoltam, addigra megjelent Nico is, teljes pompájában. Meglátta rajtam, hogy szomorú vagyok, ezért azonnal odajött, és átölelt.

- Mi a baj, édes? - kérdezte kedvesen, közben pedig végigsimított az arcomon.
- Ana már lelépett. Pedig bocsánatot akartam tőle kérni, meg hasonló. Biztos már hazafelé tart, vagy már otthon is van.
- Kicsim, ha más nem, akkor otthon beszélsz vele.
- Nico, te ezt nem érted. Ana a legjobb barátnőm, de mégis nagyon csúnyán beszéltünk egymással. Nem lett volna szabad. Szégyellem magam miatta. Főleg, hogy részben még neki is köszönhetem azt, hogy itt lehetek.
- Baba, ne aggódj, nem lesz semmi baj. Ki fogtok békülni.
- Remélem.
- Rini, ha kell, akkor én beszélek vele. Rendben?
- Igen, rendben - bújtam hozzá szorosan. - Szeretlek, Nico!
- Én is téged, angyalom - csókolt meg. - Segítsek pakolni?
- Nem kell, köszi. Nincs sok ruhám elő.
- Oké. Itt maradok veled, remélem nem baj.
- Már hogy lenne baj? Nico, örülök, hogy velem vagy. Ja, és a pólód megtartom - mosolyodtam el.
- Rajtad úgyis ezerszer jobban áll. Főleg tangával - nevetett, mire hozzávágtam az egyik pólóm. - Hé, édes, miért bántasz? - kapta el a derekamat.
- Mert gonoszkodsz.
- Miért gonoszkodás az, ha megdicsérem a barátnőmet, aki irtó szexi? Hidd el, hogy sokan irigyek rám, amiért a barátnőm vagy, elvégre nem mindenkinek adatik meg egy ilyen szépség.
- Teljesen le akarsz venni a lábamról? - kulcsoltam a nyaka köré a karjaim.
- Igen. De még mennyire.
- Jaj, Nico Rosberg, elveszed az ember eszét.
- Igyekszem - mosolyodott el.
- Milyen szerencsés vagyok, amiért az enyém vagy.
- Fordítva is igaz.

Miután sikerült elszakadnom tőle, akkor befejeztem a pakolást. Ráadásul épp időben, mert nem sok időm volt már a gépem indulásáig. Mielőtt elindultam volna, még elköszöntem Danieltől, majd Nicóval együtt kimentünk a reptérre. Az ellenőrzések után még volt egy kis időm az indulásig, így Nicóval elvonultunk egy kevésbé forgalmasabb helyre, hogy el tudjunk búcsúzni, elvégre több, mint egy hétig nem fogjuk látni egymást. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz búcsút venni valakitől, akit ennyire szeretek. Beszállás előtt még egyszer megcsókolt, majd kénytelen voltam ott hagyni.
A gépen megkerestem a helyem, majd szomorúan leültem. Egyből előkerestem a fülhallgatóm, és zenét kezdtem hallgatni. A szemem is becsuktam, ki akartam zárni a külvilágot. Felszállás után nem sokkal mégis késztetést éreztem arra, hogy kinyissam a szemem. Hirtelen vakító volt a fény, de mikor hozzászokott a szemem, már nem is volt semmi baj. Automatikusan magam mellé pillantottam, hogy lássam elfoglalta-e valaki Ana helyét. Legnagyobb meglepetésemre maga Ana ült ott, és egy magazint olvasgatott. Kivettem a fülhallgatót a fülemből, majd odafordultam hozzá.

- Ana! - szólítottam meg bizonytalanul.
- Jaj, istenem, Rina! - ölelt meg szorosan. - Úgy sajnálom, nem volt szép dolog tőlem, hogy olyanokat vágtam a fejedhez. Igazad volt, nem te tehettél róla, hogy milyen gyerekkorod volt, én pedig nem lett volna szabad leszóljalak emiatt. Remélem meg tudsz bocsájtani - sírta el magát a végére.
- Ana, semmi baj, én sajnálom, hogy olyan szemét voltam veled. Azt hittem, hogy már rég hazamentél, mivel nem voltak sehol sem a cuccaid.
- Te sem voltál sehol, mikor értük mentem, habár gondolom Nicóval voltatok.
- Igen, az este kicsit becsípett, és nála kellett aludjak.
- Az más.
- És te hol voltál? - vontam kérdőre kíváncsian.
- Hosszú történet.
- Ana, figyelj, szerintem Monacóig lesz időd az egészet töviről hegyire elmondani - nevettem.
- Csak akkor mondom el, ha már nem haragszol rám a tegnapi miatt.
- Felejtsük el, mindketten hibásak voltunk. Csúnyán viselkedtünk, de fátylat rá. A barátságunk ezt még simán kibírja.
- Akkor hát, barátok újra? - nézett rám mosolyogva.
- Még szép. Te vagy a legjobb barátom, és ez nem is fog változni - öleltem meg, már amennyire tudtam.
- Semmi vita, soha többé - nyomott egy puszit az arcomra.
- Most pedig ki vele, hogy mi volt - vigyorogtam.

*****

Sziasztok!

Itt is a folytatás. Véleményem szerint nem valami hűűű de jó, de remélem nektek tetszik majd. Néhány hozzászólás jól esne, az eddigieket pedig köszönöm. :D

A mai futam...hú, nagyon érdekes volt. Alonso győzelme...arról inkább nem írok semmit, senkit nem akarok megbántani. Vettel hátrébb sorolása: nem volt szép dolog, nagyon nem. Kimi harmadik helye: gyönyörű:D. Ő elvolt ott csendbe magának, és behúzott 15 pontot. Ügyes volt, na persze Sebi büntetése is kellett hozzá. Nico tizedik helye: hát, a rajtrács végéről nem volt rossz, sőőőőt.

Következő rész egy hét múlva, mert a többihez is akarok írni, így hamarabb nem tudom hozni.

Puszi

11. rész

Reggel elég korán kidobott az ágy, így volt időm nyugisan elkészülni. Másfél óra alatt mindent elrendeztem, majd Anát is felébresztettem. Kicsit morcos volt, de mikor mondtam neki, hogy nem jöhet velünk a pályára, ha azonnal el nem kezd készülni, akkor megemberelte magát.
Odalent találkoztunk Nicóval és Daniellel, és indulhattunk is a pályára. Most is hamar bejutottunk. Megbeszéltük, hogy tizenegykor együtt ebédelünk, majd mindenki ment a saját feje után. Mi ketten Anával bejártuk a boxutcát, persze mindketten teljesen el voltunk ájulva tőle, hiába láttuk már többször is. Ezt az érzést semmi nem pótolhatja.
Az a két óra nagyon gyorsan eltelt, így igyekeznünk kellett ebédelni.

- Végre, hogy itt vagytok! - ölelt meg Nico. - Már azt hittem, hogy valaki elrabolt - mondta mosolyogva.
- Nincs neked olyan szerencséd, édes - pusziltam meg.
- Baba, jobb lesz, ha nem kötekedsz!
- Örülök, hogy ilyen jól elvagytok, de én személy szerint éhen pusztulok - nyafogott Ana.
- Nem vagy egyedül - motyogta Daniel.
- Oké, ez most burkolt célzás volt a részedről - állapította meg Nico.

Húsz perc múlva mind a két nyafogó boldog lehetett, mert leadtuk a rendelésünket.

- Mit csináltatok, míg külön voltunk? - érdeklődött Nico.
- Sétáltunk a boxutcában, és valamilyen okból kifolyólag túl sokat voltunk a Red Bull boxa közelében - néztem szúrós szemmel Anára.
- Most miért nézel rám ilyen csúnyán? Tudod, hogy a kedvenc csapatom.
- Oké, de akkor sem kellett volna ezerszer megnézni.
- Össze ne vesszetek már! - nevetett Dan.
- Ő kezdte! - mutattunk egymásra Anával, majd nevetni kezdtünk.
- Ez érdekes - nézett nagy szemekkel Nico.
- Én hülye - csaptam a homlokomra -, te Sebit akartad látni. Igazam van? - vontam kérdőre Anát.
- Valahogy úgy - vallotta be.
- Tudtam - csaptam össze a kezem boldogan.
- Inkább nem mondok semmit - forgatta a szemét.
- Lehet jobb lesz.
- Végre már! Jön az ebédünk - szólalt meg Dan.
- Ideje volt - csatlakozott Ana.

A pincér letette elénk a rendelt ételeket, majd visszament még innivalóért. Mikor visszajött hozzánk, nekiállt tölteni mindenkinek, ám valaki sikeresen meglökte, aminek az lett az eredménye, hogy az Ana által rendelt őszibaracklé mind Ana fehér pólóján landolt. Viszont nem is azon lepődtünk meg, hogy Ana csupa üdítős, hanem azon, hogy a hibás - aki nem volt más, mint Sebastian Vettel - megragadta a lány kezét, és elrángatta tőlünk. Mi hárman csak pislogtunk, mivel megszólalni egyikünk sem tudott a döbbenettől.

- Ez volt Szélvész Sebastian - nyögte ki Nico olyan tíz perc múlva.
- Csak szerintem volt ez érdekes vagy szerintetek is? - kérdeztem még mindig kissé sokkosan.
- Régóta vagyok itt, de ilyet még sosem láttam - jelentette ki Dan.
- Na nem baj, kifaggatom én Anát, csak érjen vissza.

Egész ebédidő alatt nem láttuk a lányt, már csak akkor ért vissza, mikor Nico elment készülődni. Daniel se volt már velünk, mert ugye Nico mellett kellett legyen. Leültünk egy félreeső helyre, mert nagyon meg akartam tudni, hogy mi volt.

- Magyarázatot! - követelőztem.
- Az egy kicsit hosszú lesz - vigyorgott.
- Én nagyon ráérek, szóval kezdj is neki! Amúgy jó a pólód - néztem rá a dedikált Red Bullos pólóra.
- Ugye? Nekem is tetszik.
- A lényegre! - sürgettem.
- Voltam az ausztrál nagydíjon, és ott már találkoztam Sebivel, igaz csak dedikáláson.
- Jó mély benyomást tehettél rá. Vagy ő tett mély benyomást? - röhögtem el magam.
- Hogy a fene egyen meg! A piszkos fantáziáddal együtt.
- Bocsi, de ezt nem hagyhattam ki.
- Most megismert, és kaptam tőle másik pólót. Ennyi.
- Jó sokáig el voltál tűnve.
- Beszélgettünk egy keveset.
- Majdnem másfél órán keresztül. Az neked egy kevés beszélgetés? Hoppá, mást is csináltatok, értem már.
- Utállak - mondta sértődötten.
- Bocsi, na. Csak hülyülök, ismerhetnél már.
- Ismerlek már, talán nagyon is - nevetett.
- Így már jobb - mosolyodtam el. - És most halljak mindent.
- Mondom, hogy csak dumáltunk. Olyan aranyos tud lenni.
- És Cupido téged is eltalált - vigyorogtam kislányosan.
- Mondod ezt te, aki a tegnap ki tudja mit csinált, míg nem volt a hotelben.
- Ó, ne tudd meg. Megerőszakoltam Nicót vagy ötször - nevettem.
- Mekkora hülye vagy - nevetett velem.
- Kicsim, nekem mennem kell, szurkolj nekem! - jött oda Nico, majd megcsókolt.
- Rendben, édes, szurkolok neked nagyon. Ügyes legyél, és nyerd meg! - öleltem magamhoz szorosan.
- Megpróbálom.
- Szeretlek, Nico - csókoltam meg.
- Én is téged, baba. De mennem kell. Futam után találkozunk.
- Rendben. És ha nyersz, akkor este nagyot bulizunk.
- Ja, buliznak, az ágyba - súgta oda Ana Danielnek, persze úgy, hogy mi is tisztán halljuk, mire Dan elnevette magát.
- A helyedben én hallgatnék - mondtam fenyegetően.
- Bocsi.
- Azért - nevettem. - Vigyázz magadra, édes! - öleltem meg még egyszer Nicót.
- Ígérem, hogy vigyázok.

Nico és Daniel otthagytak minket, mi pedig Anával teljesen a verseny hatása alá kerültünk már most, pedig még van egy kis idő a kezdésig. Alig vártam, hogy kezdetét vegye.
A rajt után hasznavehetetlen voltam, ha szóltak hozzám, akkor sem szólaltam meg, csak bámultam a képernyőt, és Nicónak szurkoltam. Mikor őt intették le elsőnek egyből visítva pattantam fel a székből, majd Ana nyakába borultam. Végre megvan az a futamgyőzelem. Mire beért, addigra az egész csapat kint volt, mindenki örült neki, hogy nyert. Engem előretuszkoltak a tömegbe, hogy tudjak gratulálni neki.
Ahogy meglátott, egyből lekapta a sisakját, majd megcsókolt.

- Ügyes voltál, kicsim - mondtam könnyezve.
- Köszönöm, hogy itt vagy nekem - ölelt meg, majd szinte elrángatták onnan.

Alig vártam, hogy vége legyen az interjúknak, és végre ismét megöleljem. Addig Anát nyaggattam, aki ki volt akadva amiatt, hogy Sebi nem végzett dobogós helyen.

- Szia, kicsim! - kapott ölbe Nico, ahogy odaért hozzánk.
- Nico, nagyon, de nagyon ügyes voltál - csókoltam meg. - Mondtam én, hogy nyerni fogsz.
- Miért nem ismertelek meg hamarabb? Ezentúl te leszel a kabalám.
- De nem tudok ott lenni minden futamon.
- Elég az, hogy tudom, hogy vagy nekem.
- Ennél a hétvégénél nem kell szebb. Életem legjobb hétvégéje volt. Köszönöm neked - öleltem szorosan magamhoz.
- Este bulizunk, fiatalok! - jelent meg az egyik mérnök.
- Baba, mit szólsz hozzá? Legyen?
- Persze, miért is ne? Meg kell ünnepelni a győzelmed.
- Látod, Nico, nem tart vissza az asszony - nevetett. Amúgy Alan vagyok - mutatkozott be.
- Én pedig Corina.
- Azt hiszem nem is rabolom tovább az időtöket, később még beszélünk. Sziasztok!

Nicónak volt még egy kis dolga, majd utána visszaindultunk a hotelbe. Egész úton hülyéskedtünk, de Anát nem sikerült így se jó kedvre deríteni. Szegénykém el volt keseredve.

- Jaj, Ana, mi ez a búskomorság? - kérdezte Nico kedvesen.
- Az, hogy Sebi nem volt ott a dobogón.
- Nyugi, legközelebb ott fog - biztatta Daniel.
- Remélem is.
- Mitől lenne jobb kedved? - érdeklődött Nico.
- Sebitől.
- Másvalamitől esetleg?
- Vetteltől.
- Valami mástól?
- A tavalyi világbajnoktól.
- Ne fáraszd magad, kicsim, régen is ezt csinálta - nevettem.
- Örülök, hogy kinevetsz. Jó barát vagy nagyon - drámázott.
- Nem is tudom, hogy ki viselkedik úgy, mint egy gyerek. Te vagy én?
- Persze, legyek már én a rossz. Megszerveztük neked az utat ide, meg minden, de azóta le sem szarsz, hogy eljöttünk. Csak Nico után járkálsz, mint valami palotapincsi.
- Hogy mi van? Mi az ég bajod van? - akadtam ki teljesen.
- Az, hogy én a legjobb barátomnak tekintelek, de te semmibe veszel. Mikor elköltöztél Berlinből, akkor sem szóltál egy szót sem. Senki nem tudott rólad semmit, mivel te játszottad a sértődöttet, és simán leléptél.
- Játszottam a sértődöttet? Kettőnk közül nem tudom kinek volt rosszabb gyerekkora. Míg te azt csinálhattad, amit akartál, addig nekem minden meg volt szabva. Az összes szabad percemre beosztottak valamit, és mindent rám erőltettek. Soha nem csinálhattam semmit, csak azt, amit a szüleim megengedtek, az pedig vajmi kevés volt. Nem járhattam sehova, ha pedig elengedtek bulizni, akkor is éjfélkor otthon kellett lennem. Egy börtön is jobb lett volna annál. Jogi egyetemre kellett menjek, mert máshová nem mehettem. Nem volt életem, nem lehettek döntéseim. Semmim nem lehetett. Csak akkor volt az, amit én akartam, ha a nagyszüleimnél voltam. De persze, csak játszom a sértődöttet - a végére már sírtam, nem is kicsit.
- Ezt most azonnal fejezzétek be! Szerintetek jó az, ha így veszekedtek? - kérdezte megkövülten Nico.
- Én csak megmondtam a véleményem - jelentette ki Ana.
- Szerinted ez helyes volt? - kérdezett rá Daniel. - Nem ismerlek titeket annyira, de a hallottak alapján nem volt igazad, Ana.
- Ó, persze, védjétek már. Ti még nem ismeritek.
- Nico állj meg! - szóltam rá Nicóra, majd amikor megállt, akkor hátrafordultam Anához. - Szállj ki! Most azonnal. Nincs kedvem azt hallgatni, hogy engem pocskondiázol. Azt mondtam, hogy szállj ki! - ordítottam rá.

Ana kelletlenül kiszállt, majd gyalog indult tovább. Nico csak szótlanul nézett engem, majd beindította a kocsit, és mentünk tovább.

- Annyira sajnálom, nem gondoltam, hogy ez lesz - szólalt meg hosszú idő után.
- Hagyd csak, nem számít. Előbb-utóbb úgyis ez lett volna - mondtam szipogva.
- Kicsim, ha visszaértünk a szállodába, akkor vegyünk ki egy másik szobát?
- Nem kell, hagyd csak. Holnap úgyis megyünk haza. Semmi értelme nem lenne.
- Este jössz bulizni vagy maradjunk inkább a hotelben? - fogta meg a kezem.
- Menj csak el nyugodtan, én megleszek.
- Rini, biztos, hogy nem megyek el nélküled, azt ne is várd - csattant fel Nico.
- De, menj csak el nyugodtan, legyél együtt a csapattal. Szerintem veled akarnak majd ünnepelni.
- Édesem, én veled akarok lenni. Majd beszélek a többiekkel, hogy inkább máskor ünnepeljük meg.
- Megyek akkor veled, nem akarom, hogy miattam legyenek dühösek rád.
- Nico, azt hiszem, hogy jobban nem is dönthettél volna. Rina tökéletesen illik hozzád - szólalt meg végre Daniel is. - A legtöbb nő hisztizne, hogy maradj velük, de Rina inkább arra kér, hogy érezd jól magad. Szerintem jól becsüld meg.
- Elhiheted, Daniel, hogy ha rajtam múlik, akkor mindig mellettem lesz - mondta mosolyogva, közben rám is nézett, én pedig teljesen elpirultam.

A hotelbe visszaérve Daniel úgy döntött, hogy eszik valamit, utána pedig elmegy szétnézni egy kicsit. Tudtam, hogy az egész arra megy ki, hogy Nicóval kettesben maradjunk. Fel is mentünk a szobájukba, ahol persze volt egy kis rendetlenség, de szerintem mást nem is nagyon lehet várni, elvégre két férfi lakott ott. Mindkét ágy mellett volt egy nagy bőrönd, amiből ruhák lógtak ki. Csak mosolyogni tudtam az egészen.

- Bocsi a kupiért, de mindketten rendetlenek vagyunk egy kicsit.
- Semmi baj.
- Gyere ide, baba! - hívott oda magához, majd szorosan megölelt. - Nem gondoltam, hogy ez lesz belőle. Nem akartam, hogy összevesszetek Adrianával.
- Nico, ez nem a te hibád. Ő ilyen makacs, de tuti, hogy pár nap múlva le lesz nyugodva, és nem lesz semmi baj. Nem ez az első eset.
- Biztos?
- Igen, szóval ne érezd rosszul magad.
- Szeretlek, kicsim - csókolt meg.

Már épp belemelegedtünk, amikor nyílt az ajtó. Egyből eltávolodtunk egy kicsit egymástól.

- Szuperül időzítek én is, sajnálom - kapott fel egy felsőt Daniel. - Itt sem vagyok. Bocsi - viharzott ki.
- Mondtam már, hogy bírom az edződet? - kérdeztem mosolyogva.
- Féltékeny leszek, ha ilyeneket mondasz.
- Nem kell féltékenykedned.
- Ezt örömmel hallom - jelent meg egy csibészes mosoly az ajkain.
- Nekem féltékenynek kell lennem? - kérdeztem őszintén.
- Egy másodpercig sem. Csak te kellesz nekem, szóval semmi okod rá.
- Ilyet sem hallottam még férfi szájából.
- Akkor jó sok idiótával találkoztál.
- Dehogy is.
- Pedig de. Legszívesebben ebben a pillanatban elvennélek feleségül - nézett mélyen a szemembe, majd egy hajtincset a fülem mögé tűrt.
- Lehet, hogy meg is bánnád hamar.
- Miért bánnám meg?
- Nem is ismerjük még egymást olyan jól, és hidd el, én sem vagyok az a nem tudom milyen nagyon jó ember. Van sok hibám.
- Édesem, mindenkinek vannak hibái. Több, mint három hónapja ismerjük egymást, de még nem kellett csalódnom benned.
- Hogy tudsz így szeretni? - kérdeztem hitetlenkedve.
- Úgy, hogy... Nem tudom, csak szeretlek és kész.
- Én is téged - csókoltam meg.
- Költözz hozzám! - mondta ki, amint elváltak az ajkaink.

*****

Sziasztok! 

Meg is hoztam a folytatást. Hoztam volna már tegnap, de nem jött össze. Remélem elnyeri majd a tetszéseteket. Az előző részhez köszönöm a hozzászólásokat, most is jól jönne pár.

Puszi.

10. rész

- Meglátjuk, hogy mi lesz. Még friss ez az egész - mondtam, mikor végre szóhoz tudtam jutni.
- Nem baj, édes, tudod, hogy én semmit nem erőltetek
- Tudom, és köszönök mindent.
- Jó éjt, baba! Aludj jól! - nyomott egy puszit az arcomra.
- Aludj jól te is! Szia! - pusziltam meg én is, majd kiszálltam.

Mosollyal az arcomon indultam fel a lakásomhoz. Érdekes egy nap volt ez a mai. Megismerkedtem Nico szüleivel, akik végtelenül kedves emberek. Kicsit meglepett az, hogy szeretnék, ha együtt lennék Nicóval, de valahol örülök is ennek. Ennél jobb napom sem lehetne.
Mikor felértem a lakásomhoz, akkor jöttem rá, hogy mégis lehet. Az ajtóm előtt ott állt Adriana, a gyerekkori legjobb barátnőm. Amint meglátott, egyből a nyakamba ugrott.

- Adriana, te itt? - néztem rá meglepődve.
- Igen, mivel te nem voltál hajlandó visszadugni a képed Berlinbe, ráadásul teljesen elszigetelted magad. Szégyelld magad, Dr. Corina Lindemann!
- Bocsi, igazad van teljes mértékben.
- Még szép, hogy igazam van. Ha nem beszélek Elenával, akkor soha többet nem találkozunk. Tiszta szerencse, hogy a múltkor találkoztam vele.
- Ana, teljes mértékben megértelek, és nagyon sajnálom a történteket. Menekülni akartam, és nem is gondoltam azokra, akik tényleg szeretnek. Nem volt a legbölcsebb dolog - mondtam szomorúan, közben pedig bementünk a lakásba. - Kérsz valamit?
- Pizzát. Sokat.
- Látszik, hogy félig olasz vagy - nevettem.
- Ez van, drága. Amúgy lakhatok nálad, amíg nem találok lakást?
- Ide költözöl? - vigyorogtam.
- Még szép. Nincs mit csináljak otthon. Te meg úgyis itt vagy. Keresek valami munkát és annyi.
- Istenem, Ana, te semmit nem változtál.
- Te se sokat. De mióta van neked szemüveged megint?
- Nem olyan régóta. Amúgy milyen pizzát rendeljek?
- Amilyet csak akarsz.

Gyors megrendeltem a pizzát, majd visszamentem, és leültem Ana mellé.

- Mi van veled mostanság? - kérdeztem rá.
- Semmi érdekes, Fabiannal szakítottunk, de amúgy semmi.
- Szakítottatok, de hát miért?
- Minden áron gyereket akart, én meg kijelentettem, hogy nekem még nem kell. Ekkor azt mondta, hogy oké, akkor szakítsunk. Rá két napra láttam, amint egy csajjal már enyeleg, aki ráadásul terhes volt. Komolyan, azt hittem megőrülök, de kiderült, hogy pár hónapig megcsalt azzal a csajjal.
- Veled olyanok történnek, ami mással soha. Én még ilyet nem láttam.
- Ez van, fura életem van, de hozzászoktam. Na de veled mi van. Honnan jöttél, mikor hazajöttél? Ezt jól megfogalmaztam - nevetett fel.
- Az úgy volt, hogy...
- Szóval pasi van a dologban. Már mindent értek. Ki az? Ugye cuki? Habár tuti az. Jártok? Már megkérte a kezed is?
- Persze, gyerekünk is van, csak most nincs itthon.
- Kapnád be! Szóval mit is kell tudni a pasiról?
- Nem járunk, nemrég találkoztunk, sokszor dumálunk, meg ha van ideje, akkor találkozgatunk, ma elvitt a szüleihez is.
- Akkor komolyan gondolja. Mutass róla képet, kérlek.
- Kiért is voltam én oda annyira mindig is?
- Nico Rosbergért, de most hogy jön az ide? Bakker, te Nico Rosberggel találkozgatsz? - nézett rám hatalmas szemekkel.
- Valahogy úgy.
- Na nézd már, akinek bejött az élet. Szerencsés vagy, mondhatom.
- Most miért?
- Basszus, még kérded? Nico Rosberggel jársz, és nem tudod miért vagy szerencsés? Az agyam eldobom.
- Nem járok vele értsd már meg.
- De fogsz, szóval majdnem ugyanaz.
- Te ugyanolyan beteg vagy agyilag, mint régen.
- Te meg pont olyan makacs. Amúgy lakhatok nálad egy kis ideig?
- Persze, hogy lakhatsz.
- Akarok venni egy lakást, de addig nem akarok egy hotelben lenni, mert arra még a gatyám is rámenne.
- Jogos. Szeretnél a közelembe lakni?
- Tudsz errefelé eladó lakást?
- Igen, a szomszéd most akar elköltözni. Egy hét múlva költözik ki véglegesen.
- Akkor bizony a szomszédod leszek.
- Az lesz a legjobb - mosolyodtam el.
- És a herceggel mikor találkozol?
- Még alig egy órája, hogy elköszöntem tőle. De talán holnap az étteremben.
- Ó, ebédelni visz?
- Nem, egy étteremben dolgozok.
- Most csak szívatsz, ugye?
- Dehogy szívatlak. Miért tenném?
- Komolyan egy étteremben dolgozol?
- Megmondtam, hogy nem fogok ügyvédként dolgozni. Ez meg pont jó így, ahogy van.
- Mehetek én is oda dolgozni? - nevetett.
- Mi van a személyi edzős álmoddal?
- Ha lesz rá lehetőségem, akkor oké, de addig is el kell üssem valamivel az időt. Nem gondolod?
- Nekem jó úgy is. Beszélek Fréderickel, ha akarod.
- Még szép, hogy akarom.

*****Hetekkel később*****

- Rina, ott jön a herceged - mutatott az ajtó felé Ana.
- Tégy meg egy szívességet, és kapd be - morogtam.
- Kösz, de inkább kihagyom - nevetett.
- Pedig igazán megtehetnéd, csak a kedvemért.
- Szia, baba! - lépett oda hozzám Nico és megölelt.
- Szia! - köszöntem neki nevetve. - Mit kérsz?
- Semmit, csak beugrottam hozzád. Elvégre nemsoká megyek Kínába.
- Tudom - húztam el a számat.
- Igaz, hogy csütörtök este találkozni fogunk, meg egész hétvégén ott leszel mellettem, de az más.
- Tessék?
- Jössz Kínába.
- Persze, beszélsz hülyeségeket.
- Igazat mond. Csütörtök este már Kínában leszünk - kiabálta oda Ana.
- Kettőnk műve - mosolyodott el Nico.
- Köszönöm - öleltem meg először Nicót, majd Anát.
- Nincs mit.

El sem hittem, hogy ez velem történik. Olyan boldog lettem attól, hogy én is mehetek Kínába. Egész nap csak vigyorogtam, úgy néztem ki, mint egy drogos. Teljesen el voltam szállva. Egész nap használhatatlan voltam. Ennél jobb hírrel nem is szolgálhattak volna.
Otthon is ezen agyaltam, és már teljesen ráhangolódtam a futamra, pedig addig még van egy hét. Persze amint hazaértem már elkezdtem csomagolni, Ana ki is nevetett emiatt. Nem sértődtem meg, mert tudtam, hogy igaza van. Kicsit túlreagáltam, de ez van.
A napok rohamosan teltek, és azon kaptam magam, hogy a hotel felé megyünk. Shanghai gyönyörű volt így este, mikor minden ki volt világítva. A hotelhez érve csak annyit láttam, hogy Nico kint áll, biztos voltam benne, hogy ránk vár. Kifizettük a taxit, majd kiszálltunk. A sofőr kiszedte a csomagjainkat, elköszönt, és el is hajtott.

- Üdv Shanghaiban! - jött elénk Nico mosolyogva.
- Jó téged látni - öleltem meg.
- Hiányoztál - súgta a fülembe, mire éreztem, hogy elpirulok.
- Te is nekem - motyogtam.
- Szia, bűntársam! - ölelte meg nevetve Anát.
- Szia! - nevetett drága barátnőm is.
- Jó volt a hátam mögött szervezkedni? - néztem rájuk kérdően.
- Még szép - bólogatott hevesen Ana.
- Örülök, hogy mellettem lehetsz. Így hátha sikerül szereznem legalább egy pontot.
- Nyerni fogsz - mosolyodtam el.
- Ugyan, tuti nem fogok nyerni.
- Ha így állsz hozzá, akkor meg sem érdemled - mondtam mérgesen.
- Nico, ha jót akarsz, akkor ilyet többet nem mondasz a jelenlétében. Ki van akadva az ilyesmitől.
- Sajnálom, baba, megmutatom, hogy én vagyok a legjobb.
- Remélem is.

Bementünk a hotelbe, felmentünk a szobáinkba, és én azonnal lefeküdtem aludni, mivel nagyon fáradt voltam. Jobb dolog híján Ana is lefeküdt aludni. Reggel hamar kidobott az ágy, elvégre mentünk ki a pályára. Nagyon hamar elkészültünk mindketten, majd lementünk a hallba. Nico már várt ránk, így csak annyi volt, hogy autóba ültünk. A pályához hajtottunk, akadály nélkül bejutottunk, majd a Mercedes boxa felé vettük az irányt. Nagy volt a sürgés, elvégre nemsoká kezdődött az első szabadedzés.

- Sziasztok! - köszönt Daniel, Nico edzője.
- Szia! - köszöntünk kórusban.
- Végre itt vagy, legalább Nico nem fog nyávogni, hogy hiányzol neki.
- Köszi, Daniel, olyan jó, hogy vagy nekem.
- Bocsi, de ezt nem hagyhattam ki.
- Ha most mondok valamit, akkor edzéskor kinyírsz.
- Aha - helyeselt.
- Sziasztok! - jelent meg Michael, Nico csapattársa. - Michael Schumacher vagyok - mutatkozott be, és kezet nyújtott.
- Én Corina Lindemann vagyok, egy nagy rajongód - mosolyogtam és kezet fogtam vele.
- Nico féltékeny lesz - motyogta Daniel, Ana pedig elnevette magát, de utána ő is belefogott a bemutatkozásba.
- Adriana Rossi, örülök - fogott kezet.
- Még soha nem láttalak erre titeket.
- Persze, mert Rina és Nico még csak most jöttek össze nemrég - válaszolt gyorsan Dan.
- Gratulálok! Szép pár vagytok - mosolyodott el.
- Rinával nem vagyunk együtt - szólalt meg Nico.
- Csak hülyeségeket beszél - cáfolta az edző.
- Hányszor kell még elmondanom, hogy nem vagyunk együtt? - kérdezte mérgesen.
- Nico, tegnap egész nap azt hallgattam, hogy "hiányzik Rina, alíg várom, hogy itt legyen, fel kellene hívnom". Mikor felhívtad, akkor egyből úgy kezdted, hogy "szia, baba, úgy hiányzol", meg " várom már, hogy itt legyél, édes". Mi ez, ha nem szerelem?
- Daniel, szerintem hagyd, majd rájön magától is - tanácsolta Michael.

Nico ezután egész végig durcáskodott. Csak akkor nyugodott meg egy kicsit, mikor autóba ült. Az egész szabadedzést végigizgultam, drukkoltam neki, hogy ügyes legyen. Végül második lett. Vidáman szállt ki az autóból, nagyon jó kedvű volt. A mérnökökkel tartott egy rövid megbeszélést, majd ebédeltünk. Mire ezzel megvoltunk, ülhetett is vissza. A második edzést is a boxból néztem végig. Ezután viszont már nem volt olyan boldog, mivel csak ötödik lett. Hiába mondtuk, hogy az is jó, főleg, hogy 0,644 ezreddel volt lemaradva. Nem hatott.
Ez a nap is villámgyorsan eltelt, szinte pillanatok alatt szombat lett, és ismét a pályán voltunk. Persze úton-útfélen megállítottak minket, és mindenki arról kérdezte Nicót, hogy együtt vagyunk-e. Egy ideig tűrte, majd kiakadt, és kijelentette, hogy nem vagyunk együtt, és amúgy sem tartozik ez senkire.
A harmadik szabadedzés végén már kicsivel jobb kedve volt, a harmadik helyen végzett. Ezután ebédeltünk, összeültek a csapattal, majd kezdetét is vette az időmérő. Szorítottam neki, és bíztam benne, hogy jó helyről fog majd rajtolni. Annyira izgultam, hogy Ana azt hitte, hogy el fogok ájulni.
Végül pedig véget ért az időmérő, Nico pedig az első rajtkockát szerezte meg. Visítva ugrottam fel a székről, Ana és Daniel csak nevettek egyet, majd mindketten megöleltek. A szerelők is ujjongani kezdtek, elvégre ez volt Nico első pole pozíciója. Odamentek hozzá gratulálni, majd mikor elszabadult, odajött hozzánk. Minden mozdulatát kamera követte, így most is ott volt egy. Ez viszont nem zavart. A nyakába ugrottam, ő pedig szorosan átölelt.

- Nagyon ügyes voltál - mondtam boldogan.
- Köszönöm, hogy itt vagy velem - nézett a szemembe, majd megcsókolt.

Mögöttünk hangzavar támadt, a legtöbben tapsoltak, de páran fütyültek is emellett. Nem tudtam megállni, visszacsókoltam. Mikor az ajkaink elváltak Nico a homlokomnak támasztotta az övét, és mosolygott.

- Szeretlek, baba - simogatta meg az arcom, és egy puszit nyomott a számra.
- Kérlek mondd, hogy nem álmodom - kérleltem.
- Hidd el, baba, nem álmodsz!
- Gratulálunk! - jött oda Ana és Daniel, majd mindketten megölelgettek minket.

Ezután sorra fogadtuk a gratulációkat, addig, amíg Nico el nem ment interjút adni. Én viszont ott maradtam, szóval engem megrohamoztak a sok gratulációval. Még Ana sem tudott kimenteni, így megvártam míg Nico visszér. Szerencsére ez hamar bekövetkezett. Gyors elment lezuhanyozni, átöltözni, majd visszajött hozzánk.

- Megyünk vissza a hotelbe? - néztem rá Nicóra.
- Ha akarod, akkor mehetünk. De ha gondolod, akkor járkálhatunk egy kicsit a városban.
- Az jobb lenne, tetszik ez a város.
- Akkor szétnézünk - mosolyodott el.
- Visszamehetnénk előtte a hotelbe? Szeretnék átöltözni.
- Persze, baba, visszamehetünk. Ana, Daniel, ti jöttök?
- Nem, legyetek csak kettesben - jelentette ki Ana, miután összenéztek Daniellel.
- A hotelbe visszamegyünk, de a városba már nem kísérünk el - csatlakozott Anához.
- Ahogy gondoljátok - húzta meg a vállát Nico, majd megfogta a kezem és elindultunk.

Kimentünk a kocsihoz, beültünk és elindultunk a hotelhez. Mikor odaértünk, akkor Nico azt mondta, hogy lent megvár, nem akar már ő is feljönni. Így mi hárman kiszálltunk, míg ő a kocsiban maradt. Felmentünk, majd amilyen gyorsan csak tudtam átöltöztem. Közben Ana végig azt ecsetelte, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy összejöttem Nicóval. Persze igazat adtam neki, mert én is úgy éreztem, hogy a világ legszerencsésebb embere vagyok emiatt.
Ahogy kész lettem, mentem is vissza Nicóhoz. A kocsiban ült még mindig, és egy újságot olvasott. Beültem mellé, mire hátradobta az újságot és megcsókolt.

- Soká jöttem? - néztem rá mosolyogva.
- Nem, hamar visszaértél. Hová menjünk?
- Nekem mindegy. Menjünk az Óvárosba, ha akarod.
- Az tökéletes lesz.

Nagyon jól szórakoztunk, rengeteget nevettünk és beszélgettünk. Olyan boldog voltam, mint még soha. Míg sétáltunk, addig Sina is felhívott minket, és gratulált nekünk. Még el is sírta magát, azt mondta, hogy a fia jobban nem is választhatott volna. Annyira jól estek a szavai. Utána még a nagyapám is felhívott, és a nagyimmal együtt gratuláltak. Nagyi még sírt is.

- Úgy látom, hogy örülnek nekünk - mondta mosolyogva Nico, mikor mentünk vissza a hotelhez.
- Szerencsére.
- Mondtam már, hogy szeretlek? - nézett rám komolyan.
- Azt hiszem igen - nevettem. - És én mondtam már?
- Nem emlékszem, de talán, ha segítenél emlékezni rá.
- Nico Rosberg, nagyon szeretlek.
- Így már rémlik valami - nevetett.

A hotelhez visszaérve Nico leparkolt, majd kézen fogva mentünk fel a szobáinkig. Az Ana és az én szobám ajtajánál megálltunk.

- Baba, holnap reggel kilenckor találkozunk lent, oké?
- Rendben, lent leszünk.
- Ha mellettem vagy, még a versenyzés is jobban megy - mosolyodott el.
- A fenébe, akkor ezért nem volt valami jó az első két futamod?
- Biztosan. De remélem holnap benne leszek az első háromban.
- Még szép, hogy benne leszel. Most viszont menj, és aludj, pihend ki magad! - karoltam át a nyakát.
- Jól van, baba, reggel találkozunk - csókolt meg.
- Aludj jól! - csókoltam vissza.
- Te is - csókolt meg ismét.
- Menned kellene.
- Tudom, de jó itt lenni veled - adott egy újabb csókot.
- Veled is jó, de aludnod kellene - húztam még jobban magamhoz.
- Szerintem is, de nincs szívem itt hagyni téged.
- Én se szívesen engedlek el.
- Mit csináljunk? - kérdezte, majd megcsókolt.
- Fiatalok, szerintem ideje lenne aludni. Tizenegy óra van - jött ki Daniel a Nicóval közös szobájából.
- Már olyan késő? - kérdeztünk rá egyszerre.
- Bizony, és Nico neked pihenned kellene vagy, ha ennyire tele vagy energiával, akkor vár az edzőterem.
- Inkább lefekszem aludni - döntötte el hirtelen. - Megyek, baba, reggel találkozunk. Aludj jól! - csókolt meg utoljára.
- Aludj jól te is! - engedtem el. - Jó éjt, fiúk! - köszöntem el a két fiútól, majd belopóztam a saját szobámba, ahol feltehetőleg Ana aludt.

*****

Sziasztok!

Bocsánat a sok kiesés miatt, de nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna. Néhány kommentnek örülnék. 

Puszi