Az út rettenetesen hosszú volt vissza Monacóba, de nem bántam,mert addig legalább tudtunk beszélni Anavál. Olyan dolgok történnek vele is, ami más emberrel ritkán, vagy inkább soha.
A repülőről leszállva tisztára olyanok voltunk, mint akiket agyonvertek. Teljesen kifárasztott a hosszú út.
- Vigyél haza a hátadon - nyöszörögte Ana, mikor már a csomagjainkat is összeszedtük.
- Dehogy viszlek. Majd taxival hazamegyünk.
- De a másodikra is fel kell másznunk valahogy.
- Nem tudom, te hogy vagy vele, de én a két lábamon megyek fel, és nem mászva.
- Miért kell neked mindenbe belekötnöd?
Ezt már szóra sem méltattam, hanem inkább fogtam egy taxit. Hamar a lakásunkhoz értünk, hiányzott már az én kis megszokott környezetem.
Anavál felmentünk a lakásunkig, majd ő azonnal elköszönt, mivel megmondta, hogy amint beér a szobájába, eldől és alszik is. Arra kíváncsi lennék azért. Ana bemegy a szobájába és puff, arccal előre esik a padlóra, majd másnap nem tudja, hogy mitől is fáj az egész feje. Ahogy ezt elképzeltem el is fogott egy irdatlan röhögőgörcs, de olyan, hogy le is kellett ülnöm.
Miután sikerült összeszednem magam, mentem, kipakoltam a bőröndömből, lezuhanyoztam, és lefeküdtem aludni. Semmi más nem esett volna jobban az alvásnál.
Pár órával később arra keltem, hogy valahol a szobában csörög a telefonom. Nem is érdekelt volna, ha nem tudtam volna, hogy Nico hív. Kelletlenül kiszálltam az ágyból, és a hang irányát követtem. Nem sokkal később meg is találtam a telefonom a bőröndöm alatt. Kihalásztam, majd felvettem.
- Szia, kicsim! - szóltam bele álmosan.
- Baba, már milliószor hívtalak, mi van veled, azt hittem valami bajod esett.
- Aludtam - nyöszörögtem.
- Ne haragudj, édesem! Aggódtam miattad.
- Semmi baj.
- Attól még szeretsz? - kérdezte gyerekes hangon.
- Persze, hogy szeretlek. Ezt tudhatnád.
- Jó akkor, én is nagyon szeretlek téged. Ó, de még mennyire.
- Kibékültem Anával.
- Mikor? Még alig mentél haza.
Elmeséltem neki mindent, ő pedig boldog volt attól, hogy végre semmi bajom sincs. Beszéltünk még egy keveset, majd letettük a telefont, és én azonnal zuhantam vissza az ágyba.
Reggel ismét a telefonomra keltem, ám az már az ébresztőm volt. Kellett menjek dolgozni. Esküszöm a saját kivégzésemre is jobb lett volna menni, mint melóba.
Nagy nehezen elkészültem, majd átmentem szólni Anának. Szegénykém nagyon ki volt ütve, azt sem tudta melyik világrészen van. Mikor elkészült, kocsiba ültünk, és mentünk is az étterembe.
- Megjöttek az elveszettek - nevetett fel Monique mikor beléptünk.
- Monique! - ugrottam a nyakába. - Köszönök mindent.
- Ugyan, Rina, nem kell semmit sem megköszönj. Amúgy hallom összejöttél a hercegeddel. Igaz, hogy ott mindenki szeme láttára csókolt meg? Vagy csak halandzsáznak össze-vissza a többiek.
- Hidd el, igaz! - szólt közbe Ana, és közben bement a pult mögé.
- Hallani akarok mindent.
- Nem volt semmi extra. Megnyerte az időmérőt, majd megcsókolt. Azóta együtt vagyunk. A történetnek itt vége.
- Azt hittem, hogy valami izgalmasabb.
- Ha izgalmasabban akarod ezt az egészet, akkor javaslom, hogy olvass néhány hülye újságot. Egyik-másik nagyon szépen kiszínezi.
- Akkor az sem igaz, hogy vasárnap este a tengerparton hancúroztatok? - kérdezte elkeseredve.
- Jézusom, azt hol olvastad? - nevettem.
- Mit tudom én, valami fórumon volt fent. Még képet is tettek be mellé.
- Az érdekes. Főleg, hogy egy klubban voltunk, utána meg visszamentünk a hotelbe, és semmi sem történt.
- Illúzióromboló vagy. Az egész hetemet elrontottad - játszotta a sértődöttet.
- Monique, az szombat este volt, vasárnap meg a hotelben voltak - állt elő egy nevetséges magyarázattal Ana.
- Jó fantáziád van, Ana - dicsértem meg.
- Ááá, itt van Mrs. Rosberg - jött elő Fréderic.
- Elmehetsz a fenébe. Nem vagyok a felesége.
- Még nem, és a hangsúly a "még"-en van - vigyorgott drága barátnőm.
- Miért kell velem szemétkedni? - néztem rájuk eltűnődve.
- Csak mert jól esik - ölelt meg Monique. - Amúgy két hét múlva férjhez megyek.
- Tessék? Már? Még most kérte meg a kezed.
- Igen, de vagy most, két hét múlva szabad a hely, ahol akarjuk tartani, vagy jövő júliusban. Ezért úgy döntöttünk, hogy most lesz.
- Nem semmi. Gratulálok! - öleltem meg.
- Köszi. Ugye a szőke herceggel együtt jöttök?
- Nem tudom, majd beszélek vele. Remélem itthon lesz.
- Haza rángatjuk, ne aggódj! - szólt bele Ana.
A lányokkal nagyon jól elszórakoztunk, életemben nem nevettem szerintem annyit, mint akkor nap. Igaz, hogy legszívesebben engem ugrattak, de nem bántam. Életemben először igazán boldognak éreztem magam. Most mindenem megvolt, ami régen nem lehetett. Csak egyvalami hiányzott, és azok a szüleim voltak. Bármennyire is úgy mutatom, hogy nem érdekel mi van velük, a szívem szakad meg, akkor is, ha csak rájuk gondolok. Hiszen mégis ők voltak azok, akik felneveltek.
A napok gyorsan suhantak el mellettem. Mindig volt valami dolgom, főleg, hogy Nicónak készültem egy kis meglepetéssel mire hazaér. Nagyon vártam a hétfő estét, hogy végre ismét láthassam.
Hétfő este teljesen be voltam parázva, kíváncsi voltam, hogy mit szól majd a kis meglepetésemhez. Hogy őszinte legyek, a legjobban attól féltem, hogy elrontom a vacsorát, de csodák csodájára nem szúrtam el. A tálalással bajlódtam épp, mikor meghallottam, hogy felhajtóra beállt Nico. Gyorsan lekapcsoltam a villanyt, még tiszta szerencse, hogy nem látszik ki a konyhai lámpának a fénye az utcára. Leültem az asztalhoz és vártam. Nem sokkal később hallottam is, hogy nyílik az ajtó.
- A jó égbe már ezekkel a bőröndökkel! Milyen jó, hogy most csak Európában leszünk, legalább nem leszek úgy felpakolva, mint egy félkegyelmű - nevethetnékem támadt a morgolódása nyomán, de visszafogtam magam, mert nem akartam lebukni. Hallottam, hogy ledobja a kulcsait, majd a bőröndjeit is lerakja. Ezután csend következett. - Már hallucinálok is? Az vagány. Mégis ki főzött volna? - ekkor már belépett az ebédlőbe, és felkapcsolta a villanyt.
- Például én - szólaltam meg.
- Kicsim? - nézett rám nagy szemekkel. - Te hogy kerülsz ide? - jött oda hozzám, és magához szorított.
- Te kérted, hogy jöjjek át néha. Gondoltam éhes leszel, ha hazajössz, ezért csináltam vacsorát.
- Istennő vagy, édes. Imádlak - csókolt meg.
- Én is téged. Hiányoztál.
- Baba, úgy örülök neki, hogy itt vagy. Hazafelé azon gondolkodtam, hogy valahogy át kellene hívjalak, ha hamar hazaérek. De te már itt vártál. Ennél jobbat el sem tudok képzelni. Vagyis tudnék, de... - itt elharapta a mondatot.
- Szerintem fogjunk hozzá a vacsorához, ne hűljön el.
- Rinim, nem alszol itt, velem? - kérlelt.
- De - vágtam rá azonnal.
- Azt ugye tudod, hogy holnap el kell menjünk a szüleimhez? Anya már teljesen ki volt akadva. Látni akar minket, együtt - mosolyodott el.
- Oké, holnap délután elmehetünk.
- Ezt megbeszéltük.
Leültünk enni, és Nicónak nagyon ízlett a főztöm. Közben beszélgettünk, és elmesélte, hogy mi volt vele az elmúlt egy hét alatt. Én is elmeséltem, hogy mi volt, a meglepetésem részeit gondosan kihagyva a beszámolómból. Vacsora után leszedtük az asztalt, majd bepakoltam a mosogatógépbe.
- Édes, ne is menj haza ruhákért, majd holnap hazaviszlek. Aludni meg alszol megint a pólómban. Oké?
- Oké - vigyorodtam el sejtelmesen. - Gyere, Nico, pakoljunk ki a bőröndödből, ne gyűrődjenek a ruháid.
- Jó, felviszem őket a szobámba, ott rendesen ki lehet pakolni belőle, a tisztákat meg egyből teszem el.
- Nekem úgyis jó.
Nico megfogta a bőröndjeit, és elindult felfelé a lépcsőn. Mosolyogva követtem őt, szorosan mentem utána, mert nagyon kíváncsi voltam az arcára, mikor belép. Bement, majd ledobta a csomagjait, felkapcsolta a villanyt, odament az ágyhoz, és elterült rajta.
- Arról volt szó, hogy kipakolunk - nevettem.
- Édes - rántott magára -, azzal még ráérünk.
- Nem érünk - csókoltam meg.
- Oké, most az egyszer te nyertél.
- Még szép, hogy én nyertem - álltam fel.
- Baba, biztos most akarsz kipakolni? Én olyan lusta vagyok.
- Nico, nem lehetsz ilyen lusta - mosolyodtam el. - Egy pillanat, és jövök - mentem át a fürdőszobába.
- Jó, csak nyugodtan - motyogta. - Kicsim! - hallottam a hangját nem sokkal később.
- Igen? - mentem vissza hozzá.
- Ez a tied? - mutatott rá egy nagy fekete bőröndre a sarokban.
- Igen, miért? - kérdeztem ártatlanul.
- Miért van itt? - értetlenkedett.
- Szerinted? - néztem rá mosolyogva.
- Itt leszel velem egy pár napig? - vigyorgott.
- Úgy is mondhatjuk.
- Rini, csak nem?
- Attól függ mire gondolsz - karoltam át a nyakát.
- Hozzám költözöl?
- Ha áll még az ajánlat, akkor igen. De, ha nem akarod, akkor hagyjuk az egészet.
- Baba, miért ne állna az ajánlat, sőt. Ennél jobb hírrel nem is várhattál volna - csókolt meg. - De miért csak ennyi holmit hoztál? Nem költözöl át teljesen?
- A többi otthon van még.
- Értem. Szóval emiatt voltál olyan elfoglalt - mosolyodott el.
- Pontosan. Kárpótlás az ötödik helyed miatt. Mondtad, hogy nem voltál miatta túl lelkes - csókoltam meg.
- Kicsim, ha csak ennyin múlik valami, akkor futamról-futamra mindig kiesek.
- Bolond - nevettem. - Nyerni mész, nem kiesni.
- És ha nyerek, akkor mi lesz? - nézett rám ártatlanul.
- Pezsgőzöl, átveszed a díjat, és örülsz neki, hogy kaptál huszonöt pontot.
- Baba, ne kötekedj velem! - húzott az ölébe.
- Miért ne? - néztem rá vigyorogva.
- Azért, mert nem szeretem, ha kötekednek velem - csókolt meg. - Kicsim, mit szólnál hozzá, ha most lezuhanyoznánk, utána pedig csinálhatnánk valamit?
- Nagyon jó lenne.
Közösen zuhanyoztunk le, most először láttuk egymást meztelenül. Kicsit feszengtem is emiatt, de Nico egész végig azt mondogatta, hogy gyönyörű vagyok, amitől zavarba is jöttem. A zuhany végeztével Nico fogott egy hatalmas törölközőt, majd ő maga kezdte el letörölni rólam a vizet. Élveztem ezt, nem is kicsit, főleg, hogy néhány helyen jobban elidőzött.
A mozdulatai olyan finomak voltak, mintha egy porcelánbaba lennék, aki a legkisebb durva érintéstől is összetörne. Kicsivel később már apró csókokkal borította be azokat a pontokat, amiket már megtörölt. Halk sóhajaim betöltötték a fürdőszoba párás levegőjét, de egyszerűen nem tudtam elfojtani őket. Élveztem minden mozdulatát, és minden pillanattal egyre többre vágytam.
- Nico! - nyögtem halkan. - Kérlek, ne hagyd abba! - túrtam a hajába, ő pedig szorgosan csókolgatta a nyakamat.
- Édesem, azt hiszem, hogy nem tudom visszafogni magam - mondta fojtott hangon.
- Nem is akarom, hogy visszafogd magad.
- Baba, én nem így képzeltem el az első alkalmat veled. Sokkal romantikusabbnak akartam - nézett a szemembe.
- Hidd el, hogy így lesz a legjobb! - nyugtattam meg.
Másnap reggel fáradtan, kialvatlanul keltem fel, de a tegnap este után nem is csodálkoztam rajta. Fészkelődni kezdtem, és sikeresen Nico felé fordultam. Ő még aludt, amit meg is értettem. Elmosolyodtam, majd megpróbáltam kimászni mellőle. Szerencsére sikerült is. Épp egy bugyit vettem magamra, mikor két kéz szorítását éreztem meg a derekamon. Megfordultam, és Nico mosolygó arcával találtam szembe magam. Még teljesen meztelen volt, ezért újból szemügyre tudtam venni a tökéletes testét.
- Képes lennél magamra hagyni? - nézett rám kiskutyaszemekkel.
- Most, hogy mondod, tényleg nem lenne szívem itt hagyni téged.
- Na látod.
- Jössz velem reggelizni? - csókoltam meg.
- Azt hiszem, hogy igen.
Gyors felkapott magára egy alsónadrágot, majd még én is felvettem a tegnapi pólóját. Imádtam az ő ruháiban lenni, mert azon érezni lehetett az illatát.
Lementünk a konyhába, és nagy nehezen összedobtunk egy egyszerű reggelit. Sokáig szerencsétlenkedtünk, mivel jobb volt egymás ajakait falni, mint reggelit készíteni. Miután elkészültünk, hosszas szenvedés után, a reggelinkkel, leültünk az asztalhoz. Nico folyamatosan engem méregetett, ami kicsit zavaró volt, de neki valahogy mégis elnéztem.
Reggeli után használatba vettük Nico kádját, ahol több, mint egy órán keresztül áztattuk magunkat. Olyan jó volt a karjaiban lenni, úgy éreztem, hogy a világ is megszűnik, ha vele lehetek.
- El sem hiszem, hogy valóban az enyém vagy. Lewis azt mondta, hogy egy olyan szép lány, mint te, soha nem lenne az én barátnőm, de szerencsére tévedett.
- Lewis? Milyen Lewis? - kérdeztem kíváncsian.
- Hamilton. Jó barátom. Hm, baba, ha azt sem tudod, hogy jóba vagyok vele, akkor nem is mondhatod magad a legnagyobb rajongómnak.
- Nico, kicsim, én soha nem a magánéleted után kutakodtam, hanem az eredményeidet néztem.
- Nálad jobb embert, akkor nem is találhattam volna. Sőt, túl tökéletes vagy.
- Azt rosszul hiszed. Voltak nekem zűrös dolgaim, de arról nem szívesen beszélek.
- Nekem elmondhatod, elvégre együtt vagyunk.
2012. augusztus 7., kedd
2012. július 29., vasárnap
13. rész
Sziasztok!
Vasárnapra ígértem a részt, és lám itt is van. A többihez is írtam, szóval ügyes voltam annak ellenére, hogy nem volt annyi időm írni, mint máskor.
Istenem...a mai futam... Szóhoz sem jutottam ezután a hétvége után. Teljesen csalódott voltam, amiért Kimi csak az ötödik helyről indult, de fantasztikus versenyt futott. Csak egy nagyon kicsi hiányzott a győzelemhez. Na de ezután úgyis Spa jön, az pedig az ő pályája, szóval ott be kell húznia, és akkor ő lesz az idény nyolcadik nyertese. Ha sikerül neki, akkor ünnepnap lesz az a nap. Szegény Nicónak nagyon nem jött össze ez a hétvége, de remélhetőleg öt hét múlva más lesz a helyzet.
Most pedig: a valódi ok, amiatt csak most hoztam a részt, az az, hogy ez egy különleges rész, mégpedig azért, mert a történetben szereplő Adriana a húgom karaktere. Az ő szereplője. Ez a rész pedig Adriana szemszögéből íródott, amivel a húgomnak akartam kedveskedni, elvégre ma van a szülinapja. Tudom kicsit későn lett kész, de nem úgy alakult a helyzet, ahogy szerettem volna, ráadásul a húgom előtt titkolni kellett, ő pedig állandóan azzal nyaggatott, hogy írjak, ezért a következő rész már majdnem kész van. Az volt az alibim. Amúgy, hogy azt mikor fejezem be azt nem tudom, mivel szombaton elkezdett fájni a jobb csuklóm, mozdítani alig bírom, de azért megpróbálom minél hamarabb begépelni nektek.
Hozzászólásaitokat köszönöm, most is jól jönne néhány. Puszi.
Most pedig:
Sok-sok boldog szülinapot az én egyetlen húgomnak, aki nélkül semmire sem mennék. Imádlak, húgi!
*****
*Adriana szemszöge*
Kicsit meglepődtem rajta, hogy Rina egyszerűen kidobott. Oké, lehet, hogy kicsit messzire mentem, de azért nem gondoltam, hogy ezt csinálja.
Kelletlenül bandukoltam az utcán, ami tele volt egyforma kínai kis emberekkel. Viccesnek találtam, hogy olyan hasonlóak. A gondolataimba merülve sétáltam, nem volt még kedvem visszamenni a hotelbe.
- Szia! - lépett mellém egy ismerős ember.
- Szia, Sebi! Hogy kerülsz ide? - néztem rá meglepődve.
- Sétáltam csak. Itt van a közelben az a hotel, ahol lakunk. Lejöttem levegőzni egyet, habár amilyen szennyezett ez a levegő, jobb lett volna fent maradni.
- Értem.
- Mész ma valahová? - kérdezte mosolyogva.
- A szállodába akartam visszamenni csak, de nem akarok találkozni Rinával.
- Ő Nico barátnője, igaz?
- Igen, meg az én legjobb barátnőm is volt.
- Mi történt?
- Semmi, csak egy kicsit durva dolgokat vágtam a fejéhez, és összevesztünk. Nem kellett volna, de már lényegtelen, megtörtént.
- Miért nem kérsz tőle bocsánatot?
- Hagyom, hogy egy kicsit lehiggadjon.
- Amúgy örülök neki, hogy találkoztunk ismét.
- Miért is? - kérdeztem mosolyogva.
- Csak úgy. Szimpatikusnak találtalak. Meg délután is olyan jót beszélgettünk. Le sem ordítottad a fejem amiért tönkretettem a felsőd.
- Ugyan, semmi értelme nem lenne egy póló miatt jelenetet rendezni.
- Végre egy normális ember - mosolyodott el. - Van programod későbbre?
- Nem, nincs semmi.
- Mit szólnál hozzá, ha elmennénk valahová?
- Felőlem oké. Mire gondoltál?
- Egy vacsi, esetleg valamilyen szórakozóhely vagy mindkettő. Nekem mindegy.
- A vacsi tökéletes lenne, nincs most kedvem ahhoz a nagy hangzavarhoz - mosolyogtam.
- Akkor most szépen menj, és készülj el, két óra múlva érted megyek. Úgy jó lesz?
- Tökéletes - mosolyodtam el.
- Holnap utazol haza?
- Igen.
- Mit szólnál inkább ahhoz, hogy most szépen visszamész a hotelbe, összeszeded a csomagjaid, átjössz a mi hotelünkbe, holnap pedig kiviszlek én a reptérre?
- Nem tudom, szerintem nem lenne a legjobb ötlet.
- Megmondanád, hogy miért nem lenne jó ötlet? - néztem rá kíváncsian.
- Csak nem lenne jó, és kész. Ennyi.
- Ugyan már, Adriana, nem fog semmi sem történni.
- Lehet neked ellenállni? - nevettem.
- Nem. Én már csak ilyen ellenállhatatlan vagyok - mosolyodott el.
- Értem.
Sebinek sikerült rávennie arra, hogy átcuccoljak az ő hoteljükbe. Ha más mondta volna, akkor biztos nem csinálom meg. Ráadásul volt olyan kedves, hogy visszavitt a hotelbe, hogy nyugodtan össze tudjak pakolni, majd kocsival átvittünk mindent hozzájuk. Viszont megtudtuk, hogy nincs több üres szobájuk. Na ez teljesen hazavágott. Ekkor Sebi kitalálta, hogy aludjak az ő lakosztályában. Vonakodva ugyan, de belementem.
Felmentünk, nekem pedig a lélegzetem is elállt. Gyönyörű volt. De nem sokáig gyönyörködhettem, mivel Sebi elküldött készülődni. Közel másfél óra múlva már kész is voltam. Sebi is kész volt, így indulhattunk is.
Az étterem nagyon szép volt, a lélegzetem is elállt, mikor bementünk. Sebi aztán tud választani. Egyből kaptunk asztalt, majd egy szorgos pincér is megjelent. Ráadásul egész este leste minden kívánságunkat. Ennyit számít az, ha valaki egy világhírű emberrel megy vacsorázni. Isteni finom volt a vacsora, soha nem ettem még olyan finom kínai ételt. Valószínűleg azért, mert otthon nem igazán volt ilyen kiváló étterem.
A desszert elfogyasztása után visszaindultunk a hotelbe.
- Remélem jól érezted magad - szólalt meg a kocsiban ülve Seb.
- Igen, nagyon jól. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó veled lenni - mosolyodtam el.
- Most legalább megtudtad, hogy milyen jó társaság vagyok.
- Nem vagy beképzelt - nevettem.
- Bocsi, csak ezt hiba lett volna kihagyni.
- Az más.
- Mit csináljunk még? Talán nézzünk majd valami filmet?
- Felőlem nézhetünk. De ne legyen valami csöpögős romantikus film.
- Akkor mégis mit akarsz nézni?
- Horrort. Azt legalább szeretem.
- De nálam nincs horrorfilm - húzta el a száját.
- Nálam viszont van. Elhoztam a kedvencemet, Az árvaházat.
- Még sohasem láttam.
- Akkor itt az ideje, hogy megnézd!
Az egyik kisebb üzletnél megálltunk, vettünk némi rágcsálni valót, majd visszamentünk a hotelbe. A lakosztályába felérve előkerestem a DVD-t, majd fogtuk magunkat, felfeküdtünk Sebi ágyára, és nézni kezdtük a filmet. Mivel többször is láttam már korábban, ezért nem akadtam ki a filmtől, viszont olyan jól esett, hogy Sebi többször is magához húzott.
Az utóbbi pár évben ugyanis ő lett a kedvenc pilótám, és sokszor csak azért odaadtam volna a fél életem, ha tíz percre láthatnám, most pedig itt fekszem mellette. Szebbet nem is tudnék elképzelni. Vagyis tudnék, de nem akarok nagyravágyónak tűnni.
A film végére már teljesen magához ölelt, szinte már szorongatott, én pedig a fellegekben éreztem magam.
- Azt hiszem, hogy többet nem engedem, hogy filmet válassz - mosolyodott el, miközben kikapcsolta a dvd lejátszót.
- Többet nem engeded? - néztem rá meglepetten.
- Nem bizony. Ezentúl csak vígjátékokat nézünk, amitől sírva fetrengünk. Oké?
- Ez azt jelenti, hogy akarsz még velem találkozni? - ültem fel.
- Pontosan azt - ült le mellém. - Rendes lány vagy nagyon, szóval semmi akadálya annak, hogy jobban megismerjük egymást vagy talán annak sem, hogy legyen is valami más kettőnk között, több is, mint barátság.
- Ezt értsem úgy, hogy, hogy - de nem tudtam befejezni, mivel félbe szakított.
- Hogy akár még a barátnőm is lehetsz. És miért is ne lehetnél az? - mosolyodott el, én pedig majdnem elolvadtam.
- Ezt komolyan gondoltad? - néztem rá csillogó szemekkel.
- Még szép, hogy komolyan gondoltam. Kételkedsz bennem?
- Abban kételkedem, hogy ez a valóság. Szerintem ez a hétvége csak egy álom volt, és nemsoká felébredek, és otthon leszek a saját ágyam...ÁU! Ez mi volt?
- Csak megcsíptelek, hogy lásd, ez nem álom - nevetett.
- Ó, te jó ég! El sem hiszem.
- Pedig ideje lenne elhinned. De várj csak, van egy nagyon jó módja annak, hogy elhidd. Figyelj! - mosolyodott el, majd lágyan megsimogatta az arcomat. Utána pedig közel hajolt hozzám, épp csak pár centi volt közöttünk. - Valóságossá akarom tenni neked - suttogta, majd megcsókolt.
A csókja olyan hirtelen ért, mint egy villámcsapás. Viszont olyan jó volt, el sem mertem hinni, hogy valóban velem történik, nem is reménykedtem benne, hogy ez a valóság. Csak egy álomnak hittem, ami bármelyik másodpercben szertefoszlik, ezért maximálisan ki akartam élvezni.
Kezeimet a nyaka köré fontam, így még jobban magamhoz tudtam húzni. Egyre vadabbul faltuk egymás ajkait, az sem számított volna, ha abban a pillanatban vége lenne a világnak. Legalább vele lennék az utolsó perceimben.
Miután elszakadtunk egymástól, Sebi édesen elmosolyodott, majd rám nézett.
- Oké, ez már tényleg nem álom vagy ha igen, akkor piszok nagy szívatás - mondtam vigyorogva.
- Látom, még nem igazán fogtad fel.
- Nagyon nem.
- Tudod mit szeretnék? - nézett rám kisfiúsan.
- Nem, de jó lenne, ha elmondanád - döntöttem oldalra a fejem, és közben vigyorogtam, mint a vadalma.
- Szóval, azt szeretném, ha holnap már úgy utaznál haza, hogy a barátnőm vagy. Mit szólsz?
- Tessék? - kaptam fel a fejem.
- Szeretném, ha a barátnőm lennél. Tudom, hogy alig ismerjük egymást, de nagyon szeretek veled lenni. Mit mondasz? Lehet belőle valami vagy inkább hagyjam a fenébe az egészet?
- Szerintem lehet belőle valami. Semmiképp se hagyd a fenébe - mosolyodtam el.
- Akkor végérvényesen is az én barátnőm vagy. Ennél szebb hétvégém még csak nem is lehetne - ölelt magához szorosan.
- Pedig csak ötödik lettél a futamon.
- Tudod, Ana, az, hogy a barátnőm lettél, az felér egy győzelemmel.
- Oké, de aztán nehogy meggondold magad.
- Nyugi, nem fogom - csókolt meg.
Hirtelen valóra vált egy álmom, amire az esély közelebb volt jóval a nullához, mint az egy százalékhoz. Nem is hittem volna soha, hogy egyszer itt ülök majd Sebastian Vettel mellett, aki azt akarja, hogy a barátnője legyek. Ennél szebb napot nem nagyon tudok elképzelni. Az egészbe csak az rondít bele, hogy összevesztem Rinával. Belátom, hogy én voltam inkább a hibás, nem tehet róla, hogy a szülei olyanok, amilyenek. Remélhetőleg valamikor sikerül bocsánatot kérjek tőle.
Éjfél körül jött el az a pillanat, hogy mindketten igen álmosak lettünk. Külön-külön megfürödtünk, majd fogtuk magunkat, és lefeküdtünk aludni. Most, hogy már Sebi barátnője vagyok, nem is ellenkeztem az ellen, hogy együtt aludjunk. Olyan szépen kérte, hogy lehetetlen lett volna ellenállni neki.
Reggel szinte egyszerre ébredtem fel az újdonsült barátommal. El sem lehetne szebbet képzelni annál, mint hogy Sebastian Vettel karjaiban ébredsz. Komolyan. Semmi sem lehet jobb annál.
- Jó reggelt! - nyomott egy puszit a számra. - Remélem jól aludtál.
- Jó reggelt neked is. Szuperül aludtam, de mi mást várhat az ember, ha olyasvalaki mellett alszik, aki mellett biztonságban érzi magát?
- Jaj, Ana, nem túlzás ez egy kicsit? - mosolyodott el.
- Bizony, hogy nem.
- Mikor mész haza? - kérdezte szomorúan.
- Este indul a gépem. Remélem Rina is azzal jön majd, szeretnék kibékülni vele.
- Ez egy nagyon jó ötlet. Nem éri meg haragban lenni senkivel. Sosem tudhatod, hogy mi lesz a jövőben, ezért nem érdemes.
- Rina volt mindig is a legjobb barátom, most pedig nagyon rosszul érzem magam amiatt, hogy így összevesztem vele. Már rájöttem, hogy nem volt semmi értelme sem.
- Meglátod, hogy meg fog bocsájtani. Ha igazán jó barátok vagytok, akkor ez a kis semmiség nem fog az utatokba állni.
- Köszi, hogy így biztatsz - csókoltam meg.
Egész nap együtt voltunk, egy percre sem akartunk elszakadni egymástól. Nem is akartam elengedni magam mellől Sebit, ha már egyszer sikerült összejönnöm vele. Annyira rendes srác, hogy azt el sem tudom mondani. Folyamatosan a kedvemben akart járni, ebből is látszott, hogy komolyan gondolja a kapcsolatunkat, és nem akar kihasználni. Ezt nagyon értékeltem, mivel a mai világban olyan ritkán talál az ember egy normális fiút. Szerencsés voltam, hogy nekem sikerült ráakadnom a legjobbra, és ha rajtam múlik, akkor soha nem is hagy el.
Délután sétáltunk egy keveset a városban, majd beültünk ebédelni egy kis eldugott étterembe. Fantasztikusan éreztem magam Sebi mellett, és ha jól láttam, akkor ő is jól érezte magát. A hotelbe visszaérve elpakoltam az elő lévő holmijaimat, majd Sebi ki is vitt a reptérre. Az ellenőrzések után leültünk egy csendesebb helyre, mert el akartunk búcsúzni egymástól.
- Sebi, hiányozni fogsz - öleltem meg szorosan.
- Hidd el, hogy te is nagyon hiányozni fogsz nekem. El sem tudod képzelni mennyire.
- Olyan rossz lesz még a tudat is, hogy egy háborús övezetbe mész. Nagyon vigyázz magadra. Nem akarom, hogy rossz híreket kapjak. Rendben?
- Nagyon fogok vigyázni, sőt még az első helyért járó trófeát is megszerzem. Jó lesz?
- Igen, de akkor ám úgy legyen.
- Megígérem. És amit megígérek, azt be is szoktam tartani. Most sem lesz másképp.
- Oké. Máris nagyon hiányzol, alig várom, hogy láthassalak.
- Te is hiányzol, Ana, de telefonon tudunk majd beszélni. Nem lesz ugyanolyan, de mégiscsak tudni foguk egymásról.
- Mennem kell - álltam fel, mikor meghallottam, hogy megkezdhetjük a beszállást.
- Vigyázz magadra. Ha pedig hazaértél, akkor hívj fel!
- Rendben. Hívlak majd - csókoltam meg hosszan.
- Jó utat! Szia! - csókolt meg még utoljára, majd elengedett.
- Szia! - léptem el tőle.
Borzalmas volt otthagyni, a szívem szakadt meg, de muszáj volt hazamennem. Pedig olyan jó lett volna vele maradni. Még utoljára integettem neki, majd felszálltam a gépre.
Már csak abban reménykedtem, hogy Rina a gépen fog ülni. Elhatároztam, hogy vagy így vagy úgy, de bocsánatot kérek tőle.
A helyemhez érve megláttam, hogy ott ül a saját helyén, ezért kicsit megnyugodtam. Fülhallgató volt a fülében, ráadásul a szeme is csukva volt. Nem akartam felébreszteni, ezért óvatosan ültem le. Nem sokkal később kinyitotta a szemét is.
Szerencsére mindent meg tudtunk beszélni, még azt is sikerült elmondanom, hogy összejöttem Sebivel. Látszott Rinán, hogy örül a boldogságomnak. Monacóba már úgy tértünk vissza, ahogy elmentünk. Legjobb barátokként. És már csak ez számított. Minden rendben ment az én saját kis világomban, aminek nagyon örültem. Visszakaptam a legjobb barátnőmet is, ráadásul a világ egyik leghelyesebb pasija is az enyém lett. Ennél már nem is lehetne szebb az életem, de ha mégis, az már csalás lenne a javából.
Bátran ki merem jelenteni, hogy nagyon is szerencsés ember vagyok, mivel sokaknak negyed ennyi boldogság sem jár, mint nekem. Panaszra semmi okom, és reménykedem benne, hogy soha nem is lesz.
2012. július 22., vasárnap
12. rész
- Hogy micsoda? - néztem rá meglepődve.
- Szeretném, ha hozzám költöznél. Olyan keveset vagyunk együtt, ha pedig otthon vagyok, akkor is vagy dolgozol vagy alszol, és csak nagyon keveset vagy velem. Most pedig, hogy már a barátnőm vagy, így még többet szeretnék veled lenni.
- Ezen még gondolkodhatok egy kicsit?
- Persze - mosolyodott el.
- Köszi.
- Letelt a kicsi, szóval? - nevetett.
- Kis dilisem - pusziltam meg. - Ígérem, hogy mire hazajössz, addigra megmondom a választ. Úgy jó lesz?
- Igen. Várj egy picit! - lépett el tőlem, és az egyik bőröndjéhez sétált, majd kis idő múlva visszatért hozzám. - Megtennéd, hogy néha átmész a lakásomba szétnézni? - nyújtotta át a lakáskulcsait.
- Igen, de csak mert ilyen szépen kérted.
- Azt is pontosan ilyen szépen kértem, hogy költözz hozzám - feszegette a témát.
- Nico! - szóltam rá nevetve.
- Sajnálom, picim - csókolt meg.
Elég sokáig elvoltunk így, de élveztem, mert vele lehettem. Az utóbbi időben nagyon a szívemhez nőtt, és ezt nem is akartam elrejteni. Egyszerűen az életem részévé vált.
Este nyolc körül kapott egy üzenetet, amiben az állt, hogy van egy órája elkészülni, mert után indulunk megünnepelni a győzelmét. Ennek hallatán teljesen pánikba estem, mivel lehetetlen egy óra alatt elkészülni. Mikor ezt megemlítettem az én drága páromnak, ő csak kinevetett. Ez kicsit rosszul esett, de egy csókkal ki is engesztelt. Nevetve vonultam át az Anával közös szobánkba, hogy készülődni kezdhessek. Habár nem volt könnyű kiszabadulni Nico karjai közül.
A folyosón attól féltem, hogy Anával fogok találkozni, de egyből megnyugodtam, mikor láttam, hogy üres a szoba. Gyors előszedtem valami viselhető ruhát, majd felöltöztem, egy kicsit kisminkeltem magam, a hajam pedig copfba kötöttem. Mikor végeztem, akkor fogtam magam, és visszamentem Nico szobájába. Ahogy beléptem csak annyit láttam, hogy póló nélkül, egy szál nadrágban szaladgál a szobában. Mondanom sem kell, hogy szemet gyönyörködtető látvány volt.
- Mit csinálsz, édes? - kérdeztem mosolyogva.
- Miért van az, hogy nem találok egy pólót sem? - nézett rám elkeseredve.
- Kicsim, ebben a kupiban semmit nem lehet megtalálni - nevettem.
- Rini, ez nem vicces. Te képes voltál ilyen hamar elkészülni, én meg itt szerencsétlenkedek, mert nem találok egy normális pólót.
- Szerintem ezt vedd fel - léptem a szekrényhez, és kivettem belőle egy fehér-szürke kockás inget.
- Mire mennék én nélküled? - vette el tőlem az inget, majd egy puszit nyomott a számra.
- Nem tudom, de eddig is megvoltál nélkülem.
- Akadékoskodó vagy.
- Tudom.
Végül sikeresen elkészült Nico is, így már csak a szerelőire, meg a mérnökeire vártunk. Mint megtudtam Daniel is velük van, nemrég ment át hozzájuk. Kilenc után pár perccel betoppant egy sereg emberke, akik kitessékeltek minket a szobából. Odalent a hallban már biztos voltak vagy ötvenen. Nagyot is néztem, mert fogalmam nem volt arról, hogy hogyan is jutunk el ennyien egy szórakozóhelyre. Erre hamar megkaptam a választ, mivel a hotel előtt több kisbusz is állt, ami ránk várt. Beszálltunk, majd rövid autókázás után kiszálltunk egy szórakozóhelynél. A nevét nem tudom, mert kínaiul volt kiírva, és én egy szót nem tudok kínaiul. Odabent már javában szólt a zene, a hangulat is jó volt.
Nagyon sok ember volt ott, a legtöbb pedig valamilyen Forma 1-es emberke volt. Legalábbis nagyon sokat felismertem. Nicóval egész végig egymás mellett voltunk, egy pillanatra nem engedtük el egymás kezét. Persze a legtöbben sorra hozták neki a piákat, amiket nem igazán fogadott el. Azonban mire visszafelé indultunk már kicsit be volt rúgva szegény. Olyan kis hallgatag volt emiatt, de ezzel együtt végtelenül édes is. Csak vigyorgott össze-vissza, amitől nekem is mosolyognom kellett.
- Kicsim, jól vagy? - kérdeztem mikor visszaértünk a hotelbe.
- Aha. Semmi bajom. Miért?
- Kicsit sápadt vagy - néztem rá aggódva.
- Semmi bajom, csak aludni akarok - mondta kedvetlenül.
- Nem baj, nemsoká aludhatsz - ragadtam meg a kezét, és beszálltunk a liftbe.
- Rini, én úúúúúgy szeretlek - döntötte a fejét az enyémnek.
- Én is téged.
- Tudod, már mikor megláttalak először a pultnál, akkor már tudtam, hogy a barátnőm leszel. Olyan kis aranyos voltál, ja meg vadító abban az egyenruhában. A főnökötök tud választani - nevetett. - Meg nem is rinyáltál, meg semmi sem. Szerettelek volna hamarabb megkérni rá, hogy legyél a barátnőm, de nem volt hozzá merszem, meg semmi se. Ugye milyen töketlen alak vagyok? - vigyorgott bárgyún, majd kiléptünk a liftből.
- Nico, nem vagy az. Te vagy a legédesebb pasi, akit ismerek.
- Szeretlek - motyogta álmosan.
- Hé! Bírd még ki egy kicsit! - mondtam nevetve, mikor már majdnem a szobájánál voltunk.
- Aludni akarok itt és most - állt meg a folyosó közepén.
- Ne nevettess már! Itt van a szobád nem messze.
- Csak akkor megyek el odáig, ha velem alszol - nézett rám ártatlanul.
- Veled alszok, csak gyere már.
- Megyek, picur, megyek - ásítozott.
Alig vártam, hogy odaérjünk a szobájához. Teljesen olyan volt, mint egy makacs kisgyerek, de ettől sokkal aranyosabb is volt. A szobába érve gyorsan ledobta magáról a ruhákat, majd befeküdt az ágyba. Én próbálkoztam azzal, hogy átmegyek a pizsamámért, de nem engedte. Helyette csak annyit mormogott, hogy vegyem fel az egyik pólóját. Így ledobtam magamról a pólómat, meg a nadrágomat, levettem a melltartómat is, majd belebújtam Nico egyik csapatpólójába.
- Rajtad sokkal szexibb az a póló - vigyorgott. - Azzal a fekete csipkés tangával meg még jobb.
- Nem is vagy te olyan részeg - bújtam be mellé.
- De, most már még részegebb vagyok. A látványodtól - csókolt meg.
- Jó éjt! - zártam le a témát.
- Aludj jól, Rinikém! - szorított magához.
Reggel mikor felébredtem, akkor egy alvó Nico Rosberggel találtam szembe magam. Elmosolyodtam, majd óvatosan egy puszit nyomtam az arcára. Erre picit fészkelődni kezdett, és még jobban magához húzott.
- Szia! - motyogta álmosan.
- Nem akartalak felébreszteni - válaszoltam halkan.
- Semmi baj. Hány óra van? - kérdezte rekedtes hangon.
- Fogalmam sincs. Még nem néztem meg.
- Mindegy. Az a lényeg, hogy velem vagy.
- Nem fáj a fejed? Nem vagy másnapos? - érdeklődtem.
- Nem. Nem voltam részeg, csak egy kicsit voltam becsípve.
- Értem.
- Szóval tisztán emlékszem arra, hogy átöltöztél, és megdicsértem a rajtad lévő pólómat, meg a tangádat - vigyorgott.
- Hogy mekkora mocsok vagy.
- Tudom, kicsim, de attól még szeretsz, ugye?
- Persze, hogy szeretlek - mosolyodtam el.
- Akkor jó - csókolt meg, majd magára húzott, és úgy csókolóztunk tovább.
Elég sokáig csókolóztunk, közben pedig ott simogatott, ahol csak tudott. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem indított be, de nem akartam még lefeküdni vele. Túlságosan korainak éreztem. De szerintem megérezte azt hogy még nem állok készen, mert nem kezdeményezett, habár a férfiassága elég szűkösen fért meg a boxerében. Tiszteltem érte, hogy inkább visszafogja magát.
- Rina, nem vagy éhes? - kérdezte, mikor elszakadtunk egymástól.
- Egy kicsit. Szerintem visszamegyek a szobámba, felöltözök, és lemehetünk reggelizni.
- Van egy sokkal jobb ötletem. Itt maradsz, én meg rendelek kaját. Mit szólsz? - nézett rám kíváncsiskodva.
- Úgy is jó. De majd vissza kell mennem, mert még össze is kell pakoljak.
- Tényleg, estére mész haza. Nem akarlak elengedni.
- Nico, egy hét múlva te is jössz haza - bújtam hozzá.
- Oké, de addig nélkülöznöm kell téged. Az pedig nem lesz jó. Utána meg otthon folyton dolgozol, alig foglak látni. Mondtam én, hogy költözz hozzám.
- Még korai lenne.
- Elveszed az ember kedvét.
- Bocsáss meg, Nico, de komolyan - néztem rá kérlelően.
- Kicsi Rinim, nem haragszom rád, egyáltalán nem - csókolt meg, majd kiszállt mellőlem.
- Most hová mész? - ültem fel.
- Hozatok egy kis reggelit - mosolyodott el.
- Oké, de siess vissza mellém.
- Biztos lehetsz benne, hogy sietek.
Pár perc múlva már ismét mellettem volt az én hercegem. Elmondhatatlanul jó volt az is, hogy ha csak ott van velem. Imádom. Ezt meg kell majd köszönnöm Monique-nak is, elvégre, ha ő nem hívta volna fel akkor Nicót, akkor én még biztos, hogy még mindig játszanám az eszem. Én nagyon hülye. Mit szalasztottam volna el. Mekkora hülye is voltam, amiért nem akartam beszélni vele.
Reggeli után nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, magamra húztam a nadrágom, összeszedtem a többi ruhám, és átmentem a saját szobámba, hogy összepakoljam a holmimat. Kicsit meglepett az, hogy Ana cuccai már nem voltak ott. Nem tudom mikor mehetett el, de szerintem nemrég. Lehet már a reptéren van, esetleg már útban hazafelé. Kicsit elszomorodtam, elvégre mégis csak ő a legjobb barátnőm. Mire összepakoltam, addigra megjelent Nico is, teljes pompájában. Meglátta rajtam, hogy szomorú vagyok, ezért azonnal odajött, és átölelt.
- Mi a baj, édes? - kérdezte kedvesen, közben pedig végigsimított az arcomon.
- Ana már lelépett. Pedig bocsánatot akartam tőle kérni, meg hasonló. Biztos már hazafelé tart, vagy már otthon is van.
- Kicsim, ha más nem, akkor otthon beszélsz vele.
- Nico, te ezt nem érted. Ana a legjobb barátnőm, de mégis nagyon csúnyán beszéltünk egymással. Nem lett volna szabad. Szégyellem magam miatta. Főleg, hogy részben még neki is köszönhetem azt, hogy itt lehetek.
- Baba, ne aggódj, nem lesz semmi baj. Ki fogtok békülni.
- Remélem.
- Rini, ha kell, akkor én beszélek vele. Rendben?
- Igen, rendben - bújtam hozzá szorosan. - Szeretlek, Nico!
- Én is téged, angyalom - csókolt meg. - Segítsek pakolni?
- Nem kell, köszi. Nincs sok ruhám elő.
- Oké. Itt maradok veled, remélem nem baj.
- Már hogy lenne baj? Nico, örülök, hogy velem vagy. Ja, és a pólód megtartom - mosolyodtam el.
- Rajtad úgyis ezerszer jobban áll. Főleg tangával - nevetett, mire hozzávágtam az egyik pólóm. - Hé, édes, miért bántasz? - kapta el a derekamat.
- Mert gonoszkodsz.
- Miért gonoszkodás az, ha megdicsérem a barátnőmet, aki irtó szexi? Hidd el, hogy sokan irigyek rám, amiért a barátnőm vagy, elvégre nem mindenkinek adatik meg egy ilyen szépség.
- Teljesen le akarsz venni a lábamról? - kulcsoltam a nyaka köré a karjaim.
- Igen. De még mennyire.
- Jaj, Nico Rosberg, elveszed az ember eszét.
- Igyekszem - mosolyodott el.
- Milyen szerencsés vagyok, amiért az enyém vagy.
- Fordítva is igaz.
Miután sikerült elszakadnom tőle, akkor befejeztem a pakolást. Ráadásul épp időben, mert nem sok időm volt már a gépem indulásáig. Mielőtt elindultam volna, még elköszöntem Danieltől, majd Nicóval együtt kimentünk a reptérre. Az ellenőrzések után még volt egy kis időm az indulásig, így Nicóval elvonultunk egy kevésbé forgalmasabb helyre, hogy el tudjunk búcsúzni, elvégre több, mint egy hétig nem fogjuk látni egymást. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz búcsút venni valakitől, akit ennyire szeretek. Beszállás előtt még egyszer megcsókolt, majd kénytelen voltam ott hagyni.
A gépen megkerestem a helyem, majd szomorúan leültem. Egyből előkerestem a fülhallgatóm, és zenét kezdtem hallgatni. A szemem is becsuktam, ki akartam zárni a külvilágot. Felszállás után nem sokkal mégis késztetést éreztem arra, hogy kinyissam a szemem. Hirtelen vakító volt a fény, de mikor hozzászokott a szemem, már nem is volt semmi baj. Automatikusan magam mellé pillantottam, hogy lássam elfoglalta-e valaki Ana helyét. Legnagyobb meglepetésemre maga Ana ült ott, és egy magazint olvasgatott. Kivettem a fülhallgatót a fülemből, majd odafordultam hozzá.
- Ana! - szólítottam meg bizonytalanul.
- Jaj, istenem, Rina! - ölelt meg szorosan. - Úgy sajnálom, nem volt szép dolog tőlem, hogy olyanokat vágtam a fejedhez. Igazad volt, nem te tehettél róla, hogy milyen gyerekkorod volt, én pedig nem lett volna szabad leszóljalak emiatt. Remélem meg tudsz bocsájtani - sírta el magát a végére.
- Ana, semmi baj, én sajnálom, hogy olyan szemét voltam veled. Azt hittem, hogy már rég hazamentél, mivel nem voltak sehol sem a cuccaid.
- Te sem voltál sehol, mikor értük mentem, habár gondolom Nicóval voltatok.
- Igen, az este kicsit becsípett, és nála kellett aludjak.
- Az más.
- És te hol voltál? - vontam kérdőre kíváncsian.
- Hosszú történet.
- Ana, figyelj, szerintem Monacóig lesz időd az egészet töviről hegyire elmondani - nevettem.
- Csak akkor mondom el, ha már nem haragszol rám a tegnapi miatt.
- Felejtsük el, mindketten hibásak voltunk. Csúnyán viselkedtünk, de fátylat rá. A barátságunk ezt még simán kibírja.
- Akkor hát, barátok újra? - nézett rám mosolyogva.
- Még szép. Te vagy a legjobb barátom, és ez nem is fog változni - öleltem meg, már amennyire tudtam.
- Semmi vita, soha többé - nyomott egy puszit az arcomra.
- Most pedig ki vele, hogy mi volt - vigyorogtam.
- Szeretném, ha hozzám költöznél. Olyan keveset vagyunk együtt, ha pedig otthon vagyok, akkor is vagy dolgozol vagy alszol, és csak nagyon keveset vagy velem. Most pedig, hogy már a barátnőm vagy, így még többet szeretnék veled lenni.
- Ezen még gondolkodhatok egy kicsit?
- Persze - mosolyodott el.
- Köszi.
- Letelt a kicsi, szóval? - nevetett.
- Kis dilisem - pusziltam meg. - Ígérem, hogy mire hazajössz, addigra megmondom a választ. Úgy jó lesz?
- Igen. Várj egy picit! - lépett el tőlem, és az egyik bőröndjéhez sétált, majd kis idő múlva visszatért hozzám. - Megtennéd, hogy néha átmész a lakásomba szétnézni? - nyújtotta át a lakáskulcsait.
- Igen, de csak mert ilyen szépen kérted.
- Azt is pontosan ilyen szépen kértem, hogy költözz hozzám - feszegette a témát.
- Nico! - szóltam rá nevetve.
- Sajnálom, picim - csókolt meg.
Elég sokáig elvoltunk így, de élveztem, mert vele lehettem. Az utóbbi időben nagyon a szívemhez nőtt, és ezt nem is akartam elrejteni. Egyszerűen az életem részévé vált.
Este nyolc körül kapott egy üzenetet, amiben az állt, hogy van egy órája elkészülni, mert után indulunk megünnepelni a győzelmét. Ennek hallatán teljesen pánikba estem, mivel lehetetlen egy óra alatt elkészülni. Mikor ezt megemlítettem az én drága páromnak, ő csak kinevetett. Ez kicsit rosszul esett, de egy csókkal ki is engesztelt. Nevetve vonultam át az Anával közös szobánkba, hogy készülődni kezdhessek. Habár nem volt könnyű kiszabadulni Nico karjai közül.
A folyosón attól féltem, hogy Anával fogok találkozni, de egyből megnyugodtam, mikor láttam, hogy üres a szoba. Gyors előszedtem valami viselhető ruhát, majd felöltöztem, egy kicsit kisminkeltem magam, a hajam pedig copfba kötöttem. Mikor végeztem, akkor fogtam magam, és visszamentem Nico szobájába. Ahogy beléptem csak annyit láttam, hogy póló nélkül, egy szál nadrágban szaladgál a szobában. Mondanom sem kell, hogy szemet gyönyörködtető látvány volt.
- Mit csinálsz, édes? - kérdeztem mosolyogva.
- Miért van az, hogy nem találok egy pólót sem? - nézett rám elkeseredve.
- Kicsim, ebben a kupiban semmit nem lehet megtalálni - nevettem.
- Rini, ez nem vicces. Te képes voltál ilyen hamar elkészülni, én meg itt szerencsétlenkedek, mert nem találok egy normális pólót.
- Szerintem ezt vedd fel - léptem a szekrényhez, és kivettem belőle egy fehér-szürke kockás inget.
- Mire mennék én nélküled? - vette el tőlem az inget, majd egy puszit nyomott a számra.
- Nem tudom, de eddig is megvoltál nélkülem.
- Akadékoskodó vagy.
- Tudom.
Végül sikeresen elkészült Nico is, így már csak a szerelőire, meg a mérnökeire vártunk. Mint megtudtam Daniel is velük van, nemrég ment át hozzájuk. Kilenc után pár perccel betoppant egy sereg emberke, akik kitessékeltek minket a szobából. Odalent a hallban már biztos voltak vagy ötvenen. Nagyot is néztem, mert fogalmam nem volt arról, hogy hogyan is jutunk el ennyien egy szórakozóhelyre. Erre hamar megkaptam a választ, mivel a hotel előtt több kisbusz is állt, ami ránk várt. Beszálltunk, majd rövid autókázás után kiszálltunk egy szórakozóhelynél. A nevét nem tudom, mert kínaiul volt kiírva, és én egy szót nem tudok kínaiul. Odabent már javában szólt a zene, a hangulat is jó volt.
Nagyon sok ember volt ott, a legtöbb pedig valamilyen Forma 1-es emberke volt. Legalábbis nagyon sokat felismertem. Nicóval egész végig egymás mellett voltunk, egy pillanatra nem engedtük el egymás kezét. Persze a legtöbben sorra hozták neki a piákat, amiket nem igazán fogadott el. Azonban mire visszafelé indultunk már kicsit be volt rúgva szegény. Olyan kis hallgatag volt emiatt, de ezzel együtt végtelenül édes is. Csak vigyorgott össze-vissza, amitől nekem is mosolyognom kellett.
- Kicsim, jól vagy? - kérdeztem mikor visszaértünk a hotelbe.
- Aha. Semmi bajom. Miért?
- Kicsit sápadt vagy - néztem rá aggódva.
- Semmi bajom, csak aludni akarok - mondta kedvetlenül.
- Nem baj, nemsoká aludhatsz - ragadtam meg a kezét, és beszálltunk a liftbe.
- Rini, én úúúúúgy szeretlek - döntötte a fejét az enyémnek.
- Én is téged.
- Tudod, már mikor megláttalak először a pultnál, akkor már tudtam, hogy a barátnőm leszel. Olyan kis aranyos voltál, ja meg vadító abban az egyenruhában. A főnökötök tud választani - nevetett. - Meg nem is rinyáltál, meg semmi sem. Szerettelek volna hamarabb megkérni rá, hogy legyél a barátnőm, de nem volt hozzá merszem, meg semmi se. Ugye milyen töketlen alak vagyok? - vigyorgott bárgyún, majd kiléptünk a liftből.
- Nico, nem vagy az. Te vagy a legédesebb pasi, akit ismerek.
- Szeretlek - motyogta álmosan.
- Hé! Bírd még ki egy kicsit! - mondtam nevetve, mikor már majdnem a szobájánál voltunk.
- Aludni akarok itt és most - állt meg a folyosó közepén.
- Ne nevettess már! Itt van a szobád nem messze.
- Csak akkor megyek el odáig, ha velem alszol - nézett rám ártatlanul.
- Veled alszok, csak gyere már.
- Megyek, picur, megyek - ásítozott.
Alig vártam, hogy odaérjünk a szobájához. Teljesen olyan volt, mint egy makacs kisgyerek, de ettől sokkal aranyosabb is volt. A szobába érve gyorsan ledobta magáról a ruhákat, majd befeküdt az ágyba. Én próbálkoztam azzal, hogy átmegyek a pizsamámért, de nem engedte. Helyette csak annyit mormogott, hogy vegyem fel az egyik pólóját. Így ledobtam magamról a pólómat, meg a nadrágomat, levettem a melltartómat is, majd belebújtam Nico egyik csapatpólójába.
- Rajtad sokkal szexibb az a póló - vigyorgott. - Azzal a fekete csipkés tangával meg még jobb.
- Nem is vagy te olyan részeg - bújtam be mellé.
- De, most már még részegebb vagyok. A látványodtól - csókolt meg.
- Jó éjt! - zártam le a témát.
- Aludj jól, Rinikém! - szorított magához.
Reggel mikor felébredtem, akkor egy alvó Nico Rosberggel találtam szembe magam. Elmosolyodtam, majd óvatosan egy puszit nyomtam az arcára. Erre picit fészkelődni kezdett, és még jobban magához húzott.
- Szia! - motyogta álmosan.
- Nem akartalak felébreszteni - válaszoltam halkan.
- Semmi baj. Hány óra van? - kérdezte rekedtes hangon.
- Fogalmam sincs. Még nem néztem meg.
- Mindegy. Az a lényeg, hogy velem vagy.
- Nem fáj a fejed? Nem vagy másnapos? - érdeklődtem.
- Nem. Nem voltam részeg, csak egy kicsit voltam becsípve.
- Értem.
- Szóval tisztán emlékszem arra, hogy átöltöztél, és megdicsértem a rajtad lévő pólómat, meg a tangádat - vigyorgott.
- Hogy mekkora mocsok vagy.
- Tudom, kicsim, de attól még szeretsz, ugye?
- Persze, hogy szeretlek - mosolyodtam el.
- Akkor jó - csókolt meg, majd magára húzott, és úgy csókolóztunk tovább.
Elég sokáig csókolóztunk, közben pedig ott simogatott, ahol csak tudott. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem indított be, de nem akartam még lefeküdni vele. Túlságosan korainak éreztem. De szerintem megérezte azt hogy még nem állok készen, mert nem kezdeményezett, habár a férfiassága elég szűkösen fért meg a boxerében. Tiszteltem érte, hogy inkább visszafogja magát.
- Rina, nem vagy éhes? - kérdezte, mikor elszakadtunk egymástól.
- Egy kicsit. Szerintem visszamegyek a szobámba, felöltözök, és lemehetünk reggelizni.
- Van egy sokkal jobb ötletem. Itt maradsz, én meg rendelek kaját. Mit szólsz? - nézett rám kíváncsiskodva.
- Úgy is jó. De majd vissza kell mennem, mert még össze is kell pakoljak.
- Tényleg, estére mész haza. Nem akarlak elengedni.
- Nico, egy hét múlva te is jössz haza - bújtam hozzá.
- Oké, de addig nélkülöznöm kell téged. Az pedig nem lesz jó. Utána meg otthon folyton dolgozol, alig foglak látni. Mondtam én, hogy költözz hozzám.
- Még korai lenne.
- Elveszed az ember kedvét.
- Bocsáss meg, Nico, de komolyan - néztem rá kérlelően.
- Kicsi Rinim, nem haragszom rád, egyáltalán nem - csókolt meg, majd kiszállt mellőlem.
- Most hová mész? - ültem fel.
- Hozatok egy kis reggelit - mosolyodott el.
- Oké, de siess vissza mellém.
- Biztos lehetsz benne, hogy sietek.
Pár perc múlva már ismét mellettem volt az én hercegem. Elmondhatatlanul jó volt az is, hogy ha csak ott van velem. Imádom. Ezt meg kell majd köszönnöm Monique-nak is, elvégre, ha ő nem hívta volna fel akkor Nicót, akkor én még biztos, hogy még mindig játszanám az eszem. Én nagyon hülye. Mit szalasztottam volna el. Mekkora hülye is voltam, amiért nem akartam beszélni vele.
Reggeli után nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, magamra húztam a nadrágom, összeszedtem a többi ruhám, és átmentem a saját szobámba, hogy összepakoljam a holmimat. Kicsit meglepett az, hogy Ana cuccai már nem voltak ott. Nem tudom mikor mehetett el, de szerintem nemrég. Lehet már a reptéren van, esetleg már útban hazafelé. Kicsit elszomorodtam, elvégre mégis csak ő a legjobb barátnőm. Mire összepakoltam, addigra megjelent Nico is, teljes pompájában. Meglátta rajtam, hogy szomorú vagyok, ezért azonnal odajött, és átölelt.
- Mi a baj, édes? - kérdezte kedvesen, közben pedig végigsimított az arcomon.
- Ana már lelépett. Pedig bocsánatot akartam tőle kérni, meg hasonló. Biztos már hazafelé tart, vagy már otthon is van.
- Kicsim, ha más nem, akkor otthon beszélsz vele.
- Nico, te ezt nem érted. Ana a legjobb barátnőm, de mégis nagyon csúnyán beszéltünk egymással. Nem lett volna szabad. Szégyellem magam miatta. Főleg, hogy részben még neki is köszönhetem azt, hogy itt lehetek.
- Baba, ne aggódj, nem lesz semmi baj. Ki fogtok békülni.
- Remélem.
- Rini, ha kell, akkor én beszélek vele. Rendben?
- Igen, rendben - bújtam hozzá szorosan. - Szeretlek, Nico!
- Én is téged, angyalom - csókolt meg. - Segítsek pakolni?
- Nem kell, köszi. Nincs sok ruhám elő.
- Oké. Itt maradok veled, remélem nem baj.
- Már hogy lenne baj? Nico, örülök, hogy velem vagy. Ja, és a pólód megtartom - mosolyodtam el.
- Rajtad úgyis ezerszer jobban áll. Főleg tangával - nevetett, mire hozzávágtam az egyik pólóm. - Hé, édes, miért bántasz? - kapta el a derekamat.
- Mert gonoszkodsz.
- Miért gonoszkodás az, ha megdicsérem a barátnőmet, aki irtó szexi? Hidd el, hogy sokan irigyek rám, amiért a barátnőm vagy, elvégre nem mindenkinek adatik meg egy ilyen szépség.
- Teljesen le akarsz venni a lábamról? - kulcsoltam a nyaka köré a karjaim.
- Igen. De még mennyire.
- Jaj, Nico Rosberg, elveszed az ember eszét.
- Igyekszem - mosolyodott el.
- Milyen szerencsés vagyok, amiért az enyém vagy.
- Fordítva is igaz.
Miután sikerült elszakadnom tőle, akkor befejeztem a pakolást. Ráadásul épp időben, mert nem sok időm volt már a gépem indulásáig. Mielőtt elindultam volna, még elköszöntem Danieltől, majd Nicóval együtt kimentünk a reptérre. Az ellenőrzések után még volt egy kis időm az indulásig, így Nicóval elvonultunk egy kevésbé forgalmasabb helyre, hogy el tudjunk búcsúzni, elvégre több, mint egy hétig nem fogjuk látni egymást. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz búcsút venni valakitől, akit ennyire szeretek. Beszállás előtt még egyszer megcsókolt, majd kénytelen voltam ott hagyni.
A gépen megkerestem a helyem, majd szomorúan leültem. Egyből előkerestem a fülhallgatóm, és zenét kezdtem hallgatni. A szemem is becsuktam, ki akartam zárni a külvilágot. Felszállás után nem sokkal mégis késztetést éreztem arra, hogy kinyissam a szemem. Hirtelen vakító volt a fény, de mikor hozzászokott a szemem, már nem is volt semmi baj. Automatikusan magam mellé pillantottam, hogy lássam elfoglalta-e valaki Ana helyét. Legnagyobb meglepetésemre maga Ana ült ott, és egy magazint olvasgatott. Kivettem a fülhallgatót a fülemből, majd odafordultam hozzá.
- Ana! - szólítottam meg bizonytalanul.
- Jaj, istenem, Rina! - ölelt meg szorosan. - Úgy sajnálom, nem volt szép dolog tőlem, hogy olyanokat vágtam a fejedhez. Igazad volt, nem te tehettél róla, hogy milyen gyerekkorod volt, én pedig nem lett volna szabad leszóljalak emiatt. Remélem meg tudsz bocsájtani - sírta el magát a végére.
- Ana, semmi baj, én sajnálom, hogy olyan szemét voltam veled. Azt hittem, hogy már rég hazamentél, mivel nem voltak sehol sem a cuccaid.
- Te sem voltál sehol, mikor értük mentem, habár gondolom Nicóval voltatok.
- Igen, az este kicsit becsípett, és nála kellett aludjak.
- Az más.
- És te hol voltál? - vontam kérdőre kíváncsian.
- Hosszú történet.
- Ana, figyelj, szerintem Monacóig lesz időd az egészet töviről hegyire elmondani - nevettem.
- Csak akkor mondom el, ha már nem haragszol rám a tegnapi miatt.
- Felejtsük el, mindketten hibásak voltunk. Csúnyán viselkedtünk, de fátylat rá. A barátságunk ezt még simán kibírja.
- Akkor hát, barátok újra? - nézett rám mosolyogva.
- Még szép. Te vagy a legjobb barátom, és ez nem is fog változni - öleltem meg, már amennyire tudtam.
- Semmi vita, soha többé - nyomott egy puszit az arcomra.
- Most pedig ki vele, hogy mi volt - vigyorogtam.
*****
Sziasztok!
Itt is a folytatás. Véleményem szerint nem valami hűűű de jó, de remélem nektek tetszik majd. Néhány hozzászólás jól esne, az eddigieket pedig köszönöm. :D
A mai futam...hú, nagyon érdekes volt. Alonso győzelme...arról inkább nem írok semmit, senkit nem akarok megbántani. Vettel hátrébb sorolása: nem volt szép dolog, nagyon nem. Kimi harmadik helye: gyönyörű:D. Ő elvolt ott csendbe magának, és behúzott 15 pontot. Ügyes volt, na persze Sebi büntetése is kellett hozzá. Nico tizedik helye: hát, a rajtrács végéről nem volt rossz, sőőőőt.
Következő rész egy hét múlva, mert a többihez is akarok írni, így hamarabb nem tudom hozni.
Puszi
2012. július 16., hétfő
11. rész
Reggel elég korán kidobott az ágy, így volt időm nyugisan elkészülni. Másfél óra alatt mindent elrendeztem, majd Anát is felébresztettem. Kicsit morcos volt, de mikor mondtam neki, hogy nem jöhet velünk a pályára, ha azonnal el nem kezd készülni, akkor megemberelte magát.
Odalent találkoztunk Nicóval és Daniellel, és indulhattunk is a pályára. Most is hamar bejutottunk. Megbeszéltük, hogy tizenegykor együtt ebédelünk, majd mindenki ment a saját feje után. Mi ketten Anával bejártuk a boxutcát, persze mindketten teljesen el voltunk ájulva tőle, hiába láttuk már többször is. Ezt az érzést semmi nem pótolhatja.
Az a két óra nagyon gyorsan eltelt, így igyekeznünk kellett ebédelni.
- Végre, hogy itt vagytok! - ölelt meg Nico. - Már azt hittem, hogy valaki elrabolt - mondta mosolyogva.
- Nincs neked olyan szerencséd, édes - pusziltam meg.
- Baba, jobb lesz, ha nem kötekedsz!
- Örülök, hogy ilyen jól elvagytok, de én személy szerint éhen pusztulok - nyafogott Ana.
- Nem vagy egyedül - motyogta Daniel.
- Oké, ez most burkolt célzás volt a részedről - állapította meg Nico.
Húsz perc múlva mind a két nyafogó boldog lehetett, mert leadtuk a rendelésünket.
- Mit csináltatok, míg külön voltunk? - érdeklődött Nico.
- Sétáltunk a boxutcában, és valamilyen okból kifolyólag túl sokat voltunk a Red Bull boxa közelében - néztem szúrós szemmel Anára.
- Most miért nézel rám ilyen csúnyán? Tudod, hogy a kedvenc csapatom.
- Oké, de akkor sem kellett volna ezerszer megnézni.
- Össze ne vesszetek már! - nevetett Dan.
- Ő kezdte! - mutattunk egymásra Anával, majd nevetni kezdtünk.
- Ez érdekes - nézett nagy szemekkel Nico.
- Én hülye - csaptam a homlokomra -, te Sebit akartad látni. Igazam van? - vontam kérdőre Anát.
- Valahogy úgy - vallotta be.
- Tudtam - csaptam össze a kezem boldogan.
- Inkább nem mondok semmit - forgatta a szemét.
- Lehet jobb lesz.
- Végre már! Jön az ebédünk - szólalt meg Dan.
- Ideje volt - csatlakozott Ana.
A pincér letette elénk a rendelt ételeket, majd visszament még innivalóért. Mikor visszajött hozzánk, nekiállt tölteni mindenkinek, ám valaki sikeresen meglökte, aminek az lett az eredménye, hogy az Ana által rendelt őszibaracklé mind Ana fehér pólóján landolt. Viszont nem is azon lepődtünk meg, hogy Ana csupa üdítős, hanem azon, hogy a hibás - aki nem volt más, mint Sebastian Vettel - megragadta a lány kezét, és elrángatta tőlünk. Mi hárman csak pislogtunk, mivel megszólalni egyikünk sem tudott a döbbenettől.
- Ez volt Szélvész Sebastian - nyögte ki Nico olyan tíz perc múlva.
- Csak szerintem volt ez érdekes vagy szerintetek is? - kérdeztem még mindig kissé sokkosan.
- Régóta vagyok itt, de ilyet még sosem láttam - jelentette ki Dan.
- Na nem baj, kifaggatom én Anát, csak érjen vissza.
Egész ebédidő alatt nem láttuk a lányt, már csak akkor ért vissza, mikor Nico elment készülődni. Daniel se volt már velünk, mert ugye Nico mellett kellett legyen. Leültünk egy félreeső helyre, mert nagyon meg akartam tudni, hogy mi volt.
- Magyarázatot! - követelőztem.
- Az egy kicsit hosszú lesz - vigyorgott.
- Én nagyon ráérek, szóval kezdj is neki! Amúgy jó a pólód - néztem rá a dedikált Red Bullos pólóra.
- Ugye? Nekem is tetszik.
- A lényegre! - sürgettem.
- Voltam az ausztrál nagydíjon, és ott már találkoztam Sebivel, igaz csak dedikáláson.
- Jó mély benyomást tehettél rá. Vagy ő tett mély benyomást? - röhögtem el magam.
- Hogy a fene egyen meg! A piszkos fantáziáddal együtt.
- Bocsi, de ezt nem hagyhattam ki.
- Most megismert, és kaptam tőle másik pólót. Ennyi.
- Jó sokáig el voltál tűnve.
- Beszélgettünk egy keveset.
- Majdnem másfél órán keresztül. Az neked egy kevés beszélgetés? Hoppá, mást is csináltatok, értem már.
- Utállak - mondta sértődötten.
- Bocsi, na. Csak hülyülök, ismerhetnél már.
- Ismerlek már, talán nagyon is - nevetett.
- Így már jobb - mosolyodtam el. - És most halljak mindent.
- Mondom, hogy csak dumáltunk. Olyan aranyos tud lenni.
- És Cupido téged is eltalált - vigyorogtam kislányosan.
- Mondod ezt te, aki a tegnap ki tudja mit csinált, míg nem volt a hotelben.
- Ó, ne tudd meg. Megerőszakoltam Nicót vagy ötször - nevettem.
- Mekkora hülye vagy - nevetett velem.
- Kicsim, nekem mennem kell, szurkolj nekem! - jött oda Nico, majd megcsókolt.
- Rendben, édes, szurkolok neked nagyon. Ügyes legyél, és nyerd meg! - öleltem magamhoz szorosan.
- Megpróbálom.
- Szeretlek, Nico - csókoltam meg.
- Én is téged, baba. De mennem kell. Futam után találkozunk.
- Rendben. És ha nyersz, akkor este nagyot bulizunk.
- Ja, buliznak, az ágyba - súgta oda Ana Danielnek, persze úgy, hogy mi is tisztán halljuk, mire Dan elnevette magát.
- A helyedben én hallgatnék - mondtam fenyegetően.
- Bocsi.
- Azért - nevettem. - Vigyázz magadra, édes! - öleltem meg még egyszer Nicót.
- Ígérem, hogy vigyázok.
Nico és Daniel otthagytak minket, mi pedig Anával teljesen a verseny hatása alá kerültünk már most, pedig még van egy kis idő a kezdésig. Alig vártam, hogy kezdetét vegye.
A rajt után hasznavehetetlen voltam, ha szóltak hozzám, akkor sem szólaltam meg, csak bámultam a képernyőt, és Nicónak szurkoltam. Mikor őt intették le elsőnek egyből visítva pattantam fel a székből, majd Ana nyakába borultam. Végre megvan az a futamgyőzelem. Mire beért, addigra az egész csapat kint volt, mindenki örült neki, hogy nyert. Engem előretuszkoltak a tömegbe, hogy tudjak gratulálni neki.
Ahogy meglátott, egyből lekapta a sisakját, majd megcsókolt.
- Ügyes voltál, kicsim - mondtam könnyezve.
- Köszönöm, hogy itt vagy nekem - ölelt meg, majd szinte elrángatták onnan.
Alig vártam, hogy vége legyen az interjúknak, és végre ismét megöleljem. Addig Anát nyaggattam, aki ki volt akadva amiatt, hogy Sebi nem végzett dobogós helyen.
- Szia, kicsim! - kapott ölbe Nico, ahogy odaért hozzánk.
- Nico, nagyon, de nagyon ügyes voltál - csókoltam meg. - Mondtam én, hogy nyerni fogsz.
- Miért nem ismertelek meg hamarabb? Ezentúl te leszel a kabalám.
- De nem tudok ott lenni minden futamon.
- Elég az, hogy tudom, hogy vagy nekem.
- Ennél a hétvégénél nem kell szebb. Életem legjobb hétvégéje volt. Köszönöm neked - öleltem szorosan magamhoz.
- Este bulizunk, fiatalok! - jelent meg az egyik mérnök.
- Baba, mit szólsz hozzá? Legyen?
- Persze, miért is ne? Meg kell ünnepelni a győzelmed.
- Látod, Nico, nem tart vissza az asszony - nevetett. Amúgy Alan vagyok - mutatkozott be.
- Én pedig Corina.
- Azt hiszem nem is rabolom tovább az időtöket, később még beszélünk. Sziasztok!
Nicónak volt még egy kis dolga, majd utána visszaindultunk a hotelbe. Egész úton hülyéskedtünk, de Anát nem sikerült így se jó kedvre deríteni. Szegénykém el volt keseredve.
- Jaj, Ana, mi ez a búskomorság? - kérdezte Nico kedvesen.
- Az, hogy Sebi nem volt ott a dobogón.
- Nyugi, legközelebb ott fog - biztatta Daniel.
- Remélem is.
- Mitől lenne jobb kedved? - érdeklődött Nico.
- Sebitől.
- Másvalamitől esetleg?
- Vetteltől.
- Valami mástól?
- A tavalyi világbajnoktól.
- Ne fáraszd magad, kicsim, régen is ezt csinálta - nevettem.
- Örülök, hogy kinevetsz. Jó barát vagy nagyon - drámázott.
- Nem is tudom, hogy ki viselkedik úgy, mint egy gyerek. Te vagy én?
- Persze, legyek már én a rossz. Megszerveztük neked az utat ide, meg minden, de azóta le sem szarsz, hogy eljöttünk. Csak Nico után járkálsz, mint valami palotapincsi.
- Hogy mi van? Mi az ég bajod van? - akadtam ki teljesen.
- Az, hogy én a legjobb barátomnak tekintelek, de te semmibe veszel. Mikor elköltöztél Berlinből, akkor sem szóltál egy szót sem. Senki nem tudott rólad semmit, mivel te játszottad a sértődöttet, és simán leléptél.
- Játszottam a sértődöttet? Kettőnk közül nem tudom kinek volt rosszabb gyerekkora. Míg te azt csinálhattad, amit akartál, addig nekem minden meg volt szabva. Az összes szabad percemre beosztottak valamit, és mindent rám erőltettek. Soha nem csinálhattam semmit, csak azt, amit a szüleim megengedtek, az pedig vajmi kevés volt. Nem járhattam sehova, ha pedig elengedtek bulizni, akkor is éjfélkor otthon kellett lennem. Egy börtön is jobb lett volna annál. Jogi egyetemre kellett menjek, mert máshová nem mehettem. Nem volt életem, nem lehettek döntéseim. Semmim nem lehetett. Csak akkor volt az, amit én akartam, ha a nagyszüleimnél voltam. De persze, csak játszom a sértődöttet - a végére már sírtam, nem is kicsit.
- Ezt most azonnal fejezzétek be! Szerintetek jó az, ha így veszekedtek? - kérdezte megkövülten Nico.
- Én csak megmondtam a véleményem - jelentette ki Ana.
- Szerinted ez helyes volt? - kérdezett rá Daniel. - Nem ismerlek titeket annyira, de a hallottak alapján nem volt igazad, Ana.
- Ó, persze, védjétek már. Ti még nem ismeritek.
- Nico állj meg! - szóltam rá Nicóra, majd amikor megállt, akkor hátrafordultam Anához. - Szállj ki! Most azonnal. Nincs kedvem azt hallgatni, hogy engem pocskondiázol. Azt mondtam, hogy szállj ki! - ordítottam rá.
Ana kelletlenül kiszállt, majd gyalog indult tovább. Nico csak szótlanul nézett engem, majd beindította a kocsit, és mentünk tovább.
- Annyira sajnálom, nem gondoltam, hogy ez lesz - szólalt meg hosszú idő után.
- Hagyd csak, nem számít. Előbb-utóbb úgyis ez lett volna - mondtam szipogva.
- Kicsim, ha visszaértünk a szállodába, akkor vegyünk ki egy másik szobát?
- Nem kell, hagyd csak. Holnap úgyis megyünk haza. Semmi értelme nem lenne.
- Este jössz bulizni vagy maradjunk inkább a hotelben? - fogta meg a kezem.
- Menj csak el nyugodtan, én megleszek.
- Rini, biztos, hogy nem megyek el nélküled, azt ne is várd - csattant fel Nico.
- De, menj csak el nyugodtan, legyél együtt a csapattal. Szerintem veled akarnak majd ünnepelni.
- Édesem, én veled akarok lenni. Majd beszélek a többiekkel, hogy inkább máskor ünnepeljük meg.
- Megyek akkor veled, nem akarom, hogy miattam legyenek dühösek rád.
- Nico, azt hiszem, hogy jobban nem is dönthettél volna. Rina tökéletesen illik hozzád - szólalt meg végre Daniel is. - A legtöbb nő hisztizne, hogy maradj velük, de Rina inkább arra kér, hogy érezd jól magad. Szerintem jól becsüld meg.
- Elhiheted, Daniel, hogy ha rajtam múlik, akkor mindig mellettem lesz - mondta mosolyogva, közben rám is nézett, én pedig teljesen elpirultam.
A hotelbe visszaérve Daniel úgy döntött, hogy eszik valamit, utána pedig elmegy szétnézni egy kicsit. Tudtam, hogy az egész arra megy ki, hogy Nicóval kettesben maradjunk. Fel is mentünk a szobájukba, ahol persze volt egy kis rendetlenség, de szerintem mást nem is nagyon lehet várni, elvégre két férfi lakott ott. Mindkét ágy mellett volt egy nagy bőrönd, amiből ruhák lógtak ki. Csak mosolyogni tudtam az egészen.
- Bocsi a kupiért, de mindketten rendetlenek vagyunk egy kicsit.
- Semmi baj.
- Gyere ide, baba! - hívott oda magához, majd szorosan megölelt. - Nem gondoltam, hogy ez lesz belőle. Nem akartam, hogy összevesszetek Adrianával.
- Nico, ez nem a te hibád. Ő ilyen makacs, de tuti, hogy pár nap múlva le lesz nyugodva, és nem lesz semmi baj. Nem ez az első eset.
- Biztos?
- Igen, szóval ne érezd rosszul magad.
- Szeretlek, kicsim - csókolt meg.
Már épp belemelegedtünk, amikor nyílt az ajtó. Egyből eltávolodtunk egy kicsit egymástól.
- Szuperül időzítek én is, sajnálom - kapott fel egy felsőt Daniel. - Itt sem vagyok. Bocsi - viharzott ki.
- Mondtam már, hogy bírom az edződet? - kérdeztem mosolyogva.
- Féltékeny leszek, ha ilyeneket mondasz.
- Nem kell féltékenykedned.
- Ezt örömmel hallom - jelent meg egy csibészes mosoly az ajkain.
- Nekem féltékenynek kell lennem? - kérdeztem őszintén.
- Egy másodpercig sem. Csak te kellesz nekem, szóval semmi okod rá.
- Ilyet sem hallottam még férfi szájából.
- Akkor jó sok idiótával találkoztál.
- Dehogy is.
- Pedig de. Legszívesebben ebben a pillanatban elvennélek feleségül - nézett mélyen a szemembe, majd egy hajtincset a fülem mögé tűrt.
- Lehet, hogy meg is bánnád hamar.
- Miért bánnám meg?
- Nem is ismerjük még egymást olyan jól, és hidd el, én sem vagyok az a nem tudom milyen nagyon jó ember. Van sok hibám.
- Édesem, mindenkinek vannak hibái. Több, mint három hónapja ismerjük egymást, de még nem kellett csalódnom benned.
- Hogy tudsz így szeretni? - kérdeztem hitetlenkedve.
- Úgy, hogy... Nem tudom, csak szeretlek és kész.
- Én is téged - csókoltam meg.
- Költözz hozzám! - mondta ki, amint elváltak az ajkaink.
Odalent találkoztunk Nicóval és Daniellel, és indulhattunk is a pályára. Most is hamar bejutottunk. Megbeszéltük, hogy tizenegykor együtt ebédelünk, majd mindenki ment a saját feje után. Mi ketten Anával bejártuk a boxutcát, persze mindketten teljesen el voltunk ájulva tőle, hiába láttuk már többször is. Ezt az érzést semmi nem pótolhatja.
Az a két óra nagyon gyorsan eltelt, így igyekeznünk kellett ebédelni.
- Végre, hogy itt vagytok! - ölelt meg Nico. - Már azt hittem, hogy valaki elrabolt - mondta mosolyogva.
- Nincs neked olyan szerencséd, édes - pusziltam meg.
- Baba, jobb lesz, ha nem kötekedsz!
- Örülök, hogy ilyen jól elvagytok, de én személy szerint éhen pusztulok - nyafogott Ana.
- Nem vagy egyedül - motyogta Daniel.
- Oké, ez most burkolt célzás volt a részedről - állapította meg Nico.
Húsz perc múlva mind a két nyafogó boldog lehetett, mert leadtuk a rendelésünket.
- Mit csináltatok, míg külön voltunk? - érdeklődött Nico.
- Sétáltunk a boxutcában, és valamilyen okból kifolyólag túl sokat voltunk a Red Bull boxa közelében - néztem szúrós szemmel Anára.
- Most miért nézel rám ilyen csúnyán? Tudod, hogy a kedvenc csapatom.
- Oké, de akkor sem kellett volna ezerszer megnézni.
- Össze ne vesszetek már! - nevetett Dan.
- Ő kezdte! - mutattunk egymásra Anával, majd nevetni kezdtünk.
- Ez érdekes - nézett nagy szemekkel Nico.
- Én hülye - csaptam a homlokomra -, te Sebit akartad látni. Igazam van? - vontam kérdőre Anát.
- Valahogy úgy - vallotta be.
- Tudtam - csaptam össze a kezem boldogan.
- Inkább nem mondok semmit - forgatta a szemét.
- Lehet jobb lesz.
- Végre már! Jön az ebédünk - szólalt meg Dan.
- Ideje volt - csatlakozott Ana.
A pincér letette elénk a rendelt ételeket, majd visszament még innivalóért. Mikor visszajött hozzánk, nekiállt tölteni mindenkinek, ám valaki sikeresen meglökte, aminek az lett az eredménye, hogy az Ana által rendelt őszibaracklé mind Ana fehér pólóján landolt. Viszont nem is azon lepődtünk meg, hogy Ana csupa üdítős, hanem azon, hogy a hibás - aki nem volt más, mint Sebastian Vettel - megragadta a lány kezét, és elrángatta tőlünk. Mi hárman csak pislogtunk, mivel megszólalni egyikünk sem tudott a döbbenettől.
- Ez volt Szélvész Sebastian - nyögte ki Nico olyan tíz perc múlva.
- Csak szerintem volt ez érdekes vagy szerintetek is? - kérdeztem még mindig kissé sokkosan.
- Régóta vagyok itt, de ilyet még sosem láttam - jelentette ki Dan.
- Na nem baj, kifaggatom én Anát, csak érjen vissza.
Egész ebédidő alatt nem láttuk a lányt, már csak akkor ért vissza, mikor Nico elment készülődni. Daniel se volt már velünk, mert ugye Nico mellett kellett legyen. Leültünk egy félreeső helyre, mert nagyon meg akartam tudni, hogy mi volt.
- Magyarázatot! - követelőztem.
- Az egy kicsit hosszú lesz - vigyorgott.
- Én nagyon ráérek, szóval kezdj is neki! Amúgy jó a pólód - néztem rá a dedikált Red Bullos pólóra.
- Ugye? Nekem is tetszik.
- A lényegre! - sürgettem.
- Voltam az ausztrál nagydíjon, és ott már találkoztam Sebivel, igaz csak dedikáláson.
- Jó mély benyomást tehettél rá. Vagy ő tett mély benyomást? - röhögtem el magam.
- Hogy a fene egyen meg! A piszkos fantáziáddal együtt.
- Bocsi, de ezt nem hagyhattam ki.
- Most megismert, és kaptam tőle másik pólót. Ennyi.
- Jó sokáig el voltál tűnve.
- Beszélgettünk egy keveset.
- Majdnem másfél órán keresztül. Az neked egy kevés beszélgetés? Hoppá, mást is csináltatok, értem már.
- Utállak - mondta sértődötten.
- Bocsi, na. Csak hülyülök, ismerhetnél már.
- Ismerlek már, talán nagyon is - nevetett.
- Így már jobb - mosolyodtam el. - És most halljak mindent.
- Mondom, hogy csak dumáltunk. Olyan aranyos tud lenni.
- És Cupido téged is eltalált - vigyorogtam kislányosan.
- Mondod ezt te, aki a tegnap ki tudja mit csinált, míg nem volt a hotelben.
- Ó, ne tudd meg. Megerőszakoltam Nicót vagy ötször - nevettem.
- Mekkora hülye vagy - nevetett velem.
- Kicsim, nekem mennem kell, szurkolj nekem! - jött oda Nico, majd megcsókolt.
- Rendben, édes, szurkolok neked nagyon. Ügyes legyél, és nyerd meg! - öleltem magamhoz szorosan.
- Megpróbálom.
- Szeretlek, Nico - csókoltam meg.
- Én is téged, baba. De mennem kell. Futam után találkozunk.
- Rendben. És ha nyersz, akkor este nagyot bulizunk.
- Ja, buliznak, az ágyba - súgta oda Ana Danielnek, persze úgy, hogy mi is tisztán halljuk, mire Dan elnevette magát.
- A helyedben én hallgatnék - mondtam fenyegetően.
- Bocsi.
- Azért - nevettem. - Vigyázz magadra, édes! - öleltem meg még egyszer Nicót.
- Ígérem, hogy vigyázok.
Nico és Daniel otthagytak minket, mi pedig Anával teljesen a verseny hatása alá kerültünk már most, pedig még van egy kis idő a kezdésig. Alig vártam, hogy kezdetét vegye.
A rajt után hasznavehetetlen voltam, ha szóltak hozzám, akkor sem szólaltam meg, csak bámultam a képernyőt, és Nicónak szurkoltam. Mikor őt intették le elsőnek egyből visítva pattantam fel a székből, majd Ana nyakába borultam. Végre megvan az a futamgyőzelem. Mire beért, addigra az egész csapat kint volt, mindenki örült neki, hogy nyert. Engem előretuszkoltak a tömegbe, hogy tudjak gratulálni neki.
Ahogy meglátott, egyből lekapta a sisakját, majd megcsókolt.
- Ügyes voltál, kicsim - mondtam könnyezve.
- Köszönöm, hogy itt vagy nekem - ölelt meg, majd szinte elrángatták onnan.
Alig vártam, hogy vége legyen az interjúknak, és végre ismét megöleljem. Addig Anát nyaggattam, aki ki volt akadva amiatt, hogy Sebi nem végzett dobogós helyen.
- Szia, kicsim! - kapott ölbe Nico, ahogy odaért hozzánk.
- Nico, nagyon, de nagyon ügyes voltál - csókoltam meg. - Mondtam én, hogy nyerni fogsz.
- Miért nem ismertelek meg hamarabb? Ezentúl te leszel a kabalám.
- De nem tudok ott lenni minden futamon.
- Elég az, hogy tudom, hogy vagy nekem.
- Ennél a hétvégénél nem kell szebb. Életem legjobb hétvégéje volt. Köszönöm neked - öleltem szorosan magamhoz.
- Este bulizunk, fiatalok! - jelent meg az egyik mérnök.
- Baba, mit szólsz hozzá? Legyen?
- Persze, miért is ne? Meg kell ünnepelni a győzelmed.
- Látod, Nico, nem tart vissza az asszony - nevetett. Amúgy Alan vagyok - mutatkozott be.
- Én pedig Corina.
- Azt hiszem nem is rabolom tovább az időtöket, később még beszélünk. Sziasztok!
Nicónak volt még egy kis dolga, majd utána visszaindultunk a hotelbe. Egész úton hülyéskedtünk, de Anát nem sikerült így se jó kedvre deríteni. Szegénykém el volt keseredve.
- Jaj, Ana, mi ez a búskomorság? - kérdezte Nico kedvesen.
- Az, hogy Sebi nem volt ott a dobogón.
- Nyugi, legközelebb ott fog - biztatta Daniel.
- Remélem is.
- Mitől lenne jobb kedved? - érdeklődött Nico.
- Sebitől.
- Másvalamitől esetleg?
- Vetteltől.
- Valami mástól?
- A tavalyi világbajnoktól.
- Ne fáraszd magad, kicsim, régen is ezt csinálta - nevettem.
- Örülök, hogy kinevetsz. Jó barát vagy nagyon - drámázott.
- Nem is tudom, hogy ki viselkedik úgy, mint egy gyerek. Te vagy én?
- Persze, legyek már én a rossz. Megszerveztük neked az utat ide, meg minden, de azóta le sem szarsz, hogy eljöttünk. Csak Nico után járkálsz, mint valami palotapincsi.
- Hogy mi van? Mi az ég bajod van? - akadtam ki teljesen.
- Az, hogy én a legjobb barátomnak tekintelek, de te semmibe veszel. Mikor elköltöztél Berlinből, akkor sem szóltál egy szót sem. Senki nem tudott rólad semmit, mivel te játszottad a sértődöttet, és simán leléptél.
- Játszottam a sértődöttet? Kettőnk közül nem tudom kinek volt rosszabb gyerekkora. Míg te azt csinálhattad, amit akartál, addig nekem minden meg volt szabva. Az összes szabad percemre beosztottak valamit, és mindent rám erőltettek. Soha nem csinálhattam semmit, csak azt, amit a szüleim megengedtek, az pedig vajmi kevés volt. Nem járhattam sehova, ha pedig elengedtek bulizni, akkor is éjfélkor otthon kellett lennem. Egy börtön is jobb lett volna annál. Jogi egyetemre kellett menjek, mert máshová nem mehettem. Nem volt életem, nem lehettek döntéseim. Semmim nem lehetett. Csak akkor volt az, amit én akartam, ha a nagyszüleimnél voltam. De persze, csak játszom a sértődöttet - a végére már sírtam, nem is kicsit.
- Ezt most azonnal fejezzétek be! Szerintetek jó az, ha így veszekedtek? - kérdezte megkövülten Nico.
- Én csak megmondtam a véleményem - jelentette ki Ana.
- Szerinted ez helyes volt? - kérdezett rá Daniel. - Nem ismerlek titeket annyira, de a hallottak alapján nem volt igazad, Ana.
- Ó, persze, védjétek már. Ti még nem ismeritek.
- Nico állj meg! - szóltam rá Nicóra, majd amikor megállt, akkor hátrafordultam Anához. - Szállj ki! Most azonnal. Nincs kedvem azt hallgatni, hogy engem pocskondiázol. Azt mondtam, hogy szállj ki! - ordítottam rá.
Ana kelletlenül kiszállt, majd gyalog indult tovább. Nico csak szótlanul nézett engem, majd beindította a kocsit, és mentünk tovább.
- Annyira sajnálom, nem gondoltam, hogy ez lesz - szólalt meg hosszú idő után.
- Hagyd csak, nem számít. Előbb-utóbb úgyis ez lett volna - mondtam szipogva.
- Kicsim, ha visszaértünk a szállodába, akkor vegyünk ki egy másik szobát?
- Nem kell, hagyd csak. Holnap úgyis megyünk haza. Semmi értelme nem lenne.
- Este jössz bulizni vagy maradjunk inkább a hotelben? - fogta meg a kezem.
- Menj csak el nyugodtan, én megleszek.
- Rini, biztos, hogy nem megyek el nélküled, azt ne is várd - csattant fel Nico.
- De, menj csak el nyugodtan, legyél együtt a csapattal. Szerintem veled akarnak majd ünnepelni.
- Édesem, én veled akarok lenni. Majd beszélek a többiekkel, hogy inkább máskor ünnepeljük meg.
- Megyek akkor veled, nem akarom, hogy miattam legyenek dühösek rád.
- Nico, azt hiszem, hogy jobban nem is dönthettél volna. Rina tökéletesen illik hozzád - szólalt meg végre Daniel is. - A legtöbb nő hisztizne, hogy maradj velük, de Rina inkább arra kér, hogy érezd jól magad. Szerintem jól becsüld meg.
- Elhiheted, Daniel, hogy ha rajtam múlik, akkor mindig mellettem lesz - mondta mosolyogva, közben rám is nézett, én pedig teljesen elpirultam.
A hotelbe visszaérve Daniel úgy döntött, hogy eszik valamit, utána pedig elmegy szétnézni egy kicsit. Tudtam, hogy az egész arra megy ki, hogy Nicóval kettesben maradjunk. Fel is mentünk a szobájukba, ahol persze volt egy kis rendetlenség, de szerintem mást nem is nagyon lehet várni, elvégre két férfi lakott ott. Mindkét ágy mellett volt egy nagy bőrönd, amiből ruhák lógtak ki. Csak mosolyogni tudtam az egészen.
- Bocsi a kupiért, de mindketten rendetlenek vagyunk egy kicsit.
- Semmi baj.
- Gyere ide, baba! - hívott oda magához, majd szorosan megölelt. - Nem gondoltam, hogy ez lesz belőle. Nem akartam, hogy összevesszetek Adrianával.
- Nico, ez nem a te hibád. Ő ilyen makacs, de tuti, hogy pár nap múlva le lesz nyugodva, és nem lesz semmi baj. Nem ez az első eset.
- Biztos?
- Igen, szóval ne érezd rosszul magad.
- Szeretlek, kicsim - csókolt meg.
Már épp belemelegedtünk, amikor nyílt az ajtó. Egyből eltávolodtunk egy kicsit egymástól.
- Szuperül időzítek én is, sajnálom - kapott fel egy felsőt Daniel. - Itt sem vagyok. Bocsi - viharzott ki.
- Mondtam már, hogy bírom az edződet? - kérdeztem mosolyogva.
- Féltékeny leszek, ha ilyeneket mondasz.
- Nem kell féltékenykedned.
- Ezt örömmel hallom - jelent meg egy csibészes mosoly az ajkain.
- Nekem féltékenynek kell lennem? - kérdeztem őszintén.
- Egy másodpercig sem. Csak te kellesz nekem, szóval semmi okod rá.
- Ilyet sem hallottam még férfi szájából.
- Akkor jó sok idiótával találkoztál.
- Dehogy is.
- Pedig de. Legszívesebben ebben a pillanatban elvennélek feleségül - nézett mélyen a szemembe, majd egy hajtincset a fülem mögé tűrt.
- Lehet, hogy meg is bánnád hamar.
- Miért bánnám meg?
- Nem is ismerjük még egymást olyan jól, és hidd el, én sem vagyok az a nem tudom milyen nagyon jó ember. Van sok hibám.
- Édesem, mindenkinek vannak hibái. Több, mint három hónapja ismerjük egymást, de még nem kellett csalódnom benned.
- Hogy tudsz így szeretni? - kérdeztem hitetlenkedve.
- Úgy, hogy... Nem tudom, csak szeretlek és kész.
- Én is téged - csókoltam meg.
- Költözz hozzám! - mondta ki, amint elváltak az ajkaink.
*****
Sziasztok!
Meg is hoztam a folytatást. Hoztam volna már tegnap, de nem jött össze. Remélem elnyeri majd a tetszéseteket. Az előző részhez köszönöm a hozzászólásokat, most is jól jönne pár.
Puszi.
2012. július 11., szerda
10. rész
- Meglátjuk, hogy mi lesz. Még friss ez az egész - mondtam, mikor végre szóhoz tudtam jutni.
- Nem baj, édes, tudod, hogy én semmit nem erőltetek
- Tudom, és köszönök mindent.
- Jó éjt, baba! Aludj jól! - nyomott egy puszit az arcomra.
- Aludj jól te is! Szia! - pusziltam meg én is, majd kiszálltam.
Mosollyal az arcomon indultam fel a lakásomhoz. Érdekes egy nap volt ez a mai. Megismerkedtem Nico szüleivel, akik végtelenül kedves emberek. Kicsit meglepett az, hogy szeretnék, ha együtt lennék Nicóval, de valahol örülök is ennek. Ennél jobb napom sem lehetne.
Mikor felértem a lakásomhoz, akkor jöttem rá, hogy mégis lehet. Az ajtóm előtt ott állt Adriana, a gyerekkori legjobb barátnőm. Amint meglátott, egyből a nyakamba ugrott.
- Adriana, te itt? - néztem rá meglepődve.
- Igen, mivel te nem voltál hajlandó visszadugni a képed Berlinbe, ráadásul teljesen elszigetelted magad. Szégyelld magad, Dr. Corina Lindemann!
- Bocsi, igazad van teljes mértékben.
- Még szép, hogy igazam van. Ha nem beszélek Elenával, akkor soha többet nem találkozunk. Tiszta szerencse, hogy a múltkor találkoztam vele.
- Ana, teljes mértékben megértelek, és nagyon sajnálom a történteket. Menekülni akartam, és nem is gondoltam azokra, akik tényleg szeretnek. Nem volt a legbölcsebb dolog - mondtam szomorúan, közben pedig bementünk a lakásba. - Kérsz valamit?
- Pizzát. Sokat.
- Látszik, hogy félig olasz vagy - nevettem.
- Ez van, drága. Amúgy lakhatok nálad, amíg nem találok lakást?
- Ide költözöl? - vigyorogtam.
- Még szép. Nincs mit csináljak otthon. Te meg úgyis itt vagy. Keresek valami munkát és annyi.
- Istenem, Ana, te semmit nem változtál.
- Te se sokat. De mióta van neked szemüveged megint?
- Nem olyan régóta. Amúgy milyen pizzát rendeljek?
- Amilyet csak akarsz.
Gyors megrendeltem a pizzát, majd visszamentem, és leültem Ana mellé.
- Nem baj, édes, tudod, hogy én semmit nem erőltetek
- Tudom, és köszönök mindent.
- Jó éjt, baba! Aludj jól! - nyomott egy puszit az arcomra.
- Aludj jól te is! Szia! - pusziltam meg én is, majd kiszálltam.
Mosollyal az arcomon indultam fel a lakásomhoz. Érdekes egy nap volt ez a mai. Megismerkedtem Nico szüleivel, akik végtelenül kedves emberek. Kicsit meglepett az, hogy szeretnék, ha együtt lennék Nicóval, de valahol örülök is ennek. Ennél jobb napom sem lehetne.
Mikor felértem a lakásomhoz, akkor jöttem rá, hogy mégis lehet. Az ajtóm előtt ott állt Adriana, a gyerekkori legjobb barátnőm. Amint meglátott, egyből a nyakamba ugrott.
- Adriana, te itt? - néztem rá meglepődve.
- Igen, mivel te nem voltál hajlandó visszadugni a képed Berlinbe, ráadásul teljesen elszigetelted magad. Szégyelld magad, Dr. Corina Lindemann!
- Bocsi, igazad van teljes mértékben.
- Még szép, hogy igazam van. Ha nem beszélek Elenával, akkor soha többet nem találkozunk. Tiszta szerencse, hogy a múltkor találkoztam vele.
- Ana, teljes mértékben megértelek, és nagyon sajnálom a történteket. Menekülni akartam, és nem is gondoltam azokra, akik tényleg szeretnek. Nem volt a legbölcsebb dolog - mondtam szomorúan, közben pedig bementünk a lakásba. - Kérsz valamit?
- Pizzát. Sokat.
- Látszik, hogy félig olasz vagy - nevettem.
- Ez van, drága. Amúgy lakhatok nálad, amíg nem találok lakást?
- Ide költözöl? - vigyorogtam.
- Még szép. Nincs mit csináljak otthon. Te meg úgyis itt vagy. Keresek valami munkát és annyi.
- Istenem, Ana, te semmit nem változtál.
- Te se sokat. De mióta van neked szemüveged megint?
- Nem olyan régóta. Amúgy milyen pizzát rendeljek?
- Amilyet csak akarsz.
Gyors megrendeltem a pizzát, majd visszamentem, és leültem Ana mellé.
- Mi van veled mostanság? - kérdeztem rá.
- Semmi érdekes, Fabiannal szakítottunk, de amúgy semmi.
- Szakítottatok, de hát miért?
- Minden áron gyereket akart, én meg kijelentettem, hogy nekem még nem kell. Ekkor azt mondta, hogy oké, akkor szakítsunk. Rá két napra láttam, amint egy csajjal már enyeleg, aki ráadásul terhes volt. Komolyan, azt hittem megőrülök, de kiderült, hogy pár hónapig megcsalt azzal a csajjal.
- Veled olyanok történnek, ami mással soha. Én még ilyet nem láttam.
- Ez van, fura életem van, de hozzászoktam. Na de veled mi van. Honnan jöttél, mikor hazajöttél? Ezt jól megfogalmaztam - nevetett fel.
- Az úgy volt, hogy...
- Szóval pasi van a dologban. Már mindent értek. Ki az? Ugye cuki? Habár tuti az. Jártok? Már megkérte a kezed is?
- Persze, gyerekünk is van, csak most nincs itthon.
- Kapnád be! Szóval mit is kell tudni a pasiról?
- Nem járunk, nemrég találkoztunk, sokszor dumálunk, meg ha van ideje, akkor találkozgatunk, ma elvitt a szüleihez is.
- Akkor komolyan gondolja. Mutass róla képet, kérlek.
- Kiért is voltam én oda annyira mindig is?
- Nico Rosbergért, de most hogy jön az ide? Bakker, te Nico Rosberggel találkozgatsz? - nézett rám hatalmas szemekkel.
- Valahogy úgy.
- Na nézd már, akinek bejött az élet. Szerencsés vagy, mondhatom.
- Most miért?
- Basszus, még kérded? Nico Rosberggel jársz, és nem tudod miért vagy szerencsés? Az agyam eldobom.
- Nem járok vele értsd már meg.
- De fogsz, szóval majdnem ugyanaz.
- Te ugyanolyan beteg vagy agyilag, mint régen.
- Te meg pont olyan makacs. Amúgy lakhatok nálad egy kis ideig?
- Persze, hogy lakhatsz.
- Akarok venni egy lakást, de addig nem akarok egy hotelben lenni, mert arra még a gatyám is rámenne.
- Jogos. Szeretnél a közelembe lakni?
- Tudsz errefelé eladó lakást?
- Igen, a szomszéd most akar elköltözni. Egy hét múlva költözik ki véglegesen.
- Akkor bizony a szomszédod leszek.
- Az lesz a legjobb - mosolyodtam el.
- És a herceggel mikor találkozol?
- Még alig egy órája, hogy elköszöntem tőle. De talán holnap az étteremben.
- Ó, ebédelni visz?
- Nem, egy étteremben dolgozok.
- Most csak szívatsz, ugye?
- Dehogy szívatlak. Miért tenném?
- Komolyan egy étteremben dolgozol?
- Megmondtam, hogy nem fogok ügyvédként dolgozni. Ez meg pont jó így, ahogy van.
- Mehetek én is oda dolgozni? - nevetett.
- Mi van a személyi edzős álmoddal?
- Ha lesz rá lehetőségem, akkor oké, de addig is el kell üssem valamivel az időt. Nem gondolod?
- Nekem jó úgy is. Beszélek Fréderickel, ha akarod.
- Még szép, hogy akarom.
*****Hetekkel később*****
- Rina, ott jön a herceged - mutatott az ajtó felé Ana.
- Tégy meg egy szívességet, és kapd be - morogtam.
- Kösz, de inkább kihagyom - nevetett.
- Pedig igazán megtehetnéd, csak a kedvemért.
- Szia, baba! - lépett oda hozzám Nico és megölelt.
- Szia! - köszöntem neki nevetve. - Mit kérsz?
- Semmit, csak beugrottam hozzád. Elvégre nemsoká megyek Kínába.
- Tudom - húztam el a számat.
- Igaz, hogy csütörtök este találkozni fogunk, meg egész hétvégén ott leszel mellettem, de az más.
- Tessék?
- Jössz Kínába.
- Persze, beszélsz hülyeségeket.
- Igazat mond. Csütörtök este már Kínában leszünk - kiabálta oda Ana.
- Kettőnk műve - mosolyodott el Nico.
- Köszönöm - öleltem meg először Nicót, majd Anát.
- Nincs mit.
El sem hittem, hogy ez velem történik. Olyan boldog lettem attól, hogy én is mehetek Kínába. Egész nap csak vigyorogtam, úgy néztem ki, mint egy drogos. Teljesen el voltam szállva. Egész nap használhatatlan voltam. Ennél jobb hírrel nem is szolgálhattak volna.
Otthon is ezen agyaltam, és már teljesen ráhangolódtam a futamra, pedig addig még van egy hét. Persze amint hazaértem már elkezdtem csomagolni, Ana ki is nevetett emiatt. Nem sértődtem meg, mert tudtam, hogy igaza van. Kicsit túlreagáltam, de ez van.
A napok rohamosan teltek, és azon kaptam magam, hogy a hotel felé megyünk. Shanghai gyönyörű volt így este, mikor minden ki volt világítva. A hotelhez érve csak annyit láttam, hogy Nico kint áll, biztos voltam benne, hogy ránk vár. Kifizettük a taxit, majd kiszálltunk. A sofőr kiszedte a csomagjainkat, elköszönt, és el is hajtott.
- Üdv Shanghaiban! - jött elénk Nico mosolyogva.
- Jó téged látni - öleltem meg.
- Hiányoztál - súgta a fülembe, mire éreztem, hogy elpirulok.
- Te is nekem - motyogtam.
- Szia, bűntársam! - ölelte meg nevetve Anát.
- Szia! - nevetett drága barátnőm is.
- Jó volt a hátam mögött szervezkedni? - néztem rájuk kérdően.
- Még szép - bólogatott hevesen Ana.
- Örülök, hogy mellettem lehetsz. Így hátha sikerül szereznem legalább egy pontot.
- Nyerni fogsz - mosolyodtam el.
- Ugyan, tuti nem fogok nyerni.
- Ha így állsz hozzá, akkor meg sem érdemled - mondtam mérgesen.
- Nico, ha jót akarsz, akkor ilyet többet nem mondasz a jelenlétében. Ki van akadva az ilyesmitől.
- Sajnálom, baba, megmutatom, hogy én vagyok a legjobb.
- Remélem is.
Bementünk a hotelbe, felmentünk a szobáinkba, és én azonnal lefeküdtem aludni, mivel nagyon fáradt voltam. Jobb dolog híján Ana is lefeküdt aludni. Reggel hamar kidobott az ágy, elvégre mentünk ki a pályára. Nagyon hamar elkészültünk mindketten, majd lementünk a hallba. Nico már várt ránk, így csak annyi volt, hogy autóba ültünk. A pályához hajtottunk, akadály nélkül bejutottunk, majd a Mercedes boxa felé vettük az irányt. Nagy volt a sürgés, elvégre nemsoká kezdődött az első szabadedzés.
- Sziasztok! - köszönt Daniel, Nico edzője.
- Szia! - köszöntünk kórusban.
- Végre itt vagy, legalább Nico nem fog nyávogni, hogy hiányzol neki.
- Köszi, Daniel, olyan jó, hogy vagy nekem.
- Bocsi, de ezt nem hagyhattam ki.
- Ha most mondok valamit, akkor edzéskor kinyírsz.
- Aha - helyeselt.
- Sziasztok! - jelent meg Michael, Nico csapattársa. - Michael Schumacher vagyok - mutatkozott be, és kezet nyújtott.
- Én Corina Lindemann vagyok, egy nagy rajongód - mosolyogtam és kezet fogtam vele.
- Nico féltékeny lesz - motyogta Daniel, Ana pedig elnevette magát, de utána ő is belefogott a bemutatkozásba.
- Adriana Rossi, örülök - fogott kezet.
- Még soha nem láttalak erre titeket.
- Persze, mert Rina és Nico még csak most jöttek össze nemrég - válaszolt gyorsan Dan.
- Gratulálok! Szép pár vagytok - mosolyodott el.
- Rinával nem vagyunk együtt - szólalt meg Nico.
- Csak hülyeségeket beszél - cáfolta az edző.
- Hányszor kell még elmondanom, hogy nem vagyunk együtt? - kérdezte mérgesen.
- Nico, tegnap egész nap azt hallgattam, hogy "hiányzik Rina, alíg várom, hogy itt legyen, fel kellene hívnom". Mikor felhívtad, akkor egyből úgy kezdted, hogy "szia, baba, úgy hiányzol", meg " várom már, hogy itt legyél, édes". Mi ez, ha nem szerelem?
- Daniel, szerintem hagyd, majd rájön magától is - tanácsolta Michael.
Nico ezután egész végig durcáskodott. Csak akkor nyugodott meg egy kicsit, mikor autóba ült. Az egész szabadedzést végigizgultam, drukkoltam neki, hogy ügyes legyen. Végül második lett. Vidáman szállt ki az autóból, nagyon jó kedvű volt. A mérnökökkel tartott egy rövid megbeszélést, majd ebédeltünk. Mire ezzel megvoltunk, ülhetett is vissza. A második edzést is a boxból néztem végig. Ezután viszont már nem volt olyan boldog, mivel csak ötödik lett. Hiába mondtuk, hogy az is jó, főleg, hogy 0,644 ezreddel volt lemaradva. Nem hatott.
Ez a nap is villámgyorsan eltelt, szinte pillanatok alatt szombat lett, és ismét a pályán voltunk. Persze úton-útfélen megállítottak minket, és mindenki arról kérdezte Nicót, hogy együtt vagyunk-e. Egy ideig tűrte, majd kiakadt, és kijelentette, hogy nem vagyunk együtt, és amúgy sem tartozik ez senkire.
A harmadik szabadedzés végén már kicsivel jobb kedve volt, a harmadik helyen végzett. Ezután ebédeltünk, összeültek a csapattal, majd kezdetét is vette az időmérő. Szorítottam neki, és bíztam benne, hogy jó helyről fog majd rajtolni. Annyira izgultam, hogy Ana azt hitte, hogy el fogok ájulni.
Végül pedig véget ért az időmérő, Nico pedig az első rajtkockát szerezte meg. Visítva ugrottam fel a székről, Ana és Daniel csak nevettek egyet, majd mindketten megöleltek. A szerelők is ujjongani kezdtek, elvégre ez volt Nico első pole pozíciója. Odamentek hozzá gratulálni, majd mikor elszabadult, odajött hozzánk. Minden mozdulatát kamera követte, így most is ott volt egy. Ez viszont nem zavart. A nyakába ugrottam, ő pedig szorosan átölelt.
- Nagyon ügyes voltál - mondtam boldogan.
- Köszönöm, hogy itt vagy velem - nézett a szemembe, majd megcsókolt.
Mögöttünk hangzavar támadt, a legtöbben tapsoltak, de páran fütyültek is emellett. Nem tudtam megállni, visszacsókoltam. Mikor az ajkaink elváltak Nico a homlokomnak támasztotta az övét, és mosolygott.
- Szeretlek, baba - simogatta meg az arcom, és egy puszit nyomott a számra.
- Kérlek mondd, hogy nem álmodom - kérleltem.
- Hidd el, baba, nem álmodsz!
- Gratulálunk! - jött oda Ana és Daniel, majd mindketten megölelgettek minket.
Ezután sorra fogadtuk a gratulációkat, addig, amíg Nico el nem ment interjút adni. Én viszont ott maradtam, szóval engem megrohamoztak a sok gratulációval. Még Ana sem tudott kimenteni, így megvártam míg Nico visszér. Szerencsére ez hamar bekövetkezett. Gyors elment lezuhanyozni, átöltözni, majd visszajött hozzánk.
- Megyünk vissza a hotelbe? - néztem rá Nicóra.
- Ha akarod, akkor mehetünk. De ha gondolod, akkor járkálhatunk egy kicsit a városban.
- Az jobb lenne, tetszik ez a város.
- Akkor szétnézünk - mosolyodott el.
- Visszamehetnénk előtte a hotelbe? Szeretnék átöltözni.
- Persze, baba, visszamehetünk. Ana, Daniel, ti jöttök?
- Nem, legyetek csak kettesben - jelentette ki Ana, miután összenéztek Daniellel.
- A hotelbe visszamegyünk, de a városba már nem kísérünk el - csatlakozott Anához.
- Ahogy gondoljátok - húzta meg a vállát Nico, majd megfogta a kezem és elindultunk.
Kimentünk a kocsihoz, beültünk és elindultunk a hotelhez. Mikor odaértünk, akkor Nico azt mondta, hogy lent megvár, nem akar már ő is feljönni. Így mi hárman kiszálltunk, míg ő a kocsiban maradt. Felmentünk, majd amilyen gyorsan csak tudtam átöltöztem. Közben Ana végig azt ecsetelte, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy összejöttem Nicóval. Persze igazat adtam neki, mert én is úgy éreztem, hogy a világ legszerencsésebb embere vagyok emiatt.
Ahogy kész lettem, mentem is vissza Nicóhoz. A kocsiban ült még mindig, és egy újságot olvasott. Beültem mellé, mire hátradobta az újságot és megcsókolt.
- Soká jöttem? - néztem rá mosolyogva.
- Nem, hamar visszaértél. Hová menjünk?
- Nekem mindegy. Menjünk az Óvárosba, ha akarod.
- Az tökéletes lesz.
Nagyon jól szórakoztunk, rengeteget nevettünk és beszélgettünk. Olyan boldog voltam, mint még soha. Míg sétáltunk, addig Sina is felhívott minket, és gratulált nekünk. Még el is sírta magát, azt mondta, hogy a fia jobban nem is választhatott volna. Annyira jól estek a szavai. Utána még a nagyapám is felhívott, és a nagyimmal együtt gratuláltak. Nagyi még sírt is.
- Úgy látom, hogy örülnek nekünk - mondta mosolyogva Nico, mikor mentünk vissza a hotelhez.
- Szerencsére.
- Mondtam már, hogy szeretlek? - nézett rám komolyan.
- Azt hiszem igen - nevettem. - És én mondtam már?
- Nem emlékszem, de talán, ha segítenél emlékezni rá.
- Nico Rosberg, nagyon szeretlek.
- Így már rémlik valami - nevetett.
A hotelhez visszaérve Nico leparkolt, majd kézen fogva mentünk fel a szobáinkig. Az Ana és az én szobám ajtajánál megálltunk.
- Baba, holnap reggel kilenckor találkozunk lent, oké?
- Rendben, lent leszünk.
- Ha mellettem vagy, még a versenyzés is jobban megy - mosolyodott el.
- A fenébe, akkor ezért nem volt valami jó az első két futamod?
- Biztosan. De remélem holnap benne leszek az első háromban.
- Még szép, hogy benne leszel. Most viszont menj, és aludj, pihend ki magad! - karoltam át a nyakát.
- Jól van, baba, reggel találkozunk - csókolt meg.
- Aludj jól! - csókoltam vissza.
- Te is - csókolt meg ismét.
- Menned kellene.
- Tudom, de jó itt lenni veled - adott egy újabb csókot.
- Veled is jó, de aludnod kellene - húztam még jobban magamhoz.
- Szerintem is, de nincs szívem itt hagyni téged.
- Én se szívesen engedlek el.
- Mit csináljunk? - kérdezte, majd megcsókolt.
- Fiatalok, szerintem ideje lenne aludni. Tizenegy óra van - jött ki Daniel a Nicóval közös szobájából.
- Már olyan késő? - kérdeztünk rá egyszerre.
- Bizony, és Nico neked pihenned kellene vagy, ha ennyire tele vagy energiával, akkor vár az edzőterem.
- Inkább lefekszem aludni - döntötte el hirtelen. - Megyek, baba, reggel találkozunk. Aludj jól! - csókolt meg utoljára.
- Aludj jól te is! - engedtem el. - Jó éjt, fiúk! - köszöntem el a két fiútól, majd belopóztam a saját szobámba, ahol feltehetőleg Ana aludt.
- Semmi érdekes, Fabiannal szakítottunk, de amúgy semmi.
- Szakítottatok, de hát miért?
- Minden áron gyereket akart, én meg kijelentettem, hogy nekem még nem kell. Ekkor azt mondta, hogy oké, akkor szakítsunk. Rá két napra láttam, amint egy csajjal már enyeleg, aki ráadásul terhes volt. Komolyan, azt hittem megőrülök, de kiderült, hogy pár hónapig megcsalt azzal a csajjal.
- Veled olyanok történnek, ami mással soha. Én még ilyet nem láttam.
- Ez van, fura életem van, de hozzászoktam. Na de veled mi van. Honnan jöttél, mikor hazajöttél? Ezt jól megfogalmaztam - nevetett fel.
- Az úgy volt, hogy...
- Szóval pasi van a dologban. Már mindent értek. Ki az? Ugye cuki? Habár tuti az. Jártok? Már megkérte a kezed is?
- Persze, gyerekünk is van, csak most nincs itthon.
- Kapnád be! Szóval mit is kell tudni a pasiról?
- Nem járunk, nemrég találkoztunk, sokszor dumálunk, meg ha van ideje, akkor találkozgatunk, ma elvitt a szüleihez is.
- Akkor komolyan gondolja. Mutass róla képet, kérlek.
- Kiért is voltam én oda annyira mindig is?
- Nico Rosbergért, de most hogy jön az ide? Bakker, te Nico Rosberggel találkozgatsz? - nézett rám hatalmas szemekkel.
- Valahogy úgy.
- Na nézd már, akinek bejött az élet. Szerencsés vagy, mondhatom.
- Most miért?
- Basszus, még kérded? Nico Rosberggel jársz, és nem tudod miért vagy szerencsés? Az agyam eldobom.
- Nem járok vele értsd már meg.
- De fogsz, szóval majdnem ugyanaz.
- Te ugyanolyan beteg vagy agyilag, mint régen.
- Te meg pont olyan makacs. Amúgy lakhatok nálad egy kis ideig?
- Persze, hogy lakhatsz.
- Akarok venni egy lakást, de addig nem akarok egy hotelben lenni, mert arra még a gatyám is rámenne.
- Jogos. Szeretnél a közelembe lakni?
- Tudsz errefelé eladó lakást?
- Igen, a szomszéd most akar elköltözni. Egy hét múlva költözik ki véglegesen.
- Akkor bizony a szomszédod leszek.
- Az lesz a legjobb - mosolyodtam el.
- És a herceggel mikor találkozol?
- Még alig egy órája, hogy elköszöntem tőle. De talán holnap az étteremben.
- Ó, ebédelni visz?
- Nem, egy étteremben dolgozok.
- Most csak szívatsz, ugye?
- Dehogy szívatlak. Miért tenném?
- Komolyan egy étteremben dolgozol?
- Megmondtam, hogy nem fogok ügyvédként dolgozni. Ez meg pont jó így, ahogy van.
- Mehetek én is oda dolgozni? - nevetett.
- Mi van a személyi edzős álmoddal?
- Ha lesz rá lehetőségem, akkor oké, de addig is el kell üssem valamivel az időt. Nem gondolod?
- Nekem jó úgy is. Beszélek Fréderickel, ha akarod.
- Még szép, hogy akarom.
*****Hetekkel később*****
- Rina, ott jön a herceged - mutatott az ajtó felé Ana.
- Tégy meg egy szívességet, és kapd be - morogtam.
- Kösz, de inkább kihagyom - nevetett.
- Pedig igazán megtehetnéd, csak a kedvemért.
- Szia, baba! - lépett oda hozzám Nico és megölelt.
- Szia! - köszöntem neki nevetve. - Mit kérsz?
- Semmit, csak beugrottam hozzád. Elvégre nemsoká megyek Kínába.
- Tudom - húztam el a számat.
- Igaz, hogy csütörtök este találkozni fogunk, meg egész hétvégén ott leszel mellettem, de az más.
- Tessék?
- Jössz Kínába.
- Persze, beszélsz hülyeségeket.
- Igazat mond. Csütörtök este már Kínában leszünk - kiabálta oda Ana.
- Kettőnk műve - mosolyodott el Nico.
- Köszönöm - öleltem meg először Nicót, majd Anát.
- Nincs mit.
El sem hittem, hogy ez velem történik. Olyan boldog lettem attól, hogy én is mehetek Kínába. Egész nap csak vigyorogtam, úgy néztem ki, mint egy drogos. Teljesen el voltam szállva. Egész nap használhatatlan voltam. Ennél jobb hírrel nem is szolgálhattak volna.
Otthon is ezen agyaltam, és már teljesen ráhangolódtam a futamra, pedig addig még van egy hét. Persze amint hazaértem már elkezdtem csomagolni, Ana ki is nevetett emiatt. Nem sértődtem meg, mert tudtam, hogy igaza van. Kicsit túlreagáltam, de ez van.
A napok rohamosan teltek, és azon kaptam magam, hogy a hotel felé megyünk. Shanghai gyönyörű volt így este, mikor minden ki volt világítva. A hotelhez érve csak annyit láttam, hogy Nico kint áll, biztos voltam benne, hogy ránk vár. Kifizettük a taxit, majd kiszálltunk. A sofőr kiszedte a csomagjainkat, elköszönt, és el is hajtott.
- Üdv Shanghaiban! - jött elénk Nico mosolyogva.
- Jó téged látni - öleltem meg.
- Hiányoztál - súgta a fülembe, mire éreztem, hogy elpirulok.
- Te is nekem - motyogtam.
- Szia, bűntársam! - ölelte meg nevetve Anát.
- Szia! - nevetett drága barátnőm is.
- Jó volt a hátam mögött szervezkedni? - néztem rájuk kérdően.
- Még szép - bólogatott hevesen Ana.
- Örülök, hogy mellettem lehetsz. Így hátha sikerül szereznem legalább egy pontot.
- Nyerni fogsz - mosolyodtam el.
- Ugyan, tuti nem fogok nyerni.
- Ha így állsz hozzá, akkor meg sem érdemled - mondtam mérgesen.
- Nico, ha jót akarsz, akkor ilyet többet nem mondasz a jelenlétében. Ki van akadva az ilyesmitől.
- Sajnálom, baba, megmutatom, hogy én vagyok a legjobb.
- Remélem is.
Bementünk a hotelbe, felmentünk a szobáinkba, és én azonnal lefeküdtem aludni, mivel nagyon fáradt voltam. Jobb dolog híján Ana is lefeküdt aludni. Reggel hamar kidobott az ágy, elvégre mentünk ki a pályára. Nagyon hamar elkészültünk mindketten, majd lementünk a hallba. Nico már várt ránk, így csak annyi volt, hogy autóba ültünk. A pályához hajtottunk, akadály nélkül bejutottunk, majd a Mercedes boxa felé vettük az irányt. Nagy volt a sürgés, elvégre nemsoká kezdődött az első szabadedzés.
- Sziasztok! - köszönt Daniel, Nico edzője.
- Szia! - köszöntünk kórusban.
- Végre itt vagy, legalább Nico nem fog nyávogni, hogy hiányzol neki.
- Köszi, Daniel, olyan jó, hogy vagy nekem.
- Bocsi, de ezt nem hagyhattam ki.
- Ha most mondok valamit, akkor edzéskor kinyírsz.
- Aha - helyeselt.
- Sziasztok! - jelent meg Michael, Nico csapattársa. - Michael Schumacher vagyok - mutatkozott be, és kezet nyújtott.
- Én Corina Lindemann vagyok, egy nagy rajongód - mosolyogtam és kezet fogtam vele.
- Nico féltékeny lesz - motyogta Daniel, Ana pedig elnevette magát, de utána ő is belefogott a bemutatkozásba.
- Adriana Rossi, örülök - fogott kezet.
- Még soha nem láttalak erre titeket.
- Persze, mert Rina és Nico még csak most jöttek össze nemrég - válaszolt gyorsan Dan.
- Gratulálok! Szép pár vagytok - mosolyodott el.
- Rinával nem vagyunk együtt - szólalt meg Nico.
- Csak hülyeségeket beszél - cáfolta az edző.
- Hányszor kell még elmondanom, hogy nem vagyunk együtt? - kérdezte mérgesen.
- Nico, tegnap egész nap azt hallgattam, hogy "hiányzik Rina, alíg várom, hogy itt legyen, fel kellene hívnom". Mikor felhívtad, akkor egyből úgy kezdted, hogy "szia, baba, úgy hiányzol", meg " várom már, hogy itt legyél, édes". Mi ez, ha nem szerelem?
- Daniel, szerintem hagyd, majd rájön magától is - tanácsolta Michael.
Nico ezután egész végig durcáskodott. Csak akkor nyugodott meg egy kicsit, mikor autóba ült. Az egész szabadedzést végigizgultam, drukkoltam neki, hogy ügyes legyen. Végül második lett. Vidáman szállt ki az autóból, nagyon jó kedvű volt. A mérnökökkel tartott egy rövid megbeszélést, majd ebédeltünk. Mire ezzel megvoltunk, ülhetett is vissza. A második edzést is a boxból néztem végig. Ezután viszont már nem volt olyan boldog, mivel csak ötödik lett. Hiába mondtuk, hogy az is jó, főleg, hogy 0,644 ezreddel volt lemaradva. Nem hatott.
Ez a nap is villámgyorsan eltelt, szinte pillanatok alatt szombat lett, és ismét a pályán voltunk. Persze úton-útfélen megállítottak minket, és mindenki arról kérdezte Nicót, hogy együtt vagyunk-e. Egy ideig tűrte, majd kiakadt, és kijelentette, hogy nem vagyunk együtt, és amúgy sem tartozik ez senkire.
A harmadik szabadedzés végén már kicsivel jobb kedve volt, a harmadik helyen végzett. Ezután ebédeltünk, összeültek a csapattal, majd kezdetét is vette az időmérő. Szorítottam neki, és bíztam benne, hogy jó helyről fog majd rajtolni. Annyira izgultam, hogy Ana azt hitte, hogy el fogok ájulni.
Végül pedig véget ért az időmérő, Nico pedig az első rajtkockát szerezte meg. Visítva ugrottam fel a székről, Ana és Daniel csak nevettek egyet, majd mindketten megöleltek. A szerelők is ujjongani kezdtek, elvégre ez volt Nico első pole pozíciója. Odamentek hozzá gratulálni, majd mikor elszabadult, odajött hozzánk. Minden mozdulatát kamera követte, így most is ott volt egy. Ez viszont nem zavart. A nyakába ugrottam, ő pedig szorosan átölelt.
- Nagyon ügyes voltál - mondtam boldogan.
- Köszönöm, hogy itt vagy velem - nézett a szemembe, majd megcsókolt.
Mögöttünk hangzavar támadt, a legtöbben tapsoltak, de páran fütyültek is emellett. Nem tudtam megállni, visszacsókoltam. Mikor az ajkaink elváltak Nico a homlokomnak támasztotta az övét, és mosolygott.
- Szeretlek, baba - simogatta meg az arcom, és egy puszit nyomott a számra.
- Kérlek mondd, hogy nem álmodom - kérleltem.
- Hidd el, baba, nem álmodsz!
- Gratulálunk! - jött oda Ana és Daniel, majd mindketten megölelgettek minket.
Ezután sorra fogadtuk a gratulációkat, addig, amíg Nico el nem ment interjút adni. Én viszont ott maradtam, szóval engem megrohamoztak a sok gratulációval. Még Ana sem tudott kimenteni, így megvártam míg Nico visszér. Szerencsére ez hamar bekövetkezett. Gyors elment lezuhanyozni, átöltözni, majd visszajött hozzánk.
- Megyünk vissza a hotelbe? - néztem rá Nicóra.
- Ha akarod, akkor mehetünk. De ha gondolod, akkor járkálhatunk egy kicsit a városban.
- Az jobb lenne, tetszik ez a város.
- Akkor szétnézünk - mosolyodott el.
- Visszamehetnénk előtte a hotelbe? Szeretnék átöltözni.
- Persze, baba, visszamehetünk. Ana, Daniel, ti jöttök?
- Nem, legyetek csak kettesben - jelentette ki Ana, miután összenéztek Daniellel.
- A hotelbe visszamegyünk, de a városba már nem kísérünk el - csatlakozott Anához.
- Ahogy gondoljátok - húzta meg a vállát Nico, majd megfogta a kezem és elindultunk.
Kimentünk a kocsihoz, beültünk és elindultunk a hotelhez. Mikor odaértünk, akkor Nico azt mondta, hogy lent megvár, nem akar már ő is feljönni. Így mi hárman kiszálltunk, míg ő a kocsiban maradt. Felmentünk, majd amilyen gyorsan csak tudtam átöltöztem. Közben Ana végig azt ecsetelte, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy összejöttem Nicóval. Persze igazat adtam neki, mert én is úgy éreztem, hogy a világ legszerencsésebb embere vagyok emiatt.
Ahogy kész lettem, mentem is vissza Nicóhoz. A kocsiban ült még mindig, és egy újságot olvasott. Beültem mellé, mire hátradobta az újságot és megcsókolt.
- Soká jöttem? - néztem rá mosolyogva.
- Nem, hamar visszaértél. Hová menjünk?
- Nekem mindegy. Menjünk az Óvárosba, ha akarod.
- Az tökéletes lesz.
Nagyon jól szórakoztunk, rengeteget nevettünk és beszélgettünk. Olyan boldog voltam, mint még soha. Míg sétáltunk, addig Sina is felhívott minket, és gratulált nekünk. Még el is sírta magát, azt mondta, hogy a fia jobban nem is választhatott volna. Annyira jól estek a szavai. Utána még a nagyapám is felhívott, és a nagyimmal együtt gratuláltak. Nagyi még sírt is.
- Úgy látom, hogy örülnek nekünk - mondta mosolyogva Nico, mikor mentünk vissza a hotelhez.
- Szerencsére.
- Mondtam már, hogy szeretlek? - nézett rám komolyan.
- Azt hiszem igen - nevettem. - És én mondtam már?
- Nem emlékszem, de talán, ha segítenél emlékezni rá.
- Nico Rosberg, nagyon szeretlek.
- Így már rémlik valami - nevetett.
A hotelhez visszaérve Nico leparkolt, majd kézen fogva mentünk fel a szobáinkig. Az Ana és az én szobám ajtajánál megálltunk.
- Baba, holnap reggel kilenckor találkozunk lent, oké?
- Rendben, lent leszünk.
- Ha mellettem vagy, még a versenyzés is jobban megy - mosolyodott el.
- A fenébe, akkor ezért nem volt valami jó az első két futamod?
- Biztosan. De remélem holnap benne leszek az első háromban.
- Még szép, hogy benne leszel. Most viszont menj, és aludj, pihend ki magad! - karoltam át a nyakát.
- Jól van, baba, reggel találkozunk - csókolt meg.
- Aludj jól! - csókoltam vissza.
- Te is - csókolt meg ismét.
- Menned kellene.
- Tudom, de jó itt lenni veled - adott egy újabb csókot.
- Veled is jó, de aludnod kellene - húztam még jobban magamhoz.
- Szerintem is, de nincs szívem itt hagyni téged.
- Én se szívesen engedlek el.
- Mit csináljunk? - kérdezte, majd megcsókolt.
- Fiatalok, szerintem ideje lenne aludni. Tizenegy óra van - jött ki Daniel a Nicóval közös szobájából.
- Már olyan késő? - kérdeztünk rá egyszerre.
- Bizony, és Nico neked pihenned kellene vagy, ha ennyire tele vagy energiával, akkor vár az edzőterem.
- Inkább lefekszem aludni - döntötte el hirtelen. - Megyek, baba, reggel találkozunk. Aludj jól! - csókolt meg utoljára.
- Aludj jól te is! - engedtem el. - Jó éjt, fiúk! - köszöntem el a két fiútól, majd belopóztam a saját szobámba, ahol feltehetőleg Ana aludt.
*****
Sziasztok!
Bocsánat a sok kiesés miatt, de nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna. Néhány kommentnek örülnék.
Puszi
2012. június 29., péntek
9. rész
- Azt ígérted, hogy hívsz - suttogta, miközben szorosan magához ölelt.
- Gondolkodnom kellett - néztem a szemébe.
- Máskor ilyet ne csinálj, oké? Aggódtam miattad, de féltem, hogy ha felhívlak, akkor csak megutálsz.
- Én csak megijedtem, olyan hirtelen jött ez az egész. Amúgy meg sosem utálnálak meg.
- Ezt örömmel hallom.
- Szerintem menjetek haza, ott jobban meg tudjátok beszélni a dolgokat - javasolta Monique.
- Biztos? Boldogulsz?
- Persze. Úgyis hamarosan záróra.
- Köszi. Holnap majd találkozunk - köszöntem el, miközben összeszedtem a holmimat.
Még beszéltünk néhány szót, majd Nicóval együtt elindultunk kifelé.
- Kocsival jöttél? - kérdezett rám.
- Nem, gyalog.
- Akkor gyere. Hazaviszlek, és tudunk majd beszélni - mosolyodott el, majd a kocsijához sétált, ami az étterem bejárata előtt állt.
- Oké - bólintottam.
Pár perc múlva már a lakásom előtt álltunk meg. Kiszálltunk, majd felmentünk hozzám. Ledobáltam a cuccaim, és beinvitáltam Nicót a konyhába. Végigkérdeztem tőle egy teljes listára való ételt és italt, de semmit nem kért. Én gyors csináltam magamnak vacsorát, majd átmentünk a nappaliba.
- Nagyon hiányoztál - szólalt meg hosszas hallgatás után.
- Te is nekem, de olyan váratlanul ért az a cikk, meg minden. Beijedtem. Ismerjük egymást elég jól, de nem annyira, hogy bele merjek vágni egy kapcsolatba.
- Nem akarlak siettetni. Mindössze csak annyit mondtam, hogy el tudnálak képzelni, mint a barátnőmet.
- Értem.
- Figyelj ide egy kicsit, Rina! Nem erőltetek rád semmit. Még sok időnk van. Ismerkedünk, elleszünk, találkozgatunk néha és annyi. Ha úgy alakul, akkor lesz valami, ha nem, akkor nem.
- Köszönöm.
- Nincs mit köszönnöd ezen. És majd lesz valahogy - ölelt meg.
- Ha más nem, akkor csak barátok.
- Bizony - mosolygott. - Amúgy nem akarsz nálam aludni? Ezer éve nem találkoztunk, meg nemsoká ismét megyek tovább. Veled akarok lenni egy kicsit. Meg amúgy sem voltál még nálam.
- Oké, legyen - álltam fel a kanapéról.
- Erről van szó - vigyorgott.
- De holnap elviszel dolgozni?
- Igen. Nekem is lesz dolgom. Daniel fog kínozni.
- Nem lehet valami kellemes.
- Nem is az. Most viszont menj és pakolj magadnak össze, ami kell, utána pedig menjünk.
Elindultam a szobám felé, ahol egy sporttáskába belegyömöszöltem minden szükséges dolgot, majd fogtam egy vállfát, amire rátettem az egyenruhám, a fürdőszobából is összeszedtem mindent. Húsz perc alatt indulásra kész voltam.
Nico a nappaliban várt rám, és amint meglátott, felpattant. Elvette tőlem a táskát, majd elindultunk kifelé. Én még gyors felhúztam a cipőm, majd bezártam az ajtót. Lementünk, beültünk a kocsiba, majd egy olyan tizenöt perc kocsikázás után megálltunk egy gyönyörű ház előtt. Kiszálltunk, Nico átadta a kocsikulcsát meg a lakáskulcsát, ő pedig fogta a csomagjaimat. Kinyitottam az ajtót, beléptem, és egyből elcsodálkoztam azon, hogy milyen szép lakása van.
- Tetszik? - szólalt meg, mikor utolért.
- Gyönyörű.
- Örülök, hogy tetszik - mosolyodott el, majd elindult befelé. - Gyere utánam!
- Gondolom, nem sok időt töltesz itthon.
- Nem igazán. De ez van, erre vállalkoztam, szóval nem panaszkodhatom. Habár sokszor olyan jó lenne a saját ágyamban aludni, meg hasonlók - magyarázta, közben pedig helyet foglaltunk a kanapén.
- Azt nagyon elhiszem. Én nem bírnám ki.
- Egy idő után megszoknád, és észre sem vennéd.
- Nem tudom. Az is nehéz volt egy ideig, amíg itt megszoktam. Az meg még rosszabb lenne, ha folyton utazgatnék.
- Elmondod, hogy miért jöttél el a szüleidtől? - nézett rám félénken.
- Persze. Egyszerűen nem illettem bele a tökéletes világukba. Igaz, hogy elvégeztem a jogi egyetemet, de mikor kijelentettem, hogy nem fogok ügyvédként dolgozni, akkor szinte kitagadtak. Így fogtam magam, és elköltöztem. Röviden ennyi a történet.
- A szüleid rád akarták erőltetni?
- Igen, ezt is, mint minden mást. Soha sem volt saját éltem, mindig azt kellett tennem, amit a szüleim mondtak. Így például nyolc évig zongoráztam, négy évig balettoztam, meg egy csomó hülyeséget csináltam, mert muszáj volt.
- Nem lehetett egyszerű. Hogy bírtad ki egyáltalán? - nézett rám azokkal az igéző szemeivel.
- Az tartotta bennem a lelket, hogy tudtam azt, hogy a nagyszüleim ott vannak mellettem. Nem tudtak semmit sem tenni a szüleim hülyeségei ellen, de legalább tartották bennem a lelket. Volt olyan is, hogy anyu azzal zsarolt, hogyha ezt vagy azt nem folyatom, értem ezalatt a zongoraleckék, különórák, akkor nem enged nagyapával egy futamra sem. Szóval nem volt egyszerű.
- Nem igazán lettem volna a helyedben.
- Senki nem szeretett volna a helyemben lenni.
- Barátaid voltak?
- Voltak, de nem sokat lehettem velük. Nem volt időm a sok szarság miatt, amit muszáj volt csináljak. Legtöbbször csak arra vágytam, hogy alhassak egy jót.
- Nem csodálom, hogy elmenekültél onnan.
- Soha nem is akarok oda visszamenni. Jó nekem itt, Monacóban.
- Tudják egyáltalán, hogy itt vagy?
- Nem. Nem érdekli őket. A tesómékat is elüldözték Berlinből. Még Karl életébe is bele akartak szólni. A te szüleid milyenek? - tereltem el a témát.
- Nagyszerű emberek. Meg kell majd ismerned őket. Holnap délután megyek hozzájuk, nem akarsz jönni te is? - lepett meg a kérdéssel.
- Nem akarom elrontani a közös napodat a szüleiddel.
- Nem rontanád el. Szerintem a szüleim is örülnének, hogyha megismerhetnének. Meg szeretném, ha eljönnél velem.
- Rendben, elmegyek veled - egyeztem bele végül.
- Köszi - ölelt meg.
Elég sokáig beszélgettünk, későn feküdtünk le aludni. Persze Nico megágyazott nekem a vendégszobában, tiszteletben tartotta azt, hogy még gondolkodnom kell az egész helyzeten.
Reggel arra ébredtem, hogy nyílik a szoba ajtaja.
- Jó reggelt! - jött be Nico mosolyogva.
- Neked is - ültem fel kissé még kómásan.
- Csináltam reggelit. Gyere, és együnk.
- Oké, csak adj öt percet.
- Készülődj csak nyugodtan, megvárlak.
Amint kiment fogtam magam, és elkezdtem készülődni. Tíz perc alatt kész voltam, majd kimentem. Az asztal tele volt mindenféle finomsággal, egyik finomabbnak nézett ki, mint a másik. Leültem Nicóval szembe, majd enni kezdtünk. Közben hülyéskedtünk egy keveset, meg megbeszéltük a délutáni dolgot. Úgy döntöttünk, hogy négy órára megyünk a szüleihez, így fél háromig fogok dolgozni. Nico megígérte, hogy beszél Fréderickel. Szerintem nem lesz nehéz dolga. Fréderic mindenbe könnyen beleegyezik. Bátran ki merem jelenteni, hogy ő a legjobb főnök a világon.
Reggeli után rendbe szedtem magam, mire végeztem, addigra Nico is elkészült. Összepakoltam a holmimat, majd el is indultunk.
- Akkor most beszélek a főnököddel, fél háromkor hazamész, és fél négykor megyek érted. Annyi idő alatt elkészülsz, nem? - kérdezte mikor már a kocsiban ültünk.
- Simán elkészülök, szóval elég annyi idő.
- Menjek utánad az étterembe?
- Dehogy, haza tudok menni gyalog is, tíz perc az út.
- Biztos? Szívesen érted megyek.
- Nem kell, köszi - mosolyodtam el.
- Oké, te tudod.
A napom rekordsebességgel telt el, szinte pislogni is alig pislogtam, de már fél három volt, így mehettem haza. Hamar lezuhanyoztam, majd nagy dilemma közepette elkezdtem ruhát válogatni. Fogalmam nem volt, hogy mit vegyek fel. Ha túlságosan kiöltözök, akkor lehet, hogy úgy fogok kinézni Nico mellett, mint egy bolond, de ha nem, akkor meg azért fogok hülyén kinézni. Végül egy fekete nadrágot vettem fel egy elegánsabb felsővel meg blézerrel. A lábamra húztam egy magassarkú cipőt, előszedtem egy kisebb táskát, abba beledobáltam minden hülyeséget, majd rohantam sminkelni és a hajamat csinálni, mivel volt tíz percem addig, amíg Nico megérkezik. Épp a sminkemmel szerencsétlenkedtem, amikor csöngettek. Nico volt, felengedtem, de mire felért addigra én már ismét a fürdőszobába voltam.
- Ülj le egy pillanatra, még nem vagyok kész - szóltam ki neki.
- Készülődj csak nyugodtan. Én ráérek.
- Szolgáld ki magad, ha kérsz valamit.
- Nem kérek semmit.
- Biztos?
- Biztos.
- Huh, kész vagyok - jöttem ki a fürdőből.
- Milyen jól nézel ki. Ha valaki meglát engem melletted, akkor biztos irigy lesz rám, amiért egy ilyen szép lánnyal vagyok - mosolyodott el.
- Te aztán tudod, hogy hozd zavarba az embert - néztem rá teljesen elpirulva.
- Valamihez nekem is értenem kell. Ha már a versenyzés nem akar összejönni.
- Miről beszélsz? Nagyon is jó versenyző vagy.
- Ja, azért nincs még egy győzelmem sem 2006 óta.
- Viszont nem egyszer álltál már dobogón. Idén pedig tuti meglesz a győzelem is. Érzem. Hiszek is benned, szóval csak ügyesen.
- Köszi, hogy mellettem állsz - ölelt meg.
- Első perctől fogva szurkolok neked, úgyhogy még szép, hogy kiállok melletted.
- Te vagy akkor a leghűségesebb rajongóm.
- Ugyan, biztos vannak még rajtam kívül nagyon sokan.
- De csak téged ismerlek.
- Szerintem hagyjuk.
- Igazad van. Most pedig gyere.
Bezártam az ajtót, majd le is mentünk. Beültünk a kocsiba, majd elindultunk. Kicsit paráztam, mert mégis csak a szüleihez megyünk. Ezt látta is rajtam, így próbált nyugtatni, de nem sok sikerrel járt. Mikor megálltunk a ház előtt, akkor úgy éreztem, hogy elájulok. Legszívesebben hazafutottam volna, de nem tehettem.
Kiszálltunk, majd Nico az ajtó felé terelgetett. Benyitott, belépett, mire én követtem.
- Anya, jöttem! - kiáltott, miután becsukta az ajtót.
- A nappaliban vagyok, gyere be, épp apád után takarítok, mert mindig szanaszét hagy mindent - szólt vissza, és ha jól gondoltam, akkor mosolygott közben.
- Gyere, nem fog megenni - mosolyodott el Nico, majd megfogta a kezem.
- Oké - mondtam bátortalanul, és hagytam, hogy átvezessen a nappaliba.
- Szia, anya! Remélem nem baj, hogy hoztam valakit - vigyorgott a pilóta.
- Jó napot! - köszöntem félénken.
- Sziasztok! - mosolyodott el a nő. - Igazán szólhattál volna, hogy hozol magaddal valakit. Jaj, drágám, nehogy félreértsd, csak nem szeretem, ha ilyen felfordulás van mikor vendég jön.
Az a felfordulás konkrétan egy tálcából, két pohárból és egy tálból állt, amiben néhány sütemény lapult.
- Nico, komolyan, most milyen véleménye lesz ennek a szép hölgynek rólunk? Nézd meg! Ilyen felfordulást.
- Anya, nyugodj meg! Ez nem felfordulás, megesik, hogy van egy-két dolog elő, aminek nem kellene. De tisztaság van az egész házban. Túldramatizálod.
- Lehet - egyezett bele, majd megölelgette a fiát, utána pedig odalépett hozzám. - Szia, drágám! Sina Rosberg vagyok, Nico anyja, de ezt már észrevetted. Kérlek, érezd otthon magad! A másik dolog pedig az, hogy tegezz. Nem szeretem, ha magáznak. - A monológja végén megölelt, majd két puszit nyomott az arcomra.
- Rendben. Amúgy Corina Lindemann vagyok - mutatkoztam be illedelmesen.
- Gyertek, üljetek le! Hozzak nektek valamit? Corina, kérsz valamit?
- Köszönöm, nem kérek semmit.
- Nico, te kérsz valamit?
- Hagyd csak anya, kiszolgálom én magam, ha kell valami.
- Rendben - hadarta el, majd kivitte a nappaliból a tálcát a poharakkal és a tállal együtt.
- Apa hol van? - kérdezte Nico.
- Elment a boltba. Biztos hamarosan hazaér - mire elmondta, addigra megjelent a nappaliban. Az egyik kezében egy nagy tányér sütemény volt, a másikban pedig üdítő. - Hoztam egy kis süteményt, ma sütöttem, mert tudtam, hogy szereted - mosolygott rá Nicóra.
- Imádlak, anya!
- Hozok poharakat is, egy pillanat - azzal ismét kiment, majd pár perc múlva meg is jelent három pohárral.
- Sina, megjöttem! Megyek és lepakolok a konyhába.
- Elég soká jöttél.
- Persze, mert letámadott egy riporter. Nicóról és a barátnőjéről akart faggatni.
Nico erre egy bocsánatkérő pillantással nézett rám, de mondtam neki, hogy semmi baj nincs.
- Nem akart békén hagyni. Hiába mondtam, hogy nem tartozik rá. Nicónak meg van a saját élete, ráadásul barátnője sincs - ekkor lépett be, és így meg is látott. - Vagy mégis van - mosolyodott el.
- Apa, ő itt Corina Lindemann, Rini, ő itt az apám, Keke Rosberg.
- Örülök, hogy megismerhetlek - ölelt meg.
- Én úgyszintén örülök neki - mosolyodtam el.
- Nem is mondtad, fiam, hogy egy ilyen gyönyörű barátnőd van.
- Az igazság az, hogy ő nem a barátnőm, csak egy barátom - jelentette ki, mire az anyja megkövülten nézett rá. - Anya, most miért nézel így?
- Azért, mert azt hittem, hogy a barátnőd - szomorodott el.
- Csak egy nagyon jó barátom, akit nemrég ismertem meg - magyarázta a helyzetet.
- Na nem baj, mi Nico barátait is szívesen látjuk - ült le mellénk Keke.
A délután nagyon jól telt, Nico szülei igazán aranyosak, irigylem is ezért egy kicsit. Rengeteget nevettünk, főleg mikor előkerült Nico gyerekkora. Még képeket is mutatott nekem Sina. Nico rajongóként úgy éreztem, hogy a menybe kerültem. Majd én is meséltem egy kicsit az életemről, mire egyből megsajnáltak, viszont azt nagyon utálom. Kicseszett velem az élet, de ez van, ezt kell elviselnem.
Késő volt már mikor Nico hazavitt.
- Köszi ezt a csodás napot - pusziltam meg, mikor megállt a ház előtt.
- Nincs mit. Örülök, hogy jól érezted magad. Holnap találkozunk?
- Csak hogyha bejössz az étterembe. Lassan dolgoznom is kellene.
- Oké, akkor megmondom Danielnek, hogy ott fogunk ebédelni.
- Mennyit edzel holnap?
- Elég sokat. Készülni kell a futamra.
- Megértem - szomorodtam el.
- A találkozást viszont megoldjuk valahogy. Meg ott a telefon is. Tudod, hogy nem hagylak cserben.
- Tudom - mondtam miközben kiszálltam a kocsiból.
- Baba, amúgy anyuék imádtak, ráadásul azt remélik, hogy valamikor majd egy pár leszünk - erre a kijelentésre természetesen nem számítottam, így az agyam is leblokkolt. Teljesen.
- Gondolkodnom kellett - néztem a szemébe.
- Máskor ilyet ne csinálj, oké? Aggódtam miattad, de féltem, hogy ha felhívlak, akkor csak megutálsz.
- Én csak megijedtem, olyan hirtelen jött ez az egész. Amúgy meg sosem utálnálak meg.
- Ezt örömmel hallom.
- Szerintem menjetek haza, ott jobban meg tudjátok beszélni a dolgokat - javasolta Monique.
- Biztos? Boldogulsz?
- Persze. Úgyis hamarosan záróra.
- Köszi. Holnap majd találkozunk - köszöntem el, miközben összeszedtem a holmimat.
Még beszéltünk néhány szót, majd Nicóval együtt elindultunk kifelé.
- Kocsival jöttél? - kérdezett rám.
- Nem, gyalog.
- Akkor gyere. Hazaviszlek, és tudunk majd beszélni - mosolyodott el, majd a kocsijához sétált, ami az étterem bejárata előtt állt.
- Oké - bólintottam.
Pár perc múlva már a lakásom előtt álltunk meg. Kiszálltunk, majd felmentünk hozzám. Ledobáltam a cuccaim, és beinvitáltam Nicót a konyhába. Végigkérdeztem tőle egy teljes listára való ételt és italt, de semmit nem kért. Én gyors csináltam magamnak vacsorát, majd átmentünk a nappaliba.
- Nagyon hiányoztál - szólalt meg hosszas hallgatás után.
- Te is nekem, de olyan váratlanul ért az a cikk, meg minden. Beijedtem. Ismerjük egymást elég jól, de nem annyira, hogy bele merjek vágni egy kapcsolatba.
- Nem akarlak siettetni. Mindössze csak annyit mondtam, hogy el tudnálak képzelni, mint a barátnőmet.
- Értem.
- Figyelj ide egy kicsit, Rina! Nem erőltetek rád semmit. Még sok időnk van. Ismerkedünk, elleszünk, találkozgatunk néha és annyi. Ha úgy alakul, akkor lesz valami, ha nem, akkor nem.
- Köszönöm.
- Nincs mit köszönnöd ezen. És majd lesz valahogy - ölelt meg.
- Ha más nem, akkor csak barátok.
- Bizony - mosolygott. - Amúgy nem akarsz nálam aludni? Ezer éve nem találkoztunk, meg nemsoká ismét megyek tovább. Veled akarok lenni egy kicsit. Meg amúgy sem voltál még nálam.
- Oké, legyen - álltam fel a kanapéról.
- Erről van szó - vigyorgott.
- De holnap elviszel dolgozni?
- Igen. Nekem is lesz dolgom. Daniel fog kínozni.
- Nem lehet valami kellemes.
- Nem is az. Most viszont menj és pakolj magadnak össze, ami kell, utána pedig menjünk.
Elindultam a szobám felé, ahol egy sporttáskába belegyömöszöltem minden szükséges dolgot, majd fogtam egy vállfát, amire rátettem az egyenruhám, a fürdőszobából is összeszedtem mindent. Húsz perc alatt indulásra kész voltam.
Nico a nappaliban várt rám, és amint meglátott, felpattant. Elvette tőlem a táskát, majd elindultunk kifelé. Én még gyors felhúztam a cipőm, majd bezártam az ajtót. Lementünk, beültünk a kocsiba, majd egy olyan tizenöt perc kocsikázás után megálltunk egy gyönyörű ház előtt. Kiszálltunk, Nico átadta a kocsikulcsát meg a lakáskulcsát, ő pedig fogta a csomagjaimat. Kinyitottam az ajtót, beléptem, és egyből elcsodálkoztam azon, hogy milyen szép lakása van.
- Tetszik? - szólalt meg, mikor utolért.
- Gyönyörű.
- Örülök, hogy tetszik - mosolyodott el, majd elindult befelé. - Gyere utánam!
- Gondolom, nem sok időt töltesz itthon.
- Nem igazán. De ez van, erre vállalkoztam, szóval nem panaszkodhatom. Habár sokszor olyan jó lenne a saját ágyamban aludni, meg hasonlók - magyarázta, közben pedig helyet foglaltunk a kanapén.
- Azt nagyon elhiszem. Én nem bírnám ki.
- Egy idő után megszoknád, és észre sem vennéd.
- Nem tudom. Az is nehéz volt egy ideig, amíg itt megszoktam. Az meg még rosszabb lenne, ha folyton utazgatnék.
- Elmondod, hogy miért jöttél el a szüleidtől? - nézett rám félénken.
- Persze. Egyszerűen nem illettem bele a tökéletes világukba. Igaz, hogy elvégeztem a jogi egyetemet, de mikor kijelentettem, hogy nem fogok ügyvédként dolgozni, akkor szinte kitagadtak. Így fogtam magam, és elköltöztem. Röviden ennyi a történet.
- A szüleid rád akarták erőltetni?
- Igen, ezt is, mint minden mást. Soha sem volt saját éltem, mindig azt kellett tennem, amit a szüleim mondtak. Így például nyolc évig zongoráztam, négy évig balettoztam, meg egy csomó hülyeséget csináltam, mert muszáj volt.
- Nem lehetett egyszerű. Hogy bírtad ki egyáltalán? - nézett rám azokkal az igéző szemeivel.
- Az tartotta bennem a lelket, hogy tudtam azt, hogy a nagyszüleim ott vannak mellettem. Nem tudtak semmit sem tenni a szüleim hülyeségei ellen, de legalább tartották bennem a lelket. Volt olyan is, hogy anyu azzal zsarolt, hogyha ezt vagy azt nem folyatom, értem ezalatt a zongoraleckék, különórák, akkor nem enged nagyapával egy futamra sem. Szóval nem volt egyszerű.
- Nem igazán lettem volna a helyedben.
- Senki nem szeretett volna a helyemben lenni.
- Barátaid voltak?
- Voltak, de nem sokat lehettem velük. Nem volt időm a sok szarság miatt, amit muszáj volt csináljak. Legtöbbször csak arra vágytam, hogy alhassak egy jót.
- Nem csodálom, hogy elmenekültél onnan.
- Soha nem is akarok oda visszamenni. Jó nekem itt, Monacóban.
- Tudják egyáltalán, hogy itt vagy?
- Nem. Nem érdekli őket. A tesómékat is elüldözték Berlinből. Még Karl életébe is bele akartak szólni. A te szüleid milyenek? - tereltem el a témát.
- Nagyszerű emberek. Meg kell majd ismerned őket. Holnap délután megyek hozzájuk, nem akarsz jönni te is? - lepett meg a kérdéssel.
- Nem akarom elrontani a közös napodat a szüleiddel.
- Nem rontanád el. Szerintem a szüleim is örülnének, hogyha megismerhetnének. Meg szeretném, ha eljönnél velem.
- Rendben, elmegyek veled - egyeztem bele végül.
- Köszi - ölelt meg.
Elég sokáig beszélgettünk, későn feküdtünk le aludni. Persze Nico megágyazott nekem a vendégszobában, tiszteletben tartotta azt, hogy még gondolkodnom kell az egész helyzeten.
Reggel arra ébredtem, hogy nyílik a szoba ajtaja.
- Jó reggelt! - jött be Nico mosolyogva.
- Neked is - ültem fel kissé még kómásan.
- Csináltam reggelit. Gyere, és együnk.
- Oké, csak adj öt percet.
- Készülődj csak nyugodtan, megvárlak.
Amint kiment fogtam magam, és elkezdtem készülődni. Tíz perc alatt kész voltam, majd kimentem. Az asztal tele volt mindenféle finomsággal, egyik finomabbnak nézett ki, mint a másik. Leültem Nicóval szembe, majd enni kezdtünk. Közben hülyéskedtünk egy keveset, meg megbeszéltük a délutáni dolgot. Úgy döntöttünk, hogy négy órára megyünk a szüleihez, így fél háromig fogok dolgozni. Nico megígérte, hogy beszél Fréderickel. Szerintem nem lesz nehéz dolga. Fréderic mindenbe könnyen beleegyezik. Bátran ki merem jelenteni, hogy ő a legjobb főnök a világon.
Reggeli után rendbe szedtem magam, mire végeztem, addigra Nico is elkészült. Összepakoltam a holmimat, majd el is indultunk.
- Akkor most beszélek a főnököddel, fél háromkor hazamész, és fél négykor megyek érted. Annyi idő alatt elkészülsz, nem? - kérdezte mikor már a kocsiban ültünk.
- Simán elkészülök, szóval elég annyi idő.
- Menjek utánad az étterembe?
- Dehogy, haza tudok menni gyalog is, tíz perc az út.
- Biztos? Szívesen érted megyek.
- Nem kell, köszi - mosolyodtam el.
- Oké, te tudod.
A napom rekordsebességgel telt el, szinte pislogni is alig pislogtam, de már fél három volt, így mehettem haza. Hamar lezuhanyoztam, majd nagy dilemma közepette elkezdtem ruhát válogatni. Fogalmam nem volt, hogy mit vegyek fel. Ha túlságosan kiöltözök, akkor lehet, hogy úgy fogok kinézni Nico mellett, mint egy bolond, de ha nem, akkor meg azért fogok hülyén kinézni. Végül egy fekete nadrágot vettem fel egy elegánsabb felsővel meg blézerrel. A lábamra húztam egy magassarkú cipőt, előszedtem egy kisebb táskát, abba beledobáltam minden hülyeséget, majd rohantam sminkelni és a hajamat csinálni, mivel volt tíz percem addig, amíg Nico megérkezik. Épp a sminkemmel szerencsétlenkedtem, amikor csöngettek. Nico volt, felengedtem, de mire felért addigra én már ismét a fürdőszobába voltam.
- Ülj le egy pillanatra, még nem vagyok kész - szóltam ki neki.
- Készülődj csak nyugodtan. Én ráérek.
- Szolgáld ki magad, ha kérsz valamit.
- Nem kérek semmit.
- Biztos?
- Biztos.
- Huh, kész vagyok - jöttem ki a fürdőből.
- Milyen jól nézel ki. Ha valaki meglát engem melletted, akkor biztos irigy lesz rám, amiért egy ilyen szép lánnyal vagyok - mosolyodott el.
- Te aztán tudod, hogy hozd zavarba az embert - néztem rá teljesen elpirulva.
- Valamihez nekem is értenem kell. Ha már a versenyzés nem akar összejönni.
- Miről beszélsz? Nagyon is jó versenyző vagy.
- Ja, azért nincs még egy győzelmem sem 2006 óta.
- Viszont nem egyszer álltál már dobogón. Idén pedig tuti meglesz a győzelem is. Érzem. Hiszek is benned, szóval csak ügyesen.
- Köszi, hogy mellettem állsz - ölelt meg.
- Első perctől fogva szurkolok neked, úgyhogy még szép, hogy kiállok melletted.
- Te vagy akkor a leghűségesebb rajongóm.
- Ugyan, biztos vannak még rajtam kívül nagyon sokan.
- De csak téged ismerlek.
- Szerintem hagyjuk.
- Igazad van. Most pedig gyere.
Bezártam az ajtót, majd le is mentünk. Beültünk a kocsiba, majd elindultunk. Kicsit paráztam, mert mégis csak a szüleihez megyünk. Ezt látta is rajtam, így próbált nyugtatni, de nem sok sikerrel járt. Mikor megálltunk a ház előtt, akkor úgy éreztem, hogy elájulok. Legszívesebben hazafutottam volna, de nem tehettem.
Kiszálltunk, majd Nico az ajtó felé terelgetett. Benyitott, belépett, mire én követtem.
- Anya, jöttem! - kiáltott, miután becsukta az ajtót.
- A nappaliban vagyok, gyere be, épp apád után takarítok, mert mindig szanaszét hagy mindent - szólt vissza, és ha jól gondoltam, akkor mosolygott közben.
- Gyere, nem fog megenni - mosolyodott el Nico, majd megfogta a kezem.
- Oké - mondtam bátortalanul, és hagytam, hogy átvezessen a nappaliba.
- Szia, anya! Remélem nem baj, hogy hoztam valakit - vigyorgott a pilóta.
- Jó napot! - köszöntem félénken.
- Sziasztok! - mosolyodott el a nő. - Igazán szólhattál volna, hogy hozol magaddal valakit. Jaj, drágám, nehogy félreértsd, csak nem szeretem, ha ilyen felfordulás van mikor vendég jön.
Az a felfordulás konkrétan egy tálcából, két pohárból és egy tálból állt, amiben néhány sütemény lapult.
- Nico, komolyan, most milyen véleménye lesz ennek a szép hölgynek rólunk? Nézd meg! Ilyen felfordulást.
- Anya, nyugodj meg! Ez nem felfordulás, megesik, hogy van egy-két dolog elő, aminek nem kellene. De tisztaság van az egész házban. Túldramatizálod.
- Lehet - egyezett bele, majd megölelgette a fiát, utána pedig odalépett hozzám. - Szia, drágám! Sina Rosberg vagyok, Nico anyja, de ezt már észrevetted. Kérlek, érezd otthon magad! A másik dolog pedig az, hogy tegezz. Nem szeretem, ha magáznak. - A monológja végén megölelt, majd két puszit nyomott az arcomra.
- Rendben. Amúgy Corina Lindemann vagyok - mutatkoztam be illedelmesen.
- Gyertek, üljetek le! Hozzak nektek valamit? Corina, kérsz valamit?
- Köszönöm, nem kérek semmit.
- Nico, te kérsz valamit?
- Hagyd csak anya, kiszolgálom én magam, ha kell valami.
- Rendben - hadarta el, majd kivitte a nappaliból a tálcát a poharakkal és a tállal együtt.
- Apa hol van? - kérdezte Nico.
- Elment a boltba. Biztos hamarosan hazaér - mire elmondta, addigra megjelent a nappaliban. Az egyik kezében egy nagy tányér sütemény volt, a másikban pedig üdítő. - Hoztam egy kis süteményt, ma sütöttem, mert tudtam, hogy szereted - mosolygott rá Nicóra.
- Imádlak, anya!
- Hozok poharakat is, egy pillanat - azzal ismét kiment, majd pár perc múlva meg is jelent három pohárral.
- Sina, megjöttem! Megyek és lepakolok a konyhába.
- Elég soká jöttél.
- Persze, mert letámadott egy riporter. Nicóról és a barátnőjéről akart faggatni.
Nico erre egy bocsánatkérő pillantással nézett rám, de mondtam neki, hogy semmi baj nincs.
- Nem akart békén hagyni. Hiába mondtam, hogy nem tartozik rá. Nicónak meg van a saját élete, ráadásul barátnője sincs - ekkor lépett be, és így meg is látott. - Vagy mégis van - mosolyodott el.
- Apa, ő itt Corina Lindemann, Rini, ő itt az apám, Keke Rosberg.
- Örülök, hogy megismerhetlek - ölelt meg.
- Én úgyszintén örülök neki - mosolyodtam el.
- Nem is mondtad, fiam, hogy egy ilyen gyönyörű barátnőd van.
- Az igazság az, hogy ő nem a barátnőm, csak egy barátom - jelentette ki, mire az anyja megkövülten nézett rá. - Anya, most miért nézel így?
- Azért, mert azt hittem, hogy a barátnőd - szomorodott el.
- Csak egy nagyon jó barátom, akit nemrég ismertem meg - magyarázta a helyzetet.
- Na nem baj, mi Nico barátait is szívesen látjuk - ült le mellénk Keke.
A délután nagyon jól telt, Nico szülei igazán aranyosak, irigylem is ezért egy kicsit. Rengeteget nevettünk, főleg mikor előkerült Nico gyerekkora. Még képeket is mutatott nekem Sina. Nico rajongóként úgy éreztem, hogy a menybe kerültem. Majd én is meséltem egy kicsit az életemről, mire egyből megsajnáltak, viszont azt nagyon utálom. Kicseszett velem az élet, de ez van, ezt kell elviselnem.
Késő volt már mikor Nico hazavitt.
- Köszi ezt a csodás napot - pusziltam meg, mikor megállt a ház előtt.
- Nincs mit. Örülök, hogy jól érezted magad. Holnap találkozunk?
- Csak hogyha bejössz az étterembe. Lassan dolgoznom is kellene.
- Oké, akkor megmondom Danielnek, hogy ott fogunk ebédelni.
- Mennyit edzel holnap?
- Elég sokat. Készülni kell a futamra.
- Megértem - szomorodtam el.
- A találkozást viszont megoldjuk valahogy. Meg ott a telefon is. Tudod, hogy nem hagylak cserben.
- Tudom - mondtam miközben kiszálltam a kocsiból.
- Baba, amúgy anyuék imádtak, ráadásul azt remélik, hogy valamikor majd egy pár leszünk - erre a kijelentésre természetesen nem számítottam, így az agyam is leblokkolt. Teljesen.
*****
Sziasztok!
Újra itt. Kínkeservesen, de itt a rész, sokat szenvedtem vele míg összejött, de remélem tetszeni fog. Az eddigi komikat köszönöm, és most sem haragudnék meg, ha írnátok pár szót.
Puszi.
2012. június 24., vasárnap
8. rész
"Nekem ez most sok, nem tudom... Én, én, nekem fogalmam sincs, hogy mi legyen. Hagyj gondolkodni, majd én hívlak. Majd beszélünk"
Amint elküldtem, egyből összeszedtem a holmimat, majd hazahajtottam. Le kellett higgadnom, ezért beálltam a zuhany alá, majd jéghideg vízzel megfürödtem. Csak azért kell szurkoljak, hogy ne betegedjek meg emiatt.
A hideg rázott, mikor kiléptem a zuhany alól, hamar megtörölköztem, majd egy vastag köntösbe bújtam. Kimentem a konyhába, csináltam magamnak egy bögre teát, amit az ablakban ülve ittam meg. Utána fogtam magam, és lefeküdtem aludni, mert másnap reggel mentem a szemészetre, ugyanis már napok óta fájt a fejem és homályosan is láttam. Lehet újból szemüveges leszek...
Reggel hamar kidobott az ágy. Lezuhanyoztam, felöltöztem, majd összeszedtem minden fontosabb dolgot, és elindultam a szemorvoshoz. Gyalog mentem, nem kockáztattam meg azt, hogy autóval menjek. Fél óra alatt odaértem, de még várnom kellett, ezért elkezdtem kereteket nézegetni.
Tíz perc múlva az asszisztensnő kiszólt, hogy a doktor úr kész fogadni. Fogtam a táskámat, majd bementem.
- Jó reggelt! - köszöntem.
- Jó reggelt! Foglaljon helyet! - mutatott a szoba egyik végében álló székre. - Pontosan mik a panaszai? - kérdezte kedvesen az orvos.
- Sokszor fáj a fejem és a szemem, ezen kívül néha homályosan látok. Nagyon rossz. Régen, gyerekkoromban, volt szemüvegem, de akkor helyrejött a szemem.
- Értem. Na lássuk csak azokat a szemeket. Először is, próbálja meg elolvasni mindazt, ami a táblán van - mutatott a szemközti falra, amire ki volt vetítve egy csomó betű, egyre kisebb méretekben.
Egy darabig jól ment, de utána már nem láttam semmit. A doktor csak bólogatott, majd pupillatágítót csöpögtetett a szemembe. Borzalmas volt, mindent homályosan láttam tőle. Pár percig várt, majd megvizsgálta a szemem alaposan.
Húsz perccel később megvolt a diagnózis. Távollátás. Szuper, ismét előjött, pedig már évek óta nem kellett szemüveg. Ez van, örökletes, az egész családom szemüveges, én sem maradhattam ki sokáig.
- Ez még nem vészes, de ennek ellenére nem ártana egy szemüveg, kontaktlencse, de a lézeres műtét is szóba jöhet - sorolta a lehetőségeket a doktor.
- Maradnék a szemüvegnél. A kontaktlencse az macerás, míg a műtét nem igazán van ínyemre.
- Rendben van hölgyem. Megírom a receptet, majd legkésőbb fél óra múlva már meg is kapja a szemüvegét. Menjen, válasszon keretet. Fél év múlva várom vissza ellenőrzésre, majd utána évenként érdemes visszajárnia.
- Köszönöm, doktor úr! Viszlát! - köszöntem el, majd kiléptem.
- Viszlát! - hallottam még a köszönését.
- Elnézést! - szóltam oda az egyik nőnek, aki a pult mögött állt.
- Igen, miben segíthetek? - kérdezte kedvesen.
- Itt a recept, amit a doktor úr írt - tettem le.
- Jöjjön, válasszon keretet, majd egy negyedóra és kész is lesz. Addigra bele lesz csiszolva a lencse.
- Rendben.
A nő kilépett a pult mögül, majd odavezetett a vitrin elé, ahol rengeteg szemüveg volt. Biztos felpróbáltam vagy húszat, mire megtaláltam a megfelelőt. Az ára sem volt vészes. A nő elvette tőlem, majd hátravitte egy helységbe a két, becsomagolt lencsével együtt. Mikor visszajött, akkor megkért, hogy várjak pár percet. Addig fizettem. Tíz perc múlva átvehettem a szemüvegemet. Kaptam hozzá egy arany színű tokot és egy törlőkendőt is.
A szemüveget felvettem, nagyon jól láttam vele, végre nem lesz problémám ezzel sem. Elköszöntem, majd hazafelé indultam. Útközben megálltam egy újságos bódé előtt, mert láttam egy Forma 1-es magazint. Mikor mondtam, hogy azt kérem, akkor elég érdekesen nézett rám az eladó, de nem igazán törődtem vele. Kifizettem, majd folytattam az utamat hazafelé.
Mikor hazaértem, akkor főztem magamnak egy kis tésztát, hozzá pedig találtam szószt a hűtőben. Miután ettem, felmosogattam, majd nekiálltam olvasni. Persze mindenféle volt írva a pilótákról, a futamokról, csapatokról, mindenről, ami a Forma 1-gyel kapcsolatos.
Elég sokáig olvastam, majd mikor meguntam, akkor lementem sétálni. Gondolkodnom kellett. Bejártam Monaco nagy részét, de valamiért főleg azt a részt jártam be, amit a múltkor, Vele.
Nem tudtam, hogy mi lenne a helyes döntés. Még túl új volt ez a helyzet. Nem arról volt szó, hogy nem érzem jól magam mellette, hanem annyi volt, hogy nem tudtam normálisan végiggondolni még ezt az egészet. Nem a legkönnyebb az élete annak, akinek egy Forma 1-es pilóta a barátja. Nem láthatnám akkor amikor csak akarom, nem lenne mellettem, ha szükségem lenne rá.
Miért ilyen nehéz ez az élet?
Mikor hazaértem a sétámról, akkor fogtam magam, és leültem a laptopom elé. Hirtelen ötlettől vezérelve felmentem msn-re, de amint megláttam, hogy Ő is fent van, egyből kiléptem. Nem akartam beszélni Vele. A sírás környékezett, de türtőztettem magam. Inkább elkezdtem zenét hallgatni. A Linkin Parktól hallgattam először is a Runaway-t, tiszta hangulatba vágó volt abban a pillanatban, majd jött az Easier to Run, utána a The Rasmustól a Still Standing, a Livin' in a World Without You, a Sky, később a Lovextől a Time and Time Again és a Marble Walls. Kedvenc számaim voltak, ezek után még azért hallgattam egy kis HIM-et, Evanescence-t, Nightwisht, Three Days Grace-t, Kings of Leont, a végére pedig hagytam egy kis Shinedownt, Nirvanát, Bullet for my Valentine-t, Avenged Sevenfoldot és Children of Bodomot. Utóbbitól az egész lakás zengett, a szomszédok biztosan nagyon szerettek érte.
Estefelé felhívott a nővérem, és mesélte, hogy olvasta azt a bizonyos cikket. Ettől féltem. Elmondtam neki mindent, ő pedig adott néhány tanácsot. Mindig számíthatok rá, hihetetlen.
Amint elküldtem, egyből összeszedtem a holmimat, majd hazahajtottam. Le kellett higgadnom, ezért beálltam a zuhany alá, majd jéghideg vízzel megfürödtem. Csak azért kell szurkoljak, hogy ne betegedjek meg emiatt.
A hideg rázott, mikor kiléptem a zuhany alól, hamar megtörölköztem, majd egy vastag köntösbe bújtam. Kimentem a konyhába, csináltam magamnak egy bögre teát, amit az ablakban ülve ittam meg. Utána fogtam magam, és lefeküdtem aludni, mert másnap reggel mentem a szemészetre, ugyanis már napok óta fájt a fejem és homályosan is láttam. Lehet újból szemüveges leszek...
Reggel hamar kidobott az ágy. Lezuhanyoztam, felöltöztem, majd összeszedtem minden fontosabb dolgot, és elindultam a szemorvoshoz. Gyalog mentem, nem kockáztattam meg azt, hogy autóval menjek. Fél óra alatt odaértem, de még várnom kellett, ezért elkezdtem kereteket nézegetni.
Tíz perc múlva az asszisztensnő kiszólt, hogy a doktor úr kész fogadni. Fogtam a táskámat, majd bementem.
- Jó reggelt! - köszöntem.
- Jó reggelt! Foglaljon helyet! - mutatott a szoba egyik végében álló székre. - Pontosan mik a panaszai? - kérdezte kedvesen az orvos.
- Sokszor fáj a fejem és a szemem, ezen kívül néha homályosan látok. Nagyon rossz. Régen, gyerekkoromban, volt szemüvegem, de akkor helyrejött a szemem.
- Értem. Na lássuk csak azokat a szemeket. Először is, próbálja meg elolvasni mindazt, ami a táblán van - mutatott a szemközti falra, amire ki volt vetítve egy csomó betű, egyre kisebb méretekben.
Egy darabig jól ment, de utána már nem láttam semmit. A doktor csak bólogatott, majd pupillatágítót csöpögtetett a szemembe. Borzalmas volt, mindent homályosan láttam tőle. Pár percig várt, majd megvizsgálta a szemem alaposan.
Húsz perccel később megvolt a diagnózis. Távollátás. Szuper, ismét előjött, pedig már évek óta nem kellett szemüveg. Ez van, örökletes, az egész családom szemüveges, én sem maradhattam ki sokáig.
- Ez még nem vészes, de ennek ellenére nem ártana egy szemüveg, kontaktlencse, de a lézeres műtét is szóba jöhet - sorolta a lehetőségeket a doktor.
- Maradnék a szemüvegnél. A kontaktlencse az macerás, míg a műtét nem igazán van ínyemre.
- Rendben van hölgyem. Megírom a receptet, majd legkésőbb fél óra múlva már meg is kapja a szemüvegét. Menjen, válasszon keretet. Fél év múlva várom vissza ellenőrzésre, majd utána évenként érdemes visszajárnia.
- Köszönöm, doktor úr! Viszlát! - köszöntem el, majd kiléptem.
- Viszlát! - hallottam még a köszönését.
- Elnézést! - szóltam oda az egyik nőnek, aki a pult mögött állt.
- Igen, miben segíthetek? - kérdezte kedvesen.
- Itt a recept, amit a doktor úr írt - tettem le.
- Jöjjön, válasszon keretet, majd egy negyedóra és kész is lesz. Addigra bele lesz csiszolva a lencse.
- Rendben.
A nő kilépett a pult mögül, majd odavezetett a vitrin elé, ahol rengeteg szemüveg volt. Biztos felpróbáltam vagy húszat, mire megtaláltam a megfelelőt. Az ára sem volt vészes. A nő elvette tőlem, majd hátravitte egy helységbe a két, becsomagolt lencsével együtt. Mikor visszajött, akkor megkért, hogy várjak pár percet. Addig fizettem. Tíz perc múlva átvehettem a szemüvegemet. Kaptam hozzá egy arany színű tokot és egy törlőkendőt is.A szemüveget felvettem, nagyon jól láttam vele, végre nem lesz problémám ezzel sem. Elköszöntem, majd hazafelé indultam. Útközben megálltam egy újságos bódé előtt, mert láttam egy Forma 1-es magazint. Mikor mondtam, hogy azt kérem, akkor elég érdekesen nézett rám az eladó, de nem igazán törődtem vele. Kifizettem, majd folytattam az utamat hazafelé.
Mikor hazaértem, akkor főztem magamnak egy kis tésztát, hozzá pedig találtam szószt a hűtőben. Miután ettem, felmosogattam, majd nekiálltam olvasni. Persze mindenféle volt írva a pilótákról, a futamokról, csapatokról, mindenről, ami a Forma 1-gyel kapcsolatos.
Elég sokáig olvastam, majd mikor meguntam, akkor lementem sétálni. Gondolkodnom kellett. Bejártam Monaco nagy részét, de valamiért főleg azt a részt jártam be, amit a múltkor, Vele.
Nem tudtam, hogy mi lenne a helyes döntés. Még túl új volt ez a helyzet. Nem arról volt szó, hogy nem érzem jól magam mellette, hanem annyi volt, hogy nem tudtam normálisan végiggondolni még ezt az egészet. Nem a legkönnyebb az élete annak, akinek egy Forma 1-es pilóta a barátja. Nem láthatnám akkor amikor csak akarom, nem lenne mellettem, ha szükségem lenne rá.
Miért ilyen nehéz ez az élet?
Mikor hazaértem a sétámról, akkor fogtam magam, és leültem a laptopom elé. Hirtelen ötlettől vezérelve felmentem msn-re, de amint megláttam, hogy Ő is fent van, egyből kiléptem. Nem akartam beszélni Vele. A sírás környékezett, de türtőztettem magam. Inkább elkezdtem zenét hallgatni. A Linkin Parktól hallgattam először is a Runaway-t, tiszta hangulatba vágó volt abban a pillanatban, majd jött az Easier to Run, utána a The Rasmustól a Still Standing, a Livin' in a World Without You, a Sky, később a Lovextől a Time and Time Again és a Marble Walls. Kedvenc számaim voltak, ezek után még azért hallgattam egy kis HIM-et, Evanescence-t, Nightwisht, Three Days Grace-t, Kings of Leont, a végére pedig hagytam egy kis Shinedownt, Nirvanát, Bullet for my Valentine-t, Avenged Sevenfoldot és Children of Bodomot. Utóbbitól az egész lakás zengett, a szomszédok biztosan nagyon szerettek érte.
Estefelé felhívott a nővérem, és mesélte, hogy olvasta azt a bizonyos cikket. Ettől féltem. Elmondtam neki mindent, ő pedig adott néhány tanácsot. Mindig számíthatok rá, hihetetlen.
*****
A napok rohamosan teltek, lassan a téli teszteknek is vége volt. Ez pedig azt jelentette, hogy hamarosan visszajön Monacóba. Akkor viszont végérvényesen elé kell álljak, és meg kell vele beszéljem a dolgokat. Az egyetlen probléma pedig az, hogy félek ettől. Szeretném is meg nem is ezt a kapcsolatot kettőnk között. Folyamatosan ezen kattogott az agyam, de semmi értelmeset nem tudtam kisajtolni belőle.
- Most is azon jár az eszed, hogy mi legyen, igaz? - érdeklődött Monique egy nappal azelőtt, hogy Ő visszajönne.
- Igen, de sehogy sem jutok értelmes válaszra. Nem tudom mit kellene csináljak.
- Engedd el magad, rúgj be, hagyd, hadd történjen meg az aminek történnie kell.
- Köszi ezt a felettébb hasznos tanácsot - fintorogtam.
- Neked soha semmi sem jó, ilyet még nem láttam - kelt ki magából. - Ne akard már, hogy olyan hű de tökéletes életed legyen. Napok óta azon eszen magad, hogy mi legyen veletek. Bakker, megmondom én. Fogod magad, felhívod, hogy ha visszajön, akkor találkozzatok, majd szépen összejöttök és kész. Ha minden oké, akkor együtt maradtok, ha nem akkor nem. Ilyen egyszerű. Ne bonyolítsd túl az életed! Egyszer élsz, ember. Használd már ki! Más már rég a nyakában lógna, de te ilyen hülyeségeken agyalsz. Soha nem tudhatod meg, hogy milyen lenne vele, ha meg sem próbálod. Már kurvára elegem van abból, hogy napok óta hasznavehetetlen vagy, és olyan búskomor, hogy egy halálraítélt is megirigyelné.
Tudtam, hogy ha Monique így ki van akadva, annak oka is van. Elgondolkodtam azon, amiket mondott. Igaza volt, mindig mindent túlkomplikálok. Ebben is a drága szüleimre hasonlítok, fantasztikus. Pont olyan vagyok, mint amilyen soha nem akartam lenni.
- Add ide a telefonod! - szólított fel Niq.
- Nem, nem adom.
- De, felhívom, és megmondom neki, hogy minél hamarabb találkozni akarsz vele. Kérem - nyújtotta ki a kezét.
- Ígérem, hogy beszélek vele.
- Van rá két napod. Nem több - fenyegetett meg.
- Jól van, beszélek vele, ígérem.
- Miért van az az érzésem, hogy mégsem beszélsz vele? - sopánkodott.
Egész nap azzal nyaggatott, hogy hívjam fel, de ugye, én annál makacsabb voltam. Eszem ágában nem volt felhívni. Semmi kedvem nem volt hozzá.
Alig vártam, hogy hazaérjek, és végre megszabaduljak Monique állandó kioktatásáról. Oké, hogy ő boldog Damiennel, meg minden, de én nem vagyok olyan szerencsés, mint ő. Nekem nem adatott meg az, hogy ilyen fiatalon, mint ő, tökéletes életem legyen. Be kell vallanom, ezért kicsit irigy is voltam rá. Boldog, van egy szerető családja, azon belül egy csodálatos vőlegénye, aki mindennél jobban szereti. Én pedig itt vagyok egyedül.
Otthon sokáig gondolkoztam azon, hogy felhívjam-e, vagy sem, de végül nem tettem. Nem volt nekem ahhoz bátorságom, azok után, hogy valósággal elutasítottam. Sírva aludtam el.
Másnap reggel, mikor felébredtem, akkor minden porcikám el volt zsibbadva, a szemeim pedig fel voltak dagadva. Nem lehettem valami szívderítő látvány.
Hideg vízzel lezuhanyoztam, majd felöltöztem, és munkába indultam. Útközben egy pékségnél megálltam, és vettem magamnak némi reggelit. Azt meg is ettem míg beértem. Odabent persze egyből Monique papolását hallgathattam.
- Beszéltél vele? - támadott le azonnal.
- Dehogy beszéltem. Majd.
- Azt ígérted, hogy beszélsz vele.
- Majd beszélek vele, hagyj már!
- Szóval nem akarsz vele beszélni. Még tiszta szerencse, hogy az este felhívtam.
- HOGY MIT CSINÁLTÁL? - akadtam ki teljesen.
- Felhívtam és beszéltem vele.
- Hogy képzelted ezt? Így még senki nem támadott hátba.
- Csak azt akarom, hogy jó legyen neked, mert már nem bírom nézni a szenvedésedet. Egy nap még hálás leszel nekem ezért.
- Azt kötve hiszem. De mégis honnan volt meg a száma?
- Egyszerű. Kinéztem a telefonodból, amíg a mosdóban voltál.
- Gerinctelen egy dolog volt.
- Tudod, most meg kellene sértődnöm, de még csak azért sem teszem. Azt akarom, hogy végre jobb legyen neked. Mindig azzal vagy, hogy neked semmi sem jön össze. Ilyen hozzáállással nem is csodálkozom rajta. Itt van a lehetőséged arra, hogy boldog legyél, de te vagy olyan kretén, hogy félredobod. Hülye vagy, már meg se haragudj.
- Tőled nem vártam volna ezt.
- Majd, ha boldog leszel, akkor köszönni fogod még nekem.
- Azt várhatod.
Egész nap csak tajtékoztam a dühtől. Nem tudtam elhinni, hogy Monique ilyen szemétséget csinált. Nem tudom, hogy mi joga van ahhoz, hogy a hátam mögött intézkedjen. Utálom, ha belepiszkálnak az életembe. Elegem volt belőle nagyon. Otthon is mindig csak ez ment. Eljöttem, de most is ugyanaz van. Mindenki azt hiszi, hogy joga van beleszólnia az ÉN életembe. Pedig tévednek, ó, de még mennyire, hogy tévednek.
Nem szóltam Monique-hoz, csak ha nagyon muszáj volt. A vendégekkel sem voltam valami kedves, és ezt a főnököm, Fréderic is észrevette, félre is hívott emiatt.
- Rina, mi van veled? Soha nem szoktál ilyen lenni. Tudod, hogy így nem viselkedhetsz a vendégeinkkel. Ha ezt így folytatod, akkor a munkáddal játszol.
- Sajnálom, Fréderic, de nem vagyok ma a helyzet magaslatán.
- Figyelj, mindenkinek vannak rossz napjai, de ne a vendéken vezesd le a feszültségedet.
- Rendben. Sajnálom.
- Oké, most az egyszer még megbocsájtom, de soha többé elő ne forduljon. Mehetsz vissza dolgozni! És ne feledd, figyellek!
- Nem felejtem el.
Visszamentem, és próbáltam normálisan viselkedni a vendégekkel, mert nem akartam azt, hogy kirúgjanak. Szerettem itt dolgozni, még akkor is, ha ez nem mindig fenékig tejföl.
Hét eleje volt, ezért nem is csodálkoztam azon, hogy nincs olyan nagy forgalmunk. Könnyen boldogultunk, még akkor is, ha nem beszéltünk egymással.
Nagyon feldühített az, hogy Monique a hátam mögött rendezkedik. Semmi köze az életemhez.
Estefelé már kezdtem kicsit lenyugodni, de azért még mindig bökte a csőrömet Monique ténykedése.
- Haragszol még? - kérdezte olyan fél kilenc felé.
- Kicsit. Tudhatnád, hogy nem szeretem, ha belepiszkálnak az életembe.
- Tudom, de ha egyszer te olyan nyámnyila vagy, akkor nem tudok mit csinálni.
- Hagyd, hogy hülyeséget csináljak, de ne szervezkedj!
- Beteg vagy. Kész, nincs más, amit mondhatnék.
- Köszi, ez olyan jól esett.
- Reménykedtem benne, hogy ezt fogod mondani - mosolyodott el.
- Jaj, te hülye liba. Nem lehet rád sokáig haragudni - öleltem meg.
- Valahogy Damiennek nem kell ennyit magyarázkodjak, ha ki akarok békülni vele.
- Damien pasi, ráadásul a vőlegényed. El tudom képzelni, hogy mikkel veszed rá arra, hogy megbocsájtson.
- Perverz vagy. Állandóan csak ilyesmin jár az eszed. El sem hiszem. Ha nem is akarsz összejönni vele, akkor csak feküdjetek le. Elviselhetetlen vagy. Vagy ha kell, akkor szerzek neked valaki mást, de kérlek, feküdj már le valakivel, mert olyan vagy, mint egy házsártos vénasszony.
- Monique, olyan jó lenne, ha nem vágnád ezt a fejemhez körülbelül hetente. Megvagyok én pasi nélkül is.
- Igen, pont azért vagy már napok óta ilyen letargiás állapotban. Nem kell neked pasi, á, minek is az.
- Nem is kell, mondom.
- Rina, higgy nekem, kell melléd valaki. Nem élheted le az életed egy férfi nélkül.
- Még van időm, elvégre csak huszonnégy éves vagyok.
- Hamar megvénülsz, hidd csak el. Nézz rám, a te korodban én is ezt mondtam.
- Huszonhat éves vagy, te dilis - nevettem.
- Jól van na, mindenbe belekötsz. Házsártos banya - nyújtotta ki a nyelvét. - Fordulj meg! - szólt rám, én pedig megfordultam. A szemem könnybe lábadt, majd eszeveszetten rohantam oda hozzá és a nyakába ugrottam.
- Sajnálom, Nico, nagyon sajnálom - suttogtam a fülébe.
- Add ide a telefonod! - szólított fel Niq.
- Nem, nem adom.
- De, felhívom, és megmondom neki, hogy minél hamarabb találkozni akarsz vele. Kérem - nyújtotta ki a kezét.
- Ígérem, hogy beszélek vele.
- Van rá két napod. Nem több - fenyegetett meg.
- Jól van, beszélek vele, ígérem.
- Miért van az az érzésem, hogy mégsem beszélsz vele? - sopánkodott.
Egész nap azzal nyaggatott, hogy hívjam fel, de ugye, én annál makacsabb voltam. Eszem ágában nem volt felhívni. Semmi kedvem nem volt hozzá.
Alig vártam, hogy hazaérjek, és végre megszabaduljak Monique állandó kioktatásáról. Oké, hogy ő boldog Damiennel, meg minden, de én nem vagyok olyan szerencsés, mint ő. Nekem nem adatott meg az, hogy ilyen fiatalon, mint ő, tökéletes életem legyen. Be kell vallanom, ezért kicsit irigy is voltam rá. Boldog, van egy szerető családja, azon belül egy csodálatos vőlegénye, aki mindennél jobban szereti. Én pedig itt vagyok egyedül.
Otthon sokáig gondolkoztam azon, hogy felhívjam-e, vagy sem, de végül nem tettem. Nem volt nekem ahhoz bátorságom, azok után, hogy valósággal elutasítottam. Sírva aludtam el.
Másnap reggel, mikor felébredtem, akkor minden porcikám el volt zsibbadva, a szemeim pedig fel voltak dagadva. Nem lehettem valami szívderítő látvány.
Hideg vízzel lezuhanyoztam, majd felöltöztem, és munkába indultam. Útközben egy pékségnél megálltam, és vettem magamnak némi reggelit. Azt meg is ettem míg beértem. Odabent persze egyből Monique papolását hallgathattam.
- Beszéltél vele? - támadott le azonnal.
- Dehogy beszéltem. Majd.
- Azt ígérted, hogy beszélsz vele.
- Majd beszélek vele, hagyj már!
- Szóval nem akarsz vele beszélni. Még tiszta szerencse, hogy az este felhívtam.
- HOGY MIT CSINÁLTÁL? - akadtam ki teljesen.
- Felhívtam és beszéltem vele.
- Hogy képzelted ezt? Így még senki nem támadott hátba.
- Csak azt akarom, hogy jó legyen neked, mert már nem bírom nézni a szenvedésedet. Egy nap még hálás leszel nekem ezért.
- Azt kötve hiszem. De mégis honnan volt meg a száma?
- Egyszerű. Kinéztem a telefonodból, amíg a mosdóban voltál.
- Gerinctelen egy dolog volt.
- Tudod, most meg kellene sértődnöm, de még csak azért sem teszem. Azt akarom, hogy végre jobb legyen neked. Mindig azzal vagy, hogy neked semmi sem jön össze. Ilyen hozzáállással nem is csodálkozom rajta. Itt van a lehetőséged arra, hogy boldog legyél, de te vagy olyan kretén, hogy félredobod. Hülye vagy, már meg se haragudj.
- Tőled nem vártam volna ezt.
- Majd, ha boldog leszel, akkor köszönni fogod még nekem.
- Azt várhatod.
Egész nap csak tajtékoztam a dühtől. Nem tudtam elhinni, hogy Monique ilyen szemétséget csinált. Nem tudom, hogy mi joga van ahhoz, hogy a hátam mögött intézkedjen. Utálom, ha belepiszkálnak az életembe. Elegem volt belőle nagyon. Otthon is mindig csak ez ment. Eljöttem, de most is ugyanaz van. Mindenki azt hiszi, hogy joga van beleszólnia az ÉN életembe. Pedig tévednek, ó, de még mennyire, hogy tévednek.
Nem szóltam Monique-hoz, csak ha nagyon muszáj volt. A vendégekkel sem voltam valami kedves, és ezt a főnököm, Fréderic is észrevette, félre is hívott emiatt.
- Rina, mi van veled? Soha nem szoktál ilyen lenni. Tudod, hogy így nem viselkedhetsz a vendégeinkkel. Ha ezt így folytatod, akkor a munkáddal játszol.
- Sajnálom, Fréderic, de nem vagyok ma a helyzet magaslatán.
- Figyelj, mindenkinek vannak rossz napjai, de ne a vendéken vezesd le a feszültségedet.
- Rendben. Sajnálom.
- Oké, most az egyszer még megbocsájtom, de soha többé elő ne forduljon. Mehetsz vissza dolgozni! És ne feledd, figyellek!
- Nem felejtem el.
Visszamentem, és próbáltam normálisan viselkedni a vendégekkel, mert nem akartam azt, hogy kirúgjanak. Szerettem itt dolgozni, még akkor is, ha ez nem mindig fenékig tejföl.
Hét eleje volt, ezért nem is csodálkoztam azon, hogy nincs olyan nagy forgalmunk. Könnyen boldogultunk, még akkor is, ha nem beszéltünk egymással.
Nagyon feldühített az, hogy Monique a hátam mögött rendezkedik. Semmi köze az életemhez.
Estefelé már kezdtem kicsit lenyugodni, de azért még mindig bökte a csőrömet Monique ténykedése.
- Haragszol még? - kérdezte olyan fél kilenc felé.
- Kicsit. Tudhatnád, hogy nem szeretem, ha belepiszkálnak az életembe.
- Tudom, de ha egyszer te olyan nyámnyila vagy, akkor nem tudok mit csinálni.
- Hagyd, hogy hülyeséget csináljak, de ne szervezkedj!
- Beteg vagy. Kész, nincs más, amit mondhatnék.
- Köszi, ez olyan jól esett.
- Reménykedtem benne, hogy ezt fogod mondani - mosolyodott el.
- Jaj, te hülye liba. Nem lehet rád sokáig haragudni - öleltem meg.
- Valahogy Damiennek nem kell ennyit magyarázkodjak, ha ki akarok békülni vele.
- Damien pasi, ráadásul a vőlegényed. El tudom képzelni, hogy mikkel veszed rá arra, hogy megbocsájtson.
- Perverz vagy. Állandóan csak ilyesmin jár az eszed. El sem hiszem. Ha nem is akarsz összejönni vele, akkor csak feküdjetek le. Elviselhetetlen vagy. Vagy ha kell, akkor szerzek neked valaki mást, de kérlek, feküdj már le valakivel, mert olyan vagy, mint egy házsártos vénasszony.
- Monique, olyan jó lenne, ha nem vágnád ezt a fejemhez körülbelül hetente. Megvagyok én pasi nélkül is.
- Igen, pont azért vagy már napok óta ilyen letargiás állapotban. Nem kell neked pasi, á, minek is az.
- Nem is kell, mondom.
- Rina, higgy nekem, kell melléd valaki. Nem élheted le az életed egy férfi nélkül.
- Még van időm, elvégre csak huszonnégy éves vagyok.
- Hamar megvénülsz, hidd csak el. Nézz rám, a te korodban én is ezt mondtam.
- Huszonhat éves vagy, te dilis - nevettem.
- Jól van na, mindenbe belekötsz. Házsártos banya - nyújtotta ki a nyelvét. - Fordulj meg! - szólt rám, én pedig megfordultam. A szemem könnybe lábadt, majd eszeveszetten rohantam oda hozzá és a nyakába ugrottam.
- Sajnálom, Nico, nagyon sajnálom - suttogtam a fülébe.
*****
Sziasztok!
Emberek, esküszöm megőszültem a futam alatt. Ez valami hihetetlen volt. A futamot meg sem akartam nézni, mert ugyebár azzal voltam, hogy unalmas lesz, erre fel pedig az év egyik legizgalmasabb futama lett. Annyit visítoztam, apum bánatára, hogy csodálom, hogy van még hangom. Azért bíztam benne, hogy nem lesz duplázás, mert hát a 8 a kedvenc számom, de nem baj, jó ez így is. És Kimi ismét dobogón:D Gyönyörű volt. Még 12 ilyen verseny és boldog leszek.
Lányok, köszönöm szépen a kommentjeiteket, imádlak titeket. Most is megdobhattok egy-két szóval.
És micsoda egybeesés: 8 futamhétvége, 8 rész, 8-as rajtszám, ez de szépen összejött. És végre kiderült, hogy ki is a főszereplő. Ez a sok nyolcas csak akkor lett volna durvább, ha a 8. helyen ér be Nico, de azért a 6. hely szebb.
Puszi.
Lányok, köszönöm szépen a kommentjeiteket, imádlak titeket. Most is megdobhattok egy-két szóval.
És micsoda egybeesés: 8 futamhétvége, 8 rész, 8-as rajtszám, ez de szépen összejött. És végre kiderült, hogy ki is a főszereplő. Ez a sok nyolcas csak akkor lett volna durvább, ha a 8. helyen ér be Nico, de azért a 6. hely szebb.
Puszi.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)