8. rész

"Nekem ez most sok, nem tudom... Én, én, nekem fogalmam sincs, hogy mi legyen. Hagyj gondolkodni, majd én hívlak. Majd beszélünk"
Amint elküldtem, egyből összeszedtem a holmimat, majd hazahajtottam. Le kellett higgadnom, ezért beálltam a zuhany alá, majd jéghideg vízzel megfürödtem. Csak azért kell szurkoljak, hogy ne betegedjek meg emiatt.
A hideg rázott, mikor kiléptem a zuhany alól, hamar megtörölköztem, majd egy vastag köntösbe bújtam. Kimentem a konyhába, csináltam magamnak egy bögre teát, amit az ablakban ülve ittam meg. Utána fogtam magam, és lefeküdtem aludni, mert másnap reggel mentem a szemészetre, ugyanis már napok óta fájt a fejem és homályosan is láttam. Lehet újból szemüveges leszek...

Reggel hamar kidobott az ágy. Lezuhanyoztam, felöltöztem, majd összeszedtem minden fontosabb dolgot, és elindultam a szemorvoshoz. Gyalog mentem, nem kockáztattam meg azt, hogy autóval menjek. Fél óra alatt odaértem, de még várnom kellett, ezért elkezdtem kereteket nézegetni.
Tíz perc múlva az asszisztensnő kiszólt, hogy a doktor úr kész fogadni. Fogtam a táskámat, majd bementem.

- Jó reggelt! - köszöntem.
- Jó reggelt! Foglaljon helyet! - mutatott a szoba egyik végében álló székre. - Pontosan mik a panaszai? - kérdezte kedvesen az orvos.
- Sokszor fáj a fejem és a szemem, ezen kívül néha homályosan látok. Nagyon rossz. Régen, gyerekkoromban, volt szemüvegem, de akkor helyrejött a szemem.
- Értem. Na lássuk csak azokat a szemeket. Először is, próbálja meg elolvasni mindazt, ami a táblán van - mutatott a szemközti falra, amire ki volt vetítve egy csomó betű, egyre kisebb méretekben.

Egy darabig jól ment, de utána már nem láttam semmit. A doktor csak bólogatott, majd pupillatágítót csöpögtetett a szemembe. Borzalmas volt, mindent homályosan láttam tőle. Pár percig várt, majd megvizsgálta a szemem alaposan.
Húsz perccel később megvolt a diagnózis. Távollátás. Szuper, ismét előjött, pedig már évek óta nem kellett szemüveg. Ez van, örökletes, az egész családom szemüveges, én sem maradhattam ki sokáig.

- Ez még nem vészes, de ennek ellenére nem ártana egy szemüveg, kontaktlencse, de a lézeres műtét is szóba jöhet - sorolta a lehetőségeket a doktor.
- Maradnék a szemüvegnél. A kontaktlencse az macerás, míg a műtét nem igazán van ínyemre.
- Rendben van hölgyem. Megírom a receptet, majd legkésőbb fél óra múlva már meg is kapja a szemüvegét. Menjen, válasszon keretet. Fél év múlva várom vissza ellenőrzésre, majd utána évenként érdemes visszajárnia.
- Köszönöm, doktor úr! Viszlát! - köszöntem el, majd kiléptem.
- Viszlát! - hallottam még a köszönését.

- Elnézést! - szóltam oda az egyik nőnek, aki a pult mögött állt.
- Igen, miben segíthetek? - kérdezte kedvesen.
- Itt a recept, amit a doktor úr írt - tettem le.
- Jöjjön, válasszon keretet, majd egy negyedóra és kész is lesz. Addigra bele lesz csiszolva a lencse.
- Rendben.

A nő kilépett a pult mögül, majd odavezetett a vitrin elé, ahol rengeteg szemüveg volt. Biztos felpróbáltam vagy húszat, mire megtaláltam a megfelelőt. Az ára sem volt vészes. A nő elvette tőlem, majd hátravitte egy helységbe a két, becsomagolt lencsével együtt. Mikor visszajött, akkor megkért, hogy várjak pár percet. Addig fizettem. Tíz perc múlva átvehettem a szemüvegemet. Kaptam hozzá egy arany színű tokot és egy törlőkendőt is.
A szemüveget felvettem, nagyon jól láttam vele, végre nem lesz problémám ezzel sem. Elköszöntem, majd hazafelé indultam. Útközben megálltam egy újságos bódé előtt, mert láttam egy Forma 1-es magazint. Mikor mondtam, hogy azt kérem, akkor elég érdekesen nézett rám az eladó, de nem igazán törődtem vele. Kifizettem, majd folytattam az utamat hazafelé.
Mikor hazaértem, akkor főztem magamnak egy kis tésztát, hozzá pedig találtam szószt a hűtőben. Miután ettem, felmosogattam, majd nekiálltam olvasni. Persze mindenféle volt írva a pilótákról, a futamokról, csapatokról, mindenről, ami a Forma 1-gyel kapcsolatos.
Elég sokáig olvastam, majd mikor meguntam, akkor lementem sétálni. Gondolkodnom kellett. Bejártam Monaco nagy részét, de valamiért főleg azt a részt jártam be, amit a múltkor, Vele.

Nem tudtam, hogy mi lenne a helyes döntés. Még túl új volt ez a helyzet. Nem arról volt szó, hogy nem érzem jól magam mellette, hanem annyi volt, hogy nem tudtam normálisan végiggondolni még ezt az egészet. Nem a legkönnyebb az élete annak, akinek egy Forma 1-es pilóta a barátja. Nem láthatnám akkor amikor csak akarom, nem lenne mellettem, ha szükségem lenne rá.
Miért ilyen nehéz ez az élet?

Mikor hazaértem a sétámról, akkor fogtam magam, és leültem a laptopom elé. Hirtelen ötlettől vezérelve felmentem msn-re, de amint megláttam, hogy Ő is fent van, egyből kiléptem. Nem akartam beszélni Vele. A sírás környékezett, de türtőztettem magam. Inkább elkezdtem zenét hallgatni. A Linkin Parktól hallgattam először is a Runaway-t, tiszta hangulatba vágó volt abban a pillanatban, majd jött az Easier to Run, utána a The Rasmustól a Still Standing, a Livin' in a World Without You, a Sky, később a Lovextől a Time and Time Again és a Marble Walls. Kedvenc számaim voltak, ezek után még azért hallgattam egy kis HIM-et, Evanescence-t, Nightwisht, Three Days Grace-t, Kings of Leont, a végére pedig hagytam egy kis Shinedownt, Nirvanát, Bullet for my Valentine-t, Avenged Sevenfoldot és Children of Bodomot. Utóbbitól az egész lakás zengett, a szomszédok biztosan nagyon szerettek érte.

Estefelé felhívott a nővérem, és mesélte, hogy olvasta azt a bizonyos cikket. Ettől féltem. Elmondtam neki mindent, ő pedig adott néhány tanácsot. Mindig számíthatok rá, hihetetlen.

*****

A napok rohamosan teltek, lassan a téli teszteknek is vége volt. Ez pedig azt jelentette, hogy hamarosan visszajön Monacóba. Akkor viszont végérvényesen elé kell álljak, és meg kell vele beszéljem a dolgokat. Az egyetlen probléma pedig az, hogy félek ettől. Szeretném is meg nem is ezt a kapcsolatot kettőnk között. Folyamatosan ezen kattogott az agyam, de semmi értelmeset nem tudtam kisajtolni belőle. 

- Most is azon jár az eszed, hogy mi legyen, igaz? - érdeklődött Monique egy nappal azelőtt, hogy Ő visszajönne. 

- Igen, de sehogy sem jutok értelmes válaszra. Nem tudom mit kellene csináljak.

- Engedd el magad, rúgj be, hagyd, hadd történjen meg az aminek történnie kell.

- Köszi ezt a felettébb hasznos tanácsot - fintorogtam. 

- Neked soha semmi sem jó, ilyet még nem láttam - kelt ki magából. - Ne akard már, hogy olyan hű de tökéletes életed legyen. Napok óta azon eszen magad, hogy mi legyen veletek. Bakker, megmondom én. Fogod magad, felhívod, hogy ha visszajön, akkor találkozzatok, majd szépen összejöttök és kész. Ha minden oké, akkor együtt maradtok, ha nem akkor nem. Ilyen egyszerű. Ne bonyolítsd túl az életed! Egyszer élsz, ember. Használd már ki! Más már rég a nyakában lógna, de te ilyen hülyeségeken agyalsz. Soha nem tudhatod meg, hogy milyen lenne vele, ha meg sem próbálod. Már kurvára elegem van abból, hogy napok óta hasznavehetetlen vagy, és olyan búskomor, hogy egy halálraítélt is megirigyelné. 

Tudtam, hogy ha Monique így ki van akadva, annak oka is van. Elgondolkodtam azon, amiket mondott. Igaza volt, mindig mindent túlkomplikálok. Ebben is a drága szüleimre hasonlítok, fantasztikus. Pont olyan vagyok, mint amilyen soha nem akartam lenni.

- Add ide a telefonod! - szólított fel Niq.
- Nem, nem adom.
- De, felhívom, és megmondom neki, hogy minél hamarabb találkozni akarsz vele. Kérem - nyújtotta ki a kezét.
- Ígérem, hogy beszélek vele.
- Van rá két napod. Nem több - fenyegetett meg.
- Jól van, beszélek vele, ígérem.
- Miért van az az érzésem, hogy mégsem beszélsz vele? - sopánkodott.

Egész nap azzal nyaggatott, hogy hívjam fel, de ugye, én annál makacsabb voltam. Eszem ágában nem volt felhívni. Semmi kedvem nem volt hozzá.
Alig vártam, hogy hazaérjek, és végre megszabaduljak Monique állandó kioktatásáról. Oké, hogy ő boldog Damiennel, meg minden, de én nem vagyok olyan szerencsés, mint ő. Nekem nem adatott meg az, hogy ilyen fiatalon, mint ő, tökéletes életem legyen. Be kell vallanom, ezért kicsit irigy is voltam rá. Boldog, van egy szerető családja, azon belül egy csodálatos vőlegénye, aki mindennél jobban szereti. Én pedig itt vagyok egyedül.

Otthon sokáig gondolkoztam azon, hogy felhívjam-e, vagy sem, de végül nem tettem. Nem volt nekem ahhoz bátorságom, azok után, hogy valósággal elutasítottam. Sírva aludtam el.
Másnap reggel, mikor felébredtem, akkor minden porcikám el volt zsibbadva, a szemeim pedig fel voltak dagadva. Nem lehettem valami szívderítő látvány.
Hideg vízzel lezuhanyoztam, majd felöltöztem, és munkába indultam. Útközben egy pékségnél megálltam, és vettem magamnak némi reggelit. Azt meg is ettem míg beértem. Odabent persze egyből Monique papolását hallgathattam.

- Beszéltél vele? - támadott le azonnal.
- Dehogy beszéltem. Majd.
- Azt ígérted, hogy beszélsz vele.
- Majd beszélek vele, hagyj már!
- Szóval nem akarsz vele beszélni. Még tiszta szerencse, hogy az este felhívtam.
- HOGY MIT CSINÁLTÁL? - akadtam ki teljesen.
- Felhívtam és beszéltem vele.
- Hogy képzelted ezt? Így még senki nem támadott hátba.
- Csak azt akarom, hogy jó legyen neked, mert már nem bírom nézni a szenvedésedet. Egy nap még hálás leszel nekem ezért.
- Azt kötve hiszem. De mégis honnan volt meg a száma?
- Egyszerű. Kinéztem a telefonodból, amíg a mosdóban voltál.
- Gerinctelen egy dolog volt.
- Tudod, most meg kellene sértődnöm, de még csak azért sem teszem. Azt akarom, hogy végre jobb legyen neked. Mindig azzal vagy, hogy neked semmi sem jön össze. Ilyen hozzáállással nem is csodálkozom rajta. Itt van a lehetőséged arra, hogy boldog legyél, de te vagy olyan kretén, hogy félredobod. Hülye vagy, már meg se haragudj.
- Tőled nem vártam volna ezt.
- Majd, ha boldog leszel, akkor köszönni fogod még nekem.
- Azt várhatod.

Egész nap csak tajtékoztam a dühtől. Nem tudtam elhinni, hogy Monique ilyen szemétséget csinált. Nem tudom, hogy mi joga van ahhoz, hogy a hátam mögött intézkedjen. Utálom, ha belepiszkálnak az életembe. Elegem volt belőle nagyon. Otthon is mindig csak ez ment. Eljöttem, de most is ugyanaz van. Mindenki azt hiszi, hogy joga van beleszólnia az ÉN életembe. Pedig tévednek, ó, de még mennyire, hogy tévednek.
Nem szóltam Monique-hoz, csak ha nagyon muszáj volt. A vendégekkel sem voltam valami kedves, és ezt a főnököm, Fréderic is észrevette, félre is hívott emiatt.

- Rina, mi van veled? Soha nem szoktál ilyen lenni. Tudod, hogy így nem viselkedhetsz a vendégeinkkel. Ha ezt így folytatod, akkor a munkáddal játszol.
- Sajnálom, Fréderic, de nem vagyok ma a helyzet magaslatán.
- Figyelj, mindenkinek vannak rossz napjai, de ne a vendéken vezesd le a feszültségedet.
- Rendben. Sajnálom.
- Oké, most az egyszer még megbocsájtom, de soha többé elő ne forduljon. Mehetsz vissza dolgozni! És ne feledd, figyellek!
- Nem felejtem el.

Visszamentem, és próbáltam normálisan viselkedni a vendégekkel, mert nem akartam azt, hogy kirúgjanak. Szerettem itt dolgozni, még akkor is, ha ez nem mindig fenékig tejföl.
Hét eleje volt, ezért nem is csodálkoztam azon, hogy nincs olyan nagy forgalmunk. Könnyen boldogultunk, még akkor is, ha nem beszéltünk egymással.
Nagyon feldühített az, hogy Monique a hátam mögött rendezkedik. Semmi köze az életemhez.
Estefelé már kezdtem kicsit lenyugodni, de azért még mindig bökte a csőrömet Monique ténykedése.

- Haragszol még? - kérdezte olyan fél kilenc felé.
- Kicsit. Tudhatnád, hogy nem szeretem, ha belepiszkálnak az életembe.
- Tudom, de ha egyszer te olyan nyámnyila vagy, akkor nem tudok mit csinálni.
- Hagyd, hogy hülyeséget csináljak, de ne szervezkedj!
- Beteg vagy. Kész, nincs más, amit mondhatnék.
- Köszi, ez olyan jól esett.
- Reménykedtem benne, hogy ezt fogod mondani - mosolyodott el.
- Jaj, te hülye liba. Nem lehet rád sokáig haragudni - öleltem meg.
- Valahogy Damiennek nem kell ennyit magyarázkodjak, ha ki akarok békülni vele.
- Damien pasi, ráadásul a vőlegényed. El tudom képzelni, hogy mikkel veszed rá arra, hogy megbocsájtson.
- Perverz vagy. Állandóan csak ilyesmin jár az eszed. El sem hiszem. Ha nem is akarsz összejönni vele, akkor csak feküdjetek le. Elviselhetetlen vagy. Vagy ha kell, akkor szerzek neked valaki mást, de kérlek, feküdj már le valakivel, mert olyan vagy, mint egy házsártos vénasszony.
- Monique, olyan jó lenne, ha nem vágnád ezt a fejemhez körülbelül hetente. Megvagyok én pasi nélkül is.
- Igen, pont azért vagy már napok óta ilyen letargiás állapotban. Nem kell neked pasi, á, minek is az.
- Nem is kell, mondom.
- Rina, higgy nekem, kell melléd valaki. Nem élheted le az életed egy férfi nélkül.
- Még van időm, elvégre csak huszonnégy éves vagyok.
- Hamar megvénülsz, hidd csak el. Nézz rám, a te korodban én is ezt mondtam.
- Huszonhat éves vagy, te dilis - nevettem.
- Jól van na, mindenbe belekötsz. Házsártos banya - nyújtotta ki a nyelvét. - Fordulj meg! - szólt rám, én pedig megfordultam. A szemem könnybe lábadt, majd eszeveszetten rohantam oda hozzá és a nyakába ugrottam.
- Sajnálom, Nico, nagyon sajnálom - suttogtam a fülébe.

*****

Sziasztok!

Emberek, esküszöm megőszültem a futam alatt. Ez valami hihetetlen volt. A futamot meg sem akartam nézni, mert ugyebár azzal voltam, hogy unalmas lesz, erre fel pedig az év egyik legizgalmasabb futama lett. Annyit visítoztam, apum bánatára, hogy csodálom, hogy van még hangom. Azért bíztam benne, hogy nem lesz duplázás, mert hát a 8 a kedvenc számom, de nem baj, jó ez így is. És Kimi ismét dobogón:D Gyönyörű volt. Még 12 ilyen verseny és boldog leszek.
Lányok, köszönöm szépen a kommentjeiteket, imádlak titeket. Most is megdobhattok egy-két szóval.
És micsoda egybeesés: 8 futamhétvége, 8 rész, 8-as rajtszám, ez de szépen összejött. És végre kiderült, hogy ki is a főszereplő. Ez a sok nyolcas csak akkor lett volna durvább, ha a 8. helyen ér be Nico, de azért a 6. hely szebb.
Puszi.