13. rész

Sziasztok!

Vasárnapra ígértem a részt, és lám itt is van. A többihez is írtam, szóval ügyes voltam annak ellenére, hogy nem volt annyi időm írni, mint máskor.

Istenem...a mai futam... Szóhoz sem jutottam ezután a hétvége után. Teljesen csalódott voltam, amiért Kimi csak az ötödik helyről indult, de fantasztikus versenyt futott. Csak egy nagyon kicsi hiányzott a győzelemhez. Na de ezután úgyis Spa jön, az pedig az ő pályája, szóval ott be kell húznia, és akkor ő lesz az idény nyolcadik nyertese. Ha sikerül neki, akkor ünnepnap lesz az a nap. Szegény Nicónak nagyon nem jött össze ez a hétvége, de remélhetőleg öt hét múlva más lesz a helyzet.

Most pedig: a valódi ok, amiatt csak most hoztam a részt, az az, hogy ez egy különleges rész, mégpedig azért, mert a történetben szereplő Adriana a húgom karaktere. Az ő szereplője. Ez a rész pedig Adriana szemszögéből íródott, amivel a húgomnak akartam kedveskedni, elvégre ma van a szülinapja. Tudom kicsit későn lett kész, de nem úgy alakult a helyzet, ahogy szerettem volna, ráadásul a húgom előtt titkolni kellett, ő pedig állandóan azzal nyaggatott, hogy írjak, ezért a következő rész már majdnem kész van. Az volt az alibim. Amúgy, hogy azt mikor fejezem be azt nem tudom, mivel szombaton elkezdett fájni a jobb csuklóm, mozdítani alig bírom, de azért megpróbálom minél hamarabb begépelni nektek.

Hozzászólásaitokat köszönöm, most is jól jönne néhány. Puszi.

Most pedig: 

Sok-sok boldog szülinapot az én egyetlen húgomnak, aki nélkül semmire sem mennék. Imádlak, húgi!

*****

*Adriana szemszöge*

Kicsit meglepődtem rajta, hogy Rina egyszerűen kidobott. Oké, lehet, hogy kicsit messzire mentem, de azért nem gondoltam, hogy ezt csinálja.
Kelletlenül bandukoltam az utcán, ami tele volt egyforma kínai kis emberekkel. Viccesnek találtam, hogy olyan hasonlóak. A gondolataimba merülve sétáltam, nem volt még kedvem visszamenni a hotelbe.

- Szia! - lépett mellém egy ismerős ember.
- Szia, Sebi! Hogy kerülsz ide? - néztem rá meglepődve.
- Sétáltam csak. Itt van a közelben az a hotel, ahol lakunk. Lejöttem levegőzni egyet, habár amilyen szennyezett ez a levegő, jobb lett volna fent maradni.
- Értem.
- Mész ma valahová? - kérdezte mosolyogva.
- A szállodába akartam visszamenni csak, de nem akarok találkozni Rinával.
- Ő Nico barátnője, igaz?
- Igen, meg az én legjobb barátnőm is volt.
- Mi történt?
- Semmi, csak egy kicsit durva dolgokat vágtam a fejéhez, és összevesztünk. Nem kellett volna, de már lényegtelen, megtörtént.
- Miért nem kérsz tőle bocsánatot?
- Hagyom, hogy egy kicsit lehiggadjon.
- Amúgy örülök neki, hogy találkoztunk ismét.
- Miért is? - kérdeztem mosolyogva.
- Csak úgy. Szimpatikusnak találtalak. Meg délután is olyan jót beszélgettünk. Le sem ordítottad a fejem amiért tönkretettem a felsőd.
- Ugyan, semmi értelme nem lenne egy póló miatt jelenetet rendezni.
- Végre egy normális ember - mosolyodott el. - Van programod későbbre?
- Nem, nincs semmi.
- Mit szólnál hozzá, ha elmennénk valahová?
- Felőlem oké. Mire gondoltál?
- Egy vacsi, esetleg valamilyen szórakozóhely vagy mindkettő. Nekem mindegy.
- A vacsi tökéletes lenne, nincs most kedvem ahhoz a nagy hangzavarhoz - mosolyogtam.
- Akkor most szépen menj, és készülj el, két óra múlva érted megyek. Úgy jó lesz?
- Tökéletes - mosolyodtam el.
- Holnap utazol haza?
- Igen.
- Mit szólnál inkább ahhoz, hogy most szépen visszamész a hotelbe, összeszeded a csomagjaid, átjössz a mi hotelünkbe, holnap pedig kiviszlek én a reptérre?
- Nem tudom, szerintem nem lenne a legjobb ötlet.
- Megmondanád, hogy miért nem lenne jó ötlet? - néztem rá kíváncsian.
- Csak nem lenne jó, és kész. Ennyi.
- Ugyan már, Adriana, nem fog semmi sem történni.
- Lehet neked ellenállni? - nevettem.
- Nem. Én már csak ilyen ellenállhatatlan vagyok - mosolyodott el.
- Értem.

Sebinek sikerült rávennie arra, hogy átcuccoljak az ő hoteljükbe. Ha más mondta volna, akkor biztos nem csinálom meg. Ráadásul volt olyan kedves, hogy visszavitt a hotelbe, hogy nyugodtan össze tudjak pakolni, majd kocsival átvittünk mindent hozzájuk. Viszont megtudtuk, hogy nincs több üres szobájuk. Na ez teljesen hazavágott. Ekkor Sebi kitalálta, hogy aludjak az ő lakosztályában. Vonakodva ugyan, de belementem.
Felmentünk, nekem pedig a lélegzetem is elállt. Gyönyörű volt. De nem sokáig gyönyörködhettem, mivel Sebi elküldött készülődni. Közel másfél óra múlva már kész is voltam. Sebi is kész volt, így indulhattunk is.

Az étterem nagyon szép volt, a lélegzetem is elállt, mikor bementünk. Sebi aztán tud választani. Egyből kaptunk asztalt, majd egy szorgos pincér is megjelent. Ráadásul egész este leste minden kívánságunkat. Ennyit számít az, ha valaki egy világhírű emberrel megy vacsorázni. Isteni finom volt a vacsora, soha nem ettem még olyan finom kínai ételt. Valószínűleg azért, mert otthon nem igazán volt ilyen kiváló étterem.
A desszert elfogyasztása után visszaindultunk a hotelbe.

- Remélem jól érezted magad - szólalt meg a kocsiban ülve Seb.
- Igen, nagyon jól. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó veled lenni - mosolyodtam el.
- Most legalább megtudtad, hogy milyen jó társaság vagyok.
- Nem vagy beképzelt - nevettem.
- Bocsi, csak ezt hiba lett volna kihagyni.
- Az más.
- Mit csináljunk még? Talán nézzünk majd valami filmet?
- Felőlem nézhetünk. De ne legyen valami csöpögős romantikus film.
- Akkor mégis mit akarsz nézni?
- Horrort. Azt legalább szeretem.
- De nálam nincs horrorfilm - húzta el a száját.
- Nálam viszont van. Elhoztam a kedvencemet, Az árvaházat.
- Még sohasem láttam.
- Akkor itt az ideje, hogy megnézd!

Az egyik kisebb üzletnél megálltunk, vettünk némi rágcsálni valót, majd visszamentünk a hotelbe. A lakosztályába felérve előkerestem a DVD-t, majd fogtuk magunkat, felfeküdtünk Sebi ágyára, és nézni kezdtük a filmet. Mivel többször is láttam már korábban, ezért nem akadtam ki a filmtől, viszont olyan jól esett, hogy Sebi többször is magához húzott.
Az utóbbi pár évben ugyanis ő lett a kedvenc pilótám, és sokszor csak azért odaadtam volna a fél életem, ha tíz percre láthatnám, most pedig itt fekszem mellette. Szebbet nem is tudnék elképzelni. Vagyis tudnék, de nem akarok nagyravágyónak tűnni.
A film végére már teljesen magához ölelt, szinte már szorongatott, én pedig a fellegekben éreztem magam.

- Azt hiszem, hogy többet nem engedem, hogy filmet válassz - mosolyodott el, miközben kikapcsolta a dvd lejátszót.
- Többet nem engeded? - néztem rá meglepetten.
- Nem bizony. Ezentúl csak vígjátékokat nézünk, amitől sírva fetrengünk. Oké?
- Ez azt jelenti, hogy akarsz még velem találkozni? - ültem fel.
- Pontosan azt - ült le mellém. - Rendes lány vagy nagyon, szóval semmi akadálya annak, hogy jobban megismerjük egymást vagy talán annak sem, hogy legyen is valami más kettőnk között, több is, mint barátság.
- Ezt értsem úgy, hogy, hogy - de nem tudtam befejezni, mivel félbe szakított.
- Hogy akár még a barátnőm is lehetsz. És miért is ne lehetnél az? - mosolyodott el, én pedig majdnem elolvadtam.
- Ezt komolyan gondoltad? - néztem rá csillogó szemekkel.
- Még szép, hogy komolyan gondoltam. Kételkedsz bennem?
- Abban kételkedem, hogy ez a valóság. Szerintem ez a hétvége csak egy álom volt, és nemsoká felébredek, és otthon leszek a saját ágyam...ÁU! Ez mi volt?
- Csak megcsíptelek, hogy lásd, ez nem álom - nevetett.
- Ó, te jó ég! El sem hiszem.
- Pedig ideje lenne elhinned. De várj csak, van egy nagyon jó módja annak, hogy elhidd. Figyelj! - mosolyodott el, majd lágyan megsimogatta az arcomat. Utána pedig közel hajolt hozzám, épp csak pár centi volt közöttünk. - Valóságossá akarom tenni neked - suttogta, majd megcsókolt.

A csókja olyan hirtelen ért, mint egy villámcsapás. Viszont olyan jó volt, el sem mertem hinni, hogy valóban velem történik, nem is reménykedtem benne, hogy ez a valóság. Csak egy álomnak hittem, ami bármelyik másodpercben szertefoszlik, ezért maximálisan ki akartam élvezni.
Kezeimet a nyaka köré fontam, így még jobban magamhoz tudtam húzni. Egyre vadabbul faltuk egymás ajkait, az sem számított volna, ha abban a pillanatban vége lenne a világnak. Legalább vele lennék az utolsó perceimben.
Miután elszakadtunk egymástól, Sebi édesen elmosolyodott, majd rám nézett.

- Oké, ez már tényleg nem álom vagy ha igen, akkor piszok nagy szívatás - mondtam vigyorogva.
- Látom, még nem igazán fogtad fel.
- Nagyon nem.
- Tudod mit szeretnék? - nézett rám kisfiúsan.
- Nem, de jó lenne, ha elmondanád - döntöttem oldalra a fejem, és közben vigyorogtam, mint a vadalma.
- Szóval, azt szeretném, ha holnap már úgy utaznál haza, hogy a barátnőm vagy. Mit szólsz?
- Tessék? - kaptam fel a fejem.
- Szeretném, ha a barátnőm lennél. Tudom, hogy alig ismerjük egymást, de nagyon szeretek veled lenni. Mit mondasz? Lehet belőle valami vagy inkább hagyjam a fenébe az egészet?
- Szerintem lehet belőle valami. Semmiképp se hagyd a fenébe - mosolyodtam el.
- Akkor végérvényesen is az én barátnőm vagy. Ennél szebb hétvégém még csak nem is lehetne - ölelt magához szorosan.
- Pedig csak ötödik lettél a futamon.
- Tudod, Ana, az, hogy a barátnőm lettél, az felér egy győzelemmel.
- Oké, de aztán nehogy meggondold magad.
- Nyugi, nem fogom - csókolt meg.

Hirtelen valóra vált egy álmom, amire az esély közelebb volt jóval a nullához, mint az egy százalékhoz. Nem is hittem volna soha, hogy egyszer itt ülök majd Sebastian Vettel mellett, aki azt akarja, hogy a barátnője legyek. Ennél szebb napot nem nagyon tudok elképzelni. Az egészbe csak az rondít bele, hogy összevesztem Rinával. Belátom, hogy én voltam inkább a hibás, nem tehet róla, hogy a szülei olyanok, amilyenek. Remélhetőleg valamikor sikerül bocsánatot kérjek tőle.

Éjfél körül jött el az a pillanat, hogy mindketten igen álmosak lettünk. Külön-külön megfürödtünk, majd fogtuk magunkat, és lefeküdtünk aludni. Most, hogy már Sebi barátnője vagyok, nem is ellenkeztem az ellen, hogy együtt aludjunk. Olyan szépen kérte, hogy lehetetlen lett volna ellenállni neki.
Reggel szinte egyszerre ébredtem fel az újdonsült barátommal. El sem lehetne szebbet képzelni annál, mint hogy Sebastian Vettel karjaiban ébredsz. Komolyan. Semmi sem lehet jobb annál.

- Jó reggelt! - nyomott egy puszit a számra. - Remélem jól aludtál.
- Jó reggelt neked is. Szuperül aludtam, de mi mást várhat az ember, ha olyasvalaki mellett alszik, aki mellett biztonságban érzi magát?
- Jaj, Ana, nem túlzás ez egy kicsit? - mosolyodott el.
- Bizony, hogy nem.
- Mikor mész haza? - kérdezte szomorúan.
- Este indul a gépem. Remélem Rina is azzal jön majd, szeretnék kibékülni vele.
- Ez egy nagyon jó ötlet. Nem éri meg haragban lenni senkivel. Sosem tudhatod, hogy mi lesz a jövőben, ezért nem érdemes.
- Rina volt mindig is a legjobb barátom, most pedig nagyon rosszul érzem magam amiatt, hogy így összevesztem vele. Már rájöttem, hogy nem volt semmi értelme sem.
- Meglátod, hogy meg fog bocsájtani. Ha igazán jó barátok vagytok, akkor ez a kis semmiség nem fog az utatokba állni.
- Köszi, hogy így biztatsz - csókoltam meg.

Egész nap együtt voltunk, egy percre sem akartunk elszakadni egymástól. Nem is akartam elengedni magam mellől Sebit, ha már egyszer sikerült összejönnöm vele. Annyira rendes srác, hogy azt el sem tudom mondani. Folyamatosan a kedvemben akart járni, ebből is látszott, hogy komolyan gondolja a kapcsolatunkat, és nem akar kihasználni. Ezt nagyon értékeltem, mivel a mai világban olyan ritkán talál az ember egy normális fiút. Szerencsés voltam, hogy nekem sikerült ráakadnom a legjobbra, és ha rajtam múlik, akkor soha nem is hagy el.
Délután sétáltunk egy keveset a városban, majd beültünk ebédelni egy kis eldugott étterembe. Fantasztikusan éreztem magam Sebi mellett, és ha jól láttam, akkor ő is jól érezte magát. A hotelbe visszaérve elpakoltam az elő lévő holmijaimat, majd Sebi ki is vitt a reptérre. Az ellenőrzések után leültünk egy csendesebb helyre, mert el akartunk búcsúzni egymástól.

- Sebi, hiányozni fogsz - öleltem meg szorosan.
- Hidd el, hogy te is nagyon hiányozni fogsz nekem. El sem tudod képzelni mennyire.
- Olyan rossz lesz még a tudat is, hogy egy háborús övezetbe mész. Nagyon vigyázz magadra. Nem akarom, hogy rossz híreket kapjak. Rendben?
- Nagyon fogok vigyázni, sőt még az első helyért járó trófeát is megszerzem. Jó lesz?
- Igen, de akkor ám úgy legyen.
- Megígérem. És amit megígérek, azt be is szoktam tartani. Most sem lesz másképp.
- Oké. Máris nagyon hiányzol, alig várom, hogy láthassalak.
- Te is hiányzol, Ana, de telefonon tudunk majd beszélni. Nem lesz ugyanolyan, de mégiscsak tudni foguk egymásról.
- Mennem kell - álltam fel, mikor meghallottam, hogy megkezdhetjük a beszállást.
- Vigyázz magadra. Ha pedig hazaértél, akkor hívj fel!
- Rendben. Hívlak majd - csókoltam meg hosszan.
- Jó utat! Szia! - csókolt meg még utoljára, majd elengedett.
- Szia! - léptem el tőle.

Borzalmas volt otthagyni, a szívem szakadt meg, de muszáj volt hazamennem. Pedig olyan jó lett volna vele maradni. Még utoljára integettem neki, majd felszálltam a gépre.
Már csak abban reménykedtem, hogy Rina a gépen fog ülni. Elhatároztam, hogy vagy így vagy úgy, de bocsánatot kérek tőle.
A helyemhez érve megláttam, hogy ott ül a saját helyén, ezért kicsit megnyugodtam. Fülhallgató volt a fülében, ráadásul a szeme is csukva volt. Nem akartam felébreszteni, ezért óvatosan ültem le. Nem sokkal később kinyitotta a szemét is.
Szerencsére mindent meg tudtunk beszélni, még azt is sikerült elmondanom, hogy összejöttem Sebivel. Látszott Rinán, hogy örül a boldogságomnak. Monacóba már úgy tértünk vissza, ahogy elmentünk. Legjobb barátokként. És már csak ez számított. Minden rendben ment az én saját kis világomban, aminek nagyon örültem. Visszakaptam a legjobb barátnőmet is, ráadásul a világ egyik leghelyesebb pasija is az enyém lett. Ennél már nem is lehetne szebb az életem, de ha mégis, az már csalás lenne a javából.
Bátran ki merem jelenteni, hogy nagyon is szerencsés ember vagyok, mivel sokaknak negyed ennyi boldogság sem jár, mint nekem. Panaszra semmi okom, és reménykedem benne, hogy soha nem is lesz.